utóirat

Az iménti kis eszmefuttatást nagyon földhözragadt események indukálták. Ezerrel készültem a vizsgáimra, rettegve a bukástól. A tanulás hevében keresgélni kezdtem egy jegyzetet: félretoltam az ágyam előtt álló, tankönyvekkel, füzetekkel és íróeszközökkel telepakolt kerek kosarat (hátha mögéje pottyant) - és a kosár takarásában, félig az éjjeliszekrény alá csúszva megtaláltam elveszettnek hitt borostyánkő-nyakláncomat. A kövecskét tavaly ősszel egy rövid bűbájba foglaltam, s később mint szerencsehozó amulettet viseltem a különféle zéhák, majd a diplomavédés és az államvizsga alkalmával. Gondoltam, nem lehet véletlen, hogy éppen most akadt a kezem ügyébe. A hétfői és a szerdai vizsgára is magammal vittem - és lőn, a körülmények összeesküdése ellenére (nem kezdek bele a részletekbe, de higgyétek el: elég rosszul indult mindkét kollokvium) egy agrokémia ötössel és egy mezőgazdasági géptan négyessel az indexemben távoztam. 

Ennyit a véletlenekről :)

Áldás!

véletlen?

A mágikus gondolkodásmód szerint minden mindennel kapcsolatban áll. Amint fent, úgy lent; a részben megmutatkozik az egész. E világlátás az univerzumra egyetlen, organikusan összefüggő szerves egységként gondol, amelynek folyamatai - legyenek bármely nagyívűek - kihatnak a legapróbb, legjelentéktelenebbnek tetsző részletekre is. Az asztrológia vonatkozásában például a születésünk pillanatában regnáló és sorsunkat befolyásoló kozmikus erőviszonyokról a földi kultúrát, időszámítást, vallást, gondolkodásmódot és tudományt legközelebbről meghatározó csillagok, bolygók - utólag is pontosan megállapítható, feltérképezhető - helyzetéből, egymáshoz való viszonyulásából következtetünk; míg egy jós a földre hulló csontok, a markába akadó rúnakövek, a frissen kiontott belek, az egymás után sorakozó kártyalapok alapján olvassa ki a jelen - jövőnkre kiható - történéseit, amelyek csírájukban hordozzák a változást.

Nővérem egy alkalommal a "pogány fatalizmus" kifejezéssel élt, utalva a korai politeista ember végzet-hitére, s azon meggyőződésére, hogy környezetének elemei olyan előjeleket, tabukat és ómeneket hordoznak, amelyek meghatározzák a sorsát. De vajon ostobaság-e ez a gondolkodásmód? Természetesen nem hiszem, hogy minden apróságnak különös jelentőséget kéne tulajdonítanunk - aki ezt teszi, az beleveszik a kritika nélkül elfogadott hiedelmek, az élet minden területére kiterjedő babonák és az alaptalan aggodalmak, feltételezések útvesztőjébe. Ám azt bizton állíthatom, hogy - nem is kevésszer - életünk eseményei (köztük a leghétköznapibb, legjelentéktelenebb történések) mögött egy rendezőelv mutatkozik meg. Hogy az utunkat segítőtáblák szegélyezik, csak meg kell tanulnunk felismerni őket. 

A Gaia-elmélet hívei a Földet hatalmas élőlényként jellemzik. Valóban, e megközelítés nem áll távol a valóságtól. A földi ökoszisztémák közötti kölcsönhatások legalább olyan kifinomultak, összetettek, árnyaltak és főleg - pótolhatatlanok, mint az emberi szervezetet átszövő biokémiai kapcsolatok sokasága. Megfordult a fejemben a feltételezés, hogy e teóriát talán az univerzum egészére is kivetíthetnénk - azaz nem csak bolygónkat, hanem az egész világmindenséget kéne egyetlen, gigászi szervezetnek tekintenünk (s máris a gyönyörű Világfa-elképzelésnél vagyunk, - de erről most nem szólok...).

Namármost, a testünkben lejátszódó folyamatok - legyenek kórosak-károsak vagy az egészséges életműködésekhez tartozók - egyértelmű nyomokat hagynak maguk után. Ha a testben egy szerv megbetegszik, az különféle tüneteken keresztül mutatkozik meg. E tünetek sokszor nem közvetlenül a beteg szervnél, hanem attól látszólag független módon jelentkeznek. Mégis, az orvostudomány - hosszú évezredek alatt - kitapasztalta, felismerte a szimptómák valódi okát, s vagyunk olyan szerencsések, hogy az ok-okozat közti összefüggések feltárásában is jól állunk. Nem így a - fizikai paraméterekkel le nem írható - kozmikus törvényszerűségek tekintetében. Pedig ha egyetlen élőlényként tekintünk akár Földanyára, akár a mindenség egészére - mi sem tűnik természetesebbnek, minthogy a benne lejátszódó folyamatokról tünetek útján hírt ad. Testünk is tudatja velünk a felszín alatt zajló eseményeket, változásokat, ilyen vagy olyan módon - hogy is gondolhatnánk, hogy a Föld vagy épp a kozmosz önnön állapotáról nem közöl jeleket? 

Ezek egy részét, a kézzelfogható biológiai és fizikai törvények hatálya alá eső jelenségeket (mint amilyen a bolygók körpályája a csillaguk körül. vagy a csillagok életciklusa, vagy a tengeráramlatok rendszere, az éghajlatváltozás következtében fellépő időjárási anomáliák, a felmelegedés miatt instabillá váló ökoszisztémák átalakulása) a tudomány vizsgálja.
Én azonban hiszem, hogy a mindenség nem csak az efféle látványos változások útján hat az életünkre. Hogy rejtett törvényszerűségeinek, a tudomány hatókörén kívül eső folyamatainak - melyek a lélek mélyén visszhangzanak - szintén megvannak a maguk 'tünetei'. Általában nem ordítóan egyértelmű jelek, inkább a részletekben rejlő árnyalt, finom, alig észrevehető motívumok. Jelentőségüket csak akkor érthetjük meg, ha nyitott szívvel, befogadó elmével és az univerzumra hangolódva járunk-kelünk a nagyvilágban. Ha egyensúlyban vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel, felismerjük abban a nekünk szánt jelzéseket, figyelmeztetéseket és előjeleket. Rádöbbenünk, hogy nem véletlenül keltette fel az érdeklődésünket egy film, egy dal, egy lehulló falevél, egy harmatos mohapárna, egy ásvány, egy virág. Megértjük, hogy a világnak mondanivalója van a számunkra, - csak meg kell tanulnunk odafigyelni rá.
Hogy e mentalitás egyenlő a fatalizmussal? Aligha. Nem kell azt éreznünk, hogy marionettbábként rángatnak bennünket fölöttünk álló hatalmak. Hiszem ugyan, hogy a 'sors', mint olyan, létezik; hogy az ember magában hordozza életpályájának lehetőségeit és buktatóit, s van, amelyik elől nem menekülhet. De azt is hiszem, hogy a döntéseink jellemeznek bennünket, s hogy utunk fordulópontjain miénk a választás. A világegyetem mindehhez, ha úgy tetszik, súgóként asszisztál; elárulva a maga állapotát s benne elfoglalt helyünk alapján szelíden megmutatva az uta(ka)t, amely(ek) ránk vár(nak). Nincs más dolgunk, mint meghallani tanácsait, és befogadni azok mondanivalóját.

Áldás!

3 órával és 20 perccel később

Oké, íme egy jótanács. Ha természet anyánk ringató ölén járva-kelve valaha is utatokba akad egy lenyúzott vaddisznóbőr, eszetekbe ne jusson hazavinni.

hogswatch

Ha vannak kínos pillanatok az életben, hát ez az volt. Koromsötétben, átfagyva, hátamon egy katonazsákba gyömöszölt, közel tízkilós vaddisznógereznával indultam hazafelé az erdőből - bringával - mikor hétéves unokahúgom felhívott, hogy menjek át játszani.

Kezdjem az elején? Rendben.

Délután sétára indultunk Árnyékommal. Az erdő úgy vonzott, akár a mágnes: hónapok óta nem jártam a hallgatag fák között, így hát arrafelé vettük az utunk. Majdnem három órán át csavarogtunk a rengetegben, időnként a tavaszt megelőlegező, friss-zöld tyúkhúr,- turbolya,- és fecskefű-hajtások közt lépkedve, máskor hóban tapicskolva. Hazafelé menet az út mellett észrevettem valami gyanúsan szőrös-agyaras dolgot, ami közelebbről megszemlélve egy gondosan lenyúzott, ám nyilvánvalóan magára hagyott vaddisznóbőrnek bizonyult. Persze bennem megmoccant a gyűjtőszenvedély; dehát zsebre mégsem dughattam. Azonkívül kicsit elrettentem a feladat nagyságától, a bőr ugyanis - amelynek tulajdonosával valószínűleg orvvadászok végeztek - magába foglalta a fejet csontostul-mindenestül, meg amúgyis: mit kezdjen egy magamfajta szende vidéki leány egy sülő nyers irhájával? Édesapám - telefonos konzultációnk során - szintén hathatós érveket sorakoztatott fel amellett, hogy miért hagyjam ott a trófeát, ahol van. A dilemmát végül - hazaérkezésem után - édesanyám szörnyülködő sápítozása döntötte el. Mire befejezte az általam egyre-másra hazahurcolt állati hulladékokról (a határban történő bóklászásaim gyümölcsei közt akadt már szarvaskoponya, disznófej, kecskecsontváz és miegyéb) és a bennük hemzsegő bacilusokról szóló litániáját, lelkem mélyén megszületett az elhatározás, hogy csakazértis visszamegyek a kocabundáért.

Nem volt valami szívderítő túra. Az éj leple alatt, hátamon igazi malaclopó:) hátizsákkal, lefagyott, ködös úton tekertem el az erdő széléig. Úgy éreztem magam, mint valami tolvaj, holott a dicső vadászok a bőrt nyilvánvalóan ottfelejtették (vagy nem is szándékoztak elvinni). Annak ellenére, hogy a hideg makulátlanul konzerválta, a felszínét borító ázott falevelek és hóolvadék alapján számomra olybá tűnt, hogy napok (hetek?) óta hever a földön. Legalábbis ezzel győzködtem magam az elbirtoklás jogszerű volta felől. A másik jóbarátom, ami megkönnyítette az akció lelkiismereti vonatkozásai fölött történő könnyed átlépést, a sötétség volt.

Elég annyi, hogy - bár az orromig alig láttam - végül megtaláltam és sikeresen begyömöszöltem a bátyám katonai málhazsákjába a zsákmányt. Aztán a diadal szárnyain hazasuhantam :), lezuhanyoztam, sebészi igényességgel fertőtlenítettem még azon porcikáimat is, amelyeknek esélyük sem volt érintkezésbe lépni a desznyóval, és - természetesen - átsétáltam a nővéremékhez, játszani a porontyokkal.

A kellemetlenebb része persze majd most következik, de arról egyelőre hallgatok.

:)

péntek 13 (II)

csak nem álltam meg e napot blogolás nélkül. előszöris, ha némi - kritikus lelkülettel olvasandó - információra vágytok a péntek 13-hoz kötődő közkeletű babonák tekintetében, ajánlom a tavaly augusztusi bejegyzést.

hogy mi történt ma? semmi különös - rengeteget tanultam, a fél délutánt a kertben ücsörögve töltöttem, és - a különféle műtrágyák jellegzetességeit taglaló jegyzetből föl-fölpillantva - gyönyörködtem az ég kékségében, a felhők sokszínű alakgazdagságában, a heves szélrohamok táncában...

...ó, elbűvöl ez az idő. majd kibújok a bőrömből. legszívesebben kacagva, ugrándozva rohannék, ameddig a lábam bírja. miközben füvet szedtem a tengerimalacoknak az árokszélen, friss tyúkhúr-hajtásokra bukkantam. a vadrózsánk el sem hullatta a leveleit, úgy fest, ezen a télen kipróbálja az örökzöld divatot. az aranyesőn duzzadnak a rügyek. a levegő megtelt a változás dinamizmusával, izgalmas, visszafojtott feszültségeivel, kiapadhatatlan energiájával. a lázas tavaszi ősrobbanás erői már a felszínt ostromolják. bennem is új életre kelnek kiszáradtnak hitt kósza érzelmek

gyönyörű, gyönyörű volt ez a nap

irány erdélyország

Kedves, Erdélyben élő barátnőm unszolására január utolsó hetét a Hargita ölelésében fogom tölteni (nagy duzzogva:)). Lesz disznóvágás, minitáncház, sok-sok babázás, némi birkaganajolás, meg persze mélyenszántó beszélgetések (mindkettőnkre ráfér a szennyes kiteregetése). Furcsamód egyelőre nem stresszelek az utazás miatt (rendszerint nehezemre esik elindulni - később aztán már fenemód élvezem a kimozdulást), talán mert annyi egyéb feladatra kell koncentrálni addig is. Példának okáért a jövő héten három vizsga fenekedik rám. Megyek is vissza tanulni :).

csillagos álmokat!

könvytári kitekintő

Ma elzarándokoltam a megyei könyvtárba azzal a feltett szándékkal, hogy visszaadom a lassan négy és fél hónapja nálam porosodó, még augusztusban kikölcsönzött és az utolsó utáni extra hosszabbítást is túlhaladó kilenc könyvet. Szilárdan eltökéltem, hogy nem fogok kivenni újabb olvasmányokat, mert a vizsgaidőszak sűrűjében ugyan kinek van ideje olvasgatni?

Végül persze hat kötettel a hónom alatt távoztam. Íme a címlista - gondoltam, akár még közhasznú is lehet, amennyiben felkelti valaki érdeklődését a nevezett művek iránt:)

Makra Sándor: A mágia (Magvető, 1988)

Mircea Eliade: Vallási hiedelmek és eszmék története I. (Osiris-Századvég, 1994)

Perle Besserman: A Kabbala és a zsidó misztika (Szukits Könyvkiadó, 2003)

Róheim Géza: A varázserő fogalmának eredete (Budapest, 1914 - reprint kiadás)

Szepes Mária: A smaragdtábla (Édesvíz kiadó, 1994)

Várkonyi Nándor: Varázstudomány I. (Széphalom Könyvműhely, 1998)

Ha már itt tartunk, íme még néhány iromány, amely a helyi városi könyvtár kollekcióját gazdagítja, noha jelenleg épp az én polcomon díszeleg: 

Kabay Lizett: A táltos színeváltozása (Mentor Kiadó, 2005)

Kandra Kabos: Magyar mitológia (Magyar Ház Kft, 2006)

Kótyuk Erzsébet: A népi gyógyítás hagyományai egy kárpátaljai magyar faluban (Európai Folklór Intézet - Osiris, 2000)

Vajkai Aurél: Népi gyógyászat (Jószöveg Műhely Kiadó, 2003)

Test, lélek, természet - tanulmányok a népi orvoslás emlékeiből (a SZTE Néprajzi Tanszékének kiadványa, 2002)

Jó olvasgatást!:)

a széllel szemben járok...

a mai biciklizés - városba be, városból ki - eszembe juttatta gyerekkorom egyik kedvenc dalát, a fonográf slágerét

tavaszi szél...

Talán korai még az örvendezés, de üsse kavics: ugye ti is érzitek a tavasz leheletét? Mert én bizony érzem. Érzem a vadul süvítő, rakoncátlan északi szélben, az ég pajkos kékségében, a rajta vágtázó nedves hasú fellegek vonulásában, a csupasz föld barnaságában, a fűszálak zöldellő reménykedésében, a harmatgyöngyökkel borított árokpartban, az alvó, mozdulatlan erdőben, a levegő illatában.

Valami megváltozott. Valami készülődik, valami közeleg. A nappalok hosszabbodnak; a dermedt felszín alatt egyre fokozódik az élet áramlása.

Haragudnom kéne a globális felmelegedésre, amiért elrabolta gyermekkorom hópaplan alatt szunnyadó, fagyos kristálypompába öltöztetett teleit, és haragszom is: de nem tudok haragudni erre a fergeteges, lélek-bontogató, hűvös-friss tavaszelőre, még akkor sem, ha játszi látszat csupán.

az idő bűvöletében X: farkashold

Egyéb elnevezései: csendes hold, hó-hold,szűz hold, viharhold, hideg hold, kezdetek holdja, yule utáni hold, kis téli hold, szörnyű hold, különleges hold, sütögető hold, nagy szellem hold, ünnepi hold (E. Holland nyomán).

E holdtölte - Dorothy Morrison szerint - két okból nyerte el a 'farkashold' titulust Az egyik kézenfekvő: mivel ez az év legfagyosabb, legkietlenebb, táplálékban legszegényebb időszaka, a farkasok és más ragadozók nem érik be egyre fogyatkozó erdei zsákmányukkal; az ember által lakott területeket is meglátogatják a könnyű prédának számító háziállatokra vadászva.

Másfelől a farkasok jellegzetes vonása a közösségi összetartás. Életreszólóan választanak párt, akárcsak az emberek; és falkában élnek, hogy a mindennapi túlélés terheit megosszák egymás között (oké, ez a szöveg harmatosan naív, de igyekezzünk a falkaösztönt emberi vonatkozásban értelmezni)

Az ember természeténél fogva közösségi lény. A társadalom szerkezetének alapja nem az egyén, hanem a család. Eleink a kezdetektől fogva kisebb-nagyobb, rokonsági viszonyokon alapuló közösségekbe (családokba, nemzetségekbe, törzsekbe, nemzetekbe) tömörültek. Az ember egymagában elsorvad, lelkében megcsonkul, elszegényedik (ugyan nem akarom azt mondani, hogy nem akad köztünk született remete-alkat, de azt hiszem, ritka jószág). 

A januári telehold arra emlékeztet bennünket, hogy törődjünk többet a családtagjainkkal. Az ünnep alkalmából töltsünk némi időt a szeretteinkkel; szenteljünk pár gondolatot a (távollevő) rokonainknak, hozzátartozóinknak. Nélkülük, a tetteik, szavaik nélkül (akár pozitív, akár negatív hatást gyakoroltak ránk) nem lennénk azok, akik vagyunk. 

Az ember egyéniségét, karakterét a genetika csak részben definiálja. A személyiségfejlődésben a környezetnek kulcsszerepe van; és mindannyiunk legmeghatározóbb környezete, amelyhez a korai évek alapvető fontosságú érzelmi-fizikai tapasztalatai kötődnek, a család és az otthon. Azoknak az embereknek az életritmusához, értékrendjéhez, moralitásához szocializálódunk, akiknek a körébe belenövünk; persze idővel tőlük független, saját meglátásaink, erkölcsiségünk, életmódunk alakul ki, mégis - abban, amit elértünk, akivé lettünk, benne rejlik a családunktól kapott minden jó és rossz. 

Ugyancsak gondoljunk az őseinkre. Elődeink öröksége a vérünkben kering, bele van kódolva a minden sejtünkben lüktető DNS-láncba. Tőlük származunk, nekik köszönhetően kóstolhattunk bele az élet csodájába. Ne feledkezzünk meg erről.

Ha varázsolni akarunk, ez az esbat kiváló a családi problémák leküzdéséhez, a család összetartásának megerősítéséhez, társas kapcsolatok (legyen szó szerelemről vagy akár munkaviszonyról) javításához, általában érzelmi ügyekhez; illetve a bátorságot igénylő új kezdetek (újrakezdések) megtámogatására. 

Dorothy Morrisontól idézem az alábbi invokációt (párhuzamosan vele olvasható saját nyersferdítésem):

"Mother Goddess, hear me plea..................Holdanya, halld a kérésemet

Bring Wolf Moon energy to me...................Hozd el a Farkashold energiáját nekem

And with it, bring into my heart....................És vele hozd szívembe

That constant love that does not part...........A tartós szeretetet, amely nem tesz különbséget

From friends or family or those....................Barátok, család, és mindazok között,

Who hold me dear - both far and close.......Akik szeretettel kitartottak mellettem - legyenek távol vagy közel

Lend courage as I start anew......................Kölcsönözz nekem bátorságot az új kezdethez,

Please bring these things, I ask for You"......Kérlek, add meg, amit kérek Tőled!

Insturkciók a ceremóniához:

- öltözzünk burgundivörösbe vagy rózsaszínbe, vagy a piros egyéb árnyalatába, kifejezve a szeretet és összetartás erejét

- ugyene célból gyújtsunk hasonló árnyalatú gyertyát az oltáron

- égessünk örökzöldekből készült füstölőt (pl. fenyőillatút)

- dekoráljuk az oltárt a családtagokról készült fényképekkel, a közös élményeket felelevenítő szuvenírekkel, egy-egy ereklyeként megőrzött személyes ajándékkal, a múlt mementóival. Díszítő gyümölcsként alkalmazzunk almát.

- jelöljük a kört örökzöldekkel, amelyek a szeretet tartósságára, örökérvényűségére emlékeztetnek bennünket; s egyben az élet és a növekedés mindig megújuló ciklusát szimbolizálják.

- a Torta és Bor alkalmával fogyaszthatunk édes-sukros süteményeket és almalevet.

Hogy milyen egyéb témakörök kötődnek hozzá? Eileen Holland értelmezésében a következők: levegő, hó-, jég mágia, konyhai varázslatok (varázslatosan finom ételek elkészítése;));  lustaság, kényelmesség,  kezdetek, új tervek, elgondolások; az önmagunkra, személyes problémáink megoldására fordított energia, kreativitás, kezdeményezőkészség, újjászületés, megújulás, felfrissülés, védelem, varázslatok hatástalanítása vagy visszafordítása, szülés, születés, gyermekek, fiatalság, ártatlanság, megtisztulás, csend, túlélés, szegénység, ínség száműzése (anyagi és spirituális, lelki-érzelmi vonatkozásban egyaránt).

Források: 

Hollan, Eileen: The Spellcaster's References (Weiser Books, 2009)

Morrison, Dorothy: Everyday Moon Magic (Llewellyn, 2004)

Egy utolsó jótanács: időben kezdjétek el az ünneplést, ne járjatok úgy, mint én, aki az egész napos láblógatás után akkor kaptam észbe, mikor már majd' leragad a szemem :) Áldott-szép esbatot!

jeszenszky istván

A youtube-on csak néhány videó található az előadóról (mondhatnám úgy is, hogy méltatlanul kevés). Az alábbiakban közölt felvétel Jeszenszky művészi sokoldalúságának keskeny szeletkéjét hivatott demonstrálni; a szívéhez nyilvánvalóan közel álló keleties hangzásvilágon túl számos egyéb kultúra, népcsoport zenei örökségéből merít. Dalai sokszor nem fix, előre megírt vagy készen betanult szövegűek- dallamúak, hanem ösztönös, spontán, improvizatív, a pillanat ihletésére (avagy, ahogy ő fogalmaz - az égiek sugallmazására) született rögtönzések. Így vagy úgy: nagyszerű muzsikus, aki életművével vallásokon átívelő hidat teremt kelet és nyugat, múlt és jelen, - ember és ember között. 

holdtölte

Ma este 20:00-tól telihold-szertartás lesz Szentbékállán a Napfényszentélyben, Jeszenkszky István közreműködésével. Aki nem ismerné az úriembert, egy kiváló hazai énekmondóról, - vagy inkább egyfajta kimagasló zenei tehetséggel megáldott sámánba öltött jógiról van szó. Csodálatos, spirituális telítettségű dalaival fantasztikus lelki élményt nyújt, mélyről jövő harmóniával ajándékoz meg, s minden pirulánál hatékonyabban gyógyít. 

Oké, tudom, a fenti pár mondat úgy hangzott, mint egy elcsépelt reklámszöveg. Hogy őszinte legyek, még csak egy Jeszenszky-előadáson voltam, de az magával ragadott. Sajnos nem tudok részt venni a ma esti szertartáson, azonban talán a következőre már eljutok; addig is szívből ajánlom bárkinek, aki elég közel lakik a helyszínhez. és kedve támad némi zenés ünneplésre. Vallási hovatartozás nem fontos, nyitott fül, szív és lélek annál inkább :).

magyar kalendárium IX - január 6, vízkereszt

Gondolom, már rájöttetek, hogy ez a - néprajzi indukáltságú - bejegyzés-sorozat egyfajta kitekintés a magyar népi kultúra és néphit irányába. Azt tapasztalom, hogy hazai pogány körökben (legalábbis a nyugati ihletésűekben) méltatlanul kevés figyelmet kap a Kárpát-medence hagyománykincse, múltja, mitológiája és folklórja. Míg lelkesen habzsoljuk a nagynevű európai nemzetek és egzotikusnak számító távoli kultúrák isteneinek, hőseinek legendáit, s évszázados mágikus praktikáit, addig elfeledkezünk róla, hogy nekünk, magyaroknak is megvannak a magunk hiedelemlényei, népmesékben, népművészeti motívumokban, énekekben és mondákban fennmaradt pogány hittöredékei, széles körben alkalmazott mágikus eljárásai, varázslattal átszőtt népszokásai. S legalább olyan izgalmasak, sokszínűek, magukkal ragadóak, mint - teszem azt - az egyiptomi kultúra. Úgy érzem, érdemes megismernünk ezeket kicsit közelebbről is. Oly nagyra tartjuk az ősök szellemi hagyatékát és bennünk élő örökségét - tiszteljük meg hát őket azzal, hogy némi figyelmet áldozunk az életükre és halálukra.

Persze aki úgy érzi, hogy hozzá a kelták, a germánok, a vikingek vagy a szlávok varázslatos világa közelebb áll, mint a kicsi-sárga-savanyú-deamiénk-nek bélyegzett és az ifjabb nemzedék szemében többnyire "égő"-ként rögzült magyar múlt, annak szíve joga elmerülni fenti kultúrák csodálatos gazdagságában, és átugorni a néprajzi témájú bejegyzéseket :) - én nem ítélkezem. Hogy tehetném, miközben a nicknevem miwok eredetű, a pártfogó istenem Thor, s az én szívemnek is kedvesek idegen népek történetei, dalai, istenei és szellemlényei; de mellette azért a hazai kínálatból is szemezgetek :).

A magyar folklór - tetszik vagy nem - eltéphetetlenül összefonódott az ezeréves kereszténységgel. Így aztán jeles napjaink javarésze keresztény ünnepekhez kötődik; ugyanakkor a kapcsolatos népszokásokból pogány múltunk visszhangja csendül ki.

"Vízkereszt vagy háromkirályok napja a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését. A Gáspár, Menyhért, Boldizsár néven emlegetett napkeleti királyok az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei voltak.

Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.

A vízkeresztkor szentelt vízzel még aznap beszentelték az állatokat, ittak és a kútba is öntöttek belőle. Az Ipoly menti községekben a kelenyeiek a ház földjét meglocsolták a szenteltvízzel, hogy a gonosz szellem ne ártson, és Isten áldása legyen a házon, a gyerekeknek is adtak egy-egy kortyot, hogy egészségesek legyenek. Az istálló sarkait is megszentelték – ugyancsak az ártó hatalmak ellen. Bélapátfalván a kútba és az állatok ivóvizébe is tettek belőle.

Az esztendő folyamán megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat. Borogatták a fejfájóst, itatták vele a beteget. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek és a vihar elűzésére. Vízkeresztkor a szenteltvizet háromkirályok vizének is nevezik. Sokféle alkalmazása közt meg kell említeni, hogy Szeged környékén kenyérsütésnél is hintettek belőle néhány cseppet.

A házszentelés alkalmával krétával rajzolták fel Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot. Úgy vélték, ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen. Termékenységvarázsló praktikák is kapcsolódhattak a házszenteléshez. Például a moldvai Pusztinán, „hogy a tyúkok tojjanak, akkor mikor vízkeresztkor járt a pap a keresztvel, mert nálunk szokott járni házszentelni, akkor ráültettük mindig a padra. A padon vót ilyen terítő, a terítő alá raktunk zabot, árpát, kukoricát, s a pap, ha ráült, akkor azt mondták, hogy sokat tojnak a tyúkok” (Bosnyák S. 1980: 119).

[...]

Az ünnephez tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás szokása. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. A lejegyzett szokásváltozatok egy részében már csak a szereplők elnevezése sejteti, hogy a háromkirályjárás valamikor dramatikus jellegű játék volt. Többnyire már csak az adománykérő, ünnepköszöntő háromkirályjárás változatait ismerjük.

[...]

Vízkereszt napjához is kapcsolódnak időjárásjóslások. „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondják Berettyóújfalun. „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – hangzik a rigmus hegyközi változata. Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált. Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek. Kelenyén a nyári csapadékmennyiségre jósoltak: „Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elig esső a nyáron.” A tápaiak szerint, ha ezen a napon süt a nap, hosszú lesz a tél.

Termékenységvarázsló eljárásokra már utaltunk a házszenteléssel kapcsolatosan. A bukovinai Józseffalván azt tartották, hogy ilyenkor fonni kell, mert akkor hosszabbak lesznek a kolbászok. A jugoszláviai magyar falvak vízkereszti időjárással összefüggő termésjóslásai így szólnak: ha esik az eső, férges lesz a mák. Ha hideg van, rossz termés várható. Ha csorog az eresz, hosszú télre kell számítani. Ha fúj a szél, szerencsés lesz az év. Ha fagy, soká tavaszodik, ha enyhe lesz az idő, hamar jön a tavasz. Ha a kerékvágásba víz fakad, jó termőidő várható (Penavin 1983: 108).

Újabb szokás szerint vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát."

Forrás: Magyar Néprajz

a mai nap címszavakban

egész délelőtt azt a tevékenységet űztem, amit a hétköznapi szóhasználat a 'takarítás' kifejezéssel definiál, de esetemben inkább valamiféle mániákus őrjöngés által katalizált armageddonra asszociáljatok

a gerléim egytől egyig gyűlölnek, mert végül rács mögé juttattam őket

amúgy senki se gondolja, hogy egy kacagógerlével együtt a hangját (azt a kezdetben oly édes, néhány hét elteltével azonban szokatlanul hangosnak tűnő, újabb néhány hét - egyben költési periódus - után pedig egyenesen elnyomhatatlan turbékolást) is ketrecbe lehet zárni

este ezúttal szó szerint elsírtam magam torna közben. hogy tud ennyire fájni - egy nyilvánvalóan nemlétező - hasizom?!

végül, egy kukkot sem tanultam ma, pedig négy vizsgám van még hátra (négy vizsga két hét alatt, igen, négy, igen, kevesebb, mint tizennégy nap alatt), és rájöttem, hogy a legjobb úton vagyok ahhoz, hogy kátyúba döntsem egyetemi pályafutásom. 

mondtam már, hogy a betegség kissé megváltoztatja az életszemléletemet? 

the good witch: a bűbájos

Hadd ajánljam figyelmetekbe ezt az elbűvölő családi mozit:), mint az évkezdés emelkedett hangulatának kiváló aláfestőjét. A Hallmark csatorna 2008-as TV-filmje kanadai gyártmány: s  igazán bűbájos témát dolgoz fel szívmelengetően kedves csomagolásban. 

Az amerikai Middleton (fiktív város) afféle csendes-rendes kis község, amelyet a polgármester helyett jobbára annak felesége, a városi tanács elnöki posztját betöltő, sznob és hagyományelvű Martha (Catherine Disher) vezet. Nem csoda, hogy a jóasszony érdeklődését felkelti, mikor rejtélyes idegen költözik az évek óta elhagyatottan álló, kísértetjárta kúriába, a város legidősebb épületébe, Grey House-ba. Kíváncsisága csakhamar heves ellenszenvbe csap át, ahogy megismeri az új lakót: Cassie Nigthingale (Catherine Bell) ugyanis nem mindennapi nő. Fiatal, önfejű, talpraesett, jól forog az esze, csakúgy, mint a nyelve, s persze nem utolsósorban - boszorkány. Amint megnyitja "Csengők, könyvek és gyertyák" nevű üzletét a főutcán, Martha tiltakozó akcióba fog, és petíciót nyújt be a városi tanácshoz, hogy bezárassa a - szerinte - fekete mágia kelléktárával felszerelt boltot. 

Cassie azonban nem csak ellenségeket szerez a városban: szépsége és kedvessége rabul ejti a három éve özvegy, a szeretett feleség elvesztésének emléke elől a munkába menekülő, kétgyermekes apuka, Russel sheriff (Chris Potter) szívét. A sheriff kötelességtudata és a Cassie iránti vonzalma közt őrlődik, hiszen míg Martha és vele a városvezetőség azt várná tőle, hogy okot találjon a 'persona non grata' eltávolításához, addig magában mindinkább meg van győződve arról, hogy a 'Szürke Hölgy' leszámazottja, e titokzatos bűbájos rendkívüli nő. Cassie pedig, miközben alaposan felkavarja maga körül a poros állóvizet, itt is - ott is besegít; egy kedves mosollyal, néhány jótanáccsal, alkalomadták egy csepp mágiával.

Aki szereti a Csokoládét, az nem fog csalódni e filmben sem, noha hiányzik belőle a nagynevű alkotás pikantériája és polgárpukkasztó szertelensége; azt a tipikus családi mozik sematikus, jól kimért erkölcsi tanulságot sugallmazó, mégis bájos elemei helyettesítik. Mindent összevetve jó szórakozás kicsinek és nagynak egyaránt - s persze ne feledjétek el megnézni a második (The Good Witch's Garden), harmadik (The Good Witch's Gift) és negyedik (The Good Witch's Family) részét sem :). Jó mulatást!

az idő bűvöletében XIX : január

Ugye már ti is unjátok a semmitmondó, morcos bejegyzéseket? Hát most megpróbálok közhasznú lenni: íme a januárhoz kapcsolódó mágikus megfelelések ismertetése Eileen Holland alapján, kissé átszabott formában.

Januárhoz, az év kezdetéhez olyan varázslatok, tevékenységek kötődnek, amik a személyes megújulást, újrakezdést szolgálják. Tervezzünk, ne féljünk célokat tűzni magunk elé; vegyük számba az elmúlt naptári év tapasztalatait, tanulságait, emlékeit, és azokból építkezzünk a következő időszakban. Tekintsünk magunkba őszintén, s találjuk meg a tavalyi eseményeknek a bensőnkben felhalmozódott lenyomatait; tegyük mérlegre cselekedeteinket, kivívott sikereinket és kudarcainkat, s dolgozzunk azon, hogy száműzzük a negativitást az életünkből. A januárhoz kapcsolódik minden, ami a kezdetek, képességek, (ön)bizalom, célkitűzések, koncepciók, türelem, óvatosság, védelem, biztonság, megőrzés, állandóság, csendesség címszavakkal jellemezhető.

Az ide kapcsolódó néphagyományok jellemző eleme az időjárásra, leendő férjre vagy szeretőre, termésre, állati szaporulatra vonatkozó jóslás, illetve a kívánság-mágia. 

További megfelelések:

Állatövi jegy: Bak, Vízöntő

Szín: fekete, sötétkék, sötétvörös, fehér

Ékkövek, ásványok: jácint, borostyán, berill, gránát, hematit, ónix, krizopráz, amazonit, gagát, a turmalin rózsaszín változata (rubellitként is ismert)

Állatok: prérifarkas, kacsa, szajkó, róka, fácán, lúd, kakas

Növények: éger, nyír, szegfű, sáfrány (avagy krókuszok - a latin nemzetségnév egyaránt Croccus), benedekfű, majoránna, dió, fenyőtoboz, hóvirág

Füstölő: pézsma, szantálfa

Istennők: Chang-O, Felicitas, Freya, Héra, Ianuaria, Inanna, Irene, Junó, Pax, Sarasvati, Vénusz

Istenségek:  Antu, Janus (a kapuk őre), a Nagy Szellem

Megidézhető még: Gabriel, Cambiel, tündérkék (az angol folklór által 'brownie'-ként aposztrofált lények), gnómok

Forrás: Eileen Holland: The Spellcaster's Reference (Weiser Books, 2009)

fogyó

nos, én tényleg szeretném meggyőződéssel állítani, hogy jó dolog, ha az ember délután öt után már nem eszik semmit, de nehezemre esik. mert, hogy őszinte legyek, voltaképpen szívás. nyomorúságossá teszi az estét. karikás szemmel, bedugult orral, a náthától letompult hallással  (oké, utóbbi tételek arra vonatkoznak, aki a koplalás mellett még meg is van fázva, jelesen szerény személyem) üldögélsz a monitor előtt, az éhezéstől túl kimerült vagy, hogy bármi értelmeset csinálj; így aztán korgó gyomorral bambulod a 'how i met your mother'-t, míg elég álmos nem leszel ahhoz, hogy - a holnapi reggeliről szőtt édes vágyképek közepette - álomba zuhanj.

nos, hát így telnek életem napjai :S

újabb epizódok szánalmas enmagamról

azt hittem, jó ötlet feleleveníteni azt a régi szokásomat, hogy tornával kezdem a napot. tegnap annak rendje és módja szerint végigcsináltam a tervezett gyakorlatokat

ma azonban fekvőtámaszozás helyett zokogva lerogytam a padlóra és ott heverésztem még pár percig, elsiratva hajdanvolt izmaimat

az élet igazságtalan

hogy lehet, hogy egy tésztaképű, elhízott, 'cián' becenévre hallgató vegyészmérnök - idióta kis körszakállal - élete szerelmét egy hollywoodi sikersztoriba illő romantikus táncfelkérésnek köszönhetően találja meg?! hogy lehet, hogy ilyesmi a valóságban mindig csak másokkal történik?!

(tudom, gonosz vagyok. a nátha kihozza belőlem a rosszmájúságot.

bridget jones)

hapci

a tollas-bundás sereglettel való négy hónapnyi harmonikus együttélést követően tegnap kitört rajtam a fránya allergia.

legalábbis reménykedem benne, hogy csak allergia, mert minden egyéb lehetőség rosszabb.

eljutottam oda, hogy papírzsebkendők helyett nemes egyszerűséggel egy tekercs (illatos, háromrétegű, pihepuha) WC-papírt tartok az íróasztalomon, karnyújtásnyi távolságra a munkafelülettől. szánalmas

én tényleg szerettem volna valami varázslatos felhanggal nyitni az évet, de egyelőre ott tartok, hogy szóljon, aki tud egy jó kis náthaűző bűbájt.

siralmas. tudom.

palya bea: az eső és én

továbbá...

... csokis kekszet vacsorázik zselés szaloncukorral.
:)

diéta

a változatosság kedvéért ismét nekirugaszkodtam, hogy leadjak pár kilót, de nem könnyű fogyózni, ha az ember ropit uzsonnázik rafaello-golyócskákkal, gyümölcskenyérrel és ischler-tortával körítve

:)

501

Délután határidőnapló-beszerző körútra indultam.

Tudnivaló, hogy köztem és a mindenkori határidőnaplóm között általában meghitt és bensőséges viszony alakul ki. A legutóbbit magammal vittem mindenhová, a gerecsei sólyomfészekőrzéstől kezdve (amelynek időpontja már idén is ki van tűzve, jupp:)) a tanulmányi kiránduláson át a melóig. Kerültek bele órai jegyzetek, emlékeztetők, zh-időpontok, fontos tudnivalók erről-arról, de pogány folkmetált játszó zenekarok listája, tetoválás-tervezetek és dalszövegek is. Sok szempontból nagyobb hasznát vettem, mint akár a mobilomnak (vagy egy személyi titkárnak, már ha rendelkeznék ilyesmivel).

Körülbelül két hete a karácsonyi bevásárlás lázában betévedtem a főutcai papír-írószer üzletbe, ahol reflexszerűen szemrevételeztem a 2012-es határidőnapló-kínálatot, és első pillantásra beleszerettem egy gyönyörű, világosbarna, bőrkötéses szépségbe. Nem vettem meg, mondván, túl drága, és különben is, most a család az első: így aztán csak az ünnepek lecsengése után tudtam ismét időt szakítani a kérdésre. Bepedáloztam a városba, beállítottam az üzletbe - és csak tipródtam a kérdéses polc előtt vagy egy órán át.

Ott volt a Nagy Ő, és rajta kívül még vagy 200 másik jelölt; én pedig képtelen voltam dönteni. Amelyiknek a belseje szép volt, annak a borítója láttán elment az életkedvem; amelyik kívülről kimondottan hívogatóan festett, annak beltartalma túl primitívnek, túl igénytelennek tűnt. Az egyik esélyes versenyző első lapjai  meglepően hasznos adalékinfókkal voltak telezsúfolva, a továbbiak pedig megütötték a mércét, ráadásul a legolcsóbbak közé tartozott - de tompa türkizzöld műbőr-kötésben pompázott. Akadt, melyiknek pikkelyes volt a borítója, akadt, amelyiknek olyan fekete és szögletes, hogy egyből kockafejnek éreztem magam tőle; akadt csillámporos, rózsaszín, égszínkék, piros, tiritarka, akadt virágokkal, fényképekkel, csillagokkal díszített, és így tovább.

Hiába próbáltam magam rábeszélni egy kevésbé expenzív modellre, végül csak visszakanyarodtam első választottamhoz. Ami, ha nem is túl csicsás belülről, s nem is tartalmazza - teszem azt - Abu Dhabi előhívószámát, mégis nagyon kellemes látványt nyújt. Valahogy azt érezteti, hogy a borítója alatt némán elsuttogott varázslatos mesék, izgalmas események, nagy sztorik, pergő mindennapok, szép emlékek regimentje várja, hogy életre keljen a tinta által. Mintha sokkal több lehetőséget rejtene magába, mint egy egyszerű, hétköznapi határidőnapló - ugye értitek? Tudom, túl élénk a fantáziám, de képtelen volnék a világot ennél szürkébben látni :). 

Az utolsó negyedórát azzal töltöttem, hogy e napló zöld és a barna verziója közt hezitáltam. A zöld valahogy rengeteg bolondos életörömöt és izgalmas újdonságot sugallt; a barna otthonos biztonságot, konszolidált kényelmet, rendet és nyugalmat. Még azt is megpróbáltam elképzelni, mit árulnának el rólam különböző élethelyzetekben. Ha a legvisszafogottabb, legszigorúbb öltözékemben előkapnám a zöld kötésűt, az kifejezne valamit a szolid felszín alatt rejlő bohókás, szertelen képzelőerőből. Fordítva, ha happy-hippi cuccaim legvadabbikában venném kézbe a barnát, az a rendhagyó és harsány megjelenést ellensúlyozó higgadt ésszerűséget, józan belátást, kifinomult gondolkodást sejtet.

Természetesen a zöldet kellett volna megvásárolnom.

Természetesen a barnát vettem meg.

:)

magyar kalendárium (VIII) - január 1

Az évkezdet napja hosszú történeti fejlemény eredménye. Az ókori Rómában március 1-jével kezdték az évet. Január 1-je a Julius Caesar-féle naptárreform után, i. e. 153-tól vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. A keresztény egyház éppen ezért e napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé tette. Hazánkban az egész középkoron át az év kezdetét karácsonytól, december 25-től számították. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik.

13. századi okleveleink utalnak arra, hogy itáliai eredetű szokásként meghonosodott e napon a királyi adományozás. Ki-ki a mestersége szerszámait mutatta be, s ezután megkapta járandóságát. Egyes kutatóink e hagyomány továbbélését látják néhány, a századfordulón, sőt e században keletkezett leírásban. Erdélyben például a Teleki grófok egyik uradalmában újév napján köszönteni mentek az uradalomcselédei szerszámaikkal, munkájukat mímelve. Hasonló leírásokat olvashatunk erdélyi falusi bérlők udvarában megjelent béresekről is, akik az ostorpattogtatást, kolompolást, zajcsapást addig folytatták, míg az ilyenkor szokásos pénzjárandóságukat meg nem kapták. Az ország más részeiről elszórt adatok vannak arról, hogy a pásztorok ezen a napon nagy zajjal keresték fel gazdáikat, hogy ételt, italt és pénzadományt kapjanak. Az újévi köszöntésnek, különösen a diákok adománygyűjtő rekordálásának hagyományáról és tiltásairól a 16. század óta vannak történeti adataink (Dömötör T. 1964a: 36, 43, 160–161; Bálint S. 1976: 130–131).

A változó évkezdet következtében az évkezdő szokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig. A változó évkezdetre utal az újév kiskarácsony elnevezése is. Az utóbbi közel másfél százados néprajzi leírások jól körvonalazzák a január 1-jéhez fűződő hagyományainkat. Ezek java része – mint a legtöbb ünnepi alkalomkor – a gazdasági élet, a háztartás, a család és az egyén szerencséjét kívánta megalapozni jóslással, varázslással, mágikus praktikákkal. Vannak köztük országosan elterjedt, ma is ismert szokások és hiedelmek, és vannak helyi hagyományok.

A gazdasági élet kedvező alakulását nagymértékben befolyásolta az időjárás, így nem véletlen, hogy az ünnepek, jeles napok szinte kivétel nélkül az időjárásjóslás alkalmai is voltak. „Ha újesztendő napján szép napfényes üdő van, az jó esztendőt jelent” – tartották például a bukovinai magyarok (Bosnyák S. 1977: 164). A jugoszláviai magyarok népi időjárásjóslása szerint „január 1. Újév napján, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél, ha piros a hajnal, akkor szeles lesz az esztendő. Kopácson azt tartják, ha süt a nap, sok hal kerül {7-110.} a hálóba. Szerémségben mondják, ha olvadni kezd, sok bor terem. Másutt azt tartják, ha újesztendő napján szép fényes az idő, jó esztendő lesz” (Penavin 1983: 108).

A moldvai magyaroknál a földműveléssel kapcsolatos jósló-varázsló szokás él. Újév reggelén felkeresik a házakat, és búzát vagy búzán kívül kukorica, napraforgó, rozs, zab, árpa magvát szórják szét, miközben jókívánságokat mondanak: „Adjon isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát!”; vagy: „Búzával virágozzék kentek házik, s mindörökké virágozzék!” (Bosnyák S. 1980: 117).

A házigazdától bort, pálinkát, kalácsot, esetleg pénzt kapnak. Újévkor is szokás a gyümölcsfákat megrázni, hogy bőven teremjenek.

Az állattartással kapcsolatos újévi hagyományok között megtaláljuk a tyúkok abroncsból etetését (az analógiás mágia szép példája), mely sokfelé Luca-napi szokás. Azért tettek a tyúkok köré abroncsot, hogy szét ne széledjenek és egész évben hazatojjanak. A moldvai magyaroknál az újévi gabonamagvakat, melyeket a köszöntők szórtak szét, összeseperték és a tyúkoknak adták. Hajdúböszörményi hiedelem szerint jó tojók lesznek a tyúkok, ha újévkor mindegyiket átdugják a létra fokán.

Újévi első látogatónak férfit vártak, sőt várnak ma is, mert úgy vélik, hogy szerencsét hoz. Volt azonban az állattartással kapcsolatosan is jelentősége. Ugyanis férfi látogató esetén hím állatszaporulatra, nő esetén nőstény állatokra számítottak a következő esztendőben. Gyimes-völgyben ezt így fogalmazták meg,: „Ha férfi lép bé előbb a házba, akkor mind berbécsek lesznek a báránykák, s mind bikák lesznek a borjúk, azt tartottuk. Ha fejérnép jő bé, akkor mind ünők lesznek a borjúk, s nyöstények lesznek a bárányok” (Bosnyák S. 1982: 105). Szalontán is úgy tartották, hogy ha férfi, cigány vagy kéményseprő lép először a házba, az fiút vagy hímállatot jósol. A nő azonban szerencsétlenséget, vagy a szaporulatban lányt, illetve nőstény állatot jelez.

Közismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan. Jászdózsán ezt így fogalmazták meg: „Újesztendő napján nem szabad semmit kiadni a házból, mert elszáll a tehén haszna” (Gulyás É. 1976: 149). A bukovinai és moldvai magyaroknál ezen a napon, ha kiseperték a házat, eltették a szemetet, mert attól tartottak, ha kidobnák, ezzel a szerencsét vetnék ki. A Gyimes-völgyi magyarok a trágyát sem vitték ki az istállóból. Általában munkatilalom volt, mint a legtöbb jeles napon. Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb. Mosni már karácsony első napjától tilos volt január 2-ig. Nem lehetett mosott, felakasztott ruha a házban, mert – a száradni kitett bőrök példáján – az sok elhullott állatot jelentene a következő évre. Általános hiedelem, hogy ami e napon történik valakivel, az ismétlődik egész évben. Ezért igyekeztek a veszekedéstől is tartózkodni. Úgy tartották, akit ezen a napon megvernek, azt egész esztendőben verni fogják.

Szokás volt újévkor korán reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. A szegedi tájon például az újkígyósiak a kútnál mosdottak, korán kelve. Napközben sem fekszenek le, hogy a következő esztendőben nehogy betegesek legyenek. A tápaiak szerint a fekvő betegeknek is fel kell kelniök ezen a napon, nehogy egész évben az ágyban feküdjenek. Tartózkodnak az összeszólalkozástól is. Kerülik a kölcsönkérést. „Deszken, aki leghamarabb fölkel, elmegy a kútra és vizet hoz. Amikor bejön a szobába, megkérdezik tőle, hogy mit hozott. Ő erre háromszor azt mondja: erőt, egészségöt, áldást, békességöt, szöröncsét! Régi ószentiván hagyomány szerint aki újév napján vizet hoz a kútról, a kapun két kannával beönt, hogy ömöljön a pénz is be a házba” (Bálint S. 1980b: 241). Aki hajnalban elsőként merít a kútról, úgy vélték, aranyosvizet merít, mely szerencsét {7-111.} hoz. Ebből a vízből a családtagokat is megitatták. Sarkadkeresztúron úgy mondták: „Ha újévkor valaki először visz vizet, az elviszi az »aranyvizet« és abban az évben mindenbe szerencséje lesz” (Bondár 1982: 12).

Az újesztendei jósló, varázsló eljárásoknak igen fontos része volt a táplálkozás, megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek szigorú tiltása. Jól ismert a baromfihús evésének tilalma e napon, mert úgy tartják, a baromfi elkaparná, kikaparná a szerencsét, vagy például Jászdózsán úgy mondják, kirepülne a szerencse. Disznóhúst kell enni, mert a disznó előretúrja a szerencsét. Előnyben részesítik ilyenkor a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), abban a hitben, hogy a sok apró mag pénzbőséget jelent a következő esztendőben. Hajdúszoboszlón azonban tilos volt a kása evése, mert attól tartottak, hogy kiütésesek lesznek.

Sárkeresztesen rétest sütöttek azzal a magyarázattal, hogy „hosszúra nyújjon az esztendő, sokáig éjjenek” (Gelencsér 1981: 192). Szokás volt egész kenyeret szegni, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Az Ipoly menti palócoknál, például Pereszlényben túrós rétest fogyasztanak, hogy hosszú életűek legyenek. A mákos ételt viszont tiltották abban a hitben, hogy sok lenne a bolha a következő esztendőben a háznál. Az Ipolyhídvégiek a nyúl fogyasztásától tartózkodtak, mert elvihetné a szerencsét (Csáky 1987: 72). A Tápió menti falvakban többek között többféle rétest is sütöttek, hogy ezzel „nyújtsák a gazdaságot” (Barna 1985b: 766).

Január első napja alkalmas idő a férjjóslásra. A bukovinai magyarok úgy vélték, hogy újév reggelén amilyen nevezetű férfit látnak először, olyan nevezetű lesz a férjük. Jászdózsán tükröt tettek a fejük alá, hogy megálmodják a jövendőbelijüket.

Lónyán a hagyományos újévi étel a kocsonya volt. A kocsonya elfogyasztása után a lányok mindegyike kiválaszt egy csontot, kiteszi az udvarra, akiét a kutya elviszi az éjszaka, az még abban az esztendőben férjhez megy (Babus 1976: 103).

Újévhez kapcsolódó dramatikus szokásokról csak elszórt adataink vannak. Például a Somló-vidéken újév napján egy legényt öregembernek öltöztettek, akit egy gyerek végigkorbácsolt a falu utcáin, ezzel jelezve, hogy az újesztendő kikergette az óesztendőt (Relković 1928: 103).

A kimondott szó varázserejébe vetett hit az alapja a köszöntés szokásának. Újévkor, akárcsak majd mindegyik ünnepen házról házra jártak köszönteni a felnőttek és a gyerekek. Legismertebb énekük

1. Új esztendő, vígságszerző mos’ kezd újulni,
újulással, víg örömmel mos’ kezd hirdetni.

Ehhez általában valamilyen tréfás adománykérés kapcsolódott, például Nagyszalontán (Bihar m.):

{7-112.} Diksi-buksi garajcár,

bújj ki az ablakfián!

Tyúk ide, búbos,

kalács ide, fonatos!

A gazdasszony piros,

a jánya takaros,

az ura bakkancsos.

(MNT II. 1. sz.)

Kalotaszegen reggel indultak újévet köszönteni. A kalotaszegi szokásokat bemutató monográfia e köszöntők sokféleségéről ad számot, a múlt századi gyűjteményekből ismert szövegektől a tankönyvekből tanult rövid versikékig, régies hangulatú rövid köszöntőkig. Az utóbbira példa:

Tudom disznót, jót öltetek,

Kolbászt, májast töltöttetek,

Ha engem nem részesíttek,

Több újévet ne érjetek!

(Vasas–Salamon 1986: 33)

Sajátos szokások éltek egy erdélyi magyar faluban, Magyarózdon. A hajnali derengés előtt kezdtek a férfiak, legények, fiúgyerekek csattogtatni ostoraikkal, ökörcsengőt rázva. Hárman-négyen álltak össze:

– Gazduram megengedi csattogtatni?

– Meg, meg. Vágjátok, hogy menjen!

Köszöntőt mondtak, sőt adománykérő rigmust is:

Eljött újesztendő

Borzas szakállával

Fenyegetnek ingem

Kétágú korbáccsal.

Ne fenyegess gazda,

Tégy bort az asztalra,

Majd én is eljüvek

A zsíros pánkóra.

Zörgetik a kócsat

Pénzt akarnak adni,

Ha ötvenhányt adnak

El se fogom venni,

Hogyha egy lejt adnak

Meg fogom köszönni…

{7-113.} Pirkadatkor indult az Aranycsitkó (általában felnőtt férfi), ott, ahol kisebb gyermek lakott, a csengőjét rázva nyihogott, és az ajtót megnyitva mogyorót, diót, almát szórt be (Horváth I. 1980: 132–134).

Vasszilvágyon még a hatvanas évek végén is jártak újévet köszönteni a fiúgyerekek. Csapatosan mentek házról házra. Engedélyt kértek: „Szabad-e újévet köszönteni?” Majd rákezdtek:

Boldog újévet!

Bort, búzát, barackot,

Kurta farkú malacot,

Szekerembe kereket,

Köcsögömbe feneket,

Poharamba vörösbort,

Hadd ihassak bőven,

Az új esztendőben.

Végül ismét boldog új évet kívántak és a háziaktól pénzt kaptak (Tátrai Zs. gy. 1966). A zoboralji Kolonban szerencsézni jártak:

Az újévnek reggelén köszönteni jöttem,

A fiúi szeretet hozott ide engem.

Az úr minden jókkal a házat szeresse ,

A benne lakókat sokáig éltesse.

Boldog újévet kívánok!

Ugyanitt a bakter a halaperdára tűzött piros almával ment szerencsézni (Brath–Sándor 1985: 8).

Ipoly menti palócoknál az újévi köszöntők ma is gyűjthetők. Egyik változatuk így hangzik:

Boldog újjévet kívánok

Az újj esztendőbe,

Fehér kenyér dagaggyon

A nyárfa teknőbe!

Hús, kenyér és ruha

Legyen mindig bőven

A patikát felejcsük el

Az ujj esztendőbe!

(Csáky 1987: 68)

Forrás: Magyar Néprajz