évköszöntő

Mivel a saját, szépséges népzenénk eddig kimaradt a blog repertoárjából, üdvözölje az új esztendőt egy kis moldvai muzsika a Zurgó együttes előadásában. Számomra különösen a felvétel első felét adó "Juhajgatás" kedves, de a rákövetkező dal is fület-lelket gyönyörködtető. Varázslatosan boldog új évet!

január

501

Délután határidőnapló-beszerző körútra indultam.

Tudnivaló, hogy köztem és a mindenkori határidőnaplóm között általában meghitt és bensőséges viszony alakul ki. A legutóbbit magammal vittem mindenhová, a gerecsei sólyomfészekőrzéstől kezdve (amelynek időpontja már idén is ki van tűzve, jupp:)) a tanulmányi kiránduláson át a melóig. Kerültek bele órai jegyzetek, emlékeztetők, zh-időpontok, fontos tudnivalók erről-arról, de pogány folkmetált játszó zenekarok listája, tetoválás-tervezetek és dalszövegek is. Sok szempontból nagyobb hasznát vettem, mint akár a mobilomnak (vagy egy személyi titkárnak, már ha rendelkeznék ilyesmivel).

Körülbelül két hete a karácsonyi bevásárlás lázában betévedtem a főutcai papír-írószer üzletbe, ahol reflexszerűen szemrevételeztem a 2012-es határidőnapló-kínálatot, és első pillantásra beleszerettem egy gyönyörű, világosbarna, bőrkötéses szépségbe. Nem vettem meg, mondván, túl drága, és különben is, most a család az első: így aztán csak az ünnepek lecsengése után tudtam ismét időt szakítani a kérdésre. Bepedáloztam a városba, beállítottam az üzletbe - és csak tipródtam a kérdéses polc előtt vagy egy órán át.

Ott volt a Nagy Ő, és rajta kívül még vagy 200 másik jelölt; én pedig képtelen voltam dönteni. Amelyiknek a belseje szép volt, annak a borítója láttán elment az életkedvem; amelyik kívülről kimondottan hívogatóan festett, annak beltartalma túl primitívnek, túl igénytelennek tűnt. Az egyik esélyes versenyző első lapjai  meglepően hasznos adalékinfókkal voltak telezsúfolva, a továbbiak pedig megütötték a mércét, ráadásul a legolcsóbbak közé tartozott - de tompa türkizzöld műbőr-kötésben pompázott. Akadt, melyiknek pikkelyes volt a borítója, akadt, amelyiknek olyan fekete és szögletes, hogy egyből kockafejnek éreztem magam tőle; akadt csillámporos, rózsaszín, égszínkék, piros, tiritarka, akadt virágokkal, fényképekkel, csillagokkal díszített, és így tovább.

Hiába próbáltam magam rábeszélni egy kevésbé expenzív modellre, végül csak visszakanyarodtam első választottamhoz. Ami, ha nem is túl csicsás belülről, s nem is tartalmazza - teszem azt - Abu Dhabi előhívószámát, mégis nagyon kellemes látványt nyújt. Valahogy azt érezteti, hogy a borítója alatt némán elsuttogott varázslatos mesék, izgalmas események, nagy sztorik, pergő mindennapok, szép emlékek regimentje várja, hogy életre keljen a tinta által. Mintha sokkal több lehetőséget rejtene magába, mint egy egyszerű, hétköznapi határidőnapló - ugye értitek? Tudom, túl élénk a fantáziám, de képtelen volnék a világot ennél szürkébben látni :). 

Az utolsó negyedórát azzal töltöttem, hogy e napló zöld és a barna verziója közt hezitáltam. A zöld valahogy rengeteg bolondos életörömöt és izgalmas újdonságot sugallt; a barna otthonos biztonságot, konszolidált kényelmet, rendet és nyugalmat. Még azt is megpróbáltam elképzelni, mit árulnának el rólam különböző élethelyzetekben. Ha a legvisszafogottabb, legszigorúbb öltözékemben előkapnám a zöld kötésűt, az kifejezne valamit a szolid felszín alatt rejlő bohókás, szertelen képzelőerőből. Fordítva, ha happy-hippi cuccaim legvadabbikában venném kézbe a barnát, az a rendhagyó és harsány megjelenést ellensúlyozó higgadt ésszerűséget, józan belátást, kifinomult gondolkodást sejtet.

Természetesen a zöldet kellett volna megvásárolnom.

Természetesen a barnát vettem meg.

:)

magyar kalendárium (VIII) - január 1

Az évkezdet napja hosszú történeti fejlemény eredménye. Az ókori Rómában március 1-jével kezdték az évet. Január 1-je a Julius Caesar-féle naptárreform után, i. e. 153-tól vált évkezdő nappá, melyet Janus tiszteletére nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. A keresztény egyház éppen ezért e napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé tette. Hazánkban az egész középkoron át az év kezdetét karácsonytól, december 25-től számították. A január 1-jei évkezdet a Gergely-féle naptárreform (1582) óta vált általánossá, véglegessé 1691-ben, amikor XI. Ince pápa tette meg e napot a polgári év kezdetévé. Az egyházi év advent első napjával kezdődik.

13. századi okleveleink utalnak arra, hogy itáliai eredetű szokásként meghonosodott e napon a királyi adományozás. Ki-ki a mestersége szerszámait mutatta be, s ezután megkapta járandóságát. Egyes kutatóink e hagyomány továbbélését látják néhány, a századfordulón, sőt e században keletkezett leírásban. Erdélyben például a Teleki grófok egyik uradalmában újév napján köszönteni mentek az uradalomcselédei szerszámaikkal, munkájukat mímelve. Hasonló leírásokat olvashatunk erdélyi falusi bérlők udvarában megjelent béresekről is, akik az ostorpattogtatást, kolompolást, zajcsapást addig folytatták, míg az ilyenkor szokásos pénzjárandóságukat meg nem kapták. Az ország más részeiről elszórt adatok vannak arról, hogy a pásztorok ezen a napon nagy zajjal keresték fel gazdáikat, hogy ételt, italt és pénzadományt kapjanak. Az újévi köszöntésnek, különösen a diákok adománygyűjtő rekordálásának hagyományáról és tiltásairól a 16. század óta vannak történeti adataink (Dömötör T. 1964a: 36, 43, 160–161; Bálint S. 1976: 130–131).

A változó évkezdet következtében az évkezdő szokások és hiedelmek széthúzódtak az adventi időszak kezdetétől március elejéig. A változó évkezdetre utal az újév kiskarácsony elnevezése is. Az utóbbi közel másfél százados néprajzi leírások jól körvonalazzák a január 1-jéhez fűződő hagyományainkat. Ezek java része – mint a legtöbb ünnepi alkalomkor – a gazdasági élet, a háztartás, a család és az egyén szerencséjét kívánta megalapozni jóslással, varázslással, mágikus praktikákkal. Vannak köztük országosan elterjedt, ma is ismert szokások és hiedelmek, és vannak helyi hagyományok.

A gazdasági élet kedvező alakulását nagymértékben befolyásolta az időjárás, így nem véletlen, hogy az ünnepek, jeles napok szinte kivétel nélkül az időjárásjóslás alkalmai is voltak. „Ha újesztendő napján szép napfényes üdő van, az jó esztendőt jelent” – tartották például a bukovinai magyarok (Bosnyák S. 1977: 164). A jugoszláviai magyarok népi időjárásjóslása szerint „január 1. Újév napján, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél, ha piros a hajnal, akkor szeles lesz az esztendő. Kopácson azt tartják, ha süt a nap, sok hal kerül {7-110.} a hálóba. Szerémségben mondják, ha olvadni kezd, sok bor terem. Másutt azt tartják, ha újesztendő napján szép fényes az idő, jó esztendő lesz” (Penavin 1983: 108).

A moldvai magyaroknál a földműveléssel kapcsolatos jósló-varázsló szokás él. Újév reggelén felkeresik a házakat, és búzát vagy búzán kívül kukorica, napraforgó, rozs, zab, árpa magvát szórják szét, miközben jókívánságokat mondanak: „Adjon isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát!”; vagy: „Búzával virágozzék kentek házik, s mindörökké virágozzék!” (Bosnyák S. 1980: 117).

A házigazdától bort, pálinkát, kalácsot, esetleg pénzt kapnak. Újévkor is szokás a gyümölcsfákat megrázni, hogy bőven teremjenek.

Az állattartással kapcsolatos újévi hagyományok között megtaláljuk a tyúkok abroncsból etetését (az analógiás mágia szép példája), mely sokfelé Luca-napi szokás. Azért tettek a tyúkok köré abroncsot, hogy szét ne széledjenek és egész évben hazatojjanak. A moldvai magyaroknál az újévi gabonamagvakat, melyeket a köszöntők szórtak szét, összeseperték és a tyúkoknak adták. Hajdúböszörményi hiedelem szerint jó tojók lesznek a tyúkok, ha újévkor mindegyiket átdugják a létra fokán.

Újévi első látogatónak férfit vártak, sőt várnak ma is, mert úgy vélik, hogy szerencsét hoz. Volt azonban az állattartással kapcsolatosan is jelentősége. Ugyanis férfi látogató esetén hím állatszaporulatra, nő esetén nőstény állatokra számítottak a következő esztendőben. Gyimes-völgyben ezt így fogalmazták meg,: „Ha férfi lép bé előbb a házba, akkor mind berbécsek lesznek a báránykák, s mind bikák lesznek a borjúk, azt tartottuk. Ha fejérnép jő bé, akkor mind ünők lesznek a borjúk, s nyöstények lesznek a bárányok” (Bosnyák S. 1982: 105). Szalontán is úgy tartották, hogy ha férfi, cigány vagy kéményseprő lép először a házba, az fiút vagy hímállatot jósol. A nő azonban szerencsétlenséget, vagy a szaporulatban lányt, illetve nőstény állatot jelez.

Közismert az a hiedelem, hogy újév napján semmit sem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan. Jászdózsán ezt így fogalmazták meg: „Újesztendő napján nem szabad semmit kiadni a házból, mert elszáll a tehén haszna” (Gulyás É. 1976: 149). A bukovinai és moldvai magyaroknál ezen a napon, ha kiseperték a házat, eltették a szemetet, mert attól tartottak, ha kidobnák, ezzel a szerencsét vetnék ki. A Gyimes-völgyi magyarok a trágyát sem vitték ki az istállóból. Általában munkatilalom volt, mint a legtöbb jeles napon. Nem volt szabad főzni, mosni, varrni, állatot befogni stb. Mosni már karácsony első napjától tilos volt január 2-ig. Nem lehetett mosott, felakasztott ruha a házban, mert – a száradni kitett bőrök példáján – az sok elhullott állatot jelentene a következő évre. Általános hiedelem, hogy ami e napon történik valakivel, az ismétlődik egész évben. Ezért igyekeztek a veszekedéstől is tartózkodni. Úgy tartották, akit ezen a napon megvernek, azt egész esztendőben verni fogják.

Szokás volt újévkor korán reggel a kútnál mosdani, hogy egész évben frissek legyenek. A szegedi tájon például az újkígyósiak a kútnál mosdottak, korán kelve. Napközben sem fekszenek le, hogy a következő esztendőben nehogy betegesek legyenek. A tápaiak szerint a fekvő betegeknek is fel kell kelniök ezen a napon, nehogy egész évben az ágyban feküdjenek. Tartózkodnak az összeszólalkozástól is. Kerülik a kölcsönkérést. „Deszken, aki leghamarabb fölkel, elmegy a kútra és vizet hoz. Amikor bejön a szobába, megkérdezik tőle, hogy mit hozott. Ő erre háromszor azt mondja: erőt, egészségöt, áldást, békességöt, szöröncsét! Régi ószentiván hagyomány szerint aki újév napján vizet hoz a kútról, a kapun két kannával beönt, hogy ömöljön a pénz is be a házba” (Bálint S. 1980b: 241). Aki hajnalban elsőként merít a kútról, úgy vélték, aranyosvizet merít, mely szerencsét {7-111.} hoz. Ebből a vízből a családtagokat is megitatták. Sarkadkeresztúron úgy mondták: „Ha újévkor valaki először visz vizet, az elviszi az »aranyvizet« és abban az évben mindenbe szerencséje lesz” (Bondár 1982: 12).

Az újesztendei jósló, varázsló eljárásoknak igen fontos része volt a táplálkozás, megszabott ételek fogyasztása, illetve bizonyos ételek szigorú tiltása. Jól ismert a baromfihús evésének tilalma e napon, mert úgy tartják, a baromfi elkaparná, kikaparná a szerencsét, vagy például Jászdózsán úgy mondják, kirepülne a szerencse. Disznóhúst kell enni, mert a disznó előretúrja a szerencsét. Előnyben részesítik ilyenkor a szemes terményeket (lencse, rizs, köles), abban a hitben, hogy a sok apró mag pénzbőséget jelent a következő esztendőben. Hajdúszoboszlón azonban tilos volt a kása evése, mert attól tartottak, hogy kiütésesek lesznek.

Sárkeresztesen rétest sütöttek azzal a magyarázattal, hogy „hosszúra nyújjon az esztendő, sokáig éjjenek” (Gelencsér 1981: 192). Szokás volt egész kenyeret szegni, hogy mindig legyen a családnak kenyere. Az Ipoly menti palócoknál, például Pereszlényben túrós rétest fogyasztanak, hogy hosszú életűek legyenek. A mákos ételt viszont tiltották abban a hitben, hogy sok lenne a bolha a következő esztendőben a háznál. Az Ipolyhídvégiek a nyúl fogyasztásától tartózkodtak, mert elvihetné a szerencsét (Csáky 1987: 72). A Tápió menti falvakban többek között többféle rétest is sütöttek, hogy ezzel „nyújtsák a gazdaságot” (Barna 1985b: 766).

Január első napja alkalmas idő a férjjóslásra. A bukovinai magyarok úgy vélték, hogy újév reggelén amilyen nevezetű férfit látnak először, olyan nevezetű lesz a férjük. Jászdózsán tükröt tettek a fejük alá, hogy megálmodják a jövendőbelijüket.

Lónyán a hagyományos újévi étel a kocsonya volt. A kocsonya elfogyasztása után a lányok mindegyike kiválaszt egy csontot, kiteszi az udvarra, akiét a kutya elviszi az éjszaka, az még abban az esztendőben férjhez megy (Babus 1976: 103).

Újévhez kapcsolódó dramatikus szokásokról csak elszórt adataink vannak. Például a Somló-vidéken újév napján egy legényt öregembernek öltöztettek, akit egy gyerek végigkorbácsolt a falu utcáin, ezzel jelezve, hogy az újesztendő kikergette az óesztendőt (Relković 1928: 103).

A kimondott szó varázserejébe vetett hit az alapja a köszöntés szokásának. Újévkor, akárcsak majd mindegyik ünnepen házról házra jártak köszönteni a felnőttek és a gyerekek. Legismertebb énekük

1. Új esztendő, vígságszerző mos’ kezd újulni,
újulással, víg örömmel mos’ kezd hirdetni.

Ehhez általában valamilyen tréfás adománykérés kapcsolódott, például Nagyszalontán (Bihar m.):

{7-112.} Diksi-buksi garajcár,

bújj ki az ablakfián!

Tyúk ide, búbos,

kalács ide, fonatos!

A gazdasszony piros,

a jánya takaros,

az ura bakkancsos.

(MNT II. 1. sz.)

Kalotaszegen reggel indultak újévet köszönteni. A kalotaszegi szokásokat bemutató monográfia e köszöntők sokféleségéről ad számot, a múlt századi gyűjteményekből ismert szövegektől a tankönyvekből tanult rövid versikékig, régies hangulatú rövid köszöntőkig. Az utóbbira példa:

Tudom disznót, jót öltetek,

Kolbászt, májast töltöttetek,

Ha engem nem részesíttek,

Több újévet ne érjetek!

(Vasas–Salamon 1986: 33)

Sajátos szokások éltek egy erdélyi magyar faluban, Magyarózdon. A hajnali derengés előtt kezdtek a férfiak, legények, fiúgyerekek csattogtatni ostoraikkal, ökörcsengőt rázva. Hárman-négyen álltak össze:

– Gazduram megengedi csattogtatni?

– Meg, meg. Vágjátok, hogy menjen!

Köszöntőt mondtak, sőt adománykérő rigmust is:

Eljött újesztendő

Borzas szakállával

Fenyegetnek ingem

Kétágú korbáccsal.

Ne fenyegess gazda,

Tégy bort az asztalra,

Majd én is eljüvek

A zsíros pánkóra.

Zörgetik a kócsat

Pénzt akarnak adni,

Ha ötvenhányt adnak

El se fogom venni,

Hogyha egy lejt adnak

Meg fogom köszönni…

{7-113.} Pirkadatkor indult az Aranycsitkó (általában felnőtt férfi), ott, ahol kisebb gyermek lakott, a csengőjét rázva nyihogott, és az ajtót megnyitva mogyorót, diót, almát szórt be (Horváth I. 1980: 132–134).

Vasszilvágyon még a hatvanas évek végén is jártak újévet köszönteni a fiúgyerekek. Csapatosan mentek házról házra. Engedélyt kértek: „Szabad-e újévet köszönteni?” Majd rákezdtek:

Boldog újévet!

Bort, búzát, barackot,

Kurta farkú malacot,

Szekerembe kereket,

Köcsögömbe feneket,

Poharamba vörösbort,

Hadd ihassak bőven,

Az új esztendőben.

Végül ismét boldog új évet kívántak és a háziaktól pénzt kaptak (Tátrai Zs. gy. 1966). A zoboralji Kolonban szerencsézni jártak:

Az újévnek reggelén köszönteni jöttem,

A fiúi szeretet hozott ide engem.

Az úr minden jókkal a házat szeresse ,

A benne lakókat sokáig éltesse.

Boldog újévet kívánok!

Ugyanitt a bakter a halaperdára tűzött piros almával ment szerencsézni (Brath–Sándor 1985: 8).

Ipoly menti palócoknál az újévi köszöntők ma is gyűjthetők. Egyik változatuk így hangzik:

Boldog újjévet kívánok

Az újj esztendőbe,

Fehér kenyér dagaggyon

A nyárfa teknőbe!

Hús, kenyér és ruha

Legyen mindig bőven

A patikát felejcsük el

Az ujj esztendőbe!

(Csáky 1987: 68)

Forrás: Magyar Néprajz

óév-búcsúztató

Azt reméltem, hogy a karácsonyi időszakban sűrűbben írogatok majd, de a családi nyüzsi gátat szabott alkotói ambícióimnak:). Magasztos gondolatok és miegyebek helyett tehát következzék a szilveszteri bűvös-bájos népszokások ismertetése.

A népi kalendárium szerint újesztendő első napjával összefüggő nap. Szilveszterkor – akárcsak az év más ünnepein és jeles napjain – a szokások és hiedelmek az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak.

Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak a lányok jövendőbelijük neve és foglalkozása után. Sokfelé más praktikákat is alkalmaztak. Például Gyimesvölgyben „Akkor karót kötnek. Akkor mentek, kötővel megkötöttek. Hogyha az a karó nem vót teljesen meghántva, akkor gazdaghoz ment férjhez, s ha az a karó csóré vót, akkor szegényhez ment férjhez. Ha magos vót, akkor magos férfihez ment, s ha alacsony vót, akkor alacsony férfihez ment” (Bosnyák S. 1982: 110).

„Az a leány, aki meg akarta tudni, hogy férjhez megy-e az új esztendőben, az szilveszter estéjin elment az ablak alá, ahol sok gyermek volt hallgatózni. S ha azt mondták, hogy: »Menj el innen!«, akkor férjhez ment, s ha azt mondták, hogy: »Ülj le!« akkor {7-262.} nem ment férjhez az esztendőben – tartották a bukovinai magyarok” (Bosnyák S. 1977: 189).

Szilveszter estéjén a jászdózsai lányok férfinadrágot tesznek a párnájuk alá és megálmodják, hogy ki lesz a jövendőbelijük. Közismert, András-napkor is gyakorolt praktika, hogy sótlan pogácsát sütnek egész napi böjtölés után, maguk mellé teszik egy kis vízzel, hogy álmukban eljöjjön a jövendőbelijük és együtt egyék meg.

A szilveszteri szokásokban különösen éjfélkor van fontos szerepe a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak.

A szilveszteri gonoszűző zajcsapás Erdély falvaiban is szokás volt. Magyarlapádon a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak az éjféli harangszókor. Kicserélték az utcakapukat, a patakon át pallóként rakták, a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek, hogy azzal jelezzék az eladó lányt. Almásmálon, szolnok-dobokai községben éjfélkor lövöldöztek, tülköltek. Hajdúdorogon a pásztorfiúk kongatással kergették az óesztendőt. Az udvarokban engedélykérés után a dudás fújta az „Óh szép Jézus...” kezdetű éneket, mialatt a többiek karikás ostorral pattogtatva, csengővel, kolomppal és egyéb lármázó eszközökkel szaladgáltak. A háziaktól pénzt vagy kalácsot kaptak.

A kongózáshoz, zajcsapáshoz tartozott a gulyafordítás is, például Hajdúdorogon. Engedélyt kértek: „Megfordíthatjuk a Szent Péter csordáját?” Kongattak, énekeltek. Tréfás versekkel kérték az adományt

Bemennék én tihozzátok,

Ha van jó erős pájinkátok,

De ha nincsen pájinkátok,

Be sem megyek tihozzátok.

(Igmándy 1941: 121)

Hajdúhadházon azt kérdezték: „Most jöttem a Hortobágyról, szabad-e megtéríteni a gulyát?” Pergőztek, csergettek, dudáltak. Jutalmul bort, pénzt kaptak (Igmándy 1941: 121). Hajdúszoboszlón a szilveszteri zajcsapáshoz mondai hagyományt fűznek: egy török támadás sikeres elhárításának az emlékére tartják. Délután öt óra körül minden pásztor a piacra ment ostorát durrogtatva. A piacon éktelen zajcsapásba kezdtek – kolomppal, dudával, lövöldözéssel. A hagyomány egyik változata szerint a törökök 1660. december 31-i támadása alkalmával az asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangokat, és a nagy zajjal űzték el a törököket. Egy másik eredetmagyarázat szerint a hajdúk török martalócokat üldöztek, és visszatérve köd ereszkedett rájuk; hogy hazataláljanak, az otthon lévők nagy zajt csaptak. Magyarázzák a szokást úgy is, hogy csergetve temetik az óesztendőt. A szokás Hajdúszoboszlón látványos felvonulássá alakult az utóbbi évtizedekben.

A moldvai hejgetés vagy urálás zajcsapással, bőségvarázsló rigmussal, adománykéréssel egybekötött szokás. „Hogy a kolektyiva megindult, a fiaim, s más emberek többen, tizen, tizenöten esszegyültek, a téesztől elvettek négy ökröt s béfogták egy nagy ekébe, feltettek vaj négy zsák búzát a kocsiba, s az ekét utána s mentek urálni. Bémentek az embernek az udvarába, és keresztül-kasul összeszántották az udvarát s meghintették búzával. Az ostorokval rittyegtettek, s szültültek, doboltak, és minden szóra mondták: {7-263.} hajtsad, haj! hajtsad haj! S azt felszántották, az udvart, mindent, bévetették búzával, mig az a búza elfogyott, egész éjjel” (Klézse; Bosnyák S. 1980: 130). Az urálás szövege a gabona útját követte a kenyér elkészültéig, emellett jókívánságokat sorolt a gazda és családja számára. A klézsei változatban így hangzik az adománykérés:

Mi nem innen jöttünk,

hat, hét országon túlról jöttünk,

elszakadt a bakancsunk,

elszakadt a kabátunk,

nincsen még kucsmánk es a fejünkben.

Ha münket béhivnátok,

egy kis kolbászval megkinálnátok,

egy jó kancsó bort az asztalra tennétek,

még ha adnátok egy küs pénzt is,

hogy vegyünk vele bocskort,

vegyünk vele kabátot,

vagy kucsmát a fejünkbe,

nagyon megköszönnénk.

(Bosnyák S. 1980: 129)

Szokás volt a szilveszteri kántálás. A felnőttek, legények körében élő hagyományból a két világháború között már a gyerekek s végül a cigányok adománykérő szokása lett.

A szilveszteri kántálást másnap az újévköszöntés követte. Vasszilvágyon szilveszter este a következő rigmussal jártak a gyerekek a hatvanas években:

Este harangszóra, gilingalangóla,

Azt hirdeti, itt az évnek, itt a fordulója.

Azért friss egészséget,

Bort, búzát, békességet.

Aggyon isten bőven,

Az újesztendőben.

(Tátrai Zs. gy. 1966)

Országszerte elterjedt egyházi eredetű kántáló ének az „Újesztendő vígságszerző...” kezdetű, mellyel éppúgy jártak köszönteni szilveszter napján, mint újévkor. Kunmadarason a legények subában, kiütött tetejű sipkában jártak kántálni. Az arcuk elé papírmaszkot tettek, amelyre szakállt, bajuszt ragasztottak. Az „Újesztendő vígságszerző...” kezdetű énekkel jártak, de voltak csoportok, akik az alábbi köszöntőt mondták:

Boldog újévet!

Pénzt, süteményt, bort!

Egyenes a kémény,

Görbe a disznóláb,

Áldja meg az isten azt a gazdát,

Ki a szegény kántálóknak ád!

{7-264.} – ha nem kaptak, a köszöntő sorai így hangzottak:

Verje meg az isten azt a gazdát,

Ki a szegény kántálóknak nem ád!

(Barna 1979: 165–166)

Szilvesztert alkalmas időnek tartották a haláljóslásra. Jósoltak véletlenből: „Aki hálaadásról hazamenet elesett az úton, meghalt még abban az évben” – hitték Jászdózsán (Gulyás É. 1976: 88). Jósoltak kulcsforgatással, például a bukovinai magyarok: „Hát tettek egy kulcsot a szent könyvbe, újesztendő előtt való estén, belékötötték, s azt forgatták az ujjikon, s ahányat fordult a kulcs, azt mondták, annyi évet él. S mikor megállt, vagy a cérna elszakadott, akkor meghal” (Bosnyák S. 1977: 188).

A szilveszteri időjárásjóslás az aznapi időből történt: „Északi szél hideg, a déli enyhe telet jósol” Bácstopolyán (Borus 1981: 14). „Ha az esztendő utolsó napján szíp, tiszta üdő volt, eszt monták: Szilveszter vígezte jól nekünk az üdőt, várhatunk jövőre boldog újesztendőt!” – tartották Berettyóújfalun (Sándor M. 1976: 223).

Jósolnak ilyenkor is fokhagymával, hagymával. Például a bukovinai magyarok: „Ha kiváncsi volt a gazdaember, hogy milyen időjárás lesz az újesztendőben, minden hónapban, akkor vöröshagymát kettévágott és tizenkét kovát lebontott róla s mindenikbe tett egy kis sót s azt felrakta a tüzelőnél a párkányra. Reggel aztán sorbavette a hónapokat, mert mindegyiknek nevet adott. Amelyikben nem olvadt el a só, az száraz hónap volt, s amelyikben elolvadt, az esős hónap volt. Így tudta meg, hogy milyen üdőjárás lesz az évben” (Bosnyák S. 1977: 188). Hasonló módon jósolnak fokhagymával is, melyből tizenkét gerezdet tesznek egymás mellé, a közepébe lyukat fúrnak és abba sót tesznek.

A szilveszteri szokások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban is.

Forrás: Magyar Néprajz 

Mulassatok jól, búcsúztassátok vigassággal az óesztendőt, és engedjétek be az újév, új kezdet friss energiáit!

Áldás - Hulló Eső :)

a fény ura

...

"Ezer ágabogán ezer misegyertya

Gyújtatlan gyúladjék, oltatlan aludjék"

...

haj, regö rejtem...

Kelj fel, gazda, kelj fel, száll az Isten házadra,
Seregemagával, terített asztalával, teli poharával,
Haj, regö, rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

Nem vagyunk mi rablók, szent István szolgái,
Most jöttünk Hidegkútról, hideg mezejéröl,
Elfagyott kinek keze, kinek lába, kinek egye-mása,
Haj, regö, rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

Amott kerekedik egy fekete felhö,

Abban legelészik csodatévö szarvas.
Csodatévö szarvasnak ezer ága-boga,
Száz misegyertya, gyújtatlan, gyulladjék,
Oltatlan, aludjék!
Haj, regö, rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

…

Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái

Régi szokás szerint szabad megtartani

Hej regö rejtem, regö regö regö rejtem

Amoda át folyik egy sebes folyóvíz

Aztat körülfollya zöld selyempázsitja

Zöld selyem pázsitján csodatevö szarvas

Csodatevö szarvasnak ezer ága-boga

Ezer ága-bogán ezer misegyertya

Gyulladva gyúladjék, ótatva aludjék

Hej regö rejtem, regö regö regö rejtem

…

Adjon az Úristen ennek a gazdának

Száz kereszt búzát, száz kereszt árpát,
Száz kereszt rozsot, száz kereszt zabot,
Haj, regö, rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

Adjon az Úristen ennek a gazdának

Száz kis malacot, egyik ólból kifusson,
A másikba befusson, harmadikba is jusson,
Haj, regö, rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

Adjon az Úristen ennek a gazdának
Két kis ökröt, két kis bérest,
A kisebbik béresnek arany ostornyelet,
A nagyobbik béresnek csengös-pengös szekeret,
Szekér mellé kereket, kerék mellé vasszeget,

Vasszeg mellé faszeget
Haj, regö, rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

…
Adjon az Úristen ennek a gazdának

Két szép tehenet, tejet-vajat eleget

Hadd süssenek rétest a szegény regösöknek!

Hej regö rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen

Adjon az Úristen ennek a gazdának
két szép kecskét, melléje menyecskét,
a menyecskéhez jó szerencsét!

Hej regö rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen

…

Adjon az Úristen ennek az asszonynak
Egy lúd alatt száz libafiat
Egy tyúk alatt száz csirkefiat
Ej röttön régi törvény, ej regö rejtem.

Szegen van egy ’acskó, tele van huszassal
Fele a gazdáé. fele regölöé
Ej röttön régi törvény. ej regö rejtem.
…

Régi törvén, nagy röt ökör, de hó reme róma.
Annak fele regösöké. de hó reme róma.
Szarva teli sült pereccel, de hó reme róma.
Annak fele regösöké. de hó reme róma.
Füle teli japrópénzzel, de hó reme róma.
Annak fele regösöké. de hó reme róma.
Hátán hosszan hatvan kolbász, de hó reme róma.
Annak fele regösöké. de hó reme róma.
Farka bojtján ëgy korsó sër, de hó reme róma.
Annak fele regösöké. de hó reme róma.
...

Haj regö rejtem, azt is megadhatja az a nagy Úristen!

3

Gondolkodtam valami frappáns nyitány, például egy hangzatos pogány áldás megkomponálásán. Aztán eszembe jutott, hogy nemrég összeállítottam egy turmixot különféle regösénekekből. A regölésről annyit illik tudni, hogy gyökerei pogány múltunkig vezetnek vissza. A regösök Karácsony és Szilveszter (egyszóval a téli napforduló és az újév kezdete) közti időszakban járták a falut, s az egyes házaknál meg-megállva jókívánságokkal halmozták el az ott lakókat. A hagyomány a hajdani sámánok, sámán-énekesek termékenység,- és bőségvarázslatainak emlékét őrzi. A kultikus eredetet támasztja alá a gyakorta előforduló "régi szokás", "régi törvény" kifejezés, a varázsmondóka szerves részét alkotó Csodaszarvas-motívum, illetve a "haj, regö rejtem", "haj regő rejtő" refrén. A rejtezés szó a révülés szinonimája a népi köznyelvben (példának okáért a halottlátó vagy 'mondó', ha kéréssel fordultak hozzá, lefeküdt, "elrejtezett", - azaz transzba esett - úgy kommunikált az elhunytak szellemével, s hozta a választ.), gyökerük közös, kéz a kézben a 'reg' szócskával, amely a 'rek' gyökkel korrelál, s a sámán eksztatikus hevületére utal. Önkívületi állapotban a sámán egyfajta hőérzetet tapasztal, s idővel e hév, valamint a lélekutazás ugyanazon kifejezésben fonódott össze (lásd: rekkenő hőség; elrekkenteni valamit, valakit: megölni - vesd össze a révület alatti tetszhalott állapottal- , eldugni, elrejteni.) A refrén indulatszava, a 'haj' és társai (hej, huj) középkori szerzők szerint a 'pogány magyarok istentelen csatakiáltása, amellyel démonaikat hívják'. E kiáltások a szellemvilággal való kapcsolatkeresést, az érzelmi felindulás fokozását, az eksztázis gerjesztését (csaták előtt nyilván a harci kedv felélesztését) célozták (vö. a ma biztatásra alkalmazott "hajrá" kifejezéssel).

Figyelemreméltó a Csodaszarvas központi szerepe. Az autentikus regösénekekben rendre megjelenik a lángoló agancsú gím képzete, s gondolkodjunk csak el azon, milyen szoros párhuzamot mutat ez a téli napforduló idején újjászülető Napisten mondájával, illetve a nyugati kultúrák Szarvas Isteneivel.

Természetesen a pogány szokások kénytelen-kelletlen keresztény bőrbe bújtak a túlélés érdekében, ezért is hallható gyakorta, ahogy a regösök már a dal nyitányában leszögezik: "nem vagyunk mi rablók, Szent István szolgái" illetve "régi szokás szerint szabad megtartani", mintegy bizonygatván, hogy tevékenységük a keresztény egyház, illetve uralkodók által szentesített.

Maga a "regös" státusz is érdemel néhány szót. Hajdan a regölést nyilvánvalóan a sámán (hazai megfelelője), s esetleg annak segédei végezték, egyértelműen mágikus atmoszférával körítve. A kereszténység államvallása tétele után a hajdani tudók 'praxisa' számos fragmentális szerepkörre tagozódott szét (úgymint garabonciás, halottlátó, mondó, vajákos, etc). Ezek a 'sámán' képességeinek, tudásának bizonyos szeleteit őrizték tovább (az időjárás befolyásolása, a szellemvilággal való kommunikáció, jóslás, gyógyítás, etc.). A regölésben fontos szerepet játszik a rím, a ritmus és a dallam, ami a bűbájolás régi eszköze, s a verselésre való képesség, a költői hajlam a varázstudó ember sajátja. Innen már csak egy lépés, hogy a királyi, nemesi udvarok regöseire asszociáljunk, akik ugyan nem mágikus tartalommal, de a költészet erejével örökítették meg a korok emlékeit. Kézenfekvő párhuzam a 'bárd', aki énekmondó, históriás, illetve bűbájos, tudó egyszemélyben. Ugyanazon jelenség tapasztalható mindkét fogalom esetében, s mutatja, milyen szorosan összetartozik zene és mágia.

No, hát elég a szócséplésből. Az alábbiakban (vagy inkább a fentebbiekben) megtaláljátok a kies hazánk különböző szegleteiből gyűjtött regösénekekből elegyített újévi kompozíciót. Kívánom, hogy valamennyietek életébe legalább annyi áldás érkezzen, amennyit a dal említ - ha nem is feltétlen kecskék és kolbászok képében:). Sikerekben és eredményekben gazdag, örömteli új esztendőt!

Hulló Eső, 2011-01-01