pomona

A wicca tradíció Samhainhoz rendeli Pomonát, noha valójában csak áttételesen kötődik hozzá - a gyümölcsfák római istennőjének ugyanis magához a gyümölcsszürethez nem volt köze, csak a fák virágzásához. Neve a latin 'pomum'= gyümölcs szóból ered, s azon kevés római istenséghez tartozik, akiknek nincs görög megfelelője (ugyan az 'istenség' jelen helyzetben nem megfelelő kifejezés, hiszen Pomona voltaképpen erdei nimfa volt, az élővilág és az emberi környezet felett őrködő Numia tagja). A gyümölcsfák telepítését és gondozását felügyelte, jelképe a metszőkés. Főpapját 'flamen Pomonalis'-nak nevezték; s szent ligete, a Pomonal Ostiához, Róma ősi kikötőjéhez közel terült el. Miután több erdőistenség (Sylvanus, Picus) szerelmét visszautasította, végül Vertumnus felesége lett, mert amaz csellel lépre csalta őt. Vertumnus (akinek tisztelete az etruszkoktól származott át a római kultúrába) a gyümölcsfák és kertek ura, ahogy az évszakok változásának, a növények növekedésének is. A megközelíthetetlen, szűzies nimfát úgy sikerült meghódítania, hogy magát vénasszonynak álcázva bebocsátást nyert Pomona kertjébe. Beszélgetésük közben aztán ecsetelte szíve hölgyének a szerelmes udvarló visszautasításának esetleges veszélyeit, kellőképp elrettentve Pomonát attól, hogy következő kérőjének ellenálljon. Kettejük közös ünnepe augusztus 13. - án volt, ám a római uralom alá hajtott kelta területeken Pomona alakja - a közkeletű források szerint - beleolvadt az utolsó aratásünnep, a nyárvége-fesztivál, vagyis Samhain mitológiájába. 

Noha kevésbé ismert hölgye a római pantheonnak, számos neves művészt megihletett (köztük Rubens-t, Rembrand-t). Általában fiatal leányként ábrázolják, kezében gyümölcsökkel vagy a már említett metszőkéssel. Gyakori, hogy férjével közösen jelenítik meg, hiszen kettejük egysége jelképezi a vegetáció feléledését, kivirulását, a termékeny jövő ígéretét. 

őszi hírek

Ismét egy kisebb blackout, ezúttal nem egészen akaratlagos. Néhány napja (hete?) elkezdtem írni egy bejegyzést a vadgesztenyéről, aztán belefulladtam az irodalmi források feltérképezésébe, és átmenetileg sutba vágtam az egészet. Közben Illangó egyik levele nyomán ismét kizöldült a lelkiismeretem, magyarán szólva kitört rajtam az ökopánik, s nagy sebbel-lobbal megtettem, amit tavalyelőtt, a sikeres lediplomázást követően bőszen megfogadtam: útjára indítottam egy méregzöld blogot. Egyelőre nemtelen pióca módjára: abból táplálkozok, amit mások tolnak fel a netre. Különböző hírportálok anyagából szemezgetem a tisztelt fogyasztót tespedt közönyéből (talán) felrázni képes információkat, elsősorban környezetvédelmi témában, a klímaváltozás - energiaválság - fenntarthatóság - öko-tudatosság - önellátás - egészséges életmód nyomvonal mentén. Mint legtöbb szépen csengő elhatározásom, meglehet, ez is tiszavirág-életűnek bizonyul majd, ezért egyelőre nem teszem közzé a címet - de ha egy-két hónap múltán is kitart még a lelkesedés, ígérem, nagydobra verem :).

Szemelvények a mindennapokból: mmm, ősz.... Még mindig hiányolom a borongós-esős napokat (nemrég, épp az ökoblog-projektnek hála olvastam egy cikket arról, milyen horribilisen száraz volt az elmúlt két év, s nagyon úgy fest, hogy nem csak holmi időjárási anomália okán: a globális felmelegedés megváltoztatta a légáramlatok rendszerét, ami számunkra aszályos, forró éveket jelent a jövőben), de mindent összevetve ki vagyok békülve a világgal. A csípős reggeli köddel, amelyet átszőnek a hajnal selymes fényei, hogy mint aranyos tündérpor, hömpölyögjön végig a völgyön, az ég feneketlen kékségével, amelyet habosra tornyosuló vagy épp vattafátyolként szétfoszló felhők szántanak, a fűszálakra fűzött harmatcseppek ezüstgyöngy-szőnyegével, a láthatár kristálytiszta színeivel, kontrasztjaival, az erdő rozsdálló pompájával. Gyönyörű ez az évszak.

A napokban kukoricát gyűjtögettem a pipéknek, gombásztam, üldögéltem a nyárillatú kaszálón és hallgattam a völgy csendjét, ismeretséget kötöttem Csókakő-tündérrel. Kende és jóatyám társaságában nagy lépést tettünk az 'Ígéret földje' projekt (vagyis bátyám telkének gazdálkodási céllal történő - khm, egyelőre úgy fogalmaznék - megzabolázása) ügyében. Kijelöltük, majd kifúrtuk a kerítésoszlopok helyét, és jó részüket le is állítottuk. Ma egész nap odakint voltunk, s újfent rájöttem, számomra ez - a természetben, szabad levegőn, építő jellegű munkálkodással töltött idő - a lelki béke igazi forrása. Ugyan mi másra is vágyhatna egy leány, mint húsz-harminc kilós, kormos végű akácgerendákat cipelni fel-s alá?

Fogós problémákból persze nincs hiány. Édesapám, aki többé-kevésbé hűbérúr módjára igyekszik irányítani a telken folyó munkálatokat (ehhez - ha nem is tudatosan felismert, de tudat alatt bizonyára sziklaszilárd - meggyőződése szerint az szolgáltat jogalapot, hogy a nagyszülői ház eladásával rá maradt örökségből finanszírozta a kerítés alapanyagainak megvételét), szentül eltökélte, hogy ehelyt állítja fel a pléhkrisztust, amelynek garázsunk volt - immár több évtizede - sírkamrája. 

No most, nem akarok én feltétlenül az istentelen pogány szerepéhet ragaszkodni, de azért a vallási toleranciának is van egy határa. Ha kijelenteném a szüleimnek, hogy pogány szentélyt építek a kert hátsó felén, aligha lelkesednének. Vice versa: én sem volnék elragadtatva, ha egy két és fél méteres feszület díszelegne kis túlzással a veteményesemben. Az édesapám által megálmodott hely egyébként már csak azért sem alkalmas a Krisztus számára, mert jelentősen elfogná a kilátást (és vele a déli napfényt) a telek elől, valamint további ágakat kéne levágni miatta az öreg diófáról, amit tavaly tavasszal szabadítottunk ki a fojtogató iszalag-dzsumbuj alól. Végül pedig valahogy illetlennek érzek egy ilyen szép (tényleg szép) Jézust egy vadháló tőszomszédságában, a zöldségágyás hátsó csücskében eldugni. Kétszáz méterrel lejjebb van egy útkereszteződés, ami mellett fel lehetne állítani úgy, hogy arccal a falu innenső fele és a patakvölgyben húzódó szántók fele nézzen: szerintem az méltóbb helye volna. 

Persze a zárszó e kérdésben nem az enyém, ha a bátyám, Kende és édesapám egyaránt úgy látják jónak, hogy a feszület a telek végénél álljon, nem fogok lázongani (legfeljebb feltűzök egy lókoponyát a sarokoszlopra :)).

Ennyit az Ígéret Földjéről:). Node azért szellemi kötelezettségek is léteznek, lassan neki kell ugranom a néprajzos beadandóimnak, különben ... nem ragozom. Nem is tudom, mi tart még ébren egy látástól vakulásig melóval (s levezetésképp tenisz-edzéssel) töltött nap után hajnali negyed egykor, annak tudatában, hogy holnap minden morzsányi eszemre szükségem lesz, mert ötoldalas elemzést kell írnom egy régi családi fényképről.... jáj. Megyek is szunyálni.

Remélem, hamarosan folyt. köv :), addig pedig áldott-szép őszt!

boszorkánykert (X): narcissus spp.

Az idő szalad, a vegetáció rohamtempóban bomlik ki, én meg jól lemaradtam az aktuális, úton-útfélen fellelhető növények ismertetésével (nem utolsósorban az internetkapcsolatunk miatt, ami ellehetetleníti az épkézláb blogolást grrr :S). Ezúttal egy népszerű kiskerti virág, a nárcisz mellett döntöttem. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem, hogy noha jobbára a virágágyásban találkozunk vele, példának okáért Erdélyben, a Hargita oldalában bűvös-bájos vadnárciszmezők várják bódító illatukkal az odatévedőt. S persze kisebb hazánkban is honos a nemzetség egyik faja, a csillagos nárcisz (Narcissus angustifolius - védett, eszmei értéke 10 000 HUF).

Rendszertani besorolás: a nárciszok a spárgavirágúak rendjébe (Asparagales) s azon belül az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó, jobbára trópusi-szubtrópusi elterjedésű fajok. Jellemzőjük a földben nyugvó szaporítóképlet (vagyis a geofita életmód), amely lehet hagyma vagy rizóma (gyöktörzs). A mitológia szerint nevüket Narcissusról, a szépséges görög ifjúról kapták, aki önnön tükörképébe lett szerelmes, s végül - elbódulva a vízen fodrozódó arcmásától - megfulladt. Az érte epekedő nimfák, akik másnap reggel felkeresték a folyópart azon pontját, ahol Narcissus önmagában gyönyörködött, már csak néhány sárga virágot - nárciszt - találtak a fiatalember helyén. Így vált e virág többek között az önimádat szimbólumává. 

Botanikai jellemzés: e helyütt a Kárpát-medencében honos csillagos nárciszt mutatom be, amely hagymás évelő. Közepes termetű, a termőhelyi adottságoktól függően 30-60 cm magasra nő. Levelei hosszúkás-lándzsásak, szálasak, 5-8 mm szélesek, 8-10-15 cm hosszúak. A virágnak gyűrű alakú mellékleple van, mely sokkal rövidebb a lepelnél. A fehér vagy halovány vajszínű lepellevelek elliptikusak, egymást alig fedik át, míg a melléklepel sárga, széle narancsvörös. Áprilistól-júniusig virágzik (hűvösebb tájakon, nagyobb tszf magasságban később nyílik), üde, kellő vízellátású termőhelyeken nő (láprétek, hegyvidéki kaszálók). Hagymája erős hatású alkaloidákat tartalmaz; levelei nemkülönben, habár kisebb koncentrációban. Érdekességként megemlítem, hogy mikor Erdélyben jártunk, a házigazdáink óvtak attól, hogy túl sok időt töltsünk a nárciszmezőn, neadjisten elaludjunk rajta, mert a virágok illata bódító hatású. A szedett csokrokat nem helyezhettük el a busz utasterében, csak a csomagtartóban, nehogy bekábuljon az egész társaság:). E narkotikus tulajdonsághoz fűződik nevének alternatív magyarázata, amely a görög narkoa=bénítani kifejezéssel hozza kapcsolatba azt.

Elterjedés:  a nárciszfélék - ahogy arról már szó esett - széles körben megtalálhatók, a trópusi Afrikától Európa mérsékelt égövi területein át a Közel- Keletig.
Felhasználás: a virágot a húsvéti tojások színezésére hasznosították, míg a hagymát és a gyökeret - mérgező voltuk ellenére - a 18. századi füveskönyvek sebösszehúzóként, sebforrasztóként, lázcsillapítóként ajánlották. Borogatás formájában bokaficam, ízületi fájdalmak ellen alkalmazták, s mézzel, csalánlevéllel, zabliszttel vagy  konkoly(?)liszttel elkeverve a testbe fúródott tüskék, tövisek, szálkák eltávolítását is elősegítette. A homeopátiában bronhitist és szamárköhögést orvosolnak vele. Az ókori görögök szerint az impotencia legjobb ellenszere, míg a marokkói hagyomány állítja: az illata megóv a szifilisztől, s ha már elkapta az ember, segít belőle kilábalni. Házilag kísérletezni vele szigorúan tilos!

Használata a mágiában: nőies, víz elemű, bolygója a Vénusz; a csillagjegyek közül a Bika, a Halak, a Skorpió, A Szűz és a Rák kapcsolódik hozzá.
Az angolszász kultúrkörben a nárcisz különös népszerűségnek örvend, s a tavasz közeledtét, a természet újjászületésének őserejét reprezentáló jelképpé lépett elő. A kertbe ültetve vagy az otthonunkban elhelyezve (cserépben, vázában) erőteljes védelmet nyújt; száműzi a negatív energiákat, ártó varázslatokat, bevonzza a szerencsét (legalábbis a tizenhárom vagy annál több szálból álló csokor), életvidám, örömteli hangulatot kölcsönöz nekünk, s áldást oszt. Hagymája egy 14. századi forrásmű szerint ördögűző hatással bír; a démoni megszállottság alatt álló vagy mániákus, őrjöngő személy egy tiszta kendőbe csomagolva hordja magánál, s megszabadul a kórságtól. A házba nem engedi belépni a gonoszt.
Ugyanakkor létezik egy több évszázados britanniai hiedelem is, amely szerint ha az első nárcisz, amelyet megpillantunk a tavasz (vagy nyár) folyamán, felénk tekint (tehát a virág felénk áll), az rossz szerencsét jelent az év hátralevő részére ( mi több, halál-ómen: "When a daffodil I see/ Hanging down her head t'wards me/ Guess what I may what I must be;/ First, I shall decline my head/ Secondly, I shall be dead;/ Lastly, safeli buried..." - in: Watts, Donald).
Mivel a tavaszi egyházi ünnepeken is helyt kapott, Anglia bizonyos részein - pl. Hampshire-ben - úgy hitték, hogy a vad nárciszok egy kolostor közelségét, helyét jelölik. Maine-i hiedelem szerint nem szabad ujjal mutatni a nárciszra, mert az abbahagyja a virágzást.

Virágnyelven elismerést, figyelmet, csodálatot, hódolatot, lovagiasságot fejez ki (más magyarázat szerint azonban önimádatot és csalfa reményt. Éppen ezért - állítólag - vendégségbe nemigen illik nárciszt vinni). Termékenységi és szerelmi varázslatokhoz is használhatjuk; az Ostara klasszikus virága. Azonban a szerelem veszélyeire is figyelmeztet. Ha egy szűz a nárciszról álmodik, az intő jel, hogy ne menjen az udvarlójával elhagyatott, magányos helyekre, ahol könnyen erőszak áldozatává válhat, s senki nem hallja majd a sikoltozását.

Ha baromfiudvar van a háznál, a kislibák (szárnyasok) kikelése előtt szerencsétlenséget okoz a házba bevitt két-három szál nárcisz vagy kankalin. Más vidékeken úgy vélik, ha a liba nárciszt lát, mielőtt a csibéi kikelnének, a kelés után elpusztítja őket. Ha mindenáron nárciszt akarunk lakásdíszül, gondoskodjunk róla, hogy minél nagyobb csokrot szedjünk, máskülönben csak bajt zúdít a nyakunkba. Az ideális a 13 vagy annál is több szálból álló bokréta. Mégis akad Angliának olyan tája, ahol végzetesen szerencsétlen virágnak vélik, aminek soha nem szabad bekerülnie a házba.
Ha a nárcisz áldáshozó hatásában bízva mégis hazaviszünk belőle egy derekas adagot (ismétlem: legalább 13 vagy annál több szálat), szedjünk hozzá még némi tulipánt, s próbáljuk ki Ellen Dugan varázsigéjét, hogy némi tavaszi lendületet és jókedélyt csempésszünk az életünkbe:

Egy kosár tulipán, s egy nárciszcsokor           A basket of tulips and a pot of daffodils      
Otthonomba napfényt s jókedvet hozol          Bring to my home sunshine, cheer, and encourage good will
A víz és föld erejével megáldalak téged          By the elements of earth and water, I bless this blooms
Hintsd szét lakásomban tavaszi szépséged      May their springtime energy spread into every room   
 - majd befejezésképp: -                              - close the charm up with: -
Jó cél érdekében, ha nem árt senkinek           For the good of all, with harm to none           
Föld és víz segítse hatni bűvigémet!                By earth and water, this charm is done!

Áldás!
Eső, 2012.13.27

Források:

Cunningham, Scott: Cunningham's Encyclopedia of Magical Herbs (Llewellyn, 2000)
Drew, A.J: A Wiccan Formulary and Herbal (Career Press, 2004)
Dugan, Ellen: Cottage Witchery: Natural Magick for Hearth and Home (Llewellyn, 2005)
Dugan, Ellen: Garden Witchery: Magick from the Ground Up (Llewellyn, 2003)
Dunwitch, Gerina: Herbal magic: A Witche's Guide to Herbal Folklore and Enchantments (Career Press, 2002)
Gregg, Susan: The Complete Illustrated Encyclopedia of Magical Herbs (Fair Winds, 2008)
Terra.hu - Csillagos nárcisz
Watts, Donald: Dictionary of Plant Lore (Academic Press, 2007)
Wikipédia - a nárciszokról
Wikipédia - Narcissus
 

magyar kalendárium (XII): gyümölcsoltó boldogasszony

Tegnap akartam postolni a bejegyzést, de az internetkapcsolatunk bemondta az unalmast, így némi csúszással mára maradt. 

A jeles nap alkalmából a keresztény hagyomány arról emlékezik meg, hogy Mária hírül vitte Jézus megfogantatását Erzsébetnek. A népi megnevezés azonban visszautal a természet megújulására és az ezzel kapcsolatos tevékenységekre (szemzés, oltás, ültetés). Nagyon eleven párhuzam mutatható ki a Mária (istenszülő anya) méhében megfoganó isteni magzat és a szűz Istennő (úgyis mint szűz termőföld) méhében gyökeret verő friss élet között. Ha utánaszámolunk, a Napisten Yule-kor bekövetkező újjászületése és az Ostara között épp kilenc hónap telik el - ebből is láthatjuk, hogy az Istennőben és a talajban egyaránt e március végi jeles napon csírázik ki az új élet. 

A Magyar Néprajz a következőket jegyzi az ünneppel kapcsolatban:

" A katolikus egyház hagyománya e naphoz köti az Angyali Üdvözletet, Jézus Szentlélektől fogantatásának napját. Az analógiás mágia az alapja annak a szokásnak, hogy ezt a napot a fák oltására, szemzésére tartják alkalmasnak. A magyar nyelvterületen él az a hiedelem, hogy azt a fát, amit ilyenkor oltanak, nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Így tartották ezt például Zagyvarékason, a Mura-vidéken is. Az Ipoly vidéki falvakban vigyáztak a frissen oltott fára, mert ha letörne az ága, féltek, hogy abból szerencsétlenség származik. Szeged népe szerint a szemzett fából nem jó másnak adni, mert ezzel a termést odaadnák.

Időjárásjóslás ehhez a naphoz is kapcsolódott. Gyimes-völgyben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható. Az Ipoly menti falvakban a következő regulát ismerik: „Gyümölcsoltó hidege téli hónapnak megölője”. Palicson, Bácsszőlősön, Kispiacon a békákat figyelik. Ha ezen a napon megszólalnak, úgy vélik, még negyven napig hideg lesz."

Talán épp az ünnep apropójára a hétvégén érdekes riportot hallottam a Híradóban egy polgári kezdeményezésű, az őshonos gyümölcsfajták megmentésére és továbbéltetésére irányuló akcióról. Tudnivaló, hogy számos tájfajta (amelynek termesztése egyébként jóval könnyebb volna, mint a nemzetközileg elismert fajtáké, hiszen a hazai talajadottságokhoz, éghajlati viszonyokhoz, csapadékellátottsághoz, termőhelyi sajátosságokhoz alkalmazkodva formálódtak ki) azért sodródott a teljes pusztulás szélére, mert nem került fel az EU nemzetközi fajtajegyzékébe. Holott egyedi karakterük, a bolti tucatgyümölcstől eltérő zamatuk, különleges méretük, színük, formájuk, s nem utolsósorban a bennük rejlő kulturális örökség révén megérdemelnék, hogy ne csak génbankokban, hanem a mindennapok élő kertművelésében is méltó helyet kapjanak. Íme a VM honlapján fellelt riport a Tündérkertek találkozójáról:

"Zalai és vasi felhívásra szerte az országban ezen a hétvégén több magyar településen ültetnek őshonos gyümölcsfákat. Az elhivatott embereket támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium is: Fazekas Sándor miniszter már aláírta azt a rendeletet, mely lehetővé teszi az őshonos gyümölcs tájfajták szaporítását és árusítását – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Tündérkertek találkozójának pórszombati rendezvényén, ahol a gyümölcsoltással ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Tájfajtáink itt nevelkedtek, a hazai környezethez alkalmazkodtak, népszokások, receptek, titkok, történetek egész sora kapcsolódik hozzájuk – emlékeztetett V. Németh Zsolt. A minisztérium feladata, hogy a „száműzetésben tartott”, elfeledett fajtákat újra divatba hozza, színesítve ezzel a választékot. Az üzletekben alig néhány zöldség- és gyümölcsfajta közül válogathatnak a fogyasztók, pedig több ezret őriznek belőlük a hazai génbankok.

 - A gyerekek, akik ma megtanulják a gyümölcsoltást, beoltódnak a haza és a munka szeretetével – tette hozzá az államtitkár, majd átadta Kovács Gyulának Fazekas Sándor ajándékát, a miniszter saját birtokáról származó fehérszilvafát.

Kovács Gyula pórszombati erdész, örökségvédő gyümölcstermesztő, a rendezvény házigazdája arra hívta fel a figyelmet, hogy őshonos fáink óriási veszélynek vannak kitéve az emberi pusztítás és az elöregedés miatt. Pedig érdemes megőrizni őseink hagyatékát, hiszen első ismert gyümölcsfajtáink az 1100-as évekből származnak, mint például a füzéralma. A gyümölcstermesztő arra buzdította a jelenlévőket, hogy kóstolják végig az őshonos gyümölcsökből készült termékeket – pálinkákat, szörpöket -, és a legízletesebb fajtából oltsanak egy fát. Egy terepasztalon azt is megnézhetik az érdeklődők, hogy a Kárpát-medencében a Felvidéktől Erdélyig hol létesültek már közösségi gyümölcsöskertek, Tündérkertek.

Kovács Gyula kezdeményezte a ritka gyümölcsfák megőrzését szolgáló akciót. Felhívásában azt kérte, ezen a hétvégén mindenki oltson, ültessen egy fát nagyszülei hagyatékából, így őrizze meg a jövőjét. Ő maga több mint száz őshonos gyümölcsfajta oltványát gyűjtötte össze és neveli Medes-hegyi birtokán.

A mozgalomhoz a Vas Megyei Önkéntes Centrum is csatlakozott, és faültetési akciót hirdetett március 25-ére, hogy minél több városban, faluban létesüljön egy-egy őshonos fákból álló gyümölcsöskert. Holnap 15 településen ültetnek majd különleges gyümölcsfákat. A Tündérkertek találkozójának védnöke Szarvas József színművész, aki Viszákon telepített tájfajtákból álló közösségi gyümölcsöst.

Az akcióban részt vett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is, amely ezen a héten csaknem 40 régi gyümölcsfajtát (pl. házi berkenye, fehérszilva, zöld ringló, árpával érő körte, szegfű körte, húsvéti rozmaring alma, bőralma, nagytermésű húsos som) telepít az Igazgatóság csopaki székháza és zalaegerszegi irodája kertjében, a Salföldi majorban és a tihanyi Levendula Háznál.

Tavaly szeptemberben a VM képviselője is aláírta azt a megállapodást, melyet Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kezdeményezett Magyarország természeti örökségének megóvásáért. Az együttműködési programban a VM intézményeinek fajtagyűjteményeiből, illetve a Kárpát-medencei Gyümölcsészeti Hálózat tagjaitól származó csemetéket és szaporítóanyagokat kaphatnak az egyházi és önkormányzati kertek és földek. A cél a tájfajták feltérképezése, helyi és országos adatbázis, illetve fajtagyűjtemények létrehozása. [...]"

Áldás!

Eső, 2012.13.26

kedves naplóm,...

Nos, a mai nap nem egészen úgy alakult, ahogy terveztem, de korántsem nevezném haszontalannak. Takarítás helyett reggeltől estig a bátyám telkén munkálkodtunk: lecibáltuk az öreg diófáról az utolsó iszalag-indákat, aztán kikapáltuk a seprőzanót-töveket a felszántandó területről, végül hozzáfogtunk, hogy összeácsoljunk egy kertipadot, amely a diófa elé helyezve pihenőhelyül szolgálna nem csak nekünk, de az úton járó-kelő népeknek egyaránt. A probléma ott kezdődött, mikor édesapám - a saját udvarunkban hömbölgő, gyönyörűen felvágott tűzifa-rönkök és a Kende által vásárolt, bátyám kertjének felső szegletében gúlába rakott szabályos akácoszlopok helyett - kiszúrta a mezsgye legvaskosabb akácfáját mint leendő alapanyagot. Lelkesedése (melyet némi fröccs is fűtött), nem ismert kifogást: még azon melegében hozzáláttunk, hogy kidöntsük. Meg kell mondanom, rendkívül plasztikus szociofotók készülhettek volna e munkaművelet során: például Kendéről, aki kifejezetten bájosan festett a maga 1'90-et közelítő magasságával és saccperkábé 90 kilós habtestével, amint olajzöld munkásoveralljában, kezében a Makitával, az unokahúgom pink biciklis-bukósisakjában bőszen fűrészel egy tizenöt méter magas fát, miközben két futóbolond (én és kedves ősöm) az ágak közé hurkolt kötél segítségével igyekszik biztosítani a megfelelő dőlésszöget.

A lényeg, hogy végül leküzdöttük a feladatot; ám a pad lábául és háttámlájául szolgáló gerendák összeerősítésébe már beletörött a bicskánk, pontosabban a kétszázas szög: lehetetlenségnek tűnt belekalapálni akár csak egyet is. Így aztán dolgunkvégezetlen távoztunk.

Persze egyéb is történt. Délelőtt segítettem Kendének befejezni az emucsibék leendő kifutójának (egyben majdani galambröpdének) a lehálózását, s közben jót beszélgettünk, egészen komoly és személyes témákról. Újra konstatáltam, hogy voltaképpen már-már barátságnak nevezhető a kapcsolatunk. Aztánmeg: elugrottam egy röpke munkatárgyalásra "HüllősZolihoz", ugyanis ismét felbukkant a láthatáron a madárpark, s már-már damoklész kardjaként lebeg a fejem felett a döntés: elfogadjam-e az ott kínált állást, vagy sem? Sajnos érdemi információra nem derült fény az összeröffenésen, tulajdonképpen a nagy semmiről beszéltünk vagy egy órán át. Nem vagyok meglepve ezen a szervezetlenségen. 

Végül pedig, a napközbeni facebook-túráimnak hála (igen, el sem hiszem, hogy képes voltam két percnél többet is eltölteni a közösségi oldalon) rábukkantam a Szivárvány Harcosai közösségre, és kicsit rázizzentem a témára. Nem is folytatom, mert túllépném a maximális karakterszámot :).

Estefelé a bátyám telkét elözönlötték az utcabeli gyerekek. A vén diófa, amit az elmúlt évtizedekben valóságos iszalag-dzsungel lepett el, felszabadulva kiváló mászókának bizonyult. Jó volt elnézni a porontyokat, akik - édesanyjuk féltő felügyelete mellett - kacagva és sikítozva kapaszkodtak feljebb, egyre feljebb. Talán a pad még nem készült el, de az biztos, hogy eddig sem hiába dolgoztunk.

Áldás!

Eső, 2012-03-22

komposztásás, oltárfestés, ilyesmik

Arról is régen írtam utoljára, hogyan telnek a mindennapjaim, tehát íme. Ma délelőtt nekiestem a komposztdombnak, és alaposan kibeleztem. Miközben térdig merülve, félig elbomlott zöldségek, rohadó forgácshalmok és kövér pondrók társaságában áskálódtam (időnként megdobva egy-egy rém gusztustalan pajorral a baromfiudvar lelkes közönségét), egyfolytában Michelle Mays sorai jártak a fejemben: "... life is a beautifil place to be...". Trutymó és kukacok ide vagy oda, megvolt az eredmény: négy talicskányi ébenfekete színben játszó földet hordtam ki a parányi fűszerkertbe, amit nem csak az abban növekvő zsálya,-rozmaring,-és izsóptövek fogadtak hálásan, hanem a szabadon kóricáló orpington tyúkanyó is (aki karantén címszóval hónapok óta kizárólagos birtokosa a teljes udvarnak). 

Délután aztán eltöltöttem vagy két órát a számítógép előtt görnyedezve, majd mikor már zombira neteztem magam, úgy döntöttem, ideje valami értelmes elfoglaltság után nézni. Az Uzonkáéktól megörökölt degucuccok között akadt két kicsi falipolc, amikre már korábban szemet vetettem, mint esetleges oltárpótlékra. Tudniillik a nyár óta nincs háziszentélyem. Az előző kellékei ott díszelegnek az egyik vitrinben; node így, üveg mögé zárva inkább dekoratív, semmint funkcionális értékkel bírnak. Momentán helyem sincs egy komplett oltár felállítására, így jutott eszembe az ötlet: miért ne csinálhatnék a két polcocskából - némi fazonigazítás után - afféle 'minioltárt'?.

Rotringot, körzőt, vonalzót, radírt ragadtam, s megterveztem, majd néhányszor újrakomponáltam a leendő mintát. Aztán egy rakás temperával meg öt Supernatural-epizóddal felfegyverkezve belevágtam a megvalósításába. Az ábrák menet közben tovább alakították önmagukat, s persze az is hamar kisült, hogy nem vagyok született piktor (világéletemben hadilábon álltam az ecsettel, utáltam is festeni annak rendje szerint), de estére megszületett a mű. Döntsétek el, mennyire lett jó - én maradéktalanul elégedett vagyok vele :).
No, hát ennyi rólam :).

fohász a termékeny, gyümölcsöző kertművelésért

Ez a bűbáj a közkedvelt Green Man, vagyis Zöldember (részletesebben róla itt és itt) termékeny alkotóerejét, életenergiáját hivatott ránk ruházni, hogy azzal felvértezve bőven termő, gazdag kertet alakíthassunk ki. 

Amire szükség lesz hozzá:

- egy szőlőinda/szőlőlevél/szőlőszem/venyige vagy tőke darabkája, esetleg egyéb kúszónövény (pl.erdei iszalag) indája (attól függően, hogy mikor végezzük a varázslatot)

- magvak

- egy (friss-zöld) falevél

- egy darabka zöldellő növényi hajtás

- egy tetszés szerint választott virág

- egy (kerámia) ivóedény

- esővíz

Néhány illúzióromboló, de szükséges technikai kitétel: ügyeljünk rá, hogy ne használjunk fel mérgező alkotóelemeket (pl. borostyánhajtást, gyöngyvirágot, tiszafalevelet stb). Tartózkodjunk a frissen permetezett vagy szántóföld peremén termő (ennélfogva a műtrágyáknak, talajfertőtlenítőknek, gyomirtóknak kitett, azokat akkumuláló) növényektől.

A nagy napünnepek egyikének hajnalán vigyük ki a kertbe a hozzávalókat. Helyezzük valamennyi növényi részt a kupába, töltsünk rá esővizet (lehetőleg ne poshadtat:)), majd hagyjuk odakint huszonnégy órán át, szabadon kitéve a Nap éltető sugarának. Másnap pirkadatkor kortyoljunk bele a vízbe, majd alaposan mossuk meg vele a kezünket, miközben a következőket mondjuk:

Föld és eső, szél és napsugár

Öröm és fejlődés, bánat és halál

Ahogy a természet kiteljesedőben

Akként gyarapodjon az erő énbennem

Mélyen a talajba nyúlnak gyökereim

Ág-koronám ringatózik mennyek vizein

Ahogy megszületek, élek, s meghalok

A létezés kereke velem együtt forog

Lényemben a Zöld Ember ős hatalma ragyog

A teremtő erő hordozója vagyok!

Ezt követően ássunk egy kis gödröt a kert közepén, öntsük bele a vizet és az átázott növényi részeket, majd takarjuk be talajjal és ültessünk fölé valamit, mintegy meggyógyítandó Földanyát. Mindezek után hozzáfoghatunk a kertészkedéshez. :)

Még egy hozzáfűzés: a fenti versike az eredeti szöveg saját ízlésem szerint történő átdolgozása. Hogy senki ne érezze magát megrövidítve, itt az angol nyelvű forrásmű:

"Sun and wind

Earth and rain

Joy and growing

Death and pain

As the green grows

So the power grows

Esus knows

My being glows

With green life!

I am rooted in earth

My branches in sky

I engender rebirth

As i live and die"

A szövegben szereplő 'Esus' egy gall istenség, akiről csupán töredékes ismeretekkel rendelkezünk. Nevében (eredetileg Aisus) az ais- előtag a tisztelni igére utal, s így a név maga 'Tisztelendőt, Tisztelt"-et (átvitt értelemben Nagyurat, Mestert) jelent; más értelmezésben viszont (eis-indulat) "Haragos"-at. Habár ábrázolásaiban termékenységi szimbólumok veszik körül, mégsem egyértelmű, hogy a vegetáció és a tavasz ura lett volna; mindazonáltal a rigmus ezen összefüggésben, mint a Green Man egy lehetséges előképét említi meg (Esusról bővebben itt olvashattok). 

Forrás:

Sargent, Denny & Sophia:  The Magical Garden: Spells, Carms, and Lore for Magical Gardens and the Curious Gardeners Who Tell (Andrews McMeel Publishing, 2000)

boszorkány a kertben

Az elmúlt napokat jobbára a szabadban örömködve töltöttem. Édesapámmal és Kendével nekiestünk a bátyám telkét elborító makacs szederdzsungelnek, és rövid úton felszámoltuk azt. De nem csak a bozótot fazoníroztuk át: megmetszettük az akácfákat, kigyomláltuk az iszalaggal és aranyvesszővel benőtt mezsgyét, s lenyírtuk a füvet. Aztán pedig belefogtunk a tervezgetésbe: hova kerüljön az emukarám, hova építsük a fészert, s végül - hogyan vágjunk bele a leendő gyógynövény-ültetvény előkészítésébe. Nagyon feldobott a lehetőség, hogy végre lesz egy zsebkendőnyi földdarab, amely fölött saját belátásom szerint rendelkezem, s amelyen - remélhetőleg - anyagi hasznot hajtó termelést folytathatok. Na jó, be kell vallanom, a profit érdekel a legkevésbé: inkább az motivál, hogy e kétszázötven négyzetméteren megvalósulhat A Kert, egy bűvös-bájos növényekkel teleültetett, varázslatos szépségű parányi boszorkány-birodalom:).

Aztán idehaza, rálapátolandó az eddigiekre, felástuk a konyhakertet. Tudom, tudom, ősszel illett volna: nos, a mi családunkban már csak így működnek a dolgok :). Megint rádöbbentem, mennyire szeretek a földdel dolgozni; talpig leizzadva ásni és kapálni, két kézzel tapintani a sötét, termékeny rögöket, s közben belélegezni a szabadság illatát. Számomra sokkal egyszerűbb, békésebb, nyugodtabb elfoglaltság a veteményes művelése, mint a városi létforma diktálta örökös sietség, zaj és szorongás.

Mindezek kapcsán kerestem és találtam egy varázst, ami termékenységgel és egészséggel áldja meg a friss vetőágyat, s gondoltam, megosztom a sorstársakkal :). Ami szükségeltetik hozzá:

- egy toll

- egy tűzből kiemelt széndarab vagy elszenesedett fa

- egy kisebb kagyló

- egy sima kő

- egy frissen leszakított virág

Elsőként helyezzük a tollat a leendő kert keleti oldalára, és mondjuk a következőt (aki tehetséges, az versbe szedheti a jobb hatás kedvéért): " Gyengéd szelek, áldjátok meg e földet; töltsétek el az ágyásokat örömmel és vidámsággal". 

Következzen a déli oldal, ahová a széndarabot (vagy elszenesedett fát) helyezzük, mondván: "Gyengéd napfény, álld meg e földet, töltsd el ágyásait vidámsággal és örömmel".

Ismételjük el a fenti rigmust a vizet megszólítva a nyugati oldalon, miközben a földre tesszük a kagylót. Utolsóként Észak fele fordulva a kőtől váljunk meg, s a fohászt a "Gyengéd kő" megszólítással kezdjük. Végül dobjuk a virágot a kert közepére, mondván: " Az elemek, a Nap és a Hold által szálljon áldás e kertre és mindenre, ami benne terem!" 

Hagyjuk a bűbájt hatni egy éjszakán át, majd másnap lássunk hozzá az ültetéshez. Jó kertészkedést!:)

Forrás: 

Sargent, Sophia & Denny: The Magical Garden - Spells, Carms, and Lore for Magical Gardens and the Curious Gardeners Who Tell (Andrews McMeel Publishing, 2000).