kilépés a fénybe

A napokban, amint próbáltam úrrá lenni a szobámban terjeszkedő kaotikus állapotokon, a kezem ügyébe akadt az Egyiptomi Halottaskönyvnek az a példánya, amelyet a megyei könyvtárból kölcsönöztem ki jó két és fél hónapja. Mivel szorít a - már kétszer meghosszabbított - határidő, elkezdtem olvasni - és magával ragadott. (Nem bírom megállni, hogy ne hívjam fel a figyelmet a magával ragad, elragad, elragadtatás szavainknak a samanisztikus hitvilágban gyökerező eredeti értelmére, amely a sámán -  a transzba esett,  transzcendens hatalmak hatása alatt álló személy - lélekutazására, lélekben történő "elragadtatására" utal. Hozzá kell tennem, hogy a néphit hasonló "hordozás-képzetei" - mikoris a szépasszonyok, boszorkányok az áldozatot magukkal ragadják, "meghordozzák" - legtöbbször nem csak szellemi, hanem fizikai síkon zajló momentumok; azaz az alany testi valójában éli meg az utazást.)

A Halottaskönyvről röviden, általánosságban annyit érdemes tudni, hogy szövegei az elhunyt biztonságos túlvilági utazását hivatottak elősegíteni. Az egyiptomi hitvilág szerint a halott szíve mérlegre kerül 'odaát', s ha Maat - az igazság és törvény istennője - tollpihéje (vagy szobrocskája) nehezebbnek bizonyul az illető IB-szívénél (ami az emberben lakó jó és rossz gyűjtőpontja), akkor a személy a Duat örök kárhozatának foglya lesz. (A Duatban, ahol a lángoló tó, izzó lávamező és könyörtelen démonsereg várja bűnösöket, könnyen felismerhetjük a keresztény Pokol egyik mitológiai előképét.) Az elhunytat útja során egyéb próbatételeknek is alávetik; példának okáért ismernie kell az istenek neveit, számot kell adnia életéről, s varázsigékkel felfegyverkezve ki kell védenie a rossz szellemek támadását. Az átalakulásának, istenné nemesülésének folyamatáról hírt adó imák és mágikus rigmusok szövegét végigkíséri az Osiris-mítosz szimbolikája. Osiris isteni származású király volt, aki alatt Egyiptom aranykorát élte. Törvényekkel megalapozott társadalmi rendet alkotott, megtanította az embereket a földművelés mikéntjére, s "bejárta az egész világot, hirdetve a szeretet, a tánc, a zene hatalmát". Féltékeny fivére, Seth azonban - hetvenkét szövetségesének segítségével - egy díszes koporsóba zárva a Nílusba vetette, majd később a testét darabokra szaggatva szétszórta az ország különböző tájain. Osiris felesége, Isis felkutatta a testrészeket, és  vászontekercsbe burkolva összeforrasztotta őket. Osiris feltámadt, s a Holtak Birodalmának (Amentinek) királyaként uralkodott tovább. Meggyilkolásáért fia, Horus állt bosszút. 

A halott -Osirishez hasonlóan- ármányos cselvetéseken és fenyegető veszedelmeken keresztül törekszik az istenivé lényegülés felé (a halotti szövegekben kettejük fúziójáról tanúskodik az elhunyt neve elé biggyeszett Osiris-előtag). Célja, hogy az istenek maguk közé fogadják, s kedvére járhasson-kelhessen az égen, a földön és az alvilágban; felölthesse bármely élőlény alakját, beszállhasson Ré bárkájába, hogy a napistennel hajózza be az ég óceánjait, s az "üdvözültek" körében időzzön az elíziumi mezőkön. Hogy bizonyítsa, jogosult erre, a halott gyakran különböző istenekkel azonosítja magát, azok nevében beszél (leggyakrabban az Osiris ellenségeit leigázó Horus, vagy az istenek királya, Ré, illetve a bölcs Toth szerepébe helyezkedik), mintegy kinyilvánítva: nem csak egyenrangú, de egylényegű velük.
A Halottaskönyv imáinak, rigmusainak kora nehezen behatárolható. I.e. 3200 körül az egyiptomiak már fejlett temetkezési kultúrával bírtak, s akkori hitviláguk, szokásrendszerük bizonyos elemei helyet kaptak a szöveggyűjteményben - elképzelhetjük hát, milyen múltra tekintenek vissza (hiszen írásba foglalásuk előtt nyilván szájhagyományként öröklődtek tovább.) Ebben az időben a díszes temetkezés a királyi udvar és a nemesség előjoga volt, később azonban elterjedt a tehetősebb köznép körében is. Ekkor a halotti szövegek széles variációs skálája jelent meg: a szarkofágok falára festett vagy a koporsók belsejében elhelyezett papirusztekercsekre rótt varázsformulák sok átalakuláson estek át a változó teológiai áramlatok, az írnoki pontatlanság, illetve betoldások, valamint a különféle kommentárok és kiegészítések jóvoltából. A ma ismert legidősebb dokumentum a Nu-papirusz, amely az i.e. 1580-ban uralomra lépő XVIII. dinasztia korai éveiből származik.

Nem is tudom, mi a lebilincselőbb ezekben az archaikus szövegekben: a kifejezésmód sokszínűsége, árnyalt gazdagsága, vagy az a hittel teli áhítat, ami az imák soraiból kicsendül? Egyes fohászokat olyan alázatos szeretet és tisztelet tölt meg, amely az emberi lélek legmélyebb rejtekein visszhangzik, s időtlenül örökérvényű. Ilyen a Napot annak több különböző isteni aspektusában köszöntő XV. 'fejezet' (az egyiptológiában mára meghonosodott kifejezés eredetije, a 'ra-u' mágikus formulát jelent):
 

" Hódolat neked, Ré!

Tumként emelkedsz a horizont fölé, 

S Horus-Khutiként érsz delelőre.

Midőn bárkád az égi vizeken lebeg,

Testem a Földön fényedben fürdik.

Isteni szépséged láttán örvend a szemem,

S béke honol a végtelen mennyekben.

Nézd, a szél vitorláid dagasztja,

S a szívedet öröm tölti el.

Öles léptekkel szeled át az égi tereket;

Ellenségeid földre sújtva hevernek,

S béke honol a mennyben.

A bolygók szellemei a te dicsőségedet zengik

Míg róják végtelen köreiket;

Midőn lenyugszol a nyugati hegyek mögött, 

Az állócsillagok őrszellemei 

Meghajolnak színed előtt és hódolnak neked.

Nagy a te szépséged a hajnal bíborában,

S az est kék árnyai között.

Létezés és Világrend ura, Ré, üdv néked,

Mikor felbukkansz a láthatáron,

S mikor este, Tumként, nyugovóra térsz.

Mert bizony szép, szép a te ragyogásod,

Midőn az égbolt magasán királyként vonulsz.

Nut istennő lakozik ott, kinek méhéből születtél, 

Istenek urává koronáztak, 

S az égi vizek istennője, Nut, édesanyád,

Meghajol előtted, s hódol neked. 

Kozmikus rend és harmónia árad belőled.

Hatalmas léptekkel rovod a tágterű ég köreit, 

Hajnaltól, mikoron felemelkedsz

Alkonyatig, mikoron lenyugszol.

Szíved túlcsordul az örömtől,

S a mennyei vizek békéje mély!

Séth legyőzetett,

Tagjait levágták, gerince eltörött,

Kikötőbe sodorják immár hajódat

Nyugat, Kelet, Észak és Dél istenei

Téged imádnak, ősi, isteni lény!

Belőled törnek elő mind a formák és életek,

Íme, Uram, egyetlen szót formált ajkad, 

S a Földet csend tölti el.

Te egyetlen isten!

Az égen ragyogtál az ősidők kezdetén is,

Mikor a Föld és hatalmas hegyláncai

Még meg sem születtek...

Ó, Gyorsan-futó, ő Egyetlen , ó Királyi Úr!

Minden létező, minden eleven, tevékeny lény alkotója!

Az idők hajnalán te alkottad az istenek beszédét,

Teremtményeidet az ősócenból kiemelted,

S elvitted őket Horus szigetére...

Engedd, hogy beszívjam

A téged betöltő isteni leheletet,

S élvezzem a frissítő északi szelet, 

Melyet szülőanyád, Nut hoz neked!

Ó, Ré, fogadd lelkemet isteni kegyelmedbe!

Osiris, add vissza szellemem isteni voltát!

Légy üdvözölve, Istenek Ura!

Dícsértessék a te neved, isteni mű alkotója!

Ragyogd be sugaraiddal elhantolt testemet,

Mely nyugszik a földben mindörökre."

(Forrásul a Bánfalvi András által magyarított, Prof. Dr. Gregoire Kolpaktchy fordításában megjelent Agyptiches Totenbuch szolgált.)

Más formulákban ott bujkál az a ma is népszerű okkult eszmény, hogy az ember magában hordozza az isteni szikrát, teremtő potenciált és hatalmat, s lelki-szellemi fejlődése végpontjaként összeolvad, eggyé válik a mindenséget mozgató végtelen és örök istenséggel. Ékesszólóan példázza ezt a XLII. fejezet, amelyben a halott - szembesülve az életében elkövetett bűnökkel, emberi gyarlóságaival - hosszan és hangsúlyosan ragozza önmaga eredendően isteni mivoltát, ily módon semmisítve meg a terhelő tényeket. Nem csak hogy az istenek közül egynek, de magának az egyetlen istennek nyilvánítja magát, minden létezés eredőjének., aki magába sűríti a mindenség esszenciáját, s ugyanakkor egyedülállóságával végtelenül magányos. Szeretném kiemelni, hogy nem csak filozófiai, hanem irodalmi szempontból is különleges jelentőségű versről van szó.

"Most ama vidékre érek, hol fehér koronával fején

Kezében jogarral lakozik az isteni lény  (értsd: a leírás Osirist, Amenti uralkodóját jellemzi).

Előtte megállok hajómmal, és e szavakat mondom:

"Hatalmas isten, szomjúság ura, pillants reám,

Ki éppen csak megszülettem!

Éppen csak megszülettem!

Éppen csak megszülettem!" (értsd: a halál egyben a másvilágon való újjászületés.)

Így szól az isten:

"Nézz hát ide,

E vesztőhelyen magad előtt láthatod

Kínpadra feszített bűneid...

Megismered őket, ugye?

S most e tettek emlékét

Életre keltem benned....

Erre így felelek:

" Ré vagyok, ki megerősíti a kiválasztott lelkét.

Én rejlek a szép és szentséges fában,

Világ sorsának görcse-csomójaként.

Tudd meg, ha én növekszem, Ré is gyarapodik,

Nosza, lásd: a haj fejemen, Nu haja. 

Arcom a Napnak korongja.

Hathor bátorsága rejlik szemem sugarában.

Fülemben Up-Uaut lelke csendül. 

Orromban Khenti-Kha tettereje áramlik ki-be.

Anubis ajka az én ajkam.

Serkit fogai az én fogaim.

Isis nyaka az én nyakam.

Kezem Dzsedu hatalmas urának keze.

Karomban Neith él, Sais istenasszonya;

Séth pedig greincemben működik.

Férfitagom Osiris tagja,

Májam Kher-Aha fejedelemé.

A Rettegés Ura lakozik mellkasomban.

Gyomromban a hatalmas Sekhmet működik;

Hátamon lenn a Horus-szem figyel.

Nut combja az én combom.

Ptah lába az én lábam

Ujjaim a mennyei iker-sólyom karmai,

Bizony, minden tagomban egy istenség lakozik;

S testem egészét Thot védi, óvja.

Mint Ré, megújulok naponta. 

Senki nem képes karomat béklyóba verni, 

Vagy bénító bilincset rakni kezemre;

Sem az istenek, sem a megtisztult lelkek, 

Sem az ősapák, sem a pokolba bukottak,

Sem a beavatottak, sem a mennyeknek angyalai!

Vagyok a lélek, mely útjában nem ismer gátat.

A nevem - titok. Vagyok a tegnap.  (a titkos, speciális név mágikus erejének, sorsformáló hatalmának képzete máig

"Évmilliárdok szemlélője", ez a nevem. ott lappang az emberiség tudatalattijában, nem véletlen a nagy felhajtás a

Az ég útjait bejárom, s kihirdettetik:   különféle névadó szertartások körül.)

Én vagyok az Öröklét Ura, a királyi korona mestere.

A Horus-szemben, a Világtojásban lakozom.      (értsd: utalás a Napra)

A Horus-szem örök életet ad nekem;

S megvéd, mégha pillái húnyva is. 

Sugaraitól körülragyogva járom útjaim.

Mindenhová elérek, szívem vágyát követve.

Én élek és létezem...

Horus vagyok, évmilliók vándora.

Szám mérlegén

Pontosan kiméretik

Szó s hallgatás.

Trónusomon ülve parancsokat osztok...

Íme, formáim kifordultak.

Unnefer vagyok, a tökéletes lény,    (vö. Nefertiti név jelentése: 'a szépség megérkezett')

Aki idomul az idő ritmusaihoz...

Egyedül vagyok, társ nélkül...

Magányos vándorként járom az égi mezőket, 

A Horus-szemben lakozom;

Nem árthat nékem semmi gonosz.

Most kitárom az ég kapuit,

S születéseket bocsátok a világba le.

Az eljövendő gyermekek, 

A még-meg-nem születettek ösvénye,

Mely a Földre vezet,

Védett minden támadástól. 

Vagyok a tegnap, s vagyok számtalan faj jelene.

Védelmezlek benneteket, amíg csak éltek...

Ó, ti, Föld és menny lakói,

Északon, délen, keleten és nyugaton!

Bizony félelem ébred szívetekben,

Ha engem megpillantotok.

Mert én magam formáltam ki alakom...

Másodszor nem lépem át a halál küszöbét!

Lényem alig néhány sugarat küld felétek,

Így a sokrétű formák rejtve maradnak bennem.

Mert senki nem ismerhet meg engem...

Ó, ti vörös démonok!

Hiába néztek utánam fenyegetően!

Arcomat háromrétegű fátyol borítja.

Senki nem ismeri a régmúlt időket.

Midőn az égboltot megalkották nekem,

S elválasztották tőle a Földet,

Midőn az égtől születetteket

Elkülönítették a földlakóktól. 

S ami egyszer szétvált,

Az az ősforrást sosem éri el újra.

Nevemhez nem tapad gonoszság szennye.

Mágikus szavaim ereje hatalmas,

Lelkem vakító fénnyel ragyog.

Lényemet falak zárják körbe,

A mindenfég közepén,

Falak zárják körbe. 

Remete vagyok a pusztaságban.

Nap mint nap működtetem az áldásos erőket.

Elfutnak a napok és az évek,

Elfutnak szemem előtt.

Duzzadóan erős vagyok, 

Anyám Nut, az ég királynője

Alkotta testemet.

Mozdulatlan vagyok,

Hatalmas görcse-csomója 

A tegnapban rejtezőnek.

Tenyeremben tartom a mát.

Senki nem ismer engem,

De én ismerlek benneteket.

Ó, Világotjás, halld szavam!

Az évmilliók Osirisa vagyok!

Hozzátok küldöm izzó sugaraim,

Hogy szívetek forduljon ismét felém.

Vagyok a trón ura és mestere. 

Megtisztulva a gonosztól,

Bejárom én a határtalan teret és időt.

A kutyafejű majom aranyszobra vagyok,

Melynek nincs se keze, se lába

A memphisi templom magas trónusán.

Tudjátok meg: ha én növekszem,

Gyarapszik ő is,

Ő, a memphisi arany-majom." (ezt az utolsó pár sort nem tudom hova rakni, jó lenne alaposabban ismerni a kulturális hátteret...)

Nem csak az isteni önazanosság tekintetében ismerhetünk fel a mai ezoterikus tanokkal rokon felfogást a Halottaskönyvben. A kimondott szó, az akarattal telített ige jelentőségteljes szerepét hangsúlyozza a száj megnyitásának szertartása, vagy azok a verstöredékek, ahol az elhunyt torka és állkapcsa erejét teszi szóvá, s fogait fegyverekhez (éles késekhez) hasonlítja. Valóban, a másvilág veszedelmei közepette az utazó egyetlen fegyvere a hangja, s persze a varázstudománya, amely a legmélyebb titkok ősforrásából táplálkozik. Megmosolyogtató, s egyben a lélek felfelé törekvésének tudhatatlan misztériumát magába sűrítő szavak hangzanak el  X. 'ra-u' - ban:

"Erőszakkal hatoltam az egekbe,

Feltörtem a horizontok kapuit.

Áthágtam a földek határait,

S leigáztam a hatalmas szellemeket.

Számtalan mágikus igét tudok,

Torkom és állkapcsom erős.

Én vagyok a Duat ura, most és mindörökké...

Ám felemelkedésem útját nem tárom fel előttetek".

A Halottaskönyvet olvasva ezeréveken átívelő rokonság bontakozik ki korok, kultúrák, vallások, filozófiai eszmék között. Nemcsak a konkrét, tényszerű  kapcsolódási pontok, de a szövegből kirajzolódó örök emberi mivoltunk is közel hozza a Nílus-völgy hajdani lakóit. S miközben végigkísérjük a halott lélekutazását az egyiptomi Alvilág misztériummal telített tájain, meghallhatjuk az emberiség múltjából felénk hajoló emlékek hangját a saját lelkünk mélyén...

(Fotó: Sandro Vannini, forrás: heritage-key.)