 |
| (Forrás) |
Ahogy arról a korábbiakban szó esett, a magyar néphit szláv, illetve román eredetű vérszívó-hiedelmek töredékes nyomait őrzi. Az egyik hiedelemalak, aki nálunk is meghonosodott, a nora vagy mora. Északkelet-Magyarországon elsősorban mint éjszakai nyomó lényt ismerik, aki az alvó mellkasára telepszik és tejet vagy vért szív a melléből. Lehet élő személy (például boszorkány), akinek szelleme éjjel elhagyja a testét, de legtöbbször visszajáró lélek, kereszteletlenül elhalt gyerek, rosszéletű ember, olykor boszorkány kísértete. Egyes közlések szerint apró, csupasz és négykézláb közlekedik, mások szerint állatalakot ölt, kinézetét tetszése szerint váltogatja, egyszer férfi, egyszer nő stb. Tevékenységi körében az alvó éjszakai "megnyomása" dominál, a gyűjtések gyakran számolnak be fulladásos rosszullétről, nehézlégzésről, a mellkasra telepedő súlyról (hasonlóan a boszorkány,- illetve lidérc-hiedelemkörhöz). A mell szopása jellegzetes, az illető melle ilyenkor megduzzad, kipirosodik, gyulladásba jön.
A nora elleni védekezés többféleképp történhet. Az egyik módszer a kifordított ing felvétele, a mellbimbó vagy a mellkas fokhagymával való bedörzsölése, zsinegre fűzött fokhagyma viselése a nyakban, szöges borona vagy kés, kalapács odakészítése az ágy mellé. Elterjedt - csakúgy, mint a lidérc esetében - a gatyamadzaggal történő megfogás/elriasztás motívuma is.
Az Erdélyben - elsősorban Mezőségen és Moldvában - ismeretes sztrigoj még kevésbé emlékeztet román rokonára: lényegében csak nevét kölcsönözte tőle. Néhány elszórt adat arról számol be, hogy (Szent György napján) megrontja a tehenet, ellopja a tejét, ezért a gazdák tövises vadrózsa-vesszőket vagy fokhagymát tettek az istállóba, fokhagymával kenték be az ablakkeretet és az ajtófélfát, fokhagymafüzért akasztottak a nyílászárók fölé (egyébiránt Szent György ünnepe a legelőre való kihajtás időpontja, ilyenkor az állatállományt buzgón védik a rontó hatalmaktól). A másik, sajátos hiedelem a sztrigojjal kapcsolatban, hogy halála szárazságot okoz, ezért öntözni kell a sírját vagy meg kell fordítani a tetemet, hogy megeredjen az eső.
Van egy harmadik, a délkelet-európai vámpírfolklórból elszármazott figurája a magyar paraszti műveltségnek, ez a (virkolács néven is ismert) prikulics, akit azonban egyszerű alakváltóként jegyez a néphit. Meghatározott időközökben (háromhavonta, minden éjszaka, bizonyos holdfázisban stb) (hármat bukfencezve) kutyává változik. Kutyaként megmarja, akit ér, de nem okoz veszélyes sérülést, pusztán arra törekszik, hogy némi vért fakasszon; ennek látványára ugyanis visszanyeri emberi formáját. Az is hatásos, ha a megtámadott személy sebzi meg őt, vagy önmagának okoz sérülést.
 |
| A könyv címlapja. (Forrás) |
Hogy a nyugati közvélemény mégis épp (az egykori) Magyarországot tartotta-tartja a vámpírok szülőhazájának, az elsősorban a 18. századi vámpírpereknek köszönhető, amelyek az akkori Magyarország területén zajlottak ugyan, ám az itt élő délszláv népesség hiedelmeiből táplálkoztak. A francia Benedek-rendi szerzetes, Antoine Augustin Calmet 1746-ban egyenesen könyvet adott ki a Kelet-Európai vámpírvészről, "Dissertations sur les apparitions des anges,
des démons & des esprits et sur les revenans et vampires de
Hongrie, de Boheme, de Moravie & de Silesie" (vagyis: Értekezések angyalok, démonok,szellemek, kísértetek és vámpírok megjelenéséről Magyarországon, Csehországban, Morvaországban és Sziléziában) címmel.
Források:
Dömötör Tekla 1981: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina, Budapest.
Pócs Éva (szerk.) 2012: Hiedelemszövegek. A magyar folklór szövegvilága I. Balassi Kiadó, Budapest
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - "Nyomó" lények: lidércnyomás, "nyomó" boszorkány, nora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése