lughnasad

Jobb későn, mint soha: íme egy kis ismertető a hónap aktualitásáról, a Lammas vagy Lughnashad ünnepéről.

" Agusztus 1-én a gabona, az aratás, a termékenység, az új kenyér ünnepét tartjuk. Az ünnep egyúttal a nyár végét és az ősz kezdetét jelzi. Az augusztusi nap még forrón süt, ám a nappalok már észrevehetően rövidebbek, az éjszakák hűvösebbek, a nappali árnyékok hosszabbak - az ősz már a kertek alatt lopakodik.

A görög mitológiában Démétér, a gabonaistennő ilyenkor kezdi el kétségbeesetten keresni leányát, Perszephonét, akit Hádész rabolt el az alvilágba fondorlatos módon. Empedoklész Hádészt a Tűz elemhez köti, és Perszephónét a Vízhez. Titkos házasságuk teszi őket az Alvilág Királyává és Királynőjévé, egyesülésük pedig az ellentétek alkímiai mennyegzője. Hádész a Központi Tűz Ura, Perszephóné pedig az Oldás Úrnője.

Az ünnep a nyári napforduló utáni 40. napra esik, hagyományosan augusztus 1. (ill. a kelta szokásoknak megfelelően: július 31. napnyugtával kezdődik az ünnep). A nap legfőbb istensége Lugh.

Lugh minden mesterség feltalálója. A pénzkeresés, a kereskedelem, a mesterségek, mágusok, harcosok, kézmuvesek, utasok, vándorok istene.

A hagyomány úgy tartja, e nap Lugh halálának ünnepe (ne felejtsük el: a kelta világkép szerint a halál egyben újjászületés is, tehát a temetési szertartás gyász- és örömünnep is egyben.) Valójában azonban nevelőanyja, Taillte halálának megemlékezésére rendelte el a napisten. Taillte vagy Tailtiu a Fir Bolg nép királyának, Mag Mórnak a leánya, később törzse királynője volt, és a Tuatha De Dannan harcosainak köszönhette halálát, akik legyőzték népét, őt pedig arra kényszerítették, hogy irtsa ki nekik a bregi erdőt, hogy ott vethessenek. A királynénak ez túl nehéz feladat volt, gyönge teste nem bírta és belehalt. A legenda szerint egy nagy domb alatt égették el holttestét, a dombot elnevezték róla és itt tartották Írországban az első Lughnasadh-ünnepet. (Tailtean - Telltown, Meath tartomány - alig 15 mérföldnyire Tarától, a Nagy Király székhelyétől.) A mítoszokban Tailtiu a földet személyesíti meg, nem mint asszony, hanem mint Lugh szoptató dajkája. (Érdekesség, hogy Perszephóné neveinek egyike, a Khthonie jelentése: Ő a Föld Alól.)

A fesztivál ürügyén törzsi találkozókat tartottak, cserekereskedelmet folyattak, lóversenyeket, atlétikai versenyeket, különböző játékokat és mesterségbeli versenyeket és szertartásokat rendeztek, valamint nagy lakomát tartottak a nyári aratás első terméseiből. Az ünnep eredetileg tizenöt napon át tartott. Az írek ma is Taillte-játékok néven tartják az ünnephez kötődő szertartásokat.

A játékok egyik eleme a Taillte-menyegző: az ifjú jegyespár jelképes házasságot kötött, - egy lyukas kövön át fogták meg egymás kezét - ami vagy "egy évig és egy napig", vagy a következő Lammasig tartott. Ekkor eldönthették, hogy folytatják a kapcsolatot, vagy - ősi kelta szokás szerint - ugyanazon a helyszínen háttal állnak egymásnak és eltávolodnak, vagy másképp: egyszer megkerülik egymást, így vetve véget a jelképes Taillte-házasságnak. Ezek a próbaházasságok egészen a XV. századig érvényben voltak.

Más brit hagyományok augusztus 6.-ra teszik az ünnepnapot, asztrológiai megfontolásból: e nap régi idők óta "erőpont" a zodiákuson, az Oroszlán szimbólumával. Az ünnep a középkorban a Lammas (Loaf-mass) nevet kapta, ennek jelentése: cipó-mise, és a keresztény kenyérszentelés szertartására utal, amikor az első aratásból sütött cipókat hagyományosan megszentelték. Szokás volt e napon vásárokat is tartani, amik leginkább a társkeresés, kapcsolatteremtés célját szolgálták.

A hagyományos wicca Lughnasad része a kenyérevés és darabjainak tűzbe szórása, vagy más felhasználása a szertartásban, illetve gabona szórása az Istennő képeire vagy jelképeire. Az ünnep színei a vörös és a narancs. A wiccák ilyenkor házi kenyeret sütnek, melyet Nap vagy ember alakúra formáznak az Isten tiszteletére. Az oltárra helyezett, gabonaszálakból készített csutakbabák az Istennő jelképei. Régi szokás elültetni a szertartáson fogyasztott gyümölcs magvait. Ha a magok kicsíráznak és szárba szökkennek, a wiccák gondosan ápolgatják a növényeket, mert ezek az Istennel és az Istennővel kialakított jó kapcsolatuk jelei.

A hagyomány szerint ilyenkor érdemes ellátogatni a mezőkre, földekre, gyümölcsösökbe, gyógyforrásokhoz és tavakhoz.

Az asztalra kenyér kerül, földieper, málna, szeder, makk, vadalma, valamint minél többféle gabona és helyben termő gyümölcs. Torta és almabor zárhatja az étkezést."

Szerző: Osara la Mort, a Kelta-Wicca Hagyományőrzők egyházának főpapnője
Forrás: http://www.wicca.hu/index.php?mod=cikkolvas&cikkid=1166

Saját magam annyit szeretnék hozzátenni, hogy bár az ünnep erősen kötődik Lugh istenség (átvitt értelemben Napatya) figurájához, számomra inkább az Istennőről szól, hiszen a tőle kapott terményekért, gyümölcsökért, egyéb javakért mondunk köszönetet. Az oltárra kerülő és a szertartásban felhasznált ételek, gabonaszemek, csutakbabák mind a Nagy Anya testéből születtek, őt reprezentálják, így közelebb érzem magamhoz őt, mint a már gyengülő fényű Istent, aki fokozatosan visszahúzódik a "porondról". Habár mindabban, amit learatunk, leszüretelünk, leszedünk a következő hónapokban, az Istennővel egyenértékű alkotó-teremtő szerepe van, számomra Lammas és a Mabon elsősorban az Úrnőről, az ő ajándékairól szól - hiszen általuk életet és reményt ad nekünk (ha a közelgő ínséges, zord időszakra gondolunk:)). Míg az Úr lassanként erejét veszti. Földanya továbbra is élettől duzzad, és bőségben füröszt bennünket.
Természetesen nem csak a kézzelfogható mezőgazdasági javakért lehetünk hálásak, hanem minden egyéb ajándékért, adományért, sikerélményért, megvalósított célkitűzésért, ami az eddigiek során elértünk. Habár az éves szintű "kiértékelés" inkább a Samhain vagy a Yule, esetleg az Imbolc vagy Ostara (mint új kezdet) idején aktuális, én most is bátran mondok köszönetet mindazért, amit az istenek jóvoltából kaptam vagy teljesítettem.
 

Áldás (és sok finom gyümölcs) belétek:D!
Hulló Eső, 2010-08-07