2011. november 21., hétfő

tarot - botok X

Tegnap Kende felvetette, hogy csatlakozzam ahhoz a német nyelvtanfolyamhoz, amelyre ő is jár. Mivel még csak pár óra került megtartásra, s a csoportlétszám sem volt teljes, megtehettem volna, hogy bekapcsolódok.
Hosszan hezitáltam, estig latolgatva magamban az érveket, pro és kontra. Annyira megfeküdte a gyomromat a probléma, hogy még reggel is csak ez járt a fejemben. Végül húztam egy tarot-kártyát, hátha az segít.
A Botok X volt az, klasszikus értelemben az "elnyomás" lapja. Cavendish szerint a jóslásban a következőket jelenti: nehezen viselhető teher, rossz, önző, anyagias célokra elpazarolt energia, a mások kárán történő érvényesülés szándéka, kegyetlenség, kemény bánásmód, igazságtalanság, a kivívott eredmények elértéktelenedése, a siker ízének megkeseredése, önzés miatt bekövetkező bukás, veszteség, csalárdság, intrika, bosszú. Egyiket sem éreztem igazán helyzetnek illőnek, így egyéb elemzés után néztem.
A Botok lapjai - tüzes jellegüknél fogva - alapvetően a tevékeny energia, az elhatározottság és a cselekvés kifejezői, azonban negatív felhangjuk a "ki sokat markol, keveset fog". Elképzeléseink megvalósulásra törekszenek, intuícióink a tettvágy termékeny talajára hullanak; ám ha rosszul mérjük fel önnön kapacitásunkat, szétforgácsolódhatunk a sok újonnan megkezdett dolog között. A Waite-pakli lapja egyértelműen azt sugallja: rengeteg probléma nehezedik a vállunkra, s olyannyira fölénk tornyosulnak, hogy miattuk azt sem látjuk, merre van előre - ám ha kitartóak maradunk, a sok kínlódás előbb-utóbb meghozza gyümölcsét (ld. a reményt szimbolizáló zöld hajtások  botok csúcsán).
A modern felfogásban a Botok X a bennünk rejlő lehetőségek és álmok elnyomását, a túlzott környezeti elvárásokat, az erőnket meghaladó megterhelést, a mások által ránk hárított felelősséget és az önmagunkkal szembeni kritikus hozzáállás szülte szorongást fémjelzi. Egyfelől arra figyelmeztet, hogy ne szabjunk gátat az igazi vágyaink megvalósításának, legbensőbb érzéseink kifejezésének, s merjünk tenni az érdekükben - másfelől ne kössük le magunkat felesleges terhekkel, szabaduljunk meg a hátráltató tényezőktől, térképezzük fel reálisan a képességeinket s azok tükrében döntsünk a következő lépésünkről. A munka, hivatás terén túlhajszoltság okozta stressz és a pályafutás jövője miatti félelem képzete kapcsolódik hozzá (általában pedig a bizonytalan jövőkép, a fejlődésben való elakadás, a ránk kényszerített kötelességek fojtogató súlya).
Töprengtem, hogy adott helyzetben számomra a kártya milyen mondanivalót hordoz, de értelmezését inkább éreztem hű állapotjellemzésnek, mintsem a jövőre utaló intésnek :). Botor voltam. Azt hittem, épp elég feladatom van így is - mirefel másnap kiderült, hogy az elkövetkező héten öt zéhát fogunk írni, nem beszélve a közeljövőben esedékes beadandókról és kiselőadásokról. A tyúktartás terén is kulmináltak a teendők, ha háromfelé szakadnék, sem tudnék minden kötelezettségemnek eleget tenni. Ennek tükrében nyugodtan állíthatom, hogy a Botok X arra mutat rá: a sok feladat közepette a legfontosabbakra kell tartogatnom az erőm, s ez az időszak nem alkalmas újabb kihívások elvállalására. Momentán úgy érzem, bőven elég, ha ép bőrrel keresztülvergődök az előttem álló nagyjából tíz napon :). 

források: 
Richard Cavendish: Tarot;

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése