Talán a Yule-tuskó égetésének (bizonyára külhonból importált) hagyománya mutatkozik abban a Kandra Kabos által lejegyzett erdélyi szokásban, hogy karácsony estéjén a cselédség egy rönköt hoz be, amit szertartásos körülmények között a gazda helyez a tűzhelyre, mondván: "Áldott legyen Krisztus születése napja". A gazdasszony szalmát hoz be, melynek egy részét a tuskóra dobja, másik felét a tyúkok alá teszi, hogy a kotlósok jól költsenek. A tuskó maradékait eltették a következő évre.
Göcsejben a családtagok nevével megjelölt fadarabokat támasztottak a tűzhely mellé. Úgy hitték, hogy amelyik magától vagy érintésre eldől, az a személy a következő év folyamán elhalálozik.
Némely vidékeken hasonló halál-jósló szerepet töltött be a hamu. Az éjféli mise előtt a család nőtagjai közül egyik összekotorta a parazsat, s vékonyan hamut hintett rá. A miséről visszatérve megszemlélték a zsarátnokot: ha a hamu koporsó-forma volt, az közelgő gyászt jövendölt.
Az időjósláshoz "hagymakalendáriumot" használtak: mise előtt az asztal négy sarkára három-három kivájt vöröshagymát tettek (az egyes hónapok nevében), s mindegyiket megsózták. A miséről hazajövet megállapították, melyik mennyire nedvesedett meg: aszerint lesz csapadékos vagy száraz az adott hónap. Hasonló szerepet töltött be a palack bor és víz is: amelyik kidagadt, jelölte, hogy jó újbor, jó szőlőtermés vagy esős idő várható-e. Ha karácsony éjszakáján csillagos az égbolt, bőséges termést és gazdag szaporulat várható. Az éjféli mise után a templomból kilépve a szélirány s a szél mozgása arról árulkodott, lesz-e a következő évben döghalál.
A karácsonyi ételekhez Kandra annyit fűz hozzá, hogy abból a tepsiből, amelyben az ebédhez készült kalács vagy rétes sült, a gazdasszony az ebéd valamennyi fogásával megkínálta a 'majorságot', vagyis a haszonállatokat. A dióbélből először a beteg gyerekeknek adtak, majd a héját megfüstölve bedobták egy olyan kertbe, ahol egészséges gyermek lakott.
Az aprójószággal kapcsolatos szokások közt találunk a Luca-napra jellemzőket, például a tyúkok piszkavassal történő megbökdösését (a sok tojás érdekében), a gyerekek tréfás-gúnyos "Itt legyék a kotkodács, nálunk meg a sok tojás!" rigmusát, amelyet a szomszéd ablaka alatt kántáltak el, a gúnár fokhagymával tömését, a baromfik abroncsból történő etetését (hogy szét ne széledjenek a csirkék). A terpesi asszonyok egy zsákot ragadva karácsony éjjel baltával jól megütögetik a tyúkól oldalát, ajtaját, s a tyúkok ülőrúdjait, miközben így fenyegetőznek: "Agyonváglak, ha tele nem tojjátok ezt a zsákot!".
A hajadonok ezzel szemben a jövendőbelijüket kívánták kifürkészni a szárnyasnépség segítségével. Éjfélkor kimentek és megzörgették az ól oldalát: ha a kakas válaszolt először, úgy tartották, az illető leány még abban az évben férjhez megy.
A palócok az igavonó marhákat az éjféli misére hívó harangszó idején megetették, megitatták, hogy egész évben jó étvággyal egyenek-igyanak. A göcsejiek karácsony este szalmát dugtak a csizmába, azt kiskarácsonyig bent hagyták, majd ekkor kivéve egy edénybe gyömöszölték, s később ha a marha felfúvódott, ezzel etették meg.
Őskeletű tiltások kötődtek e naphoz. Tilos volt istállót tisztítani, lovat vakarni (pucolni), ruhát szárítani, fonalat fonni, szőni-varrni-hímezni-kötni, a szemetet kivinni.
Férj-jósló praktikákból bőven akad. Némely helyeken a leány éjféli misére harangozás alatt felseperte a házat, a szemetet keletnek fordulva szórta ki, s közben füttyentett, ahogy a kutyáknak szokás. Úgy hitte, hogy amelyik irányból ugatás hallatszott, arrafelé lakik a jövendőbelije. A Szilágyságban a lányok karácsony estéjén felnyaláboltak egy öl tüzelőt (amennyit csak bírtak); ha páros számú fadarabot fogtak meg, még abban az évben oltár elé vezetik őket. Az ólomöntés, éjféli tükörbenézés is dívott; nemkülönben az András-napkor vágott gallyak rügyeztetése. Mindegyik ágacskához egy-egy személy tartozott, s amelyik Karácsonyra kivirágzott vagy rügyeket hajtott, az a legény kérte meg az ágak gazdájának kezét. A göcseji lányok a misére menet megkérdezték a szembejövő fiúgyermekek nevét, úgy gondolván, hogy amilyen nevet mond, úgy hívják majd az urát is. Mások abban bíztak, hogy az éjféli harangszó alatt kútba nézve, vagy mise után egy halat elfogyasztva (anélkül, hogy inna rá) kideríthetik leendő mátkájuk kilétét. Egyes vidékeken a leányok egy almát vittek magukkal a misére, s a templom ajtaján belépve beleharaptak, úgy vélvén, hogy a mögöttük érkező lesz a párjuk.
S végül, de nem utolsósorban: aki karácsony éjjelén keresztútra megy, az meglátja a jövendőt; illetőleg ha ott egy bottal kört húz maga köré a porba, úrfelmutatáskor meglátja a kísérteteket. Fontos azonban, hogy a kört ne hagyja el, mert különben a szellemek elragadják.
Forrás: Kandra Kabos: Magyar mitológia (Magyar Ház Kft, 2006)(érdemes tudnunk, hogy a mű 1897-ben került először kiadásra, s számos olyan népszokást, hagyományt, babonát megőrzött, amelyek a későbbi korok néprajzkutatói már nem ismerhettek meg; illetve sok forrása, gyűjtésanyaga ma már nem elérhető.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése