2010. augusztus 31., kedd

egy wicca útja 2

Alkonyat.
Ónszürke, nedves hasú, sima felhőtakaró borul a tájra. Kitartó, apró szemű, hideg eső permetez belőle a reszkető földre.
Nyugaton azonban a naplemente színei szövik át a nyirkos fellegfüggönyt. A mogorva égi hadsereg bársonyos narancsvörös, parázs-piros, halvány szürkésrózsaszín árnyalatokba öltözik. A horizonton, ég és föld találkozásának keskeny vonalában mintha lángolna a mennybolt.
A nedves aszfalt, a rajta hízó pocsolyák, az út szélén rohanó patakocskák egyaránt rózsaszín selyemfényben csillognak. A szemközti dombok haragoszöld gerincét párás aranyfénybe burkolja az ég búcsúzó ura. Fölöttük magas ívű, dupla szivárvány feszül ki a kormosnak tetsző háttér elé, két pillére hétszín ragyog, derengő varázslatot hintve e világra...
Meglátni a szépséget, az istenit, a múlandót és örökkévalót e pillanatokban: ez is része egy wicca útjának. Fontosabb, maradandóbb, mint a csalódások.

Áldás kísérjen benneteket!
Hulló Eső, 2010-08-31

egy wicca útja

Tegnap este azon tűnődtem, hogy az eredmények, amelyeket én - wiccaként, újpogányként - sikerélménynek könyvelek el, az általános, össznépileg elfogadott társadalmi értékrenddel mérve semmitmondóak. Kivel oszthatnám meg afeletti örömömet, hogy írtam egy új dalt, vagy hogy az alkonyi esőben sétálva meghallottam az Istennő sóhaját? Kinek újságolhatnám el, hogy szerkesztettem a weblapom egyik menűpontját, hogy kapcsolatba kerültem más hittársaimmal, hogy ráakadtam a youtube-on egy gyönyörű, pogány dalra? Nem pusztán a családom és közvetlen környezetem vallási felfogása, hanem az általános, teljesítményorientált, sikerközpontú, materialista, anyagias, korlátolt társadalmi gondolkodásmód is megnehezíti, hogy megértsük egymást. Míg a keresztény közösség a wicca teológiai oldalát ítéli el, addig a vallási téren közömbös réteg az ezotéria, okkultizmus, mágia iránt viseltetik mélységes kételyekkel (megértem, hiszen annyi ellentmondás, annyi hiteltelenség, annyi bizonytalanság övezi e témát). S akkor még nem is szóltam a többi újpogány irányzatról, amelyek mindegyike - az elfogadás, a béke és a szeretet jegyében - szüntelenül igyekszik felüllicitálni a többit.
Én meg ott állok egyszál magamban, szerencsétlen kis wicca, és majd szétreped a szívem, hogy valakivel megoszthassam túlcsorduló gondolataimat- tudván, hogy talán egész életemben mentális magányra leszek ítéltetve. Hisz a pogányság oly sok szabadságot, kötetlenséget hagy követőinek, hogy meglehet, sosem fogok nekem való közösségre lelni benne. Túlságosan is sokféleképp értelmezzük az élet, halál. mágia, transzcendencia kérdéseit - épp ez a gyönyörű, s épp ez az, ami jóformán lehetetlenné teszi, hogy azonos módon gondolkodó barátokat találjak. Ám ha még sikerül is, a környezet, amelyben mindennapjaimat élem, valószínűleg sosem lesz ideális mértékben toleráns és befogadó a hitemet illetően. Nem fogom tudni megosztani legbensőbb örömeimet, bánataimat, élményeimet és tapasztalataimat; az eredmények, amelyeket wiccaként lobogtatok, a külvilág számára értéktelenek lesznek, a célok, törekvések, tanulmányok pedig érthetetlenek és abszurdak.
Ez lenne egy wicca útja?... Vagy minden újpogány útja?...
Vagy mindenkié, aki kilóg a sorból?...


Hulló Eső, 2010-08-31

dizájnkodás

Itt az ősz, s gondoltam, ideje némi arculatváltásnak. Meg aztán szeretem a csokiszínt...:) Remélem, nektek is tetszeni fog. Aztán ki tudja, lehet, hogy hamar beleunok, de addig is barnuljunk :)

Áldás!
Hulló Eső, 2010-08-31

2010. augusztus 30., hétfő

iskolakezdés

Rettegek.
Mikor jelentkeztem gyógy- és fűszernövénytermesztő szakképzésre, alig vártam, hogy újra belevethessem magam az egyetemi élet nyüzsgésébe. De mostanra elbizonytalanodtam: tényleg ezt akarom? 5 évet visszalépve elölről kezdeni mindent, ismerkedést, tanulást, egzisztencia-építést...
Gondolhatjátok, mi lombozott le, ma estünk túl a beiratkozás mindössze 2,5 órás, káoszba fulladó procedúráján. Eleve paráztam, mert bizonyos hivatalos okmányokat (pl. anyakönyvi kivonat, adóazonosító jelet tartalmazó igazolvány) csak fénymásolat/bizonylat formájában tudtam benyújtani. Paráztam, mert elfelejtettem, hogy a felvételi jelentkezéskor bevallottam-e gombaszakellenőri képesítésémet, és nem tudtam eldönteni, hogy bemutassam-e az azt igazoló oklevelet. Paráztam, mert az igazolványképeim nem a megadott méretűek voltak, és végül paráztam, mert csak.
Rosszkedvemet akárha a szél fújta volna el, mikor megpillantottam az egyetemi épület szürke tömbje előtt sétálgatni az erősebb nem egy díszpéldányát. 1'85 körüli magasság, hátközépig érő barna haj, széles vállak... mmm. Még derűsebb lett a hangulatom, mikor kiderült, hogy az illető - legyen a fedőneve Nimród :)- szintúgy elsőéves. Már-már kezdtem elfeledni számos szorongásaimat.
Persze minden örömben van némi üröm: a srác másik szakra jelentkezett, továbbá csinos és belevaló évfolyamtársnők hada dongta körül. Szivacs.
No és akkor ezek után az adminisztrációs tortúra. Bepréselődtünk egy levegőtlen, szűkös előadóba, akár a szardíniák, az ügyintézés csigalassan haladt, millió és egy űrlapon kellett kitölteni, aláírni, beikszelni, áthúzni, kifejteni, hogy igen, valóban az vagyok, akinek a jelentkezés mellékletenként elküldött papírok, valamint az igazolványaim mutatnak, és igen, valóban erre a szakra felvételiztem, mi több, sikeresen, punktum.
Kikészültem.
No nem elsősorban az aktatologatástól vagy a Nimródot stírölő leányzóktól (ha belegondolok, én is egy voltam közülük. Persze ő rám se nézett, jellemző, de hagyjuk.).
Annakidején megfogadtam, hogy nyílt lapokkal fogok játszani. Kaptam egy második lehetőséget, előttem egy új kezdet: önmagam leszek, nem fogok meghátrálni, megalázkodni, visszahúzódni, másnak látszani., mint aki vagyok Felvállalom az identitásomat, a jó és rossz szokásaimat, a hobbijaimat, a vallásomat. Igen, eltökéltem, hogy - ha fennhangon nem is hirdetem - nem titkolom el wicca voltomat. Azt gondoltam, a családi háttérrel, az otthon közelségének biztonságával megtámogatva bátrabban kibontakoztathatom az egyéniségemet. Míg az előző egyetemen 4 év alatt sem tudtam befogadni az idegen környezetet, most a szülővárosomban, jól megszokott, ismert és szeretett közegben, mondhatjuk: hazai pályán mozgok. Nem hittem, hogy ezek után az új légkör, az új arcok, az új élethelyzet megingathatja magabiztosságomat. Abban reménykedtem, hogy - nem szakadván el a tájtól, amelyben gyökerezem - megőrizhetem kicsiny, burokba zárt világomat akkor is, ha belecsöppenek az oktatási intézmény sokszínű kavalkádjába.
Hahh, felejtős. A külvilág sarka beleakadt a buborékba és felhasította azt. Ezerrel zúdultak csupaszon reszkető érzékeimre az idegen ingerek: nevek, hangok, élettörténetek, szabályok, feladatok, intéznivalók, oktatási információk, illatok, érintések, mondatok. És én elvesztem bennük, lesüllyedtem a zűrzavar mélyére és csendesen alávetettem magam a körülmények sodrának. Akaratlanul is felöltöttem a "mosolygós és segítőkész nyuszi vagyok, nyugodtan basáskodj - vagy anyáskodj - fölöttem" pózt, polgári önmagamat elrejtve mögé, Hulló Esőt meg a pincébe zártam.
Holott épp ezt nem akartam.
Különös dolgokkal szembesültem. Önbizalmam porrá omlott egy nálam jóval fiatalabb szaktársam mellett, aki korkülönbségünk ellenére felnőttebb, érettebb életvitelt folytat, mint én. Látva a többiek arcán a céltudatosságot, érezve a belőlük sütő magabiztosságot, szellemi töpörtyűnek éreztem magam. Nekem nincsenek ambícióim, legfeljebb álmaim; én nem törtetek nagy léptekkel előre az érettségi-nyelvvizsga-diploma-állás nyomvonalon, az utam összevissza kanyarog, hosszú megállókkal; nem vágyom felnőtté válni, nem vágyom felelősséget vállalni, nem vágyom kilépni abba a sokat emlegetett nagybetűsbe; nem vágyom bármit is felmutatni, bizonyítani, teljesíteni. Élni szeretnék, ahogy a szívem diktálja, élni, anélkül, hogy bárkinek ártalmára volnék, s bárki ártalmamra volna. Vannak elképzeléseim, de egyelőre szívesebben foglalatoskodom a megalapozásukkal, mint a megvalósításukkal. Rettegek a konfliktusoktól, a bonyodalmaktól, a vizsgahelyzetektől, a cselekedetek súlyától. Nem valami felnőtt hozzáállás, tudom.
Lelkesedésem exponenciálisan hanyatlott, szembesülve a középiskolából épp csak kikerült évfolyamtársaim öntudatosságával, elszántságával. Ki vagyok én hozzájuk képest? Egy otthonülő, semmittevő világlustája, egy, a gyermekkor hamis illúziójába menekülő, lelkibeteg nyomoronc.
Szóval rettegek.

2010. augusztus 29., vasárnap

ahol otthon vagyok








juhhé!

Gyönyörű idő van, fúj a szél, a magasban jéghegyként tornyosuló, habcsók-fehér felhők hömpölyögnek méltóságtelesen, hétágra süt a nap... (apropó, elgondolkozott már valaki azon, hogy e szólásunk vonatkozhat akár eleink samanisztikus világképének világfájára  is?)... az ég mámorítóan kék, legszívesebben fejest ugranék végtelenségébe
mi lehet ennél szebb? nyári vitorlázások, hófoltos hegygerincek, kristályvízű patakok, rozsdabarna estélyibe öltöző erdők, pirosra érő csipkebogyók, nagy utazások távoli emléke mosolyog rám ilyenkor

Áldás!
Hulló Eső, 2010-08-30

2010. augusztus 28., szombat

felhőd alatt táncolok...

Ünnepeld, ahogy hullik az eső
Ünnepeld, hogy a földből zöld élet nő
Ünnepeld az új Édent, mi eljő
Ünnepeld, hogy hullik az eső...

(Alice di Micele 'Celebrate the rain' c. számának műferdítése:))

Az Ég áldása reátok!:)
Huyana, 2010-08-28

2010. augusztus 27., péntek

eső, szél, hűvös

Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!Igen!...
...undsowetter

:D

útmutatás


Az Istennő útjai kifürkészhetetlenek. Ez még akkor is igaz, ha egy keresztényi gyökerű szólásmondás elferdítésére alapoztam:)
A tegnapi idegháborút követően komolyan elkezdtem fontolgatni a varázslat lehetőségét. Ahogy írtam, a saját lelki békén, mentális kiegyensúlyozottságom, valamint a testvérem fúria-természetének megszelídítése érdekében egyaránt a mágiától remélek segítséget. Elalvás előtt arra kértem az Úrnőt, hogy adjon jelet, mutasson utat, valamilyen módon éreztesse, hogy nem hagyott magamra, hogy figyelemmel kíséri a megpróbáltatásaimat.
És lám: ma délelőtt édesanyámmal a kertünk átalakítása került szóba, s ezzel kapcsolatban a kerítés mellé ültetendő örökzöldek. Anyu a tiszafára hajlik, ami nagy kedvencem, de nem abban a másfél méteres csihatag formájában, amit a kertészetben árusítanak. Így ezúttal inkább a magyalra voksoltam, és gyorsan gép elé vágtam magam, hogy összegyűjtsek róla némi infót kedves szülém számára:). No és mi bukkan elő a google találatok között? Egy blog, amelyen angol nyelvű ezoterikus irodalom kivonatos fordítása várja az érdeklődőt. A magyalról szóló cikk - azon túl, hogy sok hasznos (élettani és termesztési)infót tartalmazott - a következő tudnivalókról tájékoztatott:

"... A kelta Ogham 8. fája. A helyreállított egyensúlyt, irányt, a feltétel nélküli szeretetet jelképezi, valamint az érzelmi zűrzavaroktól való elkülönülést.... A sötétség közepén az életerőt jelképezi. Kiegyensúlyozott erőt hot, amely pozitív tettek felé vezérel. A negatív érzelmek, mivel zűrzavart okoznak bennünk, nagyban gyengítik életerőnket. Negatív gondolatmintákat hoznak létre, amelyek kihatnak a testre és betegségeket okoznak. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy milyen hatással lehetnek negatív érzelmeink másokra és magunkra, jobban felelősséget tudunk vállalni a viselkedésünkért. A magyal arra bíztat, hogy fejezzük ki érzelmeinket, hozzuk a dolgokat felszínre, hogy megoldást találhassunk... A magyal átalakulást hoz. A lelkünkben levő Tüzet jelképezi, az akaraterőnket, hogy változásokat hozzunk létre a felsőbb jó érdekében... Bosszúálló gondolatok, gyanú, irigység, féltékenység, gyűlölet kontrollálására, túlérzékenységre, ingerlékenységre, azoknak, akik mindenben és mindenkiben hibát keresnek és találnak. Még akkor is, ha ezek az érzések nem kerülnek a felszínre, csak belülről emésztik az illetőt. A magyal segít napvilágra hozni őket, és helyreállítani az egyensúlyt... Segíti a pozitív életerő áramlását, hogy túlléphessünk a negatív érzelmeken, újra megtanuljuk szeretni és elfogadni önmagunkat és másokat... Gyógyító tulajdonságai: kiegyensúlyozó erőt hoz, ami a feltétlen szeretet és együttérzés irányába vezérli a tetteinket, és segít elhatárolódni az érzelmi zűrzavaroktól. Az irányított gondolatok erejét is segíti, pl. üzenetek, gyógyítás küldése, főleg azok részére, akikkel érzemileg nehezen tudunk összhangba kerülni. "
(forrás: Boszikönyvek )

Hát nem fantasztikus? Mintha egyenesen tanácsot kaptam volna az Isteni Pártól a varázslat technikai részleteit illetően. Sokat törtem a fejem, hogy milyen hozzávalókat használjak - általában Eileen Holland Boszorkánypraktikák c. művét veszem alapul, noha kételyeim vannak a megbízhatósága felől. Az, hogy rábukkantam a fenti leírásra, talán valóban égi jel: egyenesen a felsőbb hatalmaktól érkezett iránymutatás :). Hiszen a magyal mágikus hatásai nem csak az én kiegyensúlyozatlanságomra, fals önértékelésemre, túlérzékenységemre, zűrzavaros érzelemvilágomra jelenthetnek gyógyírt, hanem a nővérem irigységre, féltékenységre hajlamos, gyanakvó, rosszmájú, telhetetlen és ingerlékeny temperamentumára is. (itt szeretném megjegyezni, hogy az elmúlt napokban sok negatívumot írtam róla, de ezek mellett természetesen számos jó tulajdonsága is van!) Nekem segít a zaklatottság leküzdésében, a belső egyensúly megtalálásában, a túlérzékeny, hisztérikus idegállapot normalizálásában, önmagam valós megítélésében; a testvéremnek pedig mások elfogadásában, s az állandó elégedetlenségtől, hiányérzettől való megszabadulásban. Ráadásul ránk maradéktalanul igaz, hogy kevés érzelmi közösség van köztünk (a jellemünk meglehetősen különböző, ahogy az élethelyzetünk és életfelfogásunk is), így nagyon nagy szükség van egy erős közvetítőre.
Egyszóval, köszönet érte :)

(Azért van ám ennyi smiley a szövegben, mert ledöntöttem egy bögre nyugiteát. Most rózsaszín felhők közt lebegek. :))

Hulló Eső, 2010-08-27

2010. augusztus 26., csütörtök

deviszont

Úgy fél órája kisurrantam az árokpartra pitypangleveleket szedni Gonzalesnek. Azonnal beburkolt az éjszaka csendje, bársonyos sötétsége és szelíd illatai. Az égen bátortalan csillagok pislákoltak, s köztük egy-egy kékesszürke felhőgomoly vándorolt. Úgy éreztem, körbevett az Istennő jelenléte, oltalmazón, elringatón, varázslatos elevenségben. Egyből meghunyászkodtak a bennem háborgó indulatok.
Innen eszembe jutott a körülbelül egy héttel ezelőtti strandolás, mikor egészen hasonló élményt éltem át. Felfeküdtem a vízre a lábaimmal tempózva, a karjaimat összekulcsoltam a fejem alatt, és felbámultam a szikrázóan kék, tornyos - habos, no meg elnyúlóan fátyolos felhőkkel teli égre. Olyan mélyen belémhasított Anyánk mindent kitöltő jelenléte, ahogy soha azelőtt. Egyszerre megértettem, hogy a víz valóban az ő vére, a levegő a lélegzete, hogy valamennyien az ő testéből-lelkéből sarjadunk, s oda térünk vissza. Hihetetlen volt a saját bőrömön megtapasztalni őt, - ugyanakkor nem megrázó vagy felkavaró, inkább végtelenül békés és megnyugtató. Vagy egy órán át ringatóztam a hullámokon, és gyönyörködtem a vadonatúj életérzésben.
(élet-érzésben)

" the goddess is in all of us
to demonstrate her power "
(elaine silver dalrészlet)

Az Úrnő és az Úr áldása kísérjen tieket!
Hulló Eső, 2010-08-27

ajajj

Hogy ez mekkora egy igazságtalanság - míg a tesómnak a lételeme a vitatkozás, addig én a szó szoros értelmében rosszul leszek a feszültség-túlterheléstől. A mai (az ő részéről kimondottan bántó) levélváltásunk óta úgy érzem magam, mint lázas betegen szokás. A fejem nehéz és forró, kába és erőtlen vagyok, mást sem akarok, mint elbújni egy csendes zugba és megadni magam a letaglózó gyengeségnek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már jó ideje szenvedek bizonyos -mondhatjuk- idegbántalmaktól s a legkisebb érzelmi anomália is ki tud borítani. Ilyenkor mindenféle ostoba szorongás, irreális mértékű bűntudat, olykor kifejezett depresszió tör rám. Miután kétszer is átolvastam a nővérem üzenetét, úgy döntöttem, mielőtt az ő javára munkálkodnék, a saját lelki békém érdekében fogok varázsolni. Tény, hogy azzal magamnak és a környezetemnek is javára szolgálok, ha nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, összeszedettebb és magabiztosabb személyiséggé avanzsálódok. Persze ehhez nem elég holmi hókuszpók:) (már elnézést, hogy ismét szarkazmussal vagdalkozok), fel kell mutatni némi saját tőkét is. Első lépésként tehát visszanyeltem minden dühömet, csalódottságomat és bánatomat, és egy kvázi higgadt, kultúrált hangvételű választ fogalmaztam. Leszögeztem benne (ismét), hogy az eszmei nézeteltérésünket nem szántam személyes sértődési alapnak, s továbbra is szívesen segítek neki, amiben csak tudok; valamint hogy - stilisztikai túlkapásaim ellenére - nem akartam megbántani.
Annak ellenére, hogy közel 13 év korkülönbség van közöttünk, azt hiszem, én viselkedtem felnőtt módon. Ennek ellenére továbbra is vacakul vagyok. A harag meg a szomorúság majd szétvet belülről, s ráadásul émelygek a felismeréstől, hogy egy valódi, alapos és érzelemdús veszekedés kellős közepébe pottyantam. Mindezek tetejébe egy olyan családtaggal, aki 500 méterre lakik tőlem, és akivel gyakorlatilag naponta találkozom.
Ahogy már írtam, nem bírom a nyílt konfrontációt, teljesen kikészít. Ugyanakkor az sem megoldás, hogy egyetlen szó nélkül lenyelek mindent, és diplomatikusan kussolva meghúzódok a háttérben. Épp itt volt az ideje, hogy hangot adjak a véleményemnek, hogy a sarkamra álljak - és igen, utóbbinak ára van. Íme egy újabb lecke az élettől.
"give thank for the blessings
give thank for the lessons..." - ahogy lisa thiel énekli. Nos, oké. Veszek egy nagy levegőt és nem adok teret a tudatom küszöbét ostromló pánikrohamnak.

Nagy levegő...

Nagy levegő...

Nagy levegő...

(...)

2010. augusztus 25., szerda

rokonok 2

A kövekezőkben ismertetem a "hogy csináljunk istenfélő, hitoktató nővérünkből tüzet okádó házisárkányt" című varázslatot.

a,- végy egy másfél órásnak ígérkező, végül négy órásra nyúló gyerekvigyázást
b,- aprítsd bele a közelmúlt vitatkozásainak javát
c,- fűszerezd meg az előző 5 év hasonszőrű emlékeiből merített gyöngyszemmekel
d,- végül alaposan dolgozd össze a saját, lassan gyűlő, immáron túlcsorduló bosszúságoddal
e,- azon nyersen, díszítetlenül, email formájában tálald a kedves testvér elé

--- pár órán belül garantáltan jelentkezik a hatás

Kellemetlen mellékzöngéje, hogy a veszekedés fölötti bánatodban kóros álmatlanságban szenvedsz a következő éjszakán.
Komolyra fordítva a szót, tényleg nem tudom, hogy segíthetnék a nővéremen, aki igencsak ferdén tekint a világra. A látásmódja abnormális mértékben énközpontú, és a magatartása bizonyos esetekben rémisztően önző, telhetetlen, rosszmájú és kicsinyes. A család maradék részével karöltve már jó ideje fontolgatjuk, hogy valahogy szembesíteni kellene a tények valós állásával; végül épp én, -a legbizonytalanabb egzisztenciával, ergo a legkevesebb hitellel, ellenben a legnagyobb támadási felülettel rendelkező személy- vállaltam fel a dolgot. Alighanem sikerült is vérig sértenem. S nem elég, hogy én vagyok a legfiatalabb, nincs se diplomám, se állásom, se önálló lakhelyem, se gyerekem, se férjem (de még egy nyavalyás pasim se), én viselem a legnehezebben a nyílt konfrontációt. Már most kedvem lenne bőgve bebújni a takaróm alá, és megvárni, míg a dolgok szépen elsimulnak. Hiába tudom, hogy igazat írtam, hiába tudom, hogy igencsak időszerű volt helyretenni a dolgokat, legszívesebben a ruhámat szaggatva bocsánatért esedeznék.
Szerencsére a legidősebb testvérünk is megtámogatott egy, a problémás huginak küldött levéllel, amit bizonyára nem fog tudni olyan lekezelően félretolni, mint az enyémet - kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá. Csak nehogy a végén még én legyek a fekete bárány, míg ők szépen kibékülnek a háttérben.
Ha nem hat rá a szép szó, el fogok gondolkodni valami bűbájon, ami segít, hogy kiegyensúlyozottabb és elégedettebb legyen (merthogy örökösen keveselli azt a korántsem keveset, amivel bír, legyen szó tárgyi javakról vagy segítő kezekről, rokoni támogatásról, családi szeretetről), hogy a vélt vagy valós hiányosságok, sérelmek számon tartása helyett az életét kitöltő pozitívumokra tudjon koncentrálni. Tudom, tudom, csúnyarossz Hulló Eső, belepiszkál egy másik ember csipkés lelkivilágába, a mágia nem erre való, et cetera. Még meggondolom de hiszek benne, hogy a megfelelő varázslat a javára szolgálhat.
Bizonyára rémes perszónának gondoltok, amiért ilyen aljasságot fontolgatok, arról nem is beszélve, hogy kiteregetem a családi szennyest a nagyvilág orra alá... Mea culpa, hajnali fél kettőkor nincs kinek keseregjek.
Pedig olyan szép este volt! Holdtölte, rituálé, táncika meg a többi.
:(

Jobb éjszakát!
Hulló Eső, 2010-08-25 (akkor is, ha a blogger mást állít.)

2010. augusztus 24., kedd

éj színe lobban...

újabb dal esbatra

e
Éj színe lobban,
a
Föld szíve dobban
d
Csend zakatol ma
G
Bűvös titokban

Ím, aki eljő
Éji Királynő
Holdkerek arca
Tejfehér fényű

Énekét súgja
Csillagok árja
Bűbáj-parancsot
Suttog az ajka

Lépj be a körbe
Táncolj pörögve
Varázsba zárja
Szíved örökre
C a d G
Á---á---á---á
a d G
Á---á---á

Rejtelmes asszony
Sóhaja hajtson
Csillagos fátlya
Reád boruljon

Nevess az égre
Nyújtózz feléje
Zokogva kérleld
Soha nem érve

Távoli végzet
Tündöklő fényed,
Holdanya, csalfa
Hölgye az éjnek!

Félelmem, s vágyam
Hogy arcod lássam
Miért rejted hát el
Felhőpalástban?

Á---á---á---á
Á---á---á

Végül az árnyak
Ím, rámtalálnak
Csengő kacajjal
Jajj!körülállnak

Vége a dalnak
A fények kihunynak
Ezüstös álmok
Elringatnak...

Hulló Eső, 2010-08-24
a szokásos "all rights reserved" blabla.
Kotta később lesz, ha véglegessé válik a jelenleg még formálódó felső szólam

Hangfelvétel:

 
Áldott Esbatot!
Hulló Eső

2010. augusztus 23., hétfő

love in the forest

Tegnap az egész napot az erdőben töltöttem. Mmmm, de jó volt...
... annak ellenére, hogy megtámadott egy nagy rakás aljas szederinda, tetőtől talpig összecsípett a csalán, a szúnyogokról és kullancsokról nem is beszélve.
... annak ellenére, hogy tíz órát talpaltunk lényegében megállás nélkül
... annak ellenére, hogy mindvégig rémes zavarban voltam a kis kompánia többségét alkotó tudós koponyák társaságában
... annak ellenére, hogy a nap végére körülbelül ötévesnek éreztem magam, és kedvem lett volna kakaót követelve bömbölni.
No jó, voltaképpen egész kellemes tanulmányi kirándulás volt, a szakdolgozatomhoz szükséges kőzettani felvételezéseket végeztünk, végre használható információk egész seregének birtokába jutottam. És az erdő...! Meg a sziklák...! Tulajdonképpen a geológia csodálatos tudományág. Összekapcsol élőt és holtat, elevent és élettelent, múltat és jelent, szellemet és anyagot. Hiszen a föld alatt, amelyen járunk, olyan kőzetek húzódnak meg, amik rég elhalt élőlények csontjaiból, szerves és szervetlen anyagaiból képződtek. Természetesen ez nem minden kőzetfajtára igaz, de ugyebár a karbonátokra igen, tehát a Gerecse rengetegében barangolva nyugodtan elmerenghetünk; a napsütötte mészkőtömbökben a sok száz millió évvel ezelőtti múlt és a jelenkor összeér, élet és halál közti fátyol elvékonyodik. A felszínükre kipreparálódott őskövületek, kőbelek, lenyomatok, vázdarabkák hajdani élőlények emlékét őrzik, akik életüket adván ismét eggyé váltak a Földdel, hogy talpazatul szolgáljanak kései utódaik számára. Semmi sem tükrözi jobban ezt a titokzatos, végenincs körforgást, mint mikor látom, hogy Gonzales, az én kamikaze achátcsigám jura-kori rokonainak maradványaiból felépülő kődarabokat majszol, hogy az azokból kinyert kalciummal saját (nagyon csinos) házát erősítse.Jó darabig pusztán a paleontológiai vonatkozásaiért tudtam értékelni a földtant, később már az is lenyűgözött, hogy milyen messzemenő ősföldrajzi, klimatikus és paleo-ökológiai következtetéseket lehet levonni akár csak egyetlen öklömnyi szikla alapján. A tegnapi nap folyamán egészen más, mondhatni filozófiai aspektusból gyönyörködtetett el. Mi lehet fantasztikusabb, mint - a szó szoros értelmében -l érintkezni a múlttal? Mint - a szó szoros értelmében - megérinteni a földtörténet különböző korszakait? Oké, lehet, hogy elfog
ult vagyok, tény, hogyha az űrturizmus példájára létezne időturizmus is, én biztosan befizetnék egy mezozoikum - menetre. Jobb híján az is elbűvöl, ha eleven valójukban nem is, de holt formában testközelből megszemlélhetem a hajdankor élőlényeit. Na szóval, jó kis túra volt. Hazafelé menet a kocsi ablakából szemléltem a tájat: nyugaton az erdőborította, kékeszöld, elmosódó hegyhátak felett vérnarancs színben lángolt a búcsúzó Nap; keleten az üvegkék horizonton már ott függeszkedett az ezüstfehér Hold, fürödve fenséges párja alkonyi fényében. Mintha az Isten és az Istennő váltott volna tüzes, mégis gyengéd csókot, mielőtt Éjszakába fordul az idő...

Áldás reátok!Hulló Eső, 2010-08-23











2010. augusztus 21., szombat

22-es csapdája

tegnap a witchblood.org - on rábukkantam egy becsípés elleni varázsigére, naurYI erS jóvoltából.
kérdés: vajon egy becsípett boszi képes kijózanítani önmagát?

2010. augusztus 20., péntek

rokonok

ma vitorlázni voltam az unokahúgaimmal és az unokaöcsémmel
a program természetesen össznépi veszekedésbe torkollott
miután kikötöttünk, leszereltünk és mindenki jól megmondta a magáét, leültem a parti büfé előtt egy palack barna sörrel és relaxáltam
aztán este, biztos, ami biztos, némi online csörteváltást folytattam a csemeték anyjával

... 'somebody save me!"

nagyon-nagyon kimerült és rosszkedvű Hulló Eső
államalapításunk ünnepén (habár mint tudjuk, már a sumérok is... :))

2010. augusztus 17., kedd

tudathasadás

Regisztráltam a witchblood.org-ra, ezzel visszavonhatatlanul beletolakodva a magyarországi wicca közösség online világába.
Hogy őszinte legyek, vegyes érzelmekkel viszonyulok a dologhoz. Egyfelől mivel a mindennapi környezetemben nincs lehetőségem megnyilvánulni a magam boszorkány valójában, kétségbeesetten vágytam rá, hogy valamilyen fórumon elüvölthessem magam: "Hé, én is létezem!" Így hát hozzáfogtam a blogoláshoz, olvasgatom a KWHE honlapját, lett YouTube-csatornám... Másfelől eközben - a lelepleződéstől való félelmemben - mindent megtettem, hogy valós személyazonosságomat elvágjam az interneten fellelhető identitásomtól. Kialakítottam magamnak egy virtuális alteregót, Hulló Esőt, aki semmilyen konkrét ténnyel nem utal a mögötte álló hús-vér emberre. Azonban az Ezüstvér Boszorkányközösség honlapján meg kellett adnom néhány személyes adatot is, és ezzel hirtelenjében megremegtek a két világot elválasztó falak.
Talán nem is baj - néha úgy érzem, felrobbanok az örökös titkolózástól Azt gondoltam, könnyebb lesz, ha egy hangzatos nicknév mögé rejtőzve telekürtölhetem a világhálót színre lépésem hírével, de lassanként felőröl ez a skizoid állapot. Ismeitek a nyírófeszültség fogalmát? Nos, bennem épp ez játszódik le: wicca-énem és a külvilág felé fenntartott "hivatalos" arculatom különböző fordulatszámon (és ellentétes irányba) pörög, én pedig lassanként kettészakadok a határoló élek mentén.
Hát majd meglátjuk, hogy mi lesz. Addig is igyekszem nem széthullani :)

egészen más: micsoda áldás, hogy az unokahúgaim és az unokaöcsém beléptek a kamaszkor elbűvölően zűrzavaros és túlcsordulóan érzelemdús korszakába! Immár elég sokáig fennmaradnak este ahhoz, hogy reggel tovább aludjanak nálam ... Mennyei állapot :)

Áldás reátok!
Hulló Eső, 2010-08-17

2010. augusztus 15., vasárnap

esti csendélet


Alkonyattáj. A nyugati horizonton húsrózsaszín sáv húzódik, őrizve a láthatár pereme alá süllyedt Nap búcsúmosolyát. Az üvegzöldbe, majd tompa szilvakékbe hajló égen a Hold ezüstös karéja ragyog. Hunyorogva tekint le a mozdulatlan, szálegyenesen felmagasodó kukoricasorokra, a hallgatag dombokon guggoló, pislákoló ablakú házakra, a titokzatos némaságba burkolózó erdőségekre, a fák alatt gyülekező barna félhomályban lopózó éjfiakra, a meleg, poros szántóföldi dűlőre. Rám, ahogy ott állok a világ közepén, s lassan beleolvadok a szürkületbe Minden porcikámat átjárja az este, amely körülvesz: a hűs illatú levegő, a föld lüktetése a talpam alatt, a távoli zajokat magába olvasztó csend, a tájat megülő kékes pára. Az idegvégződéseim valósággal bizseregnek, ahogy rákapcsolódnak Földanya szívverésére, lassú, időtlen tudatára. Fokozatosan elmosódik a határ, amely elválasztja mindazt, ami kívül van, attól, ami belül rejtezik, és én úgy érzem, egy vagyok a learatott gabonával, a kiapadt pocsolyákkal, a kókadó lombú fákkal, a repedezett kalapú csiperkékkel....

... és akkor jön a crossmotoros falubikája, és szétrombolja a spirituális élményt, amiben lebegek.
Lássuk, a fenti kép hogy fest most: a levegőben két méter magasságig por és füst kavarog. Az este lilás színe immár a kipufogógáznak köszönhető, nem a párának. A csend szilánkokra tört, bőgő motorzaj foglalta el a helyét. A fűszeres alkonyi aromákat orrfacsaró benzinbűz nyomja el.
Az idegvégződéseim pedig csupaszon borzonganak, a technikai civilizáció kőolajos kölnijében fuldokolva.
A félreértések elkerülése végett: teljességgel megértem, hogy a crossmotorozás, quadozás, hegyi kerékpározás és a többi természetromboló extrém sport jó szórakozás. Ahogy minden adrenalin-tunningoló tevékenység. De hogy az én lakóhelyem közvetlen környezetének békéjét, tisztaságát és nyugalmát veszélyeztetik , méghozzá mind gyakrabban - azt nem állhatom. Ráadásul ezúttal a srác valóban a lehető legrosszabbkor tromfolt bele az én személyes kis idillembe.
Szóval grrr. :)

Na jó, azért áldás reátok (még a crossmotoros idiótákra is:))
Hulló Eső, 2010-08-16 (u.i.: észrevettem, hogy a blogger félredátumozza a bejegyzéseimet. Ne higgyetek neki.)



2010. augusztus 14., szombat

lucky day

Péntek 13 ezúttal sem hazudtolta meg önmagát... remek egy nap volt!
Már reggel jól kezdődött: mikor felébredtem, friss levegő és a sötétítőfüggönyön átszüremlő bágyadt, selymes fények mellett szokatlan csend köszöntött. Olyan békés volt heverni az ágyamon a hajnali napsütésben, miközben az énekesmadarak, a kakasok, sőt az autók és munkagépek is mélyen hallgattak...
A pozitívumok sorában a délelőtt folyamán megalkotott Lughnasadh - dal következik, majd az ebéd, amelyet legnagyobb meglepetésemre nagyon ízletesnek találtam - pedig bőszen vallom, hogy utálom a sóskát. Most mégis kifejezetten jól esett :D.
Délután ismét szunyókáltam (méghozzá milyen jót!), majd nekiültem a diplomamunkámnak, és befejeztem az egyik alpontot. Ezt követően futni mentem, - miközben délnyugatról sötétszürke, baljós felhőhad kúszott fölénk. Mire befejeztük a vacsorát, megérkezett a vihar - és micsoda vihar, te jó ég! Igaz, hogy nem volt nagy szél, és az esőből is csak módjával kaptunk, de mindezekért kárpótolt a horizonton körüs-körül, szüntelenül zajló égiháború. Amikor azt mondom, szüntelenül, azt szó szerint értem: ÉNy-on, É-on egyfolytában villámlott, s szakadatlan morajlásként hatoltak el hozzánk a mennydörgések - míg DNy-on és DK-en időközönként hatalmas égi szikrák borították fénybe a felhőmennyezetet. Káprázatos látvány volt! Hosszan álltam az erkélyem ajtajában, mélyen belélegezve az eső-illatú, hűvös levegőt, s gyönyörködve a fenséges istennyilákban. Végül a nap méltó záróakkordjaként megnéztem a Péntek13 c. nagysikerű alkotás 2008 - as remake-jét...:)


Áldás legyen veletek!
Hulló Eső, 2010-08-14

2010. augusztus 13., péntek

péntek 13

Mindannyian tudjuk, hogy péntek 13 balszerencsés nap - node miért is?
1307 okt. 13. - án, pénteken IV. "Szép" Fülöp francia uralkodó egy jól megszervezett, kegyetlen akcióval saját királyságában egyetlen éjszaka alatt lefoglalta a templomos lovagrend vagyonát, bezáratta tagjait, majd eljárást indíttatott ellenük a keresztény vallás meggyalázása miatt. Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a pápa a vienne-i zsinaton (1311-1312) feloszlassa a templomosok rendjét. A rend utolsó középkori nagymesterét, Jacques de Molay-t Párizsban börtönbe vetették, majd 1314 - ben elevenen elégették. A templomosokat - jószokás szerint- kínzással kicsikart hamis tanúvallomások alapján máglyára küldték vagy egy életre tömlöcbe zárták Birtokaik java része a francia király (ill. adott terület uralkodója) és a többi lovagrend kezébe került; párizsi központjukat lerombolták.
E véres esemény is épp elég borzalmas, hogy biztosítsa péntek 13 rosszhírét, azonban annak eredete egyéb források szerint másképp magyarázható - az Utolsó (szintén 13 fős ) Vacsorával, illetve Jézus - a hagyomány szerint pénteki napon történő - keresztrefeszítésével kapcsolatos.
A történetre a skandináv mitológia is rátesz egy lapáttal: a péntek (Freitag, Friday) Freya termékenység- és szerelemistennő napja volt. A keresztény egyház Freyát (mint minden, a női szépséget és szexualitást megtestesítő mitológiai alakot) boszorkánynak tartotta, s a pénteket a boszorkányok napjaként bélyegezte meg. Ugyancsak a skandináv mitológia eleme az istenek vacsorája, ahol a 13. - ként, hívatlanul odapofátlankodó, örökös bajkeverő Loki véres kalamajkát okoz.
A modern városi legendák szintúgy rálapátolnak a 13 - as szám köré szövődő baljós hiedelemkörre A babona hívei szívesen emlegetik fel, hogy némely közismert sorozatgyilkosnak épp 13 betűből áll a neve - pl. Charles Manson-é. És akkor még nem is említettem a Péntek 13 című, nagysikerű horror-eposzt :)...
A triszkaidekafóbia, vagyis a 13 - as számtól való félelem különösen angolszász kultúrterületen elterjedt, - olyannyira, hogy nem ritka, hogy egyes épületekből hiányzik a 13. emelet, városokból a 13. sugárút, és így tovább. Balszerencsés jelenségnek tarják azt is, ha egy asztaltársaságot 13 fő alkot - az ilyen vendégeskedés csakis rosszul sülhet el.
Mindazonáltal a boszorkánykovenek hagyományos létszáma pont 13 fő - talán épp e keresztényi gyökerű előítéletekkel való szembehelyezkedés okán. Állítólag az ókor Egyiptomban és Kínában a 13-as szám kimondottan szerencsésnek számított - e kultúrákban pozitív jelentéstartalmakat hordoz. A magam részéről e dátumot mindig is szerencsenapomnak tartottam (ahogy azt is, ha egy fekete macska keresztezte az utamat :)), és az elvárásaim általában beigazolódtak. Emlékszem egy jó 9 évvel ezelőtti péntek 13. - ára, mikor négy 5-öst kaptam a gimiben... :D
Na de ne igyunk előre a medve bőrére... :D

Áldás!
Hulló Eső, 2010-08-13

lughnasad - ének

Íme egy saját kútfőből származó Lughnasad - dal.

a C G e a
Lughnasad, ó Lughnasad, kalász-ringató
a C d E7
Lughnasad, ó Lughnasad, nyárbúcsúztató
A C d H7 e
Búza arany magvát, Úrnőnk adományát
a C G e a
Lughnasad, ó Lughnasad nyújtja nékünk át

Lughnasad, ó Lughnasad, gyümölcs-érlelő
Lughnasad, ó Lughnasad, szelíd ősz-elő
Nap-Úr arany fénye, mennybolt tüzes éke
Lughnasad, ó Lughnasad ragyogó kincse

Lughnasad, ó Lughnasad, kenyérrel teli kosár
Lughnasad, ó Lughnasad, a föld aratásra vár
Magba zárt ígéret, hogy megújul az élet
Lughnasad, ó Lughnasad, örök a szépséged

O híu Nosháh, O hí Lughnasadh
O híu Nosháh, O hí Lughnasadh
//:O híu Nosháh, O hí Lughnasadh
O híu Nosháh, O hí Lughnasadh://

A hangfelvétel pediglen (ismét a szokásosan fals gitárral - szánom-bánom, bírjátok ki :))


Hulló Eső, 2010-08-13
Minden jog fenntartva:) - vagyis amint az lenni szokott, közzététel, előadás esetén kéretik megemlíteni a szerzőt, valamint haszonszerzés, eladás céljából felhasználni tilos!!!
 

2010. augusztus 12., csütörtök

augusztusi gondolatok

Tegnap meglegyintett az elmúlás szomorúsága. Az esti futásból hazafelé tartva elégedetten konstatáltam, hogy nincs olyan gyilkos hőség, mint akár csak két hete. Aztán feltűnt az is, hogy - noha még csak 6 óra körül lehetett - milyen hosszúra nyúlnak az árnyékok. Körülöttem mindenütt termőre fordult haszonnövényeket és vadvirágokat ragyogott be az aranyló nap; a kiszáradt, poros úton fáradt késő-délutáni fények táncoltak. A tájban az érett nyár színei parázslottak: a dombok mélyzöld köntösbe öltöztek, a sudár kukoricacsövek fekete hajat növesztettek, ezüstös kaszattermések csillogtak a bogáncsfélék csúcsán, a tarlók kopaszan barnállottak. Fóliába tekert szalmabálák, learatott repceföldek, pirosból feketébe forduló bodzafürtök kísérték az utat, és engem egyszerre elkapott a szokott szeptemberi melankólia.
Pedig jobban kedvelem az őszt a nyárnál. A nyár a kitárulkozás, a "most-mutasd-meg-magad" időszaka. Zajos, lármás, színes, zűrzavaros, füllesztő, tomboló. Az ősz szelídebb, csendesebb. A visszahúzódás, a befelé fordulás, az elhalkulás, lecsendesedés fémjelzi. Békés, megnyugtató, s emellett is számos szépséggel gyönyörködtető. Az ég színe például ősszel a legszebb - élénk, végtelenbe nyúló mélykék fátyolként borul fölénk.
Egy szó mint száz: május óta várom az őszt (nem bírom a meleget:)), - most mégis bánat fogott el, mert a természet hanyatlásával párhuzamosan búcsút kell venni az istenektől. Hiszen Napatyánk fénye egyre gyengébbé, egyre erőtlenebbé válik; Földanya minden gyümölcsét gyermekeinek adja, s kimerülten elszunnyad. S ebbe - minden szépsége ellenére - szomorúság is vegyül.
Csendben sétáltam az elválás előérzetét sugalló, augusztusi estében, minden léptemmel az élet örök körforgásának végtelen útját járva...

2010. augusztus 10., kedd

omnia: alive

A nap a szén alapú életformák győzelmével zárult. Diadalom jeleképp csak azért is dicsőítsük az életet, Omnia módra :) :












bejelentkezés

"A számítógépek arra valók, hogy megoldják azon problémákat, amelyek nélkülük nem is léteznének".
Fél 12 óta görnyedek az íróasztalom előtt a klaviatúrát ütlegelve (olykor ököllel), hogy valamennyi webhelyen, ahol a közeljövőben megszűnő postafiókommal regisztráltam, lecseréljem az email-címemet. Ahhhrg! Kénytelen voltam törölni a komplett youtube-csatornámat (még szerencse, hogy kezdetleges állapotban volt), elvesztettem a vaterás vásárlói jogosultságom, és még hátra van a legjobb móka: üzenetet küldeni a közel 500 iwiw ismerősömnek az elérhetőségeim változásáról. :S
Egyedül az Omnia tartja bennem a lelket. Egyre jobban tetszik a zenéjük. Voltaképpen eszméletlen egy banda - mit nem adnék érte, ha részt vehetnék valamelyik koncertjükön! Habár nem vagyok az a csápolva-ugrálós típus, de ezektől az összhangzatoktól még én is bepörgök:D
Óóóh, ráadásul a blogger.com új szövegszerkesztőt alkalmaz. Ahogy nézem, egyenlőre tesztelési fázisban van. Ha ütök egy entert, vagy öt sorral lejjeb, vagy kettővel feljebb ugrik a kurzor.
Be is fejezem. Nem boszorkányoknak való a modern technika.

Áldás!
Hulló Eső, 2010-08-10

2010. augusztus 8., vasárnap

lisa thiel: lammas



lughnasad

Jobb későn, mint soha: íme egy kis ismertető a hónap aktualitásáról, a Lammas vagy Lughnashad ünnepéről.

" Agusztus 1-én a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét tartjuk. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi. Az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetően rövidebbek, az éjszakák hűvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az ősz már a kertek alatt lopakodik.
A görög mitológiában Démétér, a gabonaistennő ilyenkor kezdi el kétségbeesetten keresni leányát, Perszephonét, akit Hádész rabolt el az alvilágba fondorlatos módon. Empedoklész Hádészt a Tűz elemhez köti, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi őket az Alvilág Királyává és Királynőjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzője. Hádész a Központi Tűz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnője.
Az ünnep a nyári napforduló utáni 40. napra esik, hagyományosan augusztus 1. (ill. a kelta szokásoknak megfelelően: július 31. napnyugtával kezdődik az ünnep). A nap legfőbb istensége Lugh.
Lugh minden mesterség feltalálója. A pénzkeresés, a kereskedelem, a mesterségek, mágusok, harcosok, kézmuvesek, utasok, vándorok istene.
A hagyomány úgy tartja, e nap Lugh halálának ünnepe (ne felejtsük el: a kelta világkép szerint a halál egyben újjászületés is, tehát a temetési szertartás gyász- és örömünnep is egyben.) Valójában azonban nevelőanyja, Taillte halálának megemlékezésére rendelte el a napisten. Taillte vagy Tailtiu a Fir Bolg nép királyának, Mag Mórnak a leánya, később törzse királynője volt, és a Tuatha De Dannan harcosainak köszönhette halálát, akik legyőzték népét, őt pedig arra kényszerítették, hogy irtsa ki nekik a bregi erdőt, hogy ott vethessenek. A királynénak ez túl nehéz feladat volt, gyönge teste nem bírta és belehalt. A legenda szerint egy nagy domb alatt égették el holttestét, a dombot elnevezték róla és itt tartották Írországban az első Lughnasadh-ünnepet. (Tailtean - Telltown, Meath tartomány - alig 15 mérföldnyire Tarától, a Nagy Király székhelyétől.) A mítoszokban Tailtiu a földet személyesíti meg, nem mint asszony, hanem mint Lugh szoptató dajkája. (Érdekesség, hogy Perszephóné neveinek egyike, a Khthonie jelentése: Ő a Föld Alól.)
A fesztivál ürügyén törzsi találkozókat tartottak, cserekereskedelmet folyattak, lóversenyeket, atlétikai versenyeket, különböző játékokat és mesterségbeli versenyeket és szertartásokat rendeztek, valamint nagy lakomát tartottak a nyári aratás első terméseiből. Az ünnep eredetileg tizenöt napon át tartott. Az írek ma is Taillte-játékok néven tartják az ünnephez kötődő szertartásokat.
A játékok egyik eleme a Taillte-menyegző: az ifjú jegyespár jelképes házasságot kötött, - egy lyukas kövön át fogták meg egymás kezét - ami vagy "egy évig és egy napig", vagy a következő Lammasig tartott. Ekkor eldönthették, hogy folytatják a kapcsolatot, vagy - ősi kelta szokás szerint - ugyanazon a helyszínen háttal állnak egymásnak és eltávolodnak, vagy másképp: egyszer megkerülik egymást, így vetve véget a jelképes Taillte-házasságnak. Ezek a próbaházasságok egészen a XV. századig érvényben voltak.
Más brit hagyományok augusztus 6.-ra teszik az ünnepnapot, asztrológiai megfontolásból: e nap régi idők óta "erőpont" a zodiákuson, az Oroszlán szimbólumával. Az ünnep a középkorban a Lammas (Loaf-mass) nevet kapta, ennek jelentése: cipó-mise, és a keresztény kenyérszentelés szertartására utal, amikor az első aratásból sütött cipókat hagyományosan megszentelték. Szokás volt e napon vásárokat is tartani, amik leginkább a társkeresés, kapcsolatteremtés célját szolgálták.
A hagyományos wicca Lughnasad része a kenyérevés és darabjainak tűzbe szórása, vagy más felhasználása a szertartásban, illetve gabona szórása az Istennő képeire vagy jelképeire. Az ünnep színei a vörös és a narancs. A wiccák ilyenkor házi kenyeret sütnek, melyet Nap vagy ember alakúra formáznak az Isten tiszteletére. Az oltárra helyezett, gabonaszálakból készített csutakbabák az Istennő jelképei. Régi szokás elültetni a szertartáson fogyasztott gyümölcs magvait. Ha a magok kicsíráznak és szárba szökkennek, a wiccák gondosan ápolgatják a növényeket, mert ezek az Istennel és az Istennővel kialakított jó kapcsolatuk jelei.
A hagyomány szerint ilyenkor érdemes ellátogatni a mezőkre, földekre, gyümölcsösökbe, gyógyforrásokhoz és tavakhoz.
Az asztalra kenyér kerül, földieper, málna, szeder, makk, vadalma, valamint minél többféle gabona és helyben termő gyümölcs. Torta és almabor zárhatja az étkezést."

Szerző: Osara la Mort, a Kelta-Wicca Hagyományőrzők egyházának főpapnője
Forrás: http://www.wicca.hu/index.php?mod=cikkolvas&cikkid=1166

Saját magam annyit szeretnék hozzátenni, hogy bár az ünnep erősen kötődik Lugh istenség (átvitt értelemben Napatya) figurájához, számomra inkább az Istennőről szól, hiszen a tőle kapott terményekért, gyümölcsökért, egyéb javakért mondunk köszönetet. Az oltárra kerülő és a szertartásban felhasznált ételek, gabonaszemek, csutakbabák mind a Nagy Anya testéből születtek, őt reprezentálják, így közelebb érzem magamhoz őt, mint a már gyengülő fényű Istent, aki fokozatosan visszahúzódik a "porondról". Habár mindabban, amit learatunk, leszüretelünk, leszedünk a következő hónapokban, az Istennővel egyenértékű alkotó-teremtő szerepe van, számomra Lammas és a Mabon elsősorban az Úrnőről, az ő ajándékairól szól - hiszen általuk életet és reményt ad nekünk (ha a közelgő ínséges, zord időszakra gondolunk:)). Míg az Úr lassanként erejét veszti. Földanya továbbra is élettől duzzad, és bőségben füröszt bennünket.
Természetesen nem csak a kézzelfogható mezőgazdasági javakért lehetünk hálásak, hanem minden egyéb ajándékért, adományért, sikerélményért, megvalósított célkitűzésért, ami az eddigiek során elértünk. Habár az éves szintű "kiértékelés" inkább a Samhain vagy a Yule, esetleg az Imbolc vagy Ostara (mint új kezdet) idején aktuális, én most is bátran mondok köszönetet mindazért, amit az istenek jóvoltából kaptam vagy teljesítettem.
 
Áldás (és sok finom gyümölcs) belétek:D!
Hulló Eső, 2010-08-07