gomba gombaháton

az erdőt ha járom

háton hátizsákom

lelem koponyákom - 

nosza, belehányom

hmm, körbeszaglászom:

avarillat-mákony

forrására vágyom

hogyha föltalálom:

a vad Gomba-háton

vadul begombázom!

(magyarra fordítva, tegnap kisebb társasággal gombászni voltunk a falu fölötti, Gomba-hát elnevezésű hegyoldalban - íme a zsákmány.)

az idő bűvöletében (XVI): eostre, ostara, tavaszi napéjegyenlőség

Aligha írhatok olyasmit az Ostaráról, ami ne lenne közismert, mégis megpróbálok egy rövid összefoglalást közzétenni az ünnephez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókról. 

Egyéb megnevezései: Alban Eilir, Eostre, A Hölgy Napja, Gyarapodó Napéjegyenlőség, Bealtaine, Beltane, a gyermekek Bealtaine-ja (hivatkozom itt A.J. Drew-ra, aki hangsúlyozza az Ostara és a Beltaine közti számos kapcsolódási pontot). Közismert nevét Eostre (óangol Éostre, Éastre, ógermán Ostara) istennőről nevezett hónap (óangol Ēosturmōnaþ vagy Ēastermōnaþ, ónémet Ôstarmânoth) után kapta, melynek során - ahogy a krónikás Bede írja - a pogány angolszászok ünnepsége(ke)t celebráltak az istennő tiszteletére (ezek helyét utóbb a keresztény nagyböjt és Húsvét vette át, nevében őrizve tovább - Easter, Ostern - a múlt lenyomatát).

Figyelemreméltó, hogy az Éostre, Eostre szó gyöke a "fénylőt", "csillogót" jelentő hiewes- (→ awes-) kifejezésből adódik, s szoros kapcsolatot tételez fel a hajnal-istennő Hiewsṓs nevével; az pedig továbbmutat a görög Éósz, a római Aurora és az indiai (!) Ushas felé (s mondanom sem kell, utóbbiak szintén a pirkadat hölgyei). A próza-Edda egyik könