2015. április 24., péntek

boszorkányos gyülekezet

Amint azt tudjátok, Szent György napja Kelet - Európában hagyományosan a legelőre való kihajtás dátuma, kontinens nyugati felén május 1.-jére datálódó tavasz,-vagy nyárköszöntő ünnepek megfelelője. Évszakváltó, forduló jellegéből fakadóan átmeneti idő, s mint ilyen, igazán boszorkányos nap: a néphit szerint sűrűn járnak az állatállományt megkörnyékező rontó bűbájosok és ekkor zajlik a Gellért-hegyi boszorkánymulatság is. Ez alkalomból csokorba gyűjtöttem a történelmi és népi boszorkánysággal kapcsolatos eddigi bejegyzéseimet. Jó böngészést!

(Forrás)

2015. április 21., kedd

boszorkányok és istenek

(Forrás)

"Vagy vegyük például azt a dolgot a kecskefejű istenekkel. A legtöbb boszorkány nem hisz az istenekben. Persze azt tudják, hogy léteznek istenek. Még dolguk is akad velük időnként. De nem hisznek bennük. Ahhoz túl jól ismerik őket..."

(Terry Pratchett: Vége a mesének. Delta Vision Kft, Budapest, 2011)

2015. április 10., péntek

tudtad-e, hogy...?

Saraswati, a tudás, zene és művészet hindu úrnője

A "díva" szó (kiemelkedően tehetséges, elsöprő népszerűségnek örvendő énekesnő értelemben) a nyugat-európai populáris kultúra abszorpciója révén honosodott meg nálunk. Eredetije az olasz "diva" = istennő (a latin deus, divus nőnemű változata).

2015. április 8., szerda

filmajánló: willow

Bavmorda, a gonosz varázslónő tudomást szerez egy jóslatról, amely egy különleges születési jeggyel világra jövő leánygyermekről ad számot, aki megdönti zsarnoki uralmát a daikinik fölött. A királynő minden várandós asszonyt bebörtönöz, csecsemőiket pedig egyenként megvizsgálja a próféciában meghatározott formájú anyajegyet keresve. A szóban forgó kislányt azonban a világra jövetelénél segédkező bába kicsempészi az erődítményből, és fonott kosárban a folyó gondjaira bízza. A baba a törpetermetű nelwynek földjén köt ki, akiknek ereiben némi hobbitvér is csörgedezhet, hiszen életmódjuk és életfelfogásuk meglehetősen emlékeztet a tolkien-i Középfölde lakóira. A kalandvágy itt éppoly gyanús dolog, mint a Megyében: Willow Ufgood ambícióit, aki egyszerű szántóvető helyett varázslóinas szeretne lenni, értetlen rosszallás övezi. Mikor pedig két gyermeke a horgászásból egy harmadikkal - a pólyás Elorával - tér haza, hogy aztán rövidesen Bavmorda rettenetes vérebei kövessék őket, Willow-ra marad a feladat, hogy a daikini babát visszajuttassa az övéihez. Hősünk köré persze rövidesen válogatott kompánia gyűlik: két tökkelütött brownie (Franjean és Rool), Fin Razel, a változatos állatalakokban leledző varázslónő és egy daikini kalandor, a sármőr Madmartigan segíti - vagy épp hátráltatja - a küldetést.  
A George Lucas nevével fémjelzett produkció technológia tekintetében sem marad el a klasszikus fantasy,-és scifi-eposzoktól. A mai szemmel talán már fapados, huszoniksz éve viszont újszerű digitális effektusok a CGI úttörői. A képvilág egyébként is magával ragad: a nelwynek hobbit-birodalma, Bavmorda fekete falú, komor kővára és a jól bejáratott új-zélandi táj a Gyűrűk Ura atmoszféráját vetíti előre. 
A Willow bűvős-bájos mesefilm, a gyermekkor mágiaporos ártatlanságának emlékét hívja életre. Tökéletes arányban ötvözi a humort, izgalmat, varázslatot; a királynő rémes kopóinak láttán görcsbe szorul az ember gyomra, de a rózsaszín női tunikában, műmelleit hátrahagyva menekülő gésa-kontyos Val Kilmer könnyekig fajuló hahotára fakaszt. Utóbbi ekkor még ifjonti szexepilje a gyengébb nem képviselőinek különös örömére szolgál:). Willow pedig - megformálója a HP-széria Flitwick professzorát alakító Warwick Davies - apró termetével, de hatalmas hitével bűvöli el a nézőt. Természetesen nem hiányozhat a főhős átalakulásának, felnőtté válásának, önmagára találásának kedves tanmeséje és a gonosz fölött diadalt arató szerelem motívuma sem. A brownie-kettős abszurd komikummal, Elora baba pedig elképesztő arckifejezésekkel gazdagítja a produkciót :).
Előrejelzés: két óra felhőtlen szórakozás és néhány mosolyfakasztó-szívmelengető emlék.




















2015. április 7., kedd

boszorkányok magyarországon: 1967

Egy kedves ismerős juttatta eszembe újfent ezt a rövidfilmet, amely az 1960-as években még eleven boszorkányhiedelmekről ad számot. Jó szórakozást! 



2015. április 5., vasárnap

és még mindig tojás...

Hat keménytojás, fél liter vöröshagyma-főzet, egy evőkanál ecet, néhány hústű, rengeteg türelem, foszladozó idegrendszer és voilá! :)

   




tojásfestés természetes anyagokkal

A bolti festék megvásárlása helyett színezhetjük a tojásokat olyan természetes matériákkal is, amelyek a háztartás, a kert hétköznapi tartozékai, be/vagy megszerzésük egyaránt olcsó és könnyű.

(Forrás)

Vöröset, barnásvöröset a vöröshagyma szolgáltat. Annyi héjat, amennyit épp ellep, tegyünk fél liter vízbe. Főzzük 30 percet, majd szűrjük le, és adjunk hozzá (1-)2-3(-4) evőkanál ecetet. A kifőtt tojásokat még melegen engedjük bele. Minél tovább áznak a festőlében, annál intenzívebb, mélyebb árnyalatot kapnak. (Az ecet adagolása valamennyi festőléhez javasolt, mert segít a színnek megkötni, ugyanakkor a tojáshéjat puhítja, feloldja, ezért jól válasszuk meg a mennyiséget és az áztatási időt.)

Pirosat (lilásbordót, illetve rózsaszínt) ad a céklalé, a csipkebogyó,- és a hibiszkusztea, illetve a festőmályva virágdrogjának főzete. A céklát felszeletelve vagy lereszelve, sós vízben főzzük legalább egy óráig, majd szűrjük át. Boltban kapható vagy házilag eltett ecetes cékla levét is használhatjuk (mindenféle forralás, főzés nélkül), azonban ez esetben a szín halványabb lesz. A teákat készítsük minél töményebbre.
Szintén piros színt eredményez az almakéreg, szurokfű és nyírfalomb együtt főzve.

Narancssárgát, sárgás-pirosat sárgarépa vagy pirospaprika révén festhetünk: aprítva főzzük meg őket, majd a leszűrt lébe áztassuk a tojásokat. Őrölt pirospaprikából 4-5 csapott evőkanálnyit egy bögre vízben feloldva (felfőzve) téglapiros színt kapunk. 

Sárga, narancssárga lesz az eredmény, ha pitypanggyökér, körömvirág, eperfalomb, gilisztaűző varádics-virág vagy almarügy,-és vessző főzetét készítjük el (utóbbihoz némi timsót is adagolni kell). Halványsárgát ad a (körülbelül negyed óráig főzött) citrom,- és narancshéj, zöldessárgára színez a kamilla. Némi timsó hozzáadásával a vöröshagyma-lében áztatott tojások is napsárga árnyalatot nyernek. 
Kiváló festőanyag a kurkuma,-vagy curry is. 1 liter vízbe tegyünk 50 g curryport, forraljuk fel, hagyjuk állni 1-2 órát, majd szűrjük át. A kurkuma kevésbé időigényes, negyedóra főzés után mehetnek bele a tojások.

Barnát (sötétbarnát, feketét) feketetea, kávé, vagy dióbarka, dióhéj,-és levél felhasználásával kapunk. 

Lilát, lilásvöröset a fentiekhez hasonlóan alkalmazott lilahagyma-héj vagy a bodzabogyó szolgáltat (utóbbit persze akkor tudjuk csak használni, ha van ősszel gyűjtött szárítmányunk). A bodzával szép sötétlila szín nyerhető.

Kéket a vöröskáposzta, az áfonyalé vagy a (timsóval elegyített) csillagvirág produkál. Az összevágott káposztát legalább egy óráig főzzük, a tojásokat hidegen (már kihűlt állapotban) pakoljuk bele. Az áfonyalében történő hosszabb áztatás bíboros árnyalatot eredményezhet. Liláskék, szürkéskék lesz a cseresznyefa-kéreggel, ibolyavirággal, kékszőlő-lével festett tojás

Zöldet apróra darabolt spenót, medvehagyma, petrezselyem, búzacsíra, zsenge csalánlevél (nyírfarügy, nyírfalevél) főzetével állíthatunk elő. 

A lecsöpögtetett, megszáradt tojást szalonnahéjjal volt szokás átdörgölni, hogy a felülete kifényesedjen. Étolajos szalvétával, konyharuhával is elvégezhetjük ezt a műveletet.

2015. április 4., szombat

az ördögi piros tojás

Ha szeretnétek egy jót mosolyogni a húsvét hétfői locsolkodást - tulajdonképpen joggal - pogány tévelygésnek bélyegző keresztényi lelkesültségen, itt a beregújfalui református egyház honlapjának egy gyöngyszeme :).
No, mentem tojást festeni.

(Forrás)