Annak ellenére, hogy az idő (gondolok itt a mélabús novemberi szemerkélésre, meg a 8-10 fokos hőmérsékletre) nem könnyíti meg a dolgomat, igyekszem beleringatni magam az ünnepi áhítatba. Ennek jegyében szeretnék röviden megemlékezni arról, voltaképpen miről is szól a Yule; honnan származik, mit jelent számunkra, hogyan ünnepeljük, s milyen üzenetet rejt magába.
A kifejezés eredete homályba vész, ugyan a neten s a populáris ezoterikus irodalomban böngészve több spekulatív értelmezésével találkozhatunk (angolszász kerék, kaldeus kisded, kisgyermek). Mai formája az óangol géol vagy géohol, géola, géoli kifejezés modern változata. E szó kapcsolatban áll a germán jeχʷla, gót jiuleis, izlandi jól, dán és svéd jul, norvég jul vagy jol (finn joulu) szavakkal, amelyek - angol megfelelőjükkel egyetemben - a téli napforduló ünnepkörének periódusát jelölték.
Ami magát az ünnepet illeti, az egy pogány (germán) fesztivál volt. Időpontja december vége és január eleje közé esett a germán holdnaptárnak megfelelően. Ma a téli napfordulóhoz kötjük, nem véletlenül: tizenkét napja (Yuletide) alatt a zord sötétség visszahúzódását, a fény újjászületését, az új év kezdetét celebráljuk. A kereszténység felvétele után mosódott össze a Karácsonnyal (amelynek jelentéstartalma igen hasonló, hiszen a keresztények az emberiség megváltójának, a "világ világosságának", az isteni gyermeknek megszületését dicsőítik ez alkalomból). Az angol köznyelvben napjainkig túlélő, a Yule-t magukba foglaló kifejezések (Yule goat, Yule-singing, Yule boar, Yule log) ma a Karácsonyra vonatkoznak. S ugye nem feledkeztünk meg Joulupukkiról:), akinek neve a télközépi (Thor patásainak, Tanngniostrnak és Tanngrisnirnek -a természethez hasonlatosan- örökkön megújuló életerejét szimbolizáló) kecskeáldozat emlékét őrzi?
Legkorábbi említése a 4. századból fennmaradt gót "fruma jiuleis', amelynek jelentése "Yule hónapja". I.sz. 730-ban az angol krónikás, Bede a következőket írja a germánokról: "Az évet december 25. - ével kezdik, azon a napon, amelyen ma néhányan Krisztus születését ünneplik; és az egész éjszakát, melynek mi oly különleges szentséget tulajdonítunk, a pogány Mōdraniht megnevezéssel illetik, vagyis 'az anya éjszakája' - gyanítom, hogy e nevet azon ceremóniák jegyében adták neki, amelyeket bemutatnak, mialatt átvirrasztják az éjt".
A próza-Edda 55. fejezetében az isteneket különböző titulusokkal illetik, s köztük előfordul a 'Yule-beings', vagyis Yule-lények fogalma. A skald (költő,bárd) Eyvindr skáldaspilli is használja e kifejezést. I..sz. 840-ben az Ynglinga-saga ( a Heimskringa-krónika első könyve) említi meg; Haakon, a Jóságos krónikájának keretében. Haakon király keresztényként érkezett Norvégiába, azonban az ott élők még pogány hitüket gyakorolták, s hogy 'előmeneteléhez' segítséget kapjon a vezérektől, a jó király eltitkolta vallási hovatartozását. Később törvényt hozott róla, hogy a Yule ünnepét (amelyet a téli napforduló idején, három napon át tartottak) a keresztény Karácsonnyal egyidőben kell megülni. Amikor pedig kellően megszilárdította uralmát, keresztény hittérítőket hozatott az országba, s azok megkezdték munkájukat a nép között.
A pogány Yule-ünnepről a következőket olvashatjuk a Heimskringa-ban (Hollander, M. Lee [ford.], 2007. Heimskringla: History of the Kings of Norway. University of Texas Press. ISBN 978-0-292-73061-8):
"Amikor az áldozatot leölték, minden gazda a pogány szentélybe vonult, s magával vitt annyi élelmet, amennyi az ünnep végéig elég volt. Mindenki kivette részét a sörivásból, s állatokat is öltek, többek között lovakat; s a vérüket "áldozati vérnek" (hlaut), míg az edényt, amelybe felfogták, hlautbollinak, a gallyakat, amelyeket belemártottak, pedig hlautteinar-nak nevezték. Utóbbiakat arra használták, hogy a segítségükkel vérrel kenjék be a pogány istenszobrok talapzatát, a templom falait (kívül-belül), sőt, a jelenlevő férfiakat is belocsolták. Az állatok húsát ünnepi eleségként megfőzték. A szentély közepén tűz égett, amely fölött üstök lógtak. A szakrális főzőedényt/mérőedényt körbevitték a tűz körül, majd a ceremónia vezetője megáldotta az elkészülő étellel egyetemben. "
A leírás azzal folytatódik, hogy az ünneplők tósztokat ittak. Az elsőt Odinnak szentelték, a király hatalmának és erejének megszilárdítása érdekében; a másodikat Freynek és Njörðrnek, a gazdag termésért és a békéért; harmadjára pedig a király egészségére emelték poharukat. Ezenkívül természetesen megemlékeztek az elhunyt ősökről is.
[nem bírom megállni.a google fordító a 'toasts were drunk" kifejezést a következőképp fordította: "a pirítósok részegek voltak". öröm ezzel a programmal dolgozni :)]
A Svarfdæla saga megjegyzi, hogy egy berseker (félelmetes harcos, aki eksztatikus harci lázban, már-már transzban küzd, fájdalmat és félelmet nem érezve) elhalasztott egy párbajt a Yule miatt, hogy az ünnep három napjának szentségét ne szennyezze be. A kevéssel Izland megtérítése után keletkezett Grettis Saga Yulét (amelyet a Karácsonnyal azonosít) úgy jellemzi, mind az ember és ember közti legnagyobb egyetértés és béke idejét.
Az angol wikipedia-oldal Rudolf Simek történész-tudós a Yulével kapcsolatos gondolatait idézi. Ezek szerint a Yule nyilvánvalóan vallási töltetű ünnep volt, amely a termékeny és békés jövőt hivatott előmozdítani. Ugyannakor Simek szerint mégsem a Vánok, hanem Odin állt az alkalom központjában; ezt megerősítendő említi meg az Ászok fejedelmének egyik nevét, a Jólnirt, amelynek jelentése Yule-figura. Ezzel együtt kétségbe vonja, hogy a kora-középkori germán Yulénak bármi köze lett volna az ősök, elhunytak tiszteletéhez, szemben a nyugat-európai kő,-és bronzkori télközép-rítusokkal.
A Yule-tuskó, Yule-bak (vagy vadkan) hagyománya továbbélt a keresztény érában is, s például a karácsonyfában, vagy az ünnepi sonkában:) manifesztálódik. Számos egyéb máig fennmaradt szokás nyúlik vissza a pogány időkbe, s tanúskodik ékesszólóan a Midwinter jelentőségéről.
Ennyi elég is a száraz tényekből. A következő bejegyzésben arról fogok írni, hogy mit jelent számunkra, modern természethívők számára a téli napforduló ünnepe. De előtte muszáj hunynom egyet, mindjárt ledőlök a székről :).
Áldás!
források:
Ellenkultúra
Wikipedia - Yule
Annwn
Andi oldala
"Amikor az áldozatot leölték, minden gazda a pogány szentélybe vonult, s magával vitt annyi élelmet, amennyi az ünnep végéig elég volt. Mindenki kivette részét a sörivásból, s állatokat is öltek, többek között lovakat; s a vérüket "áldozati vérnek" (hlaut), míg az edényt, amelybe felfogták, hlautbollinak, a gallyakat, amelyeket belemártottak, pedig hlautteinar-nak nevezték. Utóbbiakat arra használták, hogy a segítségükkel vérrel kenjék be a pogány istenszobrok talapzatát, a templom falait (kívül-belül), sőt, a jelenlevő férfiakat is belocsolták. Az állatok húsát ünnepi eleségként megfőzték. A szentély közepén tűz égett, amely fölött üstök lógtak. A szakrális főzőedényt/mérőedényt körbevitték a tűz körül, majd a ceremónia vezetője megáldotta az elkészülő étellel egyetemben. "
A leírás azzal folytatódik, hogy az ünneplők tósztokat ittak. Az elsőt Odinnak szentelték, a király hatalmának és erejének megszilárdítása érdekében; a másodikat Freynek és Njörðrnek, a gazdag termésért és a békéért; harmadjára pedig a király egészségére emelték poharukat. Ezenkívül természetesen megemlékeztek az elhunyt ősökről is.
[nem bírom megállni.a google fordító a 'toasts were drunk" kifejezést a következőképp fordította: "a pirítósok részegek voltak". öröm ezzel a programmal dolgozni :)]
A Svarfdæla saga megjegyzi, hogy egy berseker (félelmetes harcos, aki eksztatikus harci lázban, már-már transzban küzd, fájdalmat és félelmet nem érezve) elhalasztott egy párbajt a Yule miatt, hogy az ünnep három napjának szentségét ne szennyezze be. A kevéssel Izland megtérítése után keletkezett Grettis Saga Yulét (amelyet a Karácsonnyal azonosít) úgy jellemzi, mind az ember és ember közti legnagyobb egyetértés és béke idejét.
Az angol wikipedia-oldal Rudolf Simek történész-tudós a Yulével kapcsolatos gondolatait idézi. Ezek szerint a Yule nyilvánvalóan vallási töltetű ünnep volt, amely a termékeny és békés jövőt hivatott előmozdítani. Ugyannakor Simek szerint mégsem a Vánok, hanem Odin állt az alkalom központjában; ezt megerősítendő említi meg az Ászok fejedelmének egyik nevét, a Jólnirt, amelynek jelentése Yule-figura. Ezzel együtt kétségbe vonja, hogy a kora-középkori germán Yulénak bármi köze lett volna az ősök, elhunytak tiszteletéhez, szemben a nyugat-európai kő,-és bronzkori télközép-rítusokkal.
A Yule-tuskó, Yule-bak (vagy vadkan) hagyománya továbbélt a keresztény érában is, s például a karácsonyfában, vagy az ünnepi sonkában:) manifesztálódik. Számos egyéb máig fennmaradt szokás nyúlik vissza a pogány időkbe, s tanúskodik ékesszólóan a Midwinter jelentőségéről.
Ha a borongós északtól elfordulva Európa egyéb területei felé tekintünk, ott is megtaláljuk a télközépi termékenység,- és fényünnep megfelelőit. Itt van mindjárt a római Saturnalia, amely a földművelés istenének, Szaturnusznak szentelt, s az emberiség aranykorát felelevenítő hatnapos fesztivál volt (dec. 17 és dec. 23 közt). Ez alkalomból a rómaiak egymás megajándékozásával, tánccal, lakomával, felvonulásokkal és játékokkal emlékeztek meg a föld áldásairól. Idővel társult hozzá a Győzhetetlen Nap ünnepe (Dies Natalis Solis Invicti) - amely a Nap újjászületését, elpusztíthatatlan, életadó energiáját hirdette. Ahogy az ellenkultúra írja: " A Mithrász-kultusz újabb lökést adott a téli napforduló idejére eső roppant népszerű, életigenlő ünnepnek, amely annyira makacsul tartotta magát a keletről Európába tartó új vallás térhódítása idején is, hogy a pogányság vitorlájából csak úgy tudták kifogni a keresztények a szelet, hogy “kiszámolták”: Jézus születésének napja – nyilván merő véletlenségből – éppen a Győzhetetlen Nap ünnepének napjára esik. Így I. Gyula pápa 350-ben Jézus születésnapjává nyilvánította a Sol Invictus ünnepnapját".
na igen. az ellenkultúra finoman fogalmazott, mikor az "életigenlő" kifejezéssel élt:).
Áldás!
források:
Ellenkultúra
Wikipedia - Yule
Annwn
Andi oldala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése