2012. május 29., kedd

- intermezzo -


Miközben a szerszámoskamrában álló ódon ruhásszekrény alsó polcán kuporogtam – haladó jógapozíciónak is túlontúl nyakatekert testtartásban – volt időm elgondolkodni azon, mit is jelent 25 évesnek lenni. 
A múlt héten töltöttem be a rettegett életkort, ami után minden lépéssel közelebb kerülök a harminchoz, mint a húszhoz; ami után az út már csak a kérlelhetetlen megöregedés feneketlen bugyra felé lejt.
A rám nehezedő nyomást semmivel sem tette könnyebbé, hogy számba vettem, a testvéreim hova jutottak ennyi idősen. Két nővérem dolgozó családanya volt; a legkisebb Párizsban élt, a Sorbonne-ra járt és romantikus szerelembe bonyolódott egy arab sráccal. A bátyám az ELTE TTK doktori iskoláját gyűrte, hol Pesten, hol a CERN-ben. 
És én? Nos, én épp bújócskát játszok az unokahúgaimmal és az unokaöcsémmel. Ha pedig túltekintek a szekrény – meglehetősen szűkre szabott – keretein, nem látok egyéb érdemi produktumot tíz tyúk, nyolc degu, két tengerimalac és két varjúfióka napi gondozásán kívül. Ez lettem hát: a hóbortos nagynéni, akinek kecskekoponyák lógnak a falán, aki a tanulás terheit némi sámándobolással enyhíti, aki tökéletesen hasznavehetetlen végzettségeket halmoz egymásra, titkon remélve, hogy megüti a lottófőnyereményt; aki kényszeres állatbolond, aki meglehetősen tehetségtelenül egy kerek nádszőnyeggel igyekszik leplezni a padló közepére festett gigantikus pentagrammát, aki bármikor kapható egy kis fogócskázásra, és juszt sem hajlandó besorolni a megállapodott, önelégült háziasszonyok regimentjébe. 
"But you now what? I kind of enjoy it". :)

2012. május 21., hétfő

a szuperjurta-elmélet :)

Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy mi köze a boszorkánykodáshoz holmi földhözragadt ábrándoknak parasztházikókról és nomád sátrakról. Véleményem szerint őseink életmódjának, hagyományainak felelevenítésével előttük is tisztelgünk, s a kis helyigényű, alacsony energiafogyasztású, költségtakarékos,  a környezetébe szervesen illeszkedő, természetes alapanyagokból, a tulajdonos egyéni igényeire szabottan és annak aktív közreműködésével épülő hajlék aligha áll távol a pogány, természethívő, természet-szerető lelkivilágtól. 
Nos tehát, a szuperjurta-teória (az elnevezés némileg szarkasztikus:) - egy barátom vetette fel, aki kétségeket táplált a terv kivitelezhetősége iránt ). Nagyjából másfél-két éve kezdett motoszkálni bennem a jurta-lakás gondolata, s aztán sem hagyott nyugodni. A jurta - mint azt tudjuk - a belső-ázsiai sztyeppövezet vándorló nomád népeinek sajátja. A füves pusztán a legeltető állattartás volt a megélhetés alapja. A családok, nemzetségek a jószág nyomában költözködtek, legelőről legelőre. Ehhez könnyen összeszerelhető, szétszedhető és utaztatható, úgymond mobilis épületekre volt szükség. A jurta előde - ha hihetünk az ókori történetíróknak - a kordéra szerelt nemezsátor, amely nagyjából az i.sz. 5.-6. században vált önálló, földre épített lakhellyé. A 'türkök' kerek sátrairól számos 9-10. sz.-i útibeszámoló hírt ad, s minden bizonnyal ilyen hajlékai lehettek őseinknek is. 
kazah jurta
Manapság két morfológiai típust, a mongol és a kazak-kirgiz variációt szokás elkülöníteni (noha valószínűleg több formaváltozat létezik, ám a külhoni érdeklődés elsősorban e két területre - Mongóliára és Kazahsztánra - irányul). A mongol jurta tetőrúdjai egyenesek, a tetőkarikát két pózna támasztja alá; szerkezete stabilabb, masszívabb, az időjárási viszontagságoknak jobban ellenáll. A kazah jurta szemet gyönyörködtetően könnyed, légies, kecses vonalú, tetőrúdjai hajlottak, a füstnyílás abroncsát - a tündököt - csak ezek tartják, így nagyobbnak hat a belső légtér. Ugyanakkor kevésbé strapabíró, mint mongol rokona.
(kazah) jurta alapváza
A nemezsátor oldalfalát meghajlított vesszőkből (manapság inkább lécekből) álló rácsozat, a kerege, kereglye alkotja. Alapanyaga régen hasított gallyfa volt (leginkább fűz), amelyet meggyalultak, főzve puhítottak és kalodában szárították a megfelelő, íves formára. A mai, profi jurtakészítők az időjárás viszontagságainak ellenálló, gőzölve hajlított vörösfenyőt vagy rugalmas kőrist alkalmaznak e célból. A rácsozat több tagból áll, amelyeket például nedves bőrszíjakkal kötöznek egymáshoz, de egyéb rögzítési módok is elképzelhetők. Magassága általában másfél méter körül alakul.
A rácsozatra támaszkodnak a végükön hajlított (kazah) vagy teljesen egyenes (mongol) tetőrudak, amelyek a tündökben, vagyis a füstnyílást övező fakarikában futnak össze. Mivel a mongol jurta tetőszöge alacsonyabb, s a tündök igen nehéz, utóbbit alulról két, 'istenfának' nevezett, a földön álló, függőleges oszlop támasztja meg. A tündök hajdan valószínűleg egyetlen gallyból készült; a gallyat hosszas főzéssel puhították, körformára hajlították, faszegekkel vagy kötözéssel rögzítették és megszárították. Manapság  készülhet laminált lemezekből, vagy ácsolt szegmensekből (mongol változat). A tetőrudak a tündökbe fúrt lyukakba illeszkednek, amelyek többnyire kör alakúak és a karika teljes keresztmetszetét átérik; a mongol változatnál viszont szögletesek és csak belemélyednek a tündökbe, de azt át nem ütik. A tündököt keresztirányú, íves, a belső oldalon kialakított hornyokba rögzített rudak (kazah) vagy küllőszerű, a tündökhöz ácsolt kapcsolattal illeszkedő lécek (mongol) feszítik meg, tartják formában (szó szerint: hiszen ezek gondoskodnak arról, hogy a karika ne deformálódhasson, veszélyeztetve az egész tetőszerkezet stabilitását). 
(kazah) jurta szerkezete
A jurta ajtaja (amely persze újabb kori találmány: annakidején egyszerű bőr,- vagy nemezlap takarhatta a bejáratot) lehet egy,- vagy kétszárnyú, olykor gazdagon díszített, festett. Az ajtótokot egyszerűbb kivitelben a küszöb és a szemöldökfa közé helyezett rúdpár alkotja; máskor pallóból készül, faszegekkel rögzítve. A jurta hevederei számára furatok (fémkarikák) szolgálnak rögzítési pontul.
A küszöbre a hagyomány szerint tilos volt rálépni, mert az alatta alvó házi istenek (szellemek) felébrednek, megharagszanak, és bajt zúdítanak a háziak nyakába. E tabu a hazai folklórban is fennmaradt. 
Ami a jurta belső elrendezését illeti, általában az ajtóval szemben kapott helyet a háziszentély; a bejárattól jobbra a férfiak fekhelye, ruhái, használati tárgyai, balra az asszonyok ágyai, holmijai. A sátor közepén helyezkedett el a nyílt tűzhely, amelynek égésgázai a füstlyukon át távoztak. 
belső tér
No most, a jurtát tradicionálisan nemezlapok borították, amelyeket nyári melegben felgöngyöltek vagy kitámasztottak, hogy szellőzhessen a sátor belseje. Manapság, a hazai időjárási viszonyok közé azonban egyéb szigetelőanyag sem árt. Levelet váltottam egy jurtakészítő mesteremberrel, aki 4 réteg 400g/m2 testsűrűségű geofilcet ajánlott, hőtükrös polifoammal kiegészítve; ám elmondása szerint egyik megrendelője 8 méter átmérőjű lakójurtájához bazaltgyapot szigetelést használt. A szigetelőanyagot a keregétől egy sima lepedővászonból álló belső borítás határolja el, a külsejére pedig vízhatlan sátorponyva kerül. Utóbbiból a pamut alapanyagú 3-4 évenként cserére szorul, a PVC azonban évtizedekig bírja. Mindezek mellé nemezt is alkalmazhatunk.
egy modern lakójurta
A közművesítéshez - amennyiben szentségtörő módon eklektikus, modern lakójurtáról beszélünk :) - nem árt az alapozás, leginkább betonozás. A padozatot aztán persze lehet szőnyegekkel, járólappal, parkettával takarni. A fűtéshez a kisméretű, hordozható cserépkályha, vaskályha (esetleg sparhelt) javasolt. Nemrég láttam ilyen megoldást, méghozzá a hegymászó Klein Dávid birtokában levő jurta esetében, amelyet ő hat éven át lakott. Szívesen kifaggatnám a mikéntjéről. Persze a kályha kéményt is igényel, ami a belső tér látványának megárthat - de szükséges. 
Számtalan egyéb kérdés felvetődik még a gyakorlati vonatkozásokat illetően - például a megvilágítás, a megfelelő szellőzés, esetlegesen a vízhasználat, fürdőhelyiség-kialakítás problémaköre. Igyekszem minél mélyrehatóbban utánajárni a technikai részleteknek, előnyöknek-hátrányoknak, perspektíváknak. Addig is mindenkinek a fantáziájára bízom, milyen lehetőségeket álmodik bele eleink otthonának modernkori kivitelezésébe. Remélem, ez a kis ízelítő ihletően hat rátok is:) - íme zárásképp néhány kedvcsináló fotó.
Áldás!















