A kövekezőkben ismertetem a "hogy csináljunk istenfélő, hitoktató nővérünkből tüzet okádó házisárkányt" című varázslatot.
a,- végy egy másfél órásnak ígérkező, végül négy órásra nyúló gyerekvigyázást
b,- aprítsd bele a közelmúlt vitatkozásainak javát
c,- fűszerezd meg az előző 5 év hasonszőrű emlékeiből merített gyöngyszemmekel
d,- végül alaposan dolgozd össze a saját, lassan gyűlő, immáron túlcsorduló bosszúságoddal
e,- azon nyersen, díszítetlenül, email formájában tálald a kedves testvér elé
--- pár órán belül garantáltan jelentkezik a hatás
Kellemetlen mellékzöngéje, hogy a veszekedés fölötti bánatodban kóros álmatlanságban szenvedsz a következő éjszakán.
Komolyra fordítva a szót, tényleg nem tudom, hogy segíthetnék a nővéremen, aki igencsak ferdén tekint a világra. A látásmódja abnormális mértékben énközpontú, és a magatartása bizonyos esetekben rémisztően önző, telhetetlen, rosszmájú és kicsinyes. A család maradék részével karöltve már jó ideje fontolgatjuk, hogy valahogy szembesíteni kellene a tények valós állásával; végül épp én, -a legbizonytalanabb egzisztenciával, ergo a legkevesebb hitellel, ellenben a legnagyobb támadási felülettel rendelkező személy- vállaltam fel a dolgot. Alighanem sikerült is vérig sértenem. S nem elég, hogy én vagyok a legfiatalabb, nincs se diplomám, se állásom, se önálló lakhelyem, se gyerekem, se férjem (de még egy nyavalyás pasim se), én viselem a legnehezebben a nyílt konfrontációt. Már most kedvem lenne bőgve bebújni a takaróm alá, és megvárni, míg a dolgok szépen elsimulnak. Hiába tudom, hogy igazat írtam, hiába tudom, hogy igencsak időszerű volt helyretenni a dolgokat, legszívesebben a ruhámat szaggatva bocsánatért esedeznék.
Szerencsére a legidősebb testvérünk is megtámogatott egy, a problémás huginak küldött levéllel, amit bizonyára nem fog tudni olyan lekezelően félretolni, mint az enyémet - kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá. Csak nehogy a végén még én legyek a fekete bárány, míg ők szépen kibékülnek a háttérben.
Ha nem hat rá a szép szó, el fogok gondolkodni valami bűbájon, ami segít, hogy kiegyensúlyozottabb és elégedettebb legyen (merthogy örökösen keveselli azt a korántsem keveset, amivel bír, legyen szó tárgyi javakról vagy segítő kezekről, rokoni támogatásról, családi szeretetről), hogy a vélt vagy valós hiányosságok, sérelmek számon tartása helyett az életét kitöltő pozitívumokra tudjon koncentrálni. Tudom, tudom, csúnyarossz Hulló Eső, belepiszkál egy másik ember csipkés lelkivilágába, a mágia nem erre való, et cetera. Még meggondolom de hiszek benne, hogy a megfelelő varázslat a javára szolgálhat.
Bizonyára rémes perszónának gondoltok, amiért ilyen aljasságot fontolgatok, arról nem is beszélve, hogy kiteregetem a családi szennyest a nagyvilág orra alá... Mea culpa, hajnali fél kettőkor nincs kinek keseregjek.
Pedig olyan szép este volt! Holdtölte, rituálé, táncika meg a többi.
:(
Jobb éjszakát!
Hulló Eső, 2010-08-25 (akkor is, ha a blogger mást állít.)
a,- végy egy másfél órásnak ígérkező, végül négy órásra nyúló gyerekvigyázást
b,- aprítsd bele a közelmúlt vitatkozásainak javát
c,- fűszerezd meg az előző 5 év hasonszőrű emlékeiből merített gyöngyszemmekel
d,- végül alaposan dolgozd össze a saját, lassan gyűlő, immáron túlcsorduló bosszúságoddal
e,- azon nyersen, díszítetlenül, email formájában tálald a kedves testvér elé
--- pár órán belül garantáltan jelentkezik a hatás
Kellemetlen mellékzöngéje, hogy a veszekedés fölötti bánatodban kóros álmatlanságban szenvedsz a következő éjszakán.
Komolyra fordítva a szót, tényleg nem tudom, hogy segíthetnék a nővéremen, aki igencsak ferdén tekint a világra. A látásmódja abnormális mértékben énközpontú, és a magatartása bizonyos esetekben rémisztően önző, telhetetlen, rosszmájú és kicsinyes. A család maradék részével karöltve már jó ideje fontolgatjuk, hogy valahogy szembesíteni kellene a tények valós állásával; végül épp én, -a legbizonytalanabb egzisztenciával, ergo a legkevesebb hitellel, ellenben a legnagyobb támadási felülettel rendelkező személy- vállaltam fel a dolgot. Alighanem sikerült is vérig sértenem. S nem elég, hogy én vagyok a legfiatalabb, nincs se diplomám, se állásom, se önálló lakhelyem, se gyerekem, se férjem (de még egy nyavalyás pasim se), én viselem a legnehezebben a nyílt konfrontációt. Már most kedvem lenne bőgve bebújni a takaróm alá, és megvárni, míg a dolgok szépen elsimulnak. Hiába tudom, hogy igazat írtam, hiába tudom, hogy igencsak időszerű volt helyretenni a dolgokat, legszívesebben a ruhámat szaggatva bocsánatért esedeznék.
Szerencsére a legidősebb testvérünk is megtámogatott egy, a problémás huginak küldött levéllel, amit bizonyára nem fog tudni olyan lekezelően félretolni, mint az enyémet - kíváncsi vagyok, hogyan reagál rá. Csak nehogy a végén még én legyek a fekete bárány, míg ők szépen kibékülnek a háttérben.
Ha nem hat rá a szép szó, el fogok gondolkodni valami bűbájon, ami segít, hogy kiegyensúlyozottabb és elégedettebb legyen (merthogy örökösen keveselli azt a korántsem keveset, amivel bír, legyen szó tárgyi javakról vagy segítő kezekről, rokoni támogatásról, családi szeretetről), hogy a vélt vagy valós hiányosságok, sérelmek számon tartása helyett az életét kitöltő pozitívumokra tudjon koncentrálni. Tudom, tudom, csúnyarossz Hulló Eső, belepiszkál egy másik ember csipkés lelkivilágába, a mágia nem erre való, et cetera. Még meggondolom de hiszek benne, hogy a megfelelő varázslat a javára szolgálhat.
Bizonyára rémes perszónának gondoltok, amiért ilyen aljasságot fontolgatok, arról nem is beszélve, hogy kiteregetem a családi szennyest a nagyvilág orra alá... Mea culpa, hajnali fél kettőkor nincs kinek keseregjek.
Pedig olyan szép este volt! Holdtölte, rituálé, táncika meg a többi.
:(
Jobb éjszakát!
Hulló Eső, 2010-08-25 (akkor is, ha a blogger mást állít.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése