boszorkánykert XIII: prunica granatum

Rendszertani besorolás: a gránátalma (Punica granatum) a mirtuszvirágúak (Myrtales) rendjén belül a füzényfélék (Lythraceae) családjának tagja. 

Elterjedés, élőhely: őshazája a Közel-Kelet, Nyugat-Ázsia (Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Irán, Örményország, Palesztina, Izrael, stb. - ezeken a területeken hasznosítása több évezredes múltra tekint vissza), de mostanra a Földközi-tenger térségében és Dél-Amerika mediterrán területein is meghonosodott. Hazánkban is termeszthető, de óvni kell a kifagyástól. Jól szaporítható magvetéssel, gyökérsarjakkal és dugványozással egyaránt. Szárazságtűrő, megél a kopár, meszes területeken is, de a laza - középkötött, humuszos talajokon díszlik igazán. Fény,-és hőigényes., olyan termőhelyre érdemes ültetni, ahol sok napfény éri, ugyanakkor védve van a (z északi) széltől. Szélsőségesen hideg teleken a fiatal növényeket (illetve az idősebb cserjék fiatal hajtásait) fagysérülés érheti, ez ellen takarással védekezhetünk. Konténeres termesztésben is nevelhető, ilyenkor azonban rendszeres öntözésre szorul, s - ahogy a leandereket - hűvös, sötét, de fagymentes helységben teleltessük át.

Megjelenés: a gránátalma többnyire cserjetermetű, magassága 1-5 méter között változik (törpe változatai is ismertek). Törzse vékony, görbe, rajta sűrűn elágazó korona helyezkedik el. Fiatal hajtásai, vesszői négyélűek, zöldespirosak, később megfásodva szürkésbarna színűek lesznek. Levelei keresztben átellenesek, nyélbe keskenyedők, keskeny-lándzsásak; hosszuk 6-8 cm, szélességük 0.5-2 cm. Felületük fényes-zöld, olykor pirosas árnyalatú, fonákjuk világosabb. A virágok a hajtások vége felé jelennek meg (a levelek hónaljában, illetve a hajtáscsúcson), nagyok (4-6 cm hosszúak, 5-7 cm átmérőjűek), legtöbbször kétivarúak; mind a csésze,- mind a sziromlevelek feltűnő, élénkpiros színűek (ritkán találkozhatunk pirosasfehér, sárga, fehér szirmú variánssal is) . A virág többnyire öttagú, de vannak kimondottan dísznövénynek kitenyésztett kertészeti változatai, amelyek dúsabb virágzattal büszkélkedhetnek.

A termés 6-12 rekeszre osztott, kerekded, sokmagvú bogyó; átmérője 5-12 cm, súlya 20-80 dkg között változik. Héja éréskor sima, fényes piros (sárgászöld, fehéres, feketésibolya). Benne számos mag található fényes, gyöngyszerű húsba ágyazva. A termés kellően száraz, 2-3 fokos helységben hónapokig eltartható.
Hagyományos felhasználása: a magvakat körülvevő gyümölcshús frissítő csemege, belőle üdítőital is készíthető (török 'serbet', avagy manapság Grenadine). A magvak szintúgy ehetők, frissen és szárítva egyaránt. A világosabb (fehéres) héjszínű típusok édeskésebbek, a sötétek savanyúbbak - ha frissen akarjuk fogyasztani, erre ügyeljünk.
Levéből szörp, ételízesítő, zselé készíthető; Egyiptomban bort erjesztettek belőle. Indiában cukorral sziruppá főzve köretként tálalják. Ugyanitt a húsos burokkal együtt megszárított magvak adják az anardana (fűszer) alapját. A kéregből is előállítható festékanyag - hajdan tintát is készítettek belőle.
A gyümölcshéjat cserzésre használták. A virág kelmefestésre alkalmas színanyagokat tartalmaz, s kivonatának gyógyhatását már az ókorban, középkorban is ismerték. Érdekesség, hogy a 'balusztrád' a gránátalmáról kapta a nevét. A virágot ugyanis balaustium néven ismerték az ó,-és középkori Európában egyaránt, s e megnevezést később az egész cserjére kiterjesztették ('balaustro'). Mivel pedig a reneszánsz idején cserépbe, ládába ültetve kedvelt dísznövénye lett az ablakok könyöklőinek és a lépcsőkorlátoknak (ekkorra a gyümölcs fogyasztása háttérbe szorult, a növényt elsősorban esztétikai értékéért tartották nagyra), azokat az olasz balaustrata (gránátalmával díszített) kifejezéssel illették (ennek francia megfelelője a balustrade).

Hatóanyagai, gyógyhatása: az ókorban vesekő ellen, vérzéscsillapításra, lázcsillapításra, féreghajtásra, hashajtóként, féregűzőként (gyökerét) és hasfogóként (cseranyagokban gazdag kérgét) használták (Indiában ópiummal és aromás fűszerekkel - pl. szegfűszeggel - kombinálva). Flavonoidokat, gyümölcscukrokat, C-vitamint, káliumot, polifenolokat tartalmaz.  Utóbbiak közül az antimutagén és antikarcinogén ellagsav magas aránya teszi a rákmegelőzés és rákterápia hatékony eszközévé. Magas antioxidáns-tartalma a szív,-és érrendszeri betegségek, keringési rendellenességek orvoslásában is kiemelkedő szerepet játszik. E tekintetben a zöld teát, az áfonya,-és narancslevet is felülmúlja (amelyek szintén erős antioxidánsok). Baktérium,- vírus,- és gombaölő anyagainak köszönhetően elsőrendű gyulladáscsökkentő.

Folklór, mágia, vallás: a gránátalma megkülönböztetett jelentőségű szerepet töltött be majdnem minden népnél, kultúránál, amely megismerte. A görögöknél Aphrodité és Héra szent növénye volt, a termékenységet, szépséget, szerelmet, az asszonyi hűséget, méltóságot, őserőt reprezentálta. A rómaiaknál Júnóhoz tartozott. Mindkét antik kultúrában szokás volt esküvőkőn gránátalmát vágni a földhöz: hogyha szétrepedt és magjai szétszóródtak, az szerencsés, termékeny életet jövendölt az ifjú párnak (hasonló ehhez az a hagyomány, amely szerint uralkodók előtt is földhöz csaptak vagy felnyitottak egy-egy gránátalmát, vélvén, hogy ahány mag van benne, annyi évig fog élni az illető fejedelem). Virága szerelmi ajándék volt.
A felhasadó gyümölcs vörös leve a vért juttatta a hajdani ember eszébe, s ezen keresztül az élet és halál örök körforgását (egyik eredetmítosza szerint Side - vagy Dionüszösz - kifröccsenő vére nyomán nőttek az első gránátalmafák. Side Orion felesége volt, aki önnön szépségétől eltelve versenyre hívta Hérát. Büntetésképp gyermekeit megölték, ő pedig a haláluk miatt érzett bűntudattól hajszolva levetette magát egy szikláról. Egy harmadik monda szerint mikor Zeusz hermafrodita fiát, Agdost kiherélték, a gránátalma belőle szökkent elő). Ambivalens jellegét mutatja Perszephoné legendája, akit Hadész az Alvilágban termett gránátalma-magokkal etetett meg, így láncolva magához. Ez a történet Samhain idején különösen is aktuális, hiszen - a mítosz értelmében - Perszephoné ősszel az Alvilágba költözik, hogy férjével töltse a következő félévet; anyja, Démétér pedig bánatában megfeledkezik az élővilág gondozásáról, amely így fokozatos hervadásnak, pusztulásnak indul. Életet és halált összekötő jellegénél fogva Hekaté jelképe is.
Az egyiptomiak a XVIII. dinasztiától kezdődően halottjaik sírjába gránátalma-virágokból font ünnepi füzért helyeztek, a termékenység és a lét folytonosságának szimbólumaként. Az ókori Mezopotámiában a meghaló és feltámadó gabonaistenek (pl. Tammuz) gyümölcse; ugyanitt a gránátalma a legyőzhetetlenség záloga volt - a babiloni harcosok csata előtt fogyasztotték magvait, hogy verhetetlenné váljanak. Héberül a gránátalma neve Rimmon; a Bibliában ugyanilyen néven szerepel egy damaszkuszi szír istenség (vélhetőleg Baál megfelelője); az asszírok ugyanőt Rammanu (=Mennydörgő) néven ismerték. Kínában a bőség, a boldog jövő és a gazdag gyermekáldás képzete fűződött hozzá; a buddhizmus egyik szent növénye. Koreában az istenek és ősök eledele, áldozati gyümölcs. A buddhizmusban a gránátalma két oldala - a termékenységet, bőséget, gyermekáldást biztosító pozitív és a halállal, elmúlással, túlvilággal kapcsolatos negatív asszociációk - Hariti alakján keresztül ötvöződnek. Hariti eredetileg Lilithez hasonló démon volt, aki gyermekeket rabolt el és falt fel, mígnem Buddha rávette, hogy csillapíthatatlan étvágyát gránátalmával enyhítse. Hariti ily módon 'megszelidítve' a gyermekáldásért fohászkodó meddő asszonyok segítője lett.

A muszlimok Mohamed gyümölcseként tisztelik, amely megtisztítja a testet az irigységtől és gyűlölködéstől.   A Korán mint Allah ajándékát, illetve mint Paradicsom-beli gyümölcsfát említi e fajt.
A bibliai Salamon papjai csak akkor léphettek szentélyükbe, ha apró gránátalmákat viseltek a ruhájukon. Az Énekek éneke a Tórát tanulmányozó gyermekeket hasonlítja gránátalma-magokhoz. A zsidóság szóbeli hagyománya a gránátalmában a Tudás fájának tiltott gyümölcsét látja. Egy legendán keresztül laza kapcsolatot mutat a tisztátalan, kéjvágyó asszonyokkal is.
A kereszténységben az öröklét, a szellemi, lelki termékenység, gazdagság szimbóluma. Az egyiptomi kopt művészetben a feltámadást jelképezi. A középkori Mária-kultuszban rengeteg magvát a Szűzanya számlálhatatlan erényeivel azonosították. Nagy Gergely pápa úgy vélte, a sok-sok apró magot tömörítő egyetlen gyümölcs a katolikus egyház méltó hasonmása. Később a szeretet szimbólumából hatalmi jelkép lett; a koronás gyümölcsöt kezükben tartó királyok országalmája.
Mágikus használata a fentieken alapszik; termékenységi varázslatokban használatos. Ha gyermekáldásra vágyunk, fogyasszuk el vagy szórjuk az ágy alá a magjait. Az ablakba helyezve (vagy ajándékba kapva-adva) szerencsét hoz. Ha ágaiból egy csokornyit az ajtó fölé akasztunk, megoltalmaz a rossz szándéktól, gonoszságtól.

Judika Illes közöl egy bűbájt azok számára, akik a tenger mellett laknak: a gránátalma segítségével Yemajához fohászkodhatnak gyermekáldásért. Habár kis hazánkban kevésbé aktuális, azért leírom, elvégre mi is elvetődünk egyszer-egyszer a nagy kékség peremére.
Tehát: sétáljunk le a tengerpartra, magunkkal hozva egy gránátalmát, némi mézet, egy apró papírcetlit és valamilyen íróeszközt. Vágjuk félbe a gyümölcsöt, mindkét oldalára csöpögtessünk mézet. A papírra írjuk fel annak a nevét, aki megtermékenyülni vágyik (a sajátunkat vagy ismerősünkét, akiért a varázslatot végezzük). A cetlit helyezzük a széthasított gránátalma két fele közé, és kötözzük össze őket lehetőleg egy tengeri növény szárával (ha ilyenre akadunk, azt szerencsés előjelnek tekinthetjük). Ha viszont nem találunk, a méz fog ragasztóanyagul szolgálni. Mondjuk el Yemaya-nak a kérésünk, és dobjuk a gyümölcsöt az óceánba.
Yemaya eredetileg a joruba vallás istennője; az anyaság esszenciája, a gyermekek védelmezője, a tenger megtestesítője. Az Újvilágban számos afro-amerikai spirituális irányzat (pl. candomblé, umbanda, santería, woodo stb). tiszteli őt, különösen a kubai-karibi térségben. A gyermekek bántalmazását, a családi erőszakot nem tűri, így csak rendezett háttérrel és békés, szeretetteljes otthonnal rendelkezők forduljanak hozzá - ha a bizalmát elárulva rosszul neveljük a tőle kapott gyermeket, előfordulhat, hogy visszaveszi.
A gránátalma kedvelt étele Samhain ünnepkörének, hiszen - ahogy Perszephoné legendája is példázza - kapcsolatot teremt az élők világa és a holtak birodalma között. Ehetjük nyersen, ihatjuk gyümölcsléként, ízesíthetünk vele egyéb italokat, ételeket.

Perszephoné és Hádész

boszorkánykert (X): narcissus spp.

Az idő szalad, a vegetáció rohamtempóban bomlik ki, én meg jól lemaradtam az aktuális, úton-útfélen fellelhető növények ismertetésével (nem utolsósorban az internetkapcsolatunk miatt, ami ellehetetleníti az épkézláb blogolást grrr :S). Ezúttal egy népszerű kiskerti virág, a nárcisz mellett döntöttem. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy noha jobbára a virágágyásban találkozunk vele, példának okáért Erdélyben, a Hargita oldalában bűvös-bájos vadnárciszmezők várják bódító illatukkal az odatévedőt. S persze kisebb hazánkban is honos a nemzetség egyik faja, a csillagos nárcisz (Narcissus angustifolius - védett, eszmei értéke 10 000 HUF).

Rendszertani besorolás: a nárciszok a spárgavirágúak rendjébe (Asparagales) s azon belül az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó, jobbára trópusi-szubtrópusi elterjedésű fajok. Jellemzőjük a földben nyugvó szaporítóképlet (vagyis a geofita életmód), amely lehet hagyma vagy rizóma (gyöktörzs). A mitológia szerint nevüket Narcissusról, a szépséges görög ifjúról kapták, aki önnön tükörképébe lett szerelmes, s végül - elbódulva a vízen fodrozódó arcmásától - megfulladt. Az érte epekedő nimfák, akik másnap reggel felkeresték a folyópart azon pontját, ahol Narcissus önmagában gyönyörködött, már csak néhány sárga virágot - nárciszt - találtak a fiatalember helyén. Így vált e virág többek között az önimádat szimbólumává. 

Botanikai jellemzés: e helyütt a Kárpát-medencében honos csillagos nárciszt mutatom be, amely hagymás évelő. Közepes termetű, a termőhelyi adottságoktól függően 30-60 cm magasra nő. Levelei hosszúkás-lándzsásak, szálasak, 5-8 mm szélesek, 8-10-15 cm hosszúak. A virágnak gyűrű alakú mellékleple van, mely sokkal rövidebb a lepelnél. A fehér vagy halovány vajszínű lepellevelek elliptikusak, egymást alig fedik át, míg a melléklepel sárga, széle narancsvörös. Áprilistól-júniusig virágzik (hűvösebb tájakon, nagyobb tszf magasságban később nyílik), üde, kellő vízellátású termőhelyeken nő (láprétek, hegyvidéki kaszálók). Hagymája erős hatású alkaloidákat tartalmaz; levelei nemkülönben, habár kisebb koncentrációban. Érdekességként megemlítem, hogy mikor Erdélyben jártunk, a házigazdáink óvtak attól, hogy túl sok időt töltsünk a nárciszmezőn, neadjisten elaludjunk rajta, mert a virágok illata bódító hatású. A szedett csokrokat nem helyezhettük el a busz utasterében, csak a csomagtartóban, nehogy bekábuljon az egész társaság:). E narkotikus tulajdonsághoz fűződik nevének alternatív magyarázata, amely a görög narkoa=bénítani kifejezéssel hozza kapcsolatba azt.

Elterjedés:  a nárciszfélék - ahogy arról már szó esett - széles körben megtalálhatók, a trópusi Afrikától Európa mérsékelt égövi területein át a Közel- Keletig.
Felhasználás: a virágot a húsvéti tojások színezésére hasznosították, míg a hagymát és a gyökeret - mérgező voltuk ellenére - a 18. századi füveskönyvek sebösszehúzóként, sebforrasztóként, lázcsillapítóként ajánlották. Borogatás formájában bokaficam, ízületi fájdalmak ellen alkalmazták, s mézzel, csalánlevéllel, zabliszttel vagy  konkoly(?)liszttel elkeverve a testbe fúródott tüskék, tövisek, szálkák eltávolítását is elősegítette. A homeopátiában bronhitist és szamárköhögést orvosolnak vele. Az ókori görögök szerint az impotencia legjobb ellenszere, míg a marokkói hagyomány állítja: az illata megóv a szifilisztől, s ha már elkapta az ember, segít belőle kilábalni. Házilag kísérletezni vele szigorúan tilos!

Használata a mágiában: nőies, víz elemű, bolygója a Vénusz; a csillagjegyek közül a Bika, a Halak, a Skorpió, A Szűz és a Rák kapcsolódik hozzá.
Az angolszász kultúrkörben a nárcisz különös népszerűségnek örvend, s a tavasz közeledtét, a természet újjászületésének őserejét reprezentáló jelképpé lépett elő. A kertbe ültetve vagy az otthonunkban elhelyezve (cserépben, vázában) erőteljes védelmet nyújt; száműzi a negatív energiákat, ártó varázslatokat, bevonzza a szerencsét (legalábbis a tizenhárom vagy annál több szálból álló csokor), életvidám, örömteli hangulatot kölcsönöz nekünk, s áldást oszt. Hagymája egy 14. századi forrásmű szerint ördögűző hatással bír; a démoni megszállottság alatt álló vagy mániákus, őrjöngő személy egy tiszta kendőbe csomagolva hordja magánál, s megszabadul a kórságtól. A házba nem engedi belépni a gonoszt.
Ugyanakkor létezik egy több évszázados britanniai hiedelem is, amely szerint ha az első nárcisz, amelyet megpillantunk a tavasz (vagy nyár) folyamán, felénk tekint (tehát a virág felénk áll), az rossz szerencsét jelent az év hátralevő részére ( mi több, halál-ómen: "When a daffodil I see/ Hanging down her head t'wards me/ Guess what I may what I must be;/ First, I shall decline my head/ Secondly, I shall be dead;/ Lastly, safeli buried..." - in: Watts, Donald).
Mivel a tavaszi egyházi ünnepeken is helyt kapott, Anglia bizonyos részein - pl. Hampshire-ben - úgy hitték, hogy a vad nárciszok egy kolostor közelségét, helyét jelölik. Maine-i hiedelem szerint nem szabad ujjal mutatni a nárciszra, mert az abbahagyja a virágzást.

Virágnyelven elismerést, figyelmet, csodálatot, hódolatot, lovagiasságot fejez ki (más magyarázat szerint azonban önimádatot és csalfa reményt. Éppen ezért - állítólag - vendégségbe nemigen illik nárciszt vinni). Termékenységi és szerelmi varázslatokhoz is használhatjuk; az Ostara klasszikus virága. Azonban a szerelem veszélyeire is figyelmeztet. Ha egy szűz a nárciszról álmodik, az intő jel, hogy ne menjen az udvarlójával elhagyatott, magányos helyekre, ahol könnyen erőszak áldozatává válhat, s senki nem hallja majd a sikoltozását.

Ha baromfiudvar van a háznál, a kislibák (szárnyasok) kikelése előtt szerencsétlenséget okoz a házba bevitt két-három szál nárcisz vagy kankalin. Más vidékeken úgy vélik, ha a liba nárciszt lát, mielőtt a csibéi kikelnének, a kelés után elpusztítja őket. Ha mindenáron nárciszt akarunk lakásdíszül, gondoskodjunk róla, hogy minél nagyobb csokrot szedjünk, máskülönben csak bajt zúdít a nyakunkba. Az ideális a 13 vagy annál is több szálból álló bokréta. Mégis akad Angliának olyan tája, ahol végzetesen szerencsétlen virágnak vélik, aminek soha nem szabad bekerülnie a házba.
Ha a nárcisz áldáshozó hatásában bízva mégis hazaviszünk belőle egy derekas adagot (ismétlem: legalább 13 vagy annál több szálat), szedjünk hozzá még némi tulipánt, s próbáljuk ki Ellen Dugan varázsigéjét, hogy némi tavaszi lendületet és jókedélyt csempésszünk az életünkbe:

Egy kosár tulipán, s egy nárciszcsokor           A basket of tulips and a pot of daffodils      
Otthonomba napfényt s jókedvet hozol          Bring to my home sunshine, cheer, and encourage good will
A víz és föld erejével megáldalak téged          By the elements of earth and water, I bless this blooms
Hintsd szét lakásomban tavaszi szépséged      May their springtime energy spread into every room   
 - majd befejezésképp: -                              - close the charm up with: -
Jó cél érdekében, ha nem árt senkinek           For the good of all, with harm to none           
Föld és víz segítse hatni bűvigémet!                By earth and water, this charm is done!

Áldás!
Eső, 2012.13.27

Források:

Cunningham, Scott: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs (Llewellyn, 2000)
Drew, A.J: A Wiccan Formulary and Herbal (Career Press, 2004)
Dugan, Ellen: Cottage Witchery: Natural Magick for Hearth and Home (Llewellyn, 2005)
Dugan, Ellen: Garden Witchery: Magick from the Ground Up (Llewellyn, 2003)
Dunwitch, Gerina: Herbal magic: A Witche's Guide to Herbal Folklore and Enchantments (Career Press, 2002)
Gregg, Susan: The Complete Illustrated Encyclopedia of Magical Herbs (Fair Winds, 2008)
Terra.hu - Csillagos nárcisz
Watts, Donald: Dictionary of Plant Lore (Academic Press, 2007)
Wikipédia - a nárciszokról
Wikipédia - Narcissus
 

fohász a termékeny, gyümölcsöző kertművelésért

Ez a bűbáj a közkedvelt Green Man, vagyis Zöldember (részletesebben róla itt és itt) termékeny alkotóerejét, életenergiáját hivatott ránk ruházni, hogy azzal felvértezve bőven termő, gazdag kertet alakíthassunk ki. 

Amire szükség lesz hozzá:

- egy szőlőinda/szőlőlevél/szőlőszem/venyige vagy tőke darabkája, esetleg egyéb kúszónövény (pl.erdei iszalag) indája (attól függően, hogy mikor végezzük a varázslatot)

- magvak

- egy (friss-zöld) falevél

- egy darabka zöldellő növényi hajtás

- egy tetszés szerint választott virág

- egy (kerámia) ivóedény

- esővíz

Néhány illúzióromboló, de szükséges technikai kitétel: ügyeljünk rá, hogy ne használjunk fel mérgező alkotóelemeket (pl. borostyánhajtást, gyöngyvirágot, tiszafalevelet stb). Tartózkodjunk a frissen permetezett vagy szántóföld peremén termő (ennélfogva a műtrágyáknak, talajfertőtlenítőknek, gyomirtóknak kitett, azokat akkumuláló) növényektől.

A nagy napünnepek egyikének hajnalán vigyük ki a kertbe a hozzávalókat. Helyezzük valamennyi növényi részt a kupába, töltsünk rá esővizet (lehetőleg ne poshadtat:)), majd hagyjuk odakint huszonnégy órán át, szabadon kitéve a Nap éltető sugarának. Másnap pirkadatkor kortyoljunk bele a vízbe, majd alaposan mossuk meg vele a kezünket, miközben a következőket mondjuk:

Föld és eső, szél és napsugár

Öröm és fejlődés, bánat és halál

Ahogy a természet kiteljesedőben

Akként gyarapodjon az erő énbennem

Mélyen a talajba nyúlnak gyökereim

Ág-koronám ringatózik mennyek vizein

Ahogy megszületek, élek, s meghalok

A létezés kereke velem együtt forog

Lényemben a Zöld Ember ős hatalma ragyog

A teremtő erő hordozója vagyok!

Ezt követően ássunk egy kis gödröt a kert közepén, öntsük bele a vizet és az átázott növényi részeket, majd takarjuk be talajjal és ültessünk fölé valamit, mintegy meggyógyítandó Földanyát. Mindezek után hozzáfoghatunk a kertészkedéshez. :)

Még egy hozzáfűzés: a fenti versike az eredeti szöveg saját ízlésem szerint történő átdolgozása. Hogy senki ne érezze magát megrövidítve, itt az angol nyelvű forrásmű:

"Sun and wind

Earth and rain

Joy and growing

Death and pain

As the green grows

So the power grows

Esus knows

My being glows

With green life!

I am rooted in earth

My branches in sky

I engender rebirth

As i live and die"

A szövegben szereplő 'Esus' egy gall istenség, akiről csupán töredékes ismeretekkel rendelkezünk. Nevében (eredetileg Aisus) az ais- előtag a tisztelni igére utal, s így a név maga 'Tisztelendőt, Tisztelt"-et (átvitt értelemben Nagyurat, Mestert) jelent; más értelmezésben viszont (eis-indulat) "Haragos"-at. Habár ábrázolásaiban termékenységi szimbólumok veszik körül, mégsem egyértelmű, hogy a vegetáció és a tavasz ura lett volna; mindazonáltal a rigmus ezen összefüggésben, mint a Green Man egy lehetséges előképét említi meg (Esusról bővebben itt olvashattok). 

Forrás:

Sargent, Denny & Sophia:  The Magical Garden: Spells, Carms, and Lore for Magical Gardens and the Curious Gardeners Who Tell (Andrews McMeel Publishing, 2000)

boszorkány a kertben

Az elmúlt napokat jobbára a szabadban örömködve töltöttem. Édesapámmal és Kendével nekiestünk a bátyám telkét elborító makacs szederdzsungelnek, és rövid úton felszámoltuk azt. De nem csak a bozótot fazoníroztuk át: megmetszettük az akácfákat, kigyomláltuk az iszalaggal és aranyvesszővel benőtt mezsgyét, s lenyírtuk a füvet. Aztán pedig belefogtunk a tervezgetésbe: hova kerüljön az emukarám, hova építsük a fészert, s végül - hogyan vágjunk bele a leendő gyógynövény-ültetvény előkészítésébe. Nagyon feldobott a lehetőség, hogy végre lesz egy zsebkendőnyi földdarab, amely fölött saját belátásom szerint rendelkezem, s amelyen - remélhetőleg - anyagi hasznot hajtó termelést folytathatok. Na jó, be kell vallanom, a profit érdekel a legkevésbé: inkább az motivál, hogy e kétszázötven négyzetméteren megvalósulhat A Kert, egy bűvös-bájos növényekkel teleültetett, varázslatos szépségű parányi boszorkány-birodalom:).

Aztán idehaza, rálapátolandó az eddigiekre, felástuk a konyhakertet. Tudom, tudom, ősszel illett volna: nos, a mi családunkban már csak így működnek a dolgok :). Megint rádöbbentem, mennyire szeretek a földdel dolgozni; talpig leizzadva ásni és kapálni, két kézzel tapintani a sötét, termékeny rögöket, s közben belélegezni a szabadság illatát. Számomra sokkal egyszerűbb, békésebb, nyugodtabb elfoglaltság a veteményes művelése, mint a városi létforma diktálta örökös sietség, zaj és szorongás.

Mindezek kapcsán kerestem és találtam egy varázst, ami termékenységgel és egészséggel áldja meg a friss vetőágyat, s gondoltam, megosztom a sorstársakkal :). Ami szükségeltetik hozzá:

- egy toll

- egy tűzből kiemelt széndarab vagy elszenesedett fa

- egy kisebb kagyló

- egy sima kő

- egy frissen leszakított virág

Elsőként helyezzük a tollat a leendő kert keleti oldalára, és mondjuk a következőt (aki tehetséges, az versbe szedheti a jobb hatás kedvéért): " Gyengéd szelek, áldjátok meg e földet; töltsétek el az ágyásokat örömmel és vidámsággal". 

Következzen a déli oldal, ahová a széndarabot (vagy elszenesedett fát) helyezzük, mondván: "Gyengéd napfény, álld meg e földet, töltsd el ágyásait vidámsággal és örömmel".

Ismételjük el a fenti rigmust a vizet megszólítva a nyugati oldalon, miközben a földre tesszük a kagylót. Utolsóként Észak fele fordulva a kőtől váljunk meg, s a fohászt a "Gyengéd kő" megszólítással kezdjük. Végül dobjuk a virágot a kert közepére, mondván: " Az elemek, a Nap és a Hold által szálljon áldás e kertre és mindenre, ami benne terem!" 

Hagyjuk a bűbájt hatni egy éjszakán át, majd másnap lássunk hozzá az ültetéshez. Jó kertészkedést!:)

Forrás: 

Sargent, Sophia & Denny: The Magical Garden - Spells, Carms, and Lore for Magical Gardens and the Curious Gardeners Who Tell (Andrews McMeel Publishing, 2000).

boszorkánykert (VI): primula spp.

Tudom, hogy még mindig tombol a tél, de egyszerűen képtelen vagyok várni. A tavaszi zsongás már ott bizsereg a fagyos felszín alatt. Ma kimentem a kertbe egy órácskára, s hiába borított mindent a napfényben kékesen szikrázó hótakaró, én már a március mosolyát véltem felfedezni a tájban. Egyszóval: ideje belevágni az első vadvirágok mágikus tulajdonságainak feltérképezésébe.

A kora-tavaszi aszpektus jellegzetes, (február-)március-áprilisban nyíló virága a még szinte csupasz földből kibújó szártalan kankalin (Primula vulgaris). Habár kultúrterületen, kertekben is előfordul, fontos tudnunk, hogy hazánkban védett, eszmei értéke 2000 forint. Rokona, a tavaszi kankalin (Primula veris) kicsit később nyílik, s nem védett. További, ritka hazai fajok: sugár kankalin (Primula elatior, V), cifra - avagy medvefül - kankalin (Primula auricula ssp. hungarica, FV), lisztes kankalin (Primula farinosa, FV), hosszúvirágú kankalin (Primula halleri, V), apró kankalin (Primula minima, V). Az alábbiakban csak a szártalan, ill. tavaszi kankalint tárgyalom, hiszen ezek a nemzetség leggyakoribb képviselői.

Rendszertani besorolás: az Ericales (hangavirágúak) rendjén belül a Primulaceae (kankalinfélék) családjának tagjai. A népnyelv mindkét fajt "kulcsvirágnak" nevezi, abban a hitben, hogy minden zárat nyit. R. Webster megjegyzi, hogy az angolszász kultúrkörben is elterjedt jelző onnan ered, hogy a növény (t.i. a tavaszi kankalin) egy halom kulcsra emlékezteti az embert (s ebből kifolyólag Szent Péter virágának is titulálták).

Botanikai jellemzés: a szártalan kankalin (a képen balról) alacsony (10-20 cm magas), szétterülő tőlevélrózsával rendelkező, vajsárga virágú lágyszárú. Levelei visszás-tojásdadok, vékony-ráncosak, kezdetben begöngyölt szélűek, 5-25 cm hosszúak, fonákukon molyhos-szőrösek; fokozatosan rövid, szárnyas nyélbe keskenyedők. Magányos virágai jóidő esetén már februárban megjelenhetnek; 1-3 cm-es kocsányon ülnek, a kénsárga torkolatú, öttagú párta krémfehér, halvány vajszínű (kertészeti változatai eltérő árnyalatokban pompáznak). Április-májusban érő termése sokmagvú tok. 

A tavasz kankalin 10-25(-40) cm magas, tőkocsányos évelő. Feltűnően ráncos lemezű levelei hirtelen nyélbe keskenyedők, s a levélnyélen szárnyasan lefutók; alakjuk visszás-tojásdad, fonákuk molyhos. (Március-) április-májusban nyíló virágai a tőkocsány végén, ernyőben állnak; a felfújtnak tetsző csészéből apró, kénsárga, öttagú párta kandikál ki, melynek torka narancsos. Májustól júliusig érő termése szintúgy megnyúlt, sokmagvú tok.

Élőhely, előfordulás: a szártalan kankalin üde, humuszos, félárnyékos termőhelyet kedvelő növény. Gyertyános-tölgyesek, bükkösök, hegy, - és dombvidéki ligeterdők (illetve a helyükön kialakított nedves rétek) tavaszi ékessége. A tavaszi kankalin inkább szárazságtűrő, de mull humuszban gazdag, félárnyékos területen érzi jól magát. Középhegységeink száraz erdeiben (cseres-tölgyesek, molyhos-tölgyesek, bokorerdők), illetve üde lomberdők szélein, irtásain, üde hegyi réteken fordul elő.

Mindkét faj eurázsiai flóraelem.

(Farmakológiai hatás: nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a kankalinfélék a gyógyászatban is használatosak. A tavaszi kankalin (Primula veris) hatóanyagai triterpénvázas szaponinok, fenolglikozidok, illóolajok, flavonoidok, karotinoidok és C-vitamin. A drogot szolgáltató gyöktörzset és gyökereket [Primulae radix et rhizoma] tavasszal, virágzáskor, vagy ősszel szedik; virágait csészével vagy anélkül [Primulae flos cum/sine calycibus] teljes nyílásban gyűjtik; a kifejlett leveleket [Primulae folium] a növény teljes vegetációs ciklusa alatt. Mindegyik része köptető hatású; légcsőhurutban, hörghurutban, asztmás, görcsös köhögés kezelésére a gyökérből készült főzetet alkalmazzuk. A népgyógyászat a gyökérdrognak idegnyugtató, vizelethajtó hatást tulajdonít, csakúgy, mint a virágzatnak, amelyet teakeverék, ételek színezésére is használ. Lesley Bremness ennél tágabb alkalmazási kört tár elénk: a kankalinfélék vérnyomáscsökkentő, gyulladásgátló, allergiát orvosló, görcsoldó, fájdalomcsillapító, külsőleg különféle bőrproblémákat [napégés, pattanások] gyógyító hatásáról ad hírt [részben -a tudomány által meg nem erősített, ám nem feltétlen hiteltelen -  népgyógyászati tapasztalatokra alapozva]. Ételként és ételízesítőként lekvárok, sajtok fűszere, zsenge levelei pedig saláta-alapanyagként szolgálnak. Figyelem! érintése allergiás bőr-reakciót válthat ki. Még valami: a fentiek hazai vonatkozásban szigorúan a tavaszi kankalinra értendők, hisz csak ez gyűjthető, rokonfajai természetvédelmi oltalom alatt állnak.)

A kankalin a mágiában: nőies, a Vénusz hatása alá tartozik, föld elemű. Asztrológiai jegye elsődlegesen a Mérleg és a Bika, másodlagosan a Bak, Bika és Szűz. Istennője Freya. 

A kertben növesztve odacsalogatja a különféle természeti szellemeket, beleértve a tündéreket is. Ha egy nő kankalint hord magánál, azzal felébreszti a férfiak vonzódását. Régen - ismétcsak Bremnessre hivatkoznék - szerelmi bájitalok alapanyaga volt.

Egy csokor tavaszi kankalin a béke és jólét harmóniájával tölti meg az otthonunkat. Szárított herbáját a bejárati ajtó elé helyezve elriasztja a (hívatlan) látogatókat. Úgy mondják, hogy a teájával felturbózott fürdővíz:) visszaadja az ifjúságot. Áztassunk fél órára két teáskanálnyi drogot egy forró vízzel teli csészébe, majd keverjük e forrázatot a kádba.

A közelünkben tartott vagy magunkkal hordozott kankalin segít megtalálni elveszett dolgainkat, felfedni előttünk a rejtett kincseket - anyagi és spirituális értelemben egyaránt. Emlékeztet rá, mennyi érték gazdagítja az életünket, s segít, hogy harmonikus elégedettségre leljünk.

Magányos száratlan kankalint látni rossz előjel (eredetileg azt jelentette, hogy a gazda tyúkja csak pár tojást fog tojni a következő esztendőben; ma általános balszerencsét hordoz). Hogy semlegesítsük ártó hatását, táncoljuk körbe háromszor a növényt az ujjunkkal csettintgetve. Kivételes szerencsét jelent 13 vagy annál több növényke egyszerre történő megpillantása. Ha bokrétát kötünk e virágból, az legalább 13 szálat tartalmazzon. A lábtörlőre helyezett kankalincsokor - a legenda szerint -  odavonzza a tündéreket, akik - míg a lakók alszanak - áldást szórnak a házra.

Kankalinnal álmodni új, sok örömet hozó barátság kezdetét jósolja. A kankalin virágnyelven az újjászületés és megerősödés jelképe, amely éppúgy vonatkozhat az emberi kapcsolatokra is: a szeretet növekedését és diadalmenetét szimbolizálja. 

További érdekes britanniai hiedelmek olvashatók D. Watts tollából. Ezek szerint virágzó tavaszi kankalinról álmodni a szerencse fordulását sejteti. A rosszul elásott, elültetett kankalingyökérből következő évben szártalan kankalin vagy vörös virágzatú tavaszi kankalin fejlődik. Ahol sok a kankalin, ott  sűrűn hallani fülemülék énekét, mert azok különösen vonzódnak e helyekhez. Ha a tavaszi kankalin tőkocsánya rövid, száraz lesz a nyár. A télen nyíló kankalin halált jósol; s amíg e növény el nem virágzik, az idő nem javul meg. 

A kankalinnal kapcsolatos tréfás jövendölés a Tisty-Tosty nevű gyermekjáték, amely a leendő férj/feleség nevét vagy a kérdező hátralevő éveinek számát firtatja.

Hazai gyakorlatban a kankalint szerelmi varázslatokra használta a jónép (persze a gyógyításon túl), de sajnos semmi konkrétumot nem találtam e témában :( - úgyhogy vessétek be a jó öreg hatodik érzéket, no meg a boszorkányos fantáziátokat!:)

Források:

Bernáth, Jenő: Gyógy - és aromanövények (Mezőgazda Kiadó,2000)

Bremness, Lesley: Fűszer,-és gyógynövények (Panem Kft, 1995)

Drew, A.J.: A Wiccan Formulary and Herbal (Career Press, 2004)

Gregg, Susan: The Complete Illustrated Encyclopedia of Magical Herbs (Fair Winds, 2008)

McVicar, Jekka: Új füveskönyv (M-Érték Kiadó, 2005)

Rápóthy-Romváry: Gyógyító növények (Medicina, 1977)

Watts, Donald: Dictionary of Plant Lore (Academic Press, 2007)

Webster, Richard: Flower and Three Magic (Llewellyn, 2008)

Wikipedia

s végül a saját egyetemi növénytan-jegyzeteim :)

utóirat

Az iménti kis eszmefuttatást nagyon földhözragadt események indukálták. Ezerrel készültem a vizsgáimra, rettegve a bukástól. A tanulás hevében keresgélni kezdtem egy jegyzetet: félretoltam az ágyam előtt álló, tankönyvekkel, füzetekkel és íróeszközökkel telepakolt kerek kosarat (hátha mögéje pottyant) - és a kosár takarásában, félig az éjjeliszekrény alá csúszva megtaláltam elveszettnek hitt borostyánkő-nyakláncomat. A kövecskét tavaly ősszel egy rövid bűbájba foglaltam, s később mint szerencsehozó amulettet viseltem a különféle zéhák, majd a diplomavédés és az államvizsga alkalmával. Gondoltam, nem lehet véletlen, hogy éppen most akadt a kezem ügyébe. A hétfői és a szerdai vizsgára is magammal vittem - és lőn, a körülmények összeesküdése ellenére (nem kezdek bele a részletekbe, de higgyétek el: elég rosszul indult mindkét kollokvium) egy agrokémia ötössel és egy mezőgazdasági géptan négyessel az indexemben távoztam. 

Ennyit a véletlenekről :)

Áldás!

the good witch: a bűbájos

Hadd ajánljam figyelmetekbe ezt az elbűvölő családi mozit:), mint az évkezdés emelkedett hangulatának kiváló aláfestőjét. A Hallmark csatorna 2008-as TV-filmje kanadai gyártmány: s  igazán bűbájos témát dolgoz fel szívmelengetően kedves csomagolásban. 

Az amerikai Middleton (fiktív város) afféle csendes-rendes kis község, amelyet a polgármester helyett jobbára annak felesége, a városi tanács elnöki posztját betöltő, sznob és hagyományelvű Martha (Catherine Disher) vezet. Nem csoda, hogy a jóasszony érdeklődését felkelti, mikor rejtélyes idegen költözik az évek óta elhagyatottan álló, kísértetjárta kúriába, a város legidősebb épületébe, Grey House-ba. Kíváncsisága csakhamar heves ellenszenvbe csap át, ahogy megismeri az új lakót: Cassie Nigthingale (Catherine Bell) ugyanis nem mindennapi nő. Fiatal, önfejű, talpraesett, jól forog az esze, csakúgy, mint a nyelve, s persze nem utolsósorban - boszorkány. Amint megnyitja "Csengők, könyvek és gyertyák" nevű üzletét a főutcán, Martha tiltakozó akcióba fog, és petíciót nyújt be a városi tanácshoz, hogy bezárassa a - szerinte - fekete mágia kelléktárával felszerelt boltot. 

Cassie azonban nem csak ellenségeket szerez a városban: szépsége és kedvessége rabul ejti a három éve özvegy, a szeretett feleség elvesztésének emléke elől a munkába menekülő, kétgyermekes apuka, Russel sheriff (Chris Potter) szívét. A sheriff kötelességtudata és a Cassie iránti vonzalma közt őrlődik, hiszen míg Martha és vele a városvezetőség azt várná tőle, hogy okot találjon a 'persona non grata' eltávolításához, addig magában mindinkább meg van győződve arról, hogy a 'Szürke Hölgy' leszámazottja, e titokzatos bűbájos rendkívüli nő. Cassie pedig, miközben alaposan felkavarja maga körül a poros állóvizet, itt is - ott is besegít; egy kedves mosollyal, néhány jótanáccsal, alkalomadták egy csepp mágiával.

Aki szereti a Csokoládét, az nem fog csalódni e filmben sem, noha hiányzik belőle a nagynevű alkotás pikantériája és polgárpukkasztó szertelensége; azt a tipikus családi mozik sematikus, jól kimért erkölcsi tanulságot sugallmazó, mégis bájos elemei helyettesítik. Mindent összevetve jó szórakozás kicsinek és nagynak egyaránt - s persze ne feledjétek el megnézni a második (The Good Witch's Garden), harmadik (The Good Witch's Gift) és negyedik (The Good Witch's Family) részét sem :). Jó mulatást!

az idő bűvöletében XIX : január

Ugye már ti is unjátok a semmitmondó, morcos bejegyzéseket? Hát most megpróbálok közhasznú lenni: íme a januárhoz kapcsolódó mágikus megfelelések ismertetése Eileen Holland alapján, kissé átszabott formában.

Januárhoz, az év kezdetéhez olyan varázslatok, tevékenységek kötődnek, amik a személyes megújulást, újrakezdést szolgálják. Tervezzünk, ne féljünk célokat tűzni magunk elé; vegyük számba az elmúlt naptári év tapasztalatait, tanulságait, emlékeit, és azokból építkezzünk a következő időszakban. Tekintsünk magunkba őszintén, s találjuk meg a tavalyi eseményeknek a bensőnkben felhalmozódott lenyomatait; tegyük mérlegre cselekedeteinket, kivívott sikereinket és kudarcainkat, s dolgozzunk azon, hogy száműzzük a negativitást az életünkből. A januárhoz kapcsolódik minden, ami a kezdetek, képességek, (ön)bizalom, célkitűzések, koncepciók, türelem, óvatosság, védelem, biztonság, megőrzés, állandóság, csendesség címszavakkal jellemezhető.

Az ide kapcsolódó néphagyományok jellemző eleme az időjárásra, leendő férjre vagy szeretőre, termésre, állati szaporulatra vonatkozó jóslás, illetve a kívánság-mágia. 

További megfelelések:

Állatövi jegy: Bak, Vízöntő

Szín: fekete, sötétkék, sötétvörös, fehér

Ékkövek, ásványok: jácint, borostyán, berill, gránát, hematit, ónix, krizopráz, amazonit, gagát, a turmalin rózsaszín változata (rubellitként is ismert)

Állatok: prérifarkas, kacsa, szajkó, róka, fácán, lúd, kakas

Növények: éger, nyír, szegfű, sáfrány (avagy krókuszok - a latin nemzetségnév egyaránt Croccus), benedekfű, majoránna, dió, fenyőtoboz, hóvirág

Füstölő: pézsma, szantálfa

Istennők: Chang-O, Felicitas, Freya, Héra, Ianuaria, Inanna, Irene, Junó, Pax, Sarasvati, Vénusz

Istenségek:  Antu, Janus (a kapuk őre), a Nagy Szellem

Megidézhető még: Gabriel, Cambiel, tündérkék (az angol folklór által 'brownie'-ként aposztrofált lények), gnómok

Forrás: Eileen Holland: The Spellcaster's Reference (Weiser Books, 2009)

kicsit szomorkás...

Némiképp el vagyok kenődve. Nem volt túl fényes a mai nap. Délután (pót)zéhát írtunk mezőgazdasági géptanból, és nem merem bizton állítani, hogy sikerült. Sok volt a kérdés, kevés az idő meg a tudás :).

Tegnap rövidke varázslatot komponáltam a siker érdekében. Ugyan nem sűrűn szoktam megosztani a nagyvilággal csetlés-botlásaimat a mágia berkeiben, most kivételt teszek. Íme.

Kedd lévén - vagyis a háború isteneinek napja – Arészhez, Tyrhez, Marshoz, és persze pártfogómhoz, Thorhoz fohászkodtam. Azt kértem tőlük, hogy kölcsönözzék nekem erejüket, állhatatosságukat, önbizalmukat, kitartásukat, céltudatosságukat, hódító hatalmukat. Hogy mikor a vizsgalap felett töröm a fejem, és közben éget a lelkiismeretfurdalás, amiért nem fordítottam több időt és energiát a felkészülésre, segítsenek felülemelkedni a bűntudaton, csalódottságon és a kudarctól való félelmen. Makacs harciasságuk töltsön el bátorsággal és akaraterővel, ami arra sarkall, hogy - képletesen szólva - az utolsó csepp vérig, vagyis az utolsó pillanatig, az utolsó ismeretmorzsáig mindent megtegyek a szimbolikus győzelemért.

Ami a technikai kivitelezést illeti: a jegyzeteket egymásra halmoztam és rájuk állítottam egy piros gyertyát (a siker, az előretörés, a szenvedély, a diadal jelképeként). A kupactól jobbra egy tálka sót készítettem a kezem ügyébe, míg balra egy fakupában zsálya, rozmaring és majoranna forró főzete gőzölgött (az emlékezőtehetség és összpontosítás előremozdítása végett. E. Holland nyomán. Ugyan nem kimondottan fogyasztásra ajánlja e növényeket, gondoltam, baj nem lehet belőle:)). Törökülésben a padlóra telepedtem, különösebb felhajtás nélkül meggyújtottam a gyertyát és lehunyt szemmel fohászkodni kezdtem a fent nevezett hadurakhoz. Hosszan és részletesen taglaltam a helyzetet, és alázattal kértem a támogatásukat. Végül fennhangon is megszólítottam őket: „Tyr, Thor, Árész és Mars, a Ti nevetekben sikeres legyek a holnapi megmérettetésen!”. Közben meghintettem a könyveket a sóval, mintegy „száműzendő a mumust”. Aztán mindkét kezemmel átfogtam a gyertyát, és körözni kezdtem vele a könyvek felett, miközben csukott szemmel, halkan ismételgettem a fenti mondatot. Éreztem, ahogy az energia örvénylése fokozódik bennem. Azon kaptam magam, hogy előre-hátra ringatózok, mind gyorsabban suttogva a rigmust, míg végül az egész erőáramlás jól  érzékelhető csúcspontba torkollott. Ezalatt afféle energetikai maximumot értek, ami egyfajta mentális-pszichés érzelemrobbanást idézett elő. Az utolsó szavaknál elakadt a hangom, és csak tátogtam kábultan, mint egy partravetett halacska.

Az energia lassan leülepedett, szétfoszlott körülöttem. Elengedtem a gyertyát, kinyitottam a szemem és lassan, felidézve, miért is teszem, elkortyoltam a gyógyteát (írhatnék bájitalt, de valahogy túl fellengzősen hangzik. Ha nem válik be, egyenesen nevetségesen hat majd e titulus). Végül elfújtam a gyertyát és összepakoltam. A jegyzeteket és rajtuk a piros lánglovagot egyelőre az éjjeliszekrényemre helyeztem: hátha jó hatással lesz a tananyagra a diadalmas tűzhordozó. Ma délelőtt ismét meggyújtottam pár perc erejéig, miközben a sikerre koncentráltam.

Most már nincs is más dolgom, mint várni az eredményt. Meg közben persze tanulni a következő vizsgára.

Lélekemelő kilátások :). 

új hold, új király...

A telő Holdat közkeletűen a vagyoni gyarapodással állították párhuzamba. Ha Újhold idején az anyagi javakat jelképező vasdarab vagy pénzérme volt az embernél, a hónap hátralevő részében annak sokasodására számíthatott. Ha viszont üres zsebbel várta a Holdsarlót, akkor szegény maradt. A szóban forgó égitest foltjait a szájhagyomány egy férfi sziluettjének magyarázza, aki mérgében le akarta lőni a Holdat, mire az elragadta. Általános a Holddal kapcsolatos időjóslás: ha udvara van, változik az idő, ha újulatkor lefelé áll a sarló két szarva, esős hónap várható, ha felfelé, száraz, napos lesz a következő pár hét. Az Újholdat szavakkal is szokás köszönteni, eképp:

" Jó napot újhold, új király! Jó [vagy más verzióban szerencsés-...] hónapokat, jó hónapokba jó heteket, jó hetekbe jó napokat, jó napokba jó órákat,  jó órákba jó perceket, jó percekbe jó pillanatokat [adj]!" (TP/AAné, 1934, Bosnyák Sándor 22 in Antal Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hitvilága, General Press, Budapest) Ismét az egykori szerencse,- és termékenységvarázsló bűbájosság (valamint égitest-totem tisztelet) maradványa mutatkozik.

kegyes nap-atya, kegyes hold-anya...

A gyimesi csángók körében még elevenen élnek (azaz, a gyűjtés idején még elevenen éltek. Az egyházi propaganda, a két világháború és a román sanyargatás sem tudott akkora kárt tenni e kulturális örökségben, mint a nyugati modernizáció.) a hajdani természethit töredékei. Tudnotok kell, hogy olyan népcsoportról beszélünk, amely hosszú évszázadok óta buzgó katolikusnak vallja magát. Ugyanakkor a Gyimes-völgy külvilágtól elzárt katlanjában a régi idők babonái és misztikus hagyományai összeszövődtek a római egyház tanításaival és rituáléival. Utóbbi nyilvánvalóan igyekezett fölénybe kerülni a pogány szokásokkal szemben, s amit nem tudott kiirtani, azt katolicizálta. Ilyen a Nap reggeli köszöntése, amelyről egy adatközlő eképp számol be: " Reggel, régi szokás szerint, mikor  a Nap felkel, a Nap felé fordulunk, a családomat es erre tanyítottam." (BSZ/EI, 1911, Bosnyák Sándor 14 in Antal Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hitvilága, General Press, Budapest.) Akad, aki kitárt karral vagy szívére tett kézzel imádkozik, más letérdelve köszönti az Ég Urát. S hogy milyen szavakkal? A legegyszerűbben így: "Drága áldott fényes Nap/Segíts meg a mai nap!" (PP/BÁné, 1937 in ...) Valamivel hosszabban és keresztényibben ilyenformán: " Atyának, Fiúnak, Szentlélek Istennek nevében, ámen./Dícsértessék az Úr Jézusnak szent neve. / Szent péntek (minden nap mondom a napot)/ Köszöntelek téged Istennek szent igéje/ Istennek szent rendelése/ Istennek szent eredménye, fényes világ/ Ki e fényes ez világot megfényesítetted/ Édes áldott Napom/ Adj szerencsét a mai napon/ Boldog munkálatot, értelmes eszet, okosságot és minden jóra menendőséget/ Őröjz meg a mai nap, őröjz meg, őröjz meg, őröjz meg!/ A mai napon szerencsétlenségtől és nagy szomorúságtól./ Írj bé az Úr Jézus könyvibe/ Amelyikbe beírta az egész világ neveit/ Kezdettől végezetig. Ámen. " (GYKL/ MFné, 1931 in...) Milyen szép, tisztelettudó és áhítatteli sorok...

a varázsló

Mielőtt rátérnék a tárgyra, szeretnék töredelmesen bocsánatot kérni az előző bejegyzésekért. Némiképp cenzúráztam őket, de még így sem igazán szalonképesek:). Sajnálom, hogy ennyire személyes (és hisztis) hangnemben fogalmazott gondolatokkal traktáltalak benneteket.

Oké, szabadkozás letudva, jöhet a Varázsló:)

1 – A Varázsló (Le Bataleur)

Régen az adukártyák élén helyezkedett el, ma a második pozícióban található, igaz, száma továbbra is az 1-es. Francia neve (Le Bateleur) és korai ábrázolásai arra engednek következtetni, hogy nem annyira bölcs varázsló, mint inkább vásári szemfényvesztő, bűvész, szélhámos. Erre utal legelterjedtebb ábrázolásmódja is: árukkal telepakolt asztal mögött áll, széles karimájú kalapban (amelynek alakja fekvő nyolcasra emlékeztet), egyik kezében botot tart, a másikkal a földre vagy a portékájára mutat. Érdekesség, hogy sok hasonló Merkúr-ábrázolással találkozhatunk.

Ha a Bolond a kezdetet megelőző semmi, akkor a Varázsló maga a kezdet, s ennek szép párhuzama, hogy a hozzá tartozó héber betű a beth, amely egyben a Biblia első szavának (beresith – kezdetben) első betűje. Fallikus pálcája és kalpagjának dupla hurkot leíró íve, amely akár a heréket is eszünkbe juttathatja, egyaránt az ember és Isten kreatív erejét, akaratát, teremtő potenciálját jeleníti meg. Némely paklikban bot helyett jogart szorongat, amely az Istentől nyert hatalom, a spirituális nagyság és tekintély jelképe. A Varázsló az egyéniség, a dominancia, a tetterő és határozottság megtestesítője. Akárcsak Ádám, az első ember, akit Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, a Varázsló kapocs ég és föld, a mennyei és a hétköznapi, anyagi világ között; kézmozdulata is azt jelzi: „amint fent, úgy lent”. E ponton ismét csak érdemes visszautalnunk a Merkúrral való rokonságára, hisz utóbbi az istenek hírnökeként szintén összekötő szerepet töltött be.

Papus szerint a Varázsló felemelt karjával az ég felé nyújtózik, leengedett kezével pedig az alvilág démonait keresi, hogy önmagában egyesítve oldja fel az ellentéteket. A kártya 1-es száma az Egy Istenre, I alakja az én, az ego, a tudatosság, az aktív, alkotó, gondolkodó és teremtő szellem jelképe. A Varázsló tetteivel felülemelkedik az emberek megszokott lehetőségein, s a természetfelettit ostromolja. Alakjához számos szexuális konnotáció kapcsolódik: alkotóerő-nemzőerő (vö. genus – genital), fallikus utalások az ábrázolásmódban (pl. a kezében tartott bot), az asztal alatt és körül burjánzó virágok, zöld növények, mint a tudattalan elme és a termékeny nő szimbólumai. Ösvénye Kethertől, az Isteni Fénytől Binah-ig, a Genezis életteli ősóceánjáig, az elme kifürkészhetetlen mélységéig, a tudatalatti birodalmába vezet.

Némely pakliban (főleg a modernebbekben) a Varázsló asztalán a Tarot színeit (Kardok, Kelyhek, Korongok, Botok) megjelenítő tárgyak vannak (de némi fantáziával még a marseille-i tarot mágusának asztalán is felfedezhetjük őket). A négy alapszín egyben a négy elemet szimbolizálja (Kardok-levegő, Kelyhek-víz, Korongok-föld, Botok-tűz), amelyek felépítik a világot: s ily módon a Varázsló a mindenség urává, ismerőjévé, tudójává avanzsál.

Természetfeletti tudása révén hatalmat gyakorol test és lélek, anyag és szellem felett. Kalapjának végtelen-jelre emlékeztető formája az örökkévalóság, a végbe fonódó új kezdet kifejezője, csakúgy, mint öve a Rider-Waite-féle pakliban: az ugyanis egy alkimista szimbólumot, az ourobust (önmaga farkába harapó kígyó) idéz. Az ourobus az ellentétek összeolvadásának, s akár az önmegtermékenyítésnek is szimbóluma – vö: Isten, akiben megvan minden ellentét, önmagából hozta létre a világmindenséget.

A fentiekhez szeretnék hozzáfűzni néhány saját asszociációt, elsősorban is a marseille-i tarot Varázslója kapcsán. A kezében tartott pálca piros felső és kék alsó vége számomra a teremtő szellem, az alkotó intellektus lángját, és a tudatalatti sötét és kifürkészhetetlen mélységű óceánját idézi, amely között a Varázsló teremt közvetlen összeköttetést (vö: Kether-Binah). Fallikus utalás lehetne az asztalon heverő tőr, amely épp a Varázsló szétterpeszett lábai között helyezkedik el, s vonalát meghosszabbítva a földből kicsírázó stilizált búzanövényhez jutunk – ezzel is erősítve a figurához kötődő nemzőerő-képzetet. Az asztalon látható pénzérmék az anyagi világ feletti hatalmának jelképei; ruhájának felemás tarkasága ugyanakkor eredeti mibenlétét, a köpönyegforgató, ravasz és körmönfont bűvészt idézi. Batyujának zöld színe a benne rejlő új kezdet, megújulás, életerő szimbóluma.

A Varázsló megfelelései közt megtaláljuk az új tavasz eljövetelét hirdető fecskét, a diadalmas hódítás, győzelem pálmaágát, a varázserőt jelképező verbénát, Thot isten szent állatait (íbisz, majom, kutyafejű majom). Thot az írás és a mágia istene, a majom az értelem, a ravaszság és beszéd varázserejének hordozója, ugyanakkor a keresztény szimbolikában a Sátán jelképe, - ily módon erősítve a Varázsló ellentéteket magába sűrítő jellegét. C.G.Jung a Varázslót az elme „középső szintjén” helyet foglaló tudatos egóval állítja párhuzamba, amelyet különféle nem-tudatos szintek öveznek, s a Varázsló biztosítja az ezek közti kapcsolatot.

Mitológiai rokona Merkúr és Hermész, előbbi nem csupán hírnöki szerepkörében, de a tolvajok, kalmárok, kereskedők védnökeként is. Érdekes kitérőt tehetünk a higany (avagy merkúrium) irányába: az, mint a dolgok formájában rejtező életadó isteni szikra, rokonítható a Varázslóval, aki a testet öltött teremtő szellem. A higany fém létére folyékony, s kettős természete ismétcsak az ellentétek egyesítésére utal. Utóbbi figyelmeztet arra is, hogy a Varázslóban jó és rossz ötvöződik: akaratereje, céltudatossága, becsvágya brutalitásba, erőszakosságba, mohó hatalomvágyba fordulhat.

A jóslás során a következő fogalmakat köthetjük hozzá: befolyásoló, szuggesztív erő, tetterő, akaraterő, ügyesség, eredetiség, találékonyság, rugalmasság, sikeresség, ravaszság, jó kezdési lehetőség, aktivitás, tevékenység, hatékonyság, tudatosság, önbizalom, méltóság, tekintély. Fordított helyzetben szélhámosság, csalás, átverés, kellemetlenség, zavar előjele lehet.

Zárójelben szeretném hozzátenni, hogy a fenti bekezdést csak mint irányadót olvassátok – a kártya értelmét egyrészt az őt környező lapok, másrészt a róla kialakított személyes képetek, intuícióitok, a hozzá fűződő kapcsolatotok is befolyásolja. Az előre meghatározott sablon szerinti értelmezés csak elnagyolt, hozzávetőleges képet ad; minél több időt töltötök a kártyával (meditáció, szabad asszociációk, elmélkedés), annál inkább ráhangolódtok, s annál érzékenyebb, finomabb, árnyaltabb jelentést kap egy-egy jövendölés során.

(A fenti kép a Visconti-Sforza tarot Mágusa - azt hiszem, talán az egyik legszebb - és legrégebbi- ábrázolásról van szó. Nekem ez a pakli a szívem csücske:))

pogánynak is eretnek

Természetesen önmagamra értem a fentieket. Immár nem először tudatosul bennem, hogy minden túlhabzó érzelmi megnyilvánulás, időnként fellángoló hivatástudat, alkalmi hitbuzgóság ellenére még mindig némi szkepticizmussal tekintek a pogányságra és különösképp a mágiára.

Ami voltaképpen röhej, különösképp annak tükrében, hogy hány és hány eredményes bűbájt tudhatok a hátam mögött. Igaz, egyik sem volt komoly varázslat, inkább csak afféle csip-csup házipraktikák, sikerüljön a zh., ne vágják vissza a szakdolgozatom, satöbbi. És hát jópárszor megtapasztaltam az istenek támogatását, szeretetét, jelenlétét. Mégis, valahogy a tél befagyasztotta a lelkesedésemet. Habár többet foglalkozom a boszorkánysággal és a mágiával, mint valaha eddig, újra és újra rádöbbenek, milyen görcsösen ragaszkodok egy bizonyos fokú racionalitáshoz. Persze meg is kell húzni valahol a határt, hiszen nem hihet el az ember mindent, amit hall/lát. Ugyanakkor azt hiszem, az én határaim momentán inkább korlátok, amik megakadályozzák, hogy szívvel-lélekkel átérezzem a vallásom titkait, s ezt a varázslatos mindenséget itt körülöttünk.

Tegnap az Annwn-t böngésztem, s ráakadtam a telekinézisről, illetve asztrálutazásról szóló cikkekre. E két témára mindeddig tisztelettudó tartózkodással tekintettem, afféle "csak-beavatottaknak" módon: úgy véltem, vannak páran, akik képesek rá, jó nekik. Az olvasottak azonban azt sugallták, akárki megpróbálkozhat e mágikus technikákkal (persze némi informális és gyakorlati háttér, valamint kellő felkészültség birtokában), s akár én is megtapasztalhatom, méghozzá a hétköznapi, józan és kézzelfogható valóságom részeként. Megdöbbentett, hogy mennyire megdöbbent e felismerés. Kábé tízévesen bőszen kardoskodtam azon teória mellett, hogy minden embernek veleszületett képessége a telepátia, telekinézis és hasonlók, pusztán a civilizációs ártalmak ölték ki belőlünk, hosszú évezredek alatt. Mostanság inkább kifelé figyelünk, ahelyett, hogy befelé tekintenénk: s a sok külső zaj (természetesen nem csak az akusztikai, hanem bármiféle zavaró hatásokat értve ezalatt) elnyomja a múltunk hangját. Ha szóba kerül e téma, ma is habozás nélkül ezt mondanám - csak épp a mögöttes meggyőződés kopott ki az egyenletből. Attól félek, hogy elfelejtek hinni... hogy minél többet tapasztalok, annál inkább csak e tapasztalatokat fogadom el valósnak, s megszűnik a kézzelfogható valóságon túli létezőkbe vetett gyermeki bizalmam.

Amúgy is kezd elkapni a szokott mágusbetegség: vagyis mikor az ember mindinkább önmaga istenévé válik. No nem mintha ateista volnék, és elhihetitek, nem értékelem túl önmagam: de mostanság sokkal intenzívebben foglalkoztat önmagam felfedezése, mint a hitélet. Ami meglehetősen gyalázatos fejlemény. Már nem is emlékszem, mikor imádkoztam utoljára, ellenben görcsösen keresem a kapcsolatot a totememmel (ebből máris sejthetitek, milyen eredménnyel), s mohón habzsolom az okkult tudást. Míg régen valósággal megborzongtam egy-egy áhítattól fűtött pogány dal hallatán, mára a mindennapi megszokás részévé vált, s nem egyéb fülbemászó muzsikánál. Míg régen ujjongó bizonyosság töltött el, ha egy-egy teszem azt keresztény vallási elem (de írhatnék népszokást, kulturális hagyományt is) mögött felfedeztem a pogány eredetet, ma, tudván, hogy majdnem minden keresztény ünnep pogány tradícióban gyökerezik, hogy majdnem minden népszokásnak mágikus mögöttes tartalma van, hogy voltaképpen a mágiába, mint az univerzumot átszövő titokzatos őserőbe vetett hit az ember talán legkorábbi spirituális megnyilvánulása, s hogy ugyanazok a képzettársítások köszönnek vissza a világ szinte valamennyi természetvallásából, már az egyszerű, hétköznapi tényeknek kijáró közönnyel tekintek rá.

Elmúlt a szerelem első fellángolása? Avagy normális, ha az ember, mind jobban megismerve a vallását, némi egészséges józanságot tanúsít? Hiszen nem akarnék vallási fanatikus lenni, - de istentagadó sem vagyok, nyilvánvalóan. Az arany középút viszont olyan keskeny! Könnyebb valamelyik végletnél állást foglalni, mint a kettő között egyensúlyozni szüntelen.

Amúgy is sok fejtörést okoz mostanában ez az állásfoglalás-témakör. A pogányok körében nagy divat a liberalizmus, nem mint politikai irányzat, hanem mint egyfajta szellemi megközelítés, vagyis: elfogadjuk egymás különbözőségeit, s azt, hogy nem csak egyféle igazság létezik a Földön. Hogy az emberek sokszínűek, ahogy a vallások is, de ettől még nem jobbak vagy rosszabbak. Magam, ahogy már erről írtam, egyre nyitottabban és egyre tágabb perspektívából szemlélem a világot. Ami aztán alkalmanként oda vezet, hogy miközben megértem és tiszteletben tartom a körülöttem élők erről-arról vallott, eltérő véleményét, saját véleményem egyáltalán nem alakul ki a témában,- lévén hogy sajnos minden oldalról egyformán rálátok, minden érv és ellenérv jogosultságát elismerem, s azonosulni tudok számos különböző nézőponttal.. Néha jó lenne ide vagy oda elköteleződni, csak egy hangyányit, hogy némi érzelmi többlettel kipótolva a szellemi hézagot, legalább állást tudjak foglalni egy kérdésben.
Visszakanyarodok a bejegyzés fősodrához. Azért kezdtem el boncolgatni az egész miskulanciát, mert a ma reggeli meditációm ehhez kapcsolódó tanulságot sugallt. Ismét szeretném megelőlegezni, hogy könnyen lehet, a "meditáció" alatt ezúttal is mindössze képzeletparádét kell értenünk (látjátok, ez a szkepticizmus, amiről beszéltem:)).
Egy szó mint száz, kihalt rónaság, vagy inkább sivatag, mert csak por van, szélben guruló elszáradt, tövises ördögszekér, vörös sziklák, hajnal. A pusztát aszfaltcsík szeli ketté, melynek mentén ormótlan villanyoszlopok magasodnak. Tipikus amerikai táj, afféle, amit meglehetősen utálok, csak tudnám, miért kötök ki mégis folyton e földrészen (no persze, ha valakinek bölény a lélektársa, ne csodálkozzon). Egyszóval, a horizont egyik felén a virradat kopogtat, üvegkék meg húsrózsaszín árnyalatokban tündököl az ég pereme, s én épp arrafelé fordulva bámészkodok az úton (elég hatásromboló egyébként egy meditációban a bitumen, dehát korunk ösvényei többé-kevésbé azzal vannak kikövezve). Bölénytársam mögöttem áll, ám mikor rátekintek: látja-e a pirkadat szépségét, ő megfordul, s a maga megfontolt módján elindul nyugatnak. Megyek utána, persze.
A látkép fokozatosan átalakul, a pusztaság eltűnik, megjelenik a dús füvű préri, éreztetve: magunk mögött hagytuk a valóságot, ez már itt az 'örök vadászmezők' mezsgyéje (ígérem, lelövöm a szarkazmust). Felkaptatunk A Szirtre (amit azért nevezek így, mert gyakori színtere a vízióimnak). Hátunk mögött egyre világosodik az égbolt, nyakunkon a reggel. A prérit szellemlények sokasága tölti be, elsősorban is végtelen bölénycsordák, ám valamennyi alak áttetsző, hullámzó, s mind nyugat felé igyekszik. Az az érzésem, hogy bölénytársam azt sugallja: az értelem, a tudás fényében a szellemvilág elhalványul, kikopik, elveszti varázsát. Amit a valóságon túli valóságról megtudhatunk, azt a szív sötétjében, a lélek mélyén, valahol a csodák örök éjszakájában kell keresnünk. Az emberi intelligencia vakító világosságot derített a mindenség számtalan jelenségére, - olyan vakítót, hogy abban láthatatlanná vált a 'természetfeletti'. Ha azt akarom kutatni, nincs más dolgom, mint képletesen szólva leoltani a villanyt.
A Nap felkelt, tovavándorolt, áthaladt felettünk és megérkezett az alkonyzónába. Ekkor lágy aranyfényében ismét láthatóvá váltak a szellemlények, s újabb szentenciával bővült az eszmei mondanivaló (megint ez a fránya szarkazmus): az értelemnek is lehet szerepe a történetben, amennyiben képes megvizsgálni a dolgok fonákát, s a megfelelő megvilágításban (kac-kac, micsoda szókép) tekint a tudomány által felboncolt jelenségekre. Ha kellő tapintattal, finomsággal és engedékenységgel kutatja ennek a különleges, varázslatos birodalomnak a titkait; ha nem az empirizmus műtőslámpájával, hanem talán Aladdin olajmécsesével felszerelkezve veti górcső alá azokat.
Na, befejezem az ömlengést. Tudom, hogy a fentiek rendkívül sablonos gondolatok. Az a kár, hogy még a saját meditációm hitelességét is megkérdőjelezem - hogy fogadhatnám hát meg teljes szívvel az ilyenkor sugallt igazságokat? Még szerencse, hogy hasonló tanácsot kaptam egy hús-vér személytől is. Hát nem szánalmas teremtés egy cinikus boszorkány?

Hulló Eső, 2011-03-04

gonoszok

Tegnap fejeztem be Pócs Éva 'Élők és holtak, látók és boszorkányok' című néprajzi tanulmányát (egyébiránt melegen ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a téma iránt!), amelyben a középkori és kora újkori magyarság néphitében fellelhető, a transzcendenciával kapcsolatot tartó (mediátori tevékenységet folytató) misztikus figurák (elsősorban is a boszorkányok egy bizonyos típusa) alakját igyekszik körvonalazni a korszakból fennmaradt boszorkányperek alapján. A mű nagy erénye, hogy röviden, de velősen ismerteti e magyar 'látók' a környező népeknél, illetve Európa egyéb területein fellelhető analógiáit, amiből élénken kitetszik, mennyi mágikus "mendemonda" és hagyomány szivárgott a Kárpát-medencébe elsősorban is szláv, másodsorban nyugat-európai kultúrkörből.

Rátérek a lényegre, mielőtt elvesznék boszorkány,- és táltoslegenedák származástörténetének homályában:).

Sokszor hallani a figyelmeztetést, akár mágiával, akár révüléssel próbálkozik az ember: ha felelőtlenül vagy felkészületlenül vágsz bele, bezony pórul járhatsz etc. Kétségtelenül nagyon bölcs tanács, habár én gyermeki optimizmussal hajlamos voltam félvállról venni. Nem mintha nem húztam volna meg gondosan a kört minden bűbáj előtt, és időről időre még a szobámat is megtisztítottam fahéjas füstölő és sós víz kettősével. Ami azt illeti, elméleti síkon talán túlontúl is sokat foglalkoztam a mágikus védelem módozataival - ugyanakkor valahogy valószerűtlennek éreztem, hogy tényleg sötét energiákba és ártó szándékú lényekbe botolhatnék egy-egy varázslat vagy meditáció során. Talán jobb nem gondolni effélére, a kiegyensúlyozott derű pajzsa hatékonyabban távoltartja a rosszakaratot, mint bármiféle varázsige - de tény, a samanisztikus hagyományokból táplálkozó néphitben számtalan jele van a természetfeletti gonosznak.

A sámánokról szóló irodalomban megannyi példát leltem a betegségokozó rossz szellemmel vagy a szomszéd falu sámánjával vívott lélekcsatára, amely olykor az egyik küzdő fél halálával végződött. A már említett Pócs-féle tanulmány szerint hazánkban a boszorkányok (is) megörökölték e 'harcos' szerepkört, s hol a falu termését elragadni szándékozó szomszéd településbeli banyákkal, halottakkal ('a gonoszokkal'), hol a gyógyítás megakadályozására törekvő szellemekkel, sorsasszonyokkal viaskodnak. Őszintén szólva kissé aggasztó ez a jelenség :). Még ha tudatában voltam is a természetfeletti árnyoldalának, valahogy mindig szerettem volna abba a hitbe ringatni magam, hogy a mágia rózsaszín és cukorhabos, a szellemvilágban pedig szárnyas pónik és egyszarvúak nyüzsögnek. Az is tény, hogy számos, a folklór által megőrzött negatív entitás nem más, mint egy, az adott korban még megmagyarázhatatlan jelenség racionalizálására született fiktív magyarázat. Na igen, a pozitív mitológiai alakok egy része szintén definiálható a fenti módon. Hol húzzuk hát meg a határt? Mi az, amiben hiszünk, s mi az, amit nem hiszünk el? Az égiháború fenséges szépségét őseink isteni eredetűnek tartották, habár ma már tudjuk, hogy egyszerű elektrosztatikus jelenségeken alapul; de azért még meghajtjuk a fejünket Thor előtt. Akkor vajon a sötétben portyázó vérszomjas démonok létét szabad-e elmismásolni, - vagy épp szóról-szóra el kéne fogadnunk a velük kapcsolatos rémmeséket? Mi tesz létezővé egy természetfeletti lényt, a kulturális hagyományok, a belé vetett hit, a hozzá fűződő legendakör? Avagy kezdettől fogva a teremtetett világ részei volnának valamennyien? Ez esetben keserűen tudomásul kell vennem, hogy a sok jó és szép mellett megannyi veszély is leselkedik "odaát". Olyan veszélyek, amelyeket a legkevésbé sem ismerek, s meglehet, már rég bele is gyalogoltam valamelyik csapdájába. Honnan tudhatnám, mikor ér transzcendens támadás, mi az igaz, s mi a hamis, mikor válok kiszolgáltatottá a rossz szándékúak számára, mikor látok valót s mikor káprázatot, mikor bízhatok példának okáért a meditációk során tapasztaltakban, s mikor csak illúzió, amit átélek?

No és a gyógyítás. Bevallom, szívesen kacérkodok a gondolattal, hogy ha kellő szakmai tudásra teszek szert (és itt ne csak az akadémikus tudományra tessék gondolni), talán megpróbálkozok a gyógyítással. Mi lesz, ha valóban szembekerülök olyasmivel, amit a sámáni (illetve boszorkány általi) gyógyításokról szóló beszámolókban olvastam? Vajon léteznek-e még a mai technocivilizációban a kőkor rémei, betegségokozó gonoszok? Egész egyszerűen: félek. Honnan tudhatnám, hogy elég erős, megfelelően felkészült vagyok-e akár a révüléshez, akár a varázsláshoz, akár a kuruzsláshoz?

Sok-sok kérdőjel, megfűszerezve néminemű rettegéssel. Ez ám a pogány életöröm! :)

Néha úgy vágyom egy bölcs tanítóra, aki szépen kiokosít az élet dolgairól... De minél többet forgolódok pogány, illetve "magyarságtudatú" körökben, annál tisztábban látom: mindenki másképp gondolkozik. Talán nem is baj, talán ebben a szép új világban mindannyiunknak saját erőből kell a maga igazságát, életbölcsességét felfedeznie; s tény, hogy sok hasznos tanácsot, segítséget, útmutatást kaptam. De azért olykor elkeseredek. Tegnap lecsekkoltam két magyar sámándob-készítő honlapját: alapvetően szimpatikus, lelkes emberkék. A lelombozódás akkor következett be, mikor az egyikük a sámánság hosszas és többé-kevésbé korrekt ismertetése közben kifejtette, hogy a sámánnak meg kell ülnie a napünnepeket: a Samhaint, Yulét, Imbolcot, Ostarát... etc. Nem mondom, a napünnepek egészen biztosan kiemelkedő jelentőségűek voltak minden természeti kultúra számára, node ez a szinkretizmus kissé megfeküdte a gyomrom.

A másik pasas meg kristályokat pakolgat a dobjaiba. Bizonyára nagyon hatásosak, s minthogy működőképesek, végülis megvan a létjogosultságuk: csak épp ne mondja senki, hogy ez hagyományos sámándob, mert menten megüt a guta. Honnan is szerzett volna egy jakut sámán csiszolt jáspist?!

Furcsamód arra egyik dobkészítő sem törekszik figyelni, hogy a dobot olyan állat bőréből készítse, amely a sámán hordozója lehetne a szellemvilágban (merthogy eredetileg ez a funkciója). Általában adott törzs, nemzet által tenyésztett haszonállatokról van szó, a magyarság esetében alighanem lóról (míg például a szibériai népcsoportok rénszarvasbőrt használtak e célra). A ló mint túlvilági hátas szerepét erősíti meg a népmeséinkben közkeletű táltos paripa motívum (ennek kapcsán a Diószegi által felfedezett párhuzamokra szeretném felhívni a figyelmet a sámándob 'felélesztése' és a táltosló rozzant gebéből gondolatnál sebesebben szálló paripává avanzsálódása között), illetve a boszorkány,- és táltosperek anyaga.

Tisztában vagyok vele, hogy az élő hagyományok folyamatosan változnak, s meglehet, így van rendjén. Ha bizonyos kulturális közegben évszázadokon át töretlenül jelen van egy motívum, s az idő folyamán szervesen átalakul, formálódik, az részemről oké. Ha viszont kívülállóként avagy távoli leszármazottként úgymond a fagyasztóból szedjük elő az adott népszokást, vallási elemet, hogy aztán az azóta összegyűlt, multikulturális tudással megspékelve mikróba dugjuk, az bizony már nem az eredeti szerves folyománya lesz. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem akarjuk bebizonyítani, hogy ez aztán a legősibb, már Ádám atyánk is így csinálta, nejemtenemutogatol, merténmindenkinéljobbantudom.

Naszóval, tudok ám okoskodni :). A sámánságról szóló ismereteim meglehetősen töredékesek, de azért osztom az észt:).

Visszakanyarodva a bejegyzés fősodrához: még mindig várok valakit, aki megmondja a frankót. Aki szépen elsimítja a zűrzavart és választ ad a kérdéseimre. Vagy tényleg nekem magamnak kell megtalálnom a feleleteket? Hát újabban már nem úgy tanul a gyerek, ha kérdez?

Egyszóval, folytatni fogom a látomáskeresést, a bájolást és a többi boszitevékenységet - bízva az istenek oltalmában, vagy legalábbis, a varázskör meg a pentagramm-medál erejében.

Tudom, elég sefülesefarka bejegyzés ez a mostani. Nincs épkézláb lezárása, hisz a dilemma továbbra is nyitott. Csak remélni merem, hogy az őszinte szándék, a szeretet és a lelkierő távol tart minden árnyékot, s ha tanulatlanságom, tapasztalatlanságom mégis veszélyes vizekre vezérelne (vagy vezérelt máris), még megtalálom az utat haza.

Áldás kísérjen benneteket!

Hulló Eső, 2011-02-26