2011. június 24., péntek

életkép

Oké, lebontottam az oltárom, hogy helyet csináljak egy hatvan férőhelyes keltetőnek, mostantól egy rakás tyúktojással osztom meg a mindennapjaimat. Amelyek spirituális szempontból tragikusan sivárak. Egy örökkévalóság telt el, mióta utoljára meditáltam, a Lithát szimplán indexre helyeztem (egyszerűen képtelen vagyok a Nap erejének örvendezni 35 fokos hőségben), azt sem tudom, mikor lesz legközelebb holdtölte. Az utóbbi időszakban mindössze néhány lopott percet szenteltem a természet szépségének, néhány futó gondolatot az isteneknek - tegnap, alkonyattájt a Balaton hullámai között, ma délelőtt a buszra várva, mikor eleredt az eső... Úgy szeretnék valami pozitívumról is hírt adni, de nincs hangulaton hozzá.  Az imént távozott drága nővérkém teljes családjával együtt, és a viselkedése - kevésbé meglepő módon - ismét kihozott a sodromból. Hihetetlen ellentmondás feszül a hivatástudata, vallási elkötelezettsége, meg a jelleme között. Nem is folytatom.

Hulló Eső


2011. június 14., kedd

álom

Olyan jó álmom volt! Ismét középiskolába jártam, méghozzá egy olyan suliba, amely - névleg - wicca képzést is folytatott. Emlékszem, hogy egyik osztálytársammal azon füstölögtünk, mennyire háttérbe szorul az oktatásban a boszorkányság és a vele kapcsolatos tudományok. Úgy éreztük, csak a diákok becsalogatása érdekében, színleg hirdették meg az okkult tárgyakat, s talán rajtunk kívül nincs is senki, aki azok miatt jelentkezett ide. Aztán az egyik 4. emeleti lányWC-ben valóságos pogány szentélyre bukkantunk. A tinédzserek mindenütt azt csinálják a klóban, amit a folyosón tilos, leginkább cigiznek - itt azonban varázsjelek voltak a falra rajzolva-vésve, a mosdókagylókat magába foglaló széles kőpulton pedig egy komplett oltár díszelgett. Áhítattal és örömmel forgolódtunk a helységben; szívmelengető érzés volt, hogy nem vagyunk egyedül a hitünkkel, hogy - ha némiképp földalatti mozgalom jelleggel - de mások is keresik boszorkány voltuk kifejezésre juttatásának módját, mások is fürkészik a mágia ösvényeit, mások is érzik a hivatalos tanmenet hiányosságait, s igyekeznek a maguk módján kipótolni azt. Tudtuk, hogy mostantól lesz hová betérnünk, ha némi bűbájos atmoszférára vágyunk, ha el akarunk menekülni a racionalitások steril világából, ha belső megerősítésre lesz szükségünk. Tisztában vagyok vele, milyen nevetségesen hangzik ez annak tükrében, hogy egy WC-ről van szó, de higgyétek el: akkor és ott számomra szebbnek tűnt, mint maga a Taj Mahal.
Bárcsak igaz lett volna!... :)

Áldás!
H.E.

2011. június 12., vasárnap

nehézségek

Tegnap megint elvitt két tojót a róka. Ráadásul egyre több baromfi szörcsög, állítólag az a telep, ahonnan hozzánk kerültek, valóságos bacitanya, és rendszeresen különböző légúti fertőzések tarolják végig az állományt. Most mindegyik madár antibiotikumot és étrendkiegészítő vitaminkomplexet kap, de egyik-másik ennek ellenére is elég rondán néz ki. Minden reggel szorongva indulok itthonról: ma melyik jószág pusztult el?
Tegnap elalvás előtt Hérához, Júnóhoz, Freyához, Hestiához fohászkodtam. Nem hinném, hogy bármelyikük is különösebben gyengéd érzelmeket táplál a háziszárnyasok iránt, de félálomban nem jutott jobb az eszembe. Már az is felvetődött bennem, hogy varázslattal próbálom megtámogatni az üzletmenetet - Eileen Holland több idevágó praktikát is ajánl, de annak idején nem hittem volna, hogy egyhamar rájuk fanyalodok.
Persze, varázsolnék, ha lenne időm. De még meditálni sem meditáltam hónapok óta. A munka és a tanulás kettős harapófogójába szorulva a spirituális életem elsorvadt. Meglep, hogy a túlhajszoltság nem csak fizikailag vagy idegileg, hanem érzelmileg is ilyen kimerítő lehet. Mintha kiszáradtam volna belülről, kevés szabadidőmben a legalapvetőbb önfenntartás szintjén evickélek: estére hazaérve például semmilyen fennkölt dolog nem foglalkoztat jobban, mint egy meleg vacsora. Fáradtnak érzem magam még ahhoz is, hogy bármiféle szellemi jellegű tevékenységet űzzek, megelégszem a gyors, pillanatnyi kikapcsolódással (ergo valami bugyuta filmmel). Utálom  ezt az állapotot. Most kezdem megérteni, hogyan veszítik el a felnőttek az élet idegőrlő útvesztőjébe bonyolódva gyermeki fantáziájukat, a csodákba vetett hitüket, játékosságukat, bizalmukat a természetfelettiben. Nem és nem akarok ide eljutni.
Folytatnám még, de el kell kezdenem készülődni. Különben sem jönnek olyan gördülékenyen a szavak, mint korábban. Annyi mindentől megfoszt a stressz, hogy már-már attól tartok: önmagam is elveszítem.

Áldás kísérjen benneteket!
Hulló Eső

2011. június 11., szombat

jómadarak

Tegnapelőtt meglógott az egyik tyúk. Épp látogatókat kísértem, mikor észrevettem, hogy a csirkedróton kívül korzózik, vígan csipegetve a lekaszált gazt a szomszédos kalandpark és a mi kerítésünk közti mezsgyén. Mit volt mit tenni, a kecskeól tetejéről kecsesen átpattantam a vadhálón (minthogy a kalandpark zárva volt), és űzőbe vettem a dezertőrt. Egy darabig csak sétálgattunk fel-alá, nem akartam nagyon ráijeszteni, nehogy eszébe jusson amúgy istenigazából menekülőre fogni; de sajnos így is hamar kilogikázta, hogy a hátunk mögött húzódó másfél méter magas áthatolhatatlan csalántenger eszményi rejtekhely egy elbitangolt baromfinak, és megfontolt léptekkel beletipegett. Oda már nem követtem. Ehelyett füstölögve visszamásztam a madárparkba, és mindenféle bosszúfogadalmak közepette nekiálltam összesöpörni a fácánok - pávák voliere fölött kifeszített viharvert álcahálóról lepotyogó ragacsos műanyagleveleket. Persze közben fél szemmel lestem a szomszédság fele, várva, hogy a tyúkocska ismét felbukkanjon. Amikor ez végre megtörtént, felkaptam egy merítőhálót, és azzal felszerelkezve ismét átvergődtem a kalandparkba. Minden jó, ha jó a vége: a szökevény a hálóban landolt (s mindjárt csinált rá egy öklömnyi lyukat), én pedig visszatoloncoltam az övéi közé.
Tegnap nem dolgoztam, a délelőttöt a konyhakertben töltöttem gyomlálással. Olyan jó volt végre valami értelmes, gyakorlati haszonnal rendelkező dolgot csinálni!:) Délután aztán persze csak elkeveredtem a madárparkba, és Kendével elmentünk pónit nézni.:) Tudnivaló, hogy sosem lelkesedtem a pónikért, ám a megtekintett csődör még engem is megihletett. Nem hittem volna, hogy póniló lehet ilyen zömök, formás és markáns kiállású. A tulajdonos némi telefonos konzultáció után ráállt a megvételére. Remélem, hogy nem csak a külleme váltja be a reményeinket, hanem a jelleme is; első blikkre nyugodt, engedelmes jószágnak tűnt, de majd a harmincadik gyerek után kiderül, meddig tart a türelme :).
Hát, így telnek a napok. :)
Áldás!

2011. június 6., hétfő

szóval, munka.

Pillanatnyilag bio-teákat, gyümölcslevet, népművészeti kerámiákat, illetve halfelvágottat árulok az egyik közeli település nemrég nyílt termelői piacán; főműsoridőben azonban a strand mellett elnyúló "madárpark" jegyszedője és szükség szerint idegenvezetője vagyok, legalábbis a hét három napján :).
Egyik sem hangzik rosszul, ámde az álom nem oly rózsaszín, mint hittem. Kezdődött azzal, hogy a madárpark vezetőségében feszültségek léptek fel; a tulajdonos és a kivitelező összerúgta a port, s végül utóbbi kvázi menesztve lett. Minek következtében az addig sem túlságosan gördülékenyen zajló előkészítő munkálatok megszakadtak, majd teljesen széthullottak, s néhány napig még a létesítmény felszámolása is szerepelt a forgatókönyvben. Aztán jött a sógorom, akit kénytelen leszek valamilyen nicknévvel ellátni, legyen tehát Kende:); és ráncba szedte a dolgokat, habár nem önként és dalolva. Négygyermekes édesapaként bőven lenne egyéb dolga, mint füvet kaszálni és madárketreceket összeeszkábálni délelőtt 10-től este 9-ig. Végzettsége szerint földrajz-rajz szakos tanár (jelenleg álláskereső státuszban), s alkalmi munkavállalóként ő is jegyszedőnek szerződött, ám mostanra a menedzselési feladatoktól a tenyésztojások naponkénti összegyűjtésééig lényegében minden tennivaló a nyakába szakadt. S részben az enyémbe; eddig főként fát rakodtam, szemetet gyűjtöttem, valamint sorra hívogattam a környékbeli iskolákat és óvodákat a reklám végett.
Nagyon megviselt, hogy ami könnyű és kellemes nyári munkának indult, az a túlélésért folytatott harccá fajult. A madárpark kipofozása és jövedelmezővé tétele jóformán létkérdéssé vált a számunkra, hiszen ha bezár a bazár, a mi melónknak is lőttek. Nehezen viselem az érzelmileg túltelített, komplikált és bizonytalansággal teli szituációkat. Ráadásul a rengeteg feladat és a nagy felelősség mellett eleve egy rakás buktató rejlik a képletben. Eleddig négyszer jártak ragadozók a területen, - a csirkeháló nem jelent akadályt a számukra - és több mint egy tucat baromfit pusztítottak el. Most a villanypásztor gondolatával kacérkodunk, ám ahhoz előbb körbe kell kaszálni a park teljes kerületét, ami ismétcsak Kendére hárul. Aztán ott vannak a fajtaismertető táblák, tele stilisztikai és helyesírási hibákkal - a készítőjük még arra sem vette a fáradtságot, hogy sorkizárt formátumra igazítsa a szöveget. Amit egyébként egy, a díszbaromfikat bemutató szakkönyv fajtaleírásaiból ollózott ki minden jel szerint teljesen random módon, mert míg némelyik tyúknál a testalkat és színezet jellemzése szerepel, addig másoknál a kinemesítés története (igencsak zanzásítva), s megint másoknál a gazdasági haszon vagy egyéb sajátosságok. Egyik leírás apró betűkkel sűrűn borítja a lapot, míg a másik összesen öt sorból áll, de azok aztán jó nagyok. Mikor először megláttam őket, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek; most már inkább az előbbire hajlok. Ennél még én is többre vagyok képes. Nem beszélve az ugyancsak hibákkal teli szórólapokról és a plakátokról, amiken egy strucc képe díszeleg (mondanom sem kell, nincs struccunk). Szó mi szó, utóbbiak úgy festenek, mint egy olcsó vándorcirkusz hirdetései.
Sem Kende, sem én nem tudunk érzelmi elköteleződés nélkül belevágni egy munkába. Kende különösen is lelkiismeretes, rendszerető és precíz:  ha egyszer belefog valamibe, addig nem nyugszik, amíg az az ő mércéje szerint tökéletes nem lesz. S nem mondhatnám, hogy alacsonyra teszi a lécet. Van jó oldala is ennek az igényességnek, de a kelleténél jóval több aggodalmat és elégedetlenséget generál. Néhány évvel ezelőtti építkezésük alatt a munkahelyén és otthon egyaránt 120%-ot teljesített (csak hogy példát mondjak, egyedül csiszolta meg és festette le a födémgerendákat), aminek aztán egy kisebbfajta idegösszeomlás lett a vége. Most májusban felmondott, többek között azért, hogy ne darálja be ismét a munkaalkoholizmus, s úgy tervezte, néhány hónapot pihen, mielőtt ismét állást keresne. A madárparkos meló akkor még kellemesen lazának és egyszerűnek tűnt. Igaz, a tulajdonos kezdettől az üzlettársi pozícióval kecsegtette, ismerve szellemi kvalitásait és munkamorálját, de Kende következetesen visszautasította az ajánlatot, mert nem akart oly mélységben belebonyolódni a bizniszbe. Erre tessék, nyakig benne vagyunk, ráadásul minimális fizetésért, bár a tescót így is túlszárnyalja a bérezés, szóval emiatt nem panaszkodom.
Hogy valami pozitívumról is írjak, szeretek ám ott lenni :). Az, hogy állatok között tartózkodhatok naphosszat, részben kárpótol a megpróbáltatásokért. Annyira viccesek - ahogy a rangidős pávakakas a gyöngytyúkoknak udvarol (mert a tojója rá se hederít), ahogy a kakasok dél körül össznépi kukorékolásba fognak, persze mind a ferdetetős esőfogó alatt kuksolva (a volierekben egy baromfit sem látni ilyentájt), ahogy a kameruni törpekecskék minden újdonságot megrohamoznak és ízekre szednek, ahogy az emuk a vadhálón kidugott fejjel követelik a pitypanglevelet, amit időnként szedek nekik...
Még tudnék miről írni, de későbbre hagyom. Hogy teljesen más témába csapjak: gyönyörű vihar volt tegnap mifelénk. Szünet nélkül villámlott, és ezt tessék szó szerint érteni; mellette langyos déli szél fújt, távoli mennydörgések moraját hozta. Mire fölénk ért az égiháború, már félálomban voltam, de emlékszem néhány szemkápráztató istennyilára, ami oly nagy fénybe borította az eget, hogy utána pár pillanatig csak sötétséget láttam. A lelkemet is megöntözik az ilyenkor lehulló esőcseppek.

Áldás reátok!

Hulló Eső, 2011-06-06

2011. június 4., szombat

"... nekem lesz a legjobb melóm a nyáron..."

nem véletlenül született meg a mondás, miszerint: "ne igyál előre a medve bőrére".  részletek este, addig is morcogok.