2012. május 20., vasárnap

otthon, édes otthon...

Mostanában a környezetbarát és megfizethető otthon kialakításának gondolata foglalkoztat. Ha visszatekintünk a múltba, azt látjuk, hogy a paraszti társadalomban a lakóház megépítése közösségi munkával, helyi alapanyagokból, minimális költséggel történt. Igaz, az így nyert élettéren több generáció, sokszor több család osztozott, mai szemmel nézve korántsem komfortosan; ám mennyivel vagyunk előbbre mi, akik - egy-egy családi ház felhúzása vagy megvásárlása érdekében - évtizedekre eladósodunk egy olyan gazdasági környezetben, amely mindinkább a szétcsúszás, összeomlás veszélyével fenyeget?
Ad absurdum, hogy hazánkban az átlagember számára az otthonteremtés - amely a minőségi életvitel alapja - önerőből aligha kivitelezhető; hogy egy álom megvalósulása pénzügyi intézetektől függ, s teljesen kiszolgáltatottá tesz minket a banki szférának. Ez még akkor is igaz, ha csupán egy panellakásra vágyunk. A minimálbéren tengődök pedig még a lakásvásárlásig sem jutnak: be kell érniük az albérlettel. 
A téma azért vált aktuálissá, mert az elmúlt hónapokban mindinkább kikristályosodott bennem az önálló élettér utáni vágy. Korábban megfordult a fejemben, hogy a házunk felső szintjét az alsótól elszeparálva külön lakássá lehetne alakítani. Méretét tekintve bőven megfelelne, a gond inkább abból adódik, hogy ez sem biztosítana teljes függetlenséget. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szüleimnek és nekem egészen más az ideális életvitelről vallott felfogásunk, és ezentúl is van egy sereg olyan egyéniségbeli különbség köztünk, ami ellehetetleníti a hosszabb távú együttélést. 
Annakidején egy faluvégi-erdőszéli, nádtetős parasztházikóról ábrándoztam, cserépkályhával, fafödémmel, vörös homokkő lábazatra épült, legalább fél méter vastag vályog,- vagy terméskő falakkal, boltíves ablaknyílásokkal, erdélyi stílusú faragott faoszlopos tornáccal, a homlokzaton díszítőráccsal. Köréje legalább egy hektáros, örökzöldekkel körbeültetett telket fantáziáltam, szintén hagyományos székely pajtával, ami otthont adna az állatállománynak, baromfiudvarral, konyhakerttel, és külön szentélyligettel. A bejáratot gyönyörű székelykapu őrizné, no meg egy-két jóféle kutya :). Később környezetbarát energiaforrások beépítése is a tervbe került. A nádtetőn hülyén fest a napelem:), így azokat külön oszlopra erősített panelen (vagy esetleg a pajta tetején) helyezném el, a fűtést pedig geotermikus rendszerrel egészíteném ki. Még pontos méretezéssel ellátott terveket is gyártottam.
Mostanra kezd elhalványulni ez az ábránd, ahogy a megvalósítás realitása elenyészik. Noha továbbra is vágyaim netovábbja, igyekszem szélesíteni a látóköröm, és egyéb megoldások után nézni. Számba vettem a lehetőségeimet, abból kiindulva, hogy egyelőre nincs társam, akivel közösen építhetném a jövőm. Ha sikerülne megcsípni egy olyan állást, ami a végzettségemnek megfelelően fizet, akkor is évekbe telne összespórolni belőle a telekvásárláshoz szükséges összeget - s hol van még az építkezés! Ezért fordultam a különféle, pénztárcakímélő alternatívák felé - a következő bejegyzésekben ezekről szeretnék röviden írni. Addig is - áldás!

Eső

diapauza

Nem állt szándékomban kis híján egy hónapnyi szünetet tartani, - egyszerűen csak így alakultak a dolgok. Közrejátszott benne, hogy az internetkapcsolatunk április végén betegeskedett egy sort, ami rendre elvette a kedvem a blogolástól, utána pedig a mindennapi teendők felhalmozódása szabott gátat írói ambícióimnak. Oké, az az igazság, hogy az utóbbi időszakban képtelen voltam a külvilággal történő kapcsolattartásra koncentrálni. Részben a rengeteg, rám szakadt feladat, részben az átmenetileg kiújuló remetemorc okán :). Igyekszem összeszedni magam, és példának okáért reagálni több hete, hónapja megválaszolatlan emailekre, no meg frissíteni a blogot, addig pedig elnézéseteket és türelmeteket kérem :).

Áldás! 
Eső, 2012.15.20