a modernkori wicca fejlődése (V) - margaret murray

Magraget Murray (1863-1963)

Margaret Murray személyében nem okkultistát vagy mágust, hanem - a boszorkányságról vallott elmélete okán sokat kritizált - történészt, archeológust, egyiptológust tisztelünk. Wicca körökben elsősorban a boszorkányság ősiségét taglaló könyveiről vált híressé, de egész élete egy különleges gondolkodású, bátor és kitartó asszony figyelemreméltó története.

 1863 július 13. - án született Kalkuttában, tanulmányait az University College-ben végezte, Londonban. Mentora és pártfogója az egyiptológus Sir William Matthew Flinders Petrie, akinek oldalán számos archeológiai ásatáson vett részt Egyiptomban, Dél-Palesztínában és Angliában. Később egyetemi tanársegédként kapott munkát.

1915-ben egy egyiptomi ásatás során megbetegedett, s Angliába visszatérvén Glastonbury-ben lábadozott. Ezidőtájt ejtette rabul a hely misztikummal átszőtt varázsa, amelyben távoli korok legendái keveredtek a múlt mágiájával. Érdeklődni kezdett a Grál-mondakör iránt, s felgyógyulva alapos kutatásokat is végzett a tárgyában. Hamarosan megjelentette az "Egyptian elements in the Grail-Romance" c. művét. Ezt követően kezdte tanulmányozni a boszorkányságot, a boszorkányperek nyilvántartásain, középkori és reneszánsz dokumentumokon keresztül. Kutatásai eredményeképp megszületett második publikációja, a "Witchcraft: The Witch-Cult in Western Europe" (London: Oxford University Press, 1921). Ebben azon nézetét hangoztatta, mely szerint a boszorkányság széles körben elterjedt és mélyen gyökerező európai pogány termékenységi kultusz, mely egészen a paleolitikumig nyúlik vissza. Annak ellenére, hogy állítását heves ellenreakciót váltott ki, tovább kutatott. Mindemellett egyiptológus professzori asszisztensként dolgozott a londoni egyetemen. Következő, a boszorkányság eredetével kapcsolatos írása a "The God of the Witches" (London, 1933) süket fülekre talált, igaz, 1952 - ben újra kiadták, s ekkor - köszönhetően többek között a kor egyéb, nyilvánosságra kerülő okkult forrásművei hatására kialakuló érdeklődésnek - valóságos beststeller lett.

1935 - ben Murray visszavonult az University College-ből, ám rendületlenül folytatta tovább a boszorkányságra vonatkozó kutatásait. Utazott, előadásokat tartott, mi több: 1945 - ben, 82 évesen (!)  a maga szakállára részt vett egy különös rituális gyilkosság felderítésében. Az eset Cotswold-ben történt, az áldozat az al-quintoni Charles Walton volt, akit egy, a helyiek által boszorkány-találkozópontként számon tartott fa alatt találtak meg (vasvillával a földhöz szögezve, kereszt alakban átmetszett torokkal és mellkassal). Margaret arra a következtetésre jutott, hogy az öregembert vélt vagy valós boszorkányos ereje miatt gyilkolták meg a tőle rettegők.

1953-55 között Murray a Néprajzi Társaság elnöki posztját töltötte be. Szellemi frissességét mi sem bizonyítja jobban, mint 1954 - ben kiadott, s egyben legvitatottabb könyve: a "The Divine King in England" (Faber and Faber, London, 1954). Elmélete szerint a kora-középkori angol királyok egész sora vált szertartásos gyilkosság áldozatává, kezdve a 11. sz. - i Hódító Vilmostól egészen  I. James-ig. Haláluk a "meggyilkolt  [-gabona- saját kiegészítés- ]isten" és a vele párhuzamba állítható "Isteni Király" pogány hagyományait követte. Műve tudományos körökben heves vihart kavar, és mindmáig erősen vitatott.

Margaret Murray 1963 - ban hunyt el, miután befejezte utolsó művét, az egész élettörténetét felölelő "My First Hundred Years"-t (William Kimber, London). Munkássága, ha nem is egyértelműen elfogadott, szervesen hozzájárult a wicca erőre kapásához és elterjedéséhez. Könyvei számos szerzőt és hívőt inspiráltak a boszorkányság történetében, múltjában vagy jelenében való elmélyedésre, s egész életpályája a kitartás, az elszántság és a bátorság 100 éves tanúbizonysága.

(eredeti leírás: George Knowles; fordítás: Salem - www.annwn.vndv.com; átdolgozás: Hulló Eső)

Post scriptum: Murray kitartása és fáradhatatlan lelkesedése tiszteletreméltó, a boszorkányságtól írott könyvei azonban mai szemmel nézve idejétmúltak. A történelem, antropológia és néprajztudomány a 20. század közepétől nagy érdeklődéssel fordult a boszorkányság jelensége és a boszorkányüldözés kora felé, és az ezzel kapcsolatos, azóta is folyó kutatások számos megbízható szakmunkával gyarapították az idevágó publikációk táborát; egyben rávilágítottak Murray - és a szintén sokat propagált Frazer - jelentős módszertani hiányosságaira, felületességére, szakszerűtlenségére. Tény, hogy a boszorkányság köré rendeződő hiedelembokor megőrzött számos, kereszténység előtti pogány vonást, de hogy a boszorkányszombat a maga teljességében (s Carlo Ginzburg, Normann Cohn révén jól tudjuk, hogy állt össze a sabbat víziója) egységes összeurópai termékenységkultusz maradványa volna, rég meghaladott feltételezés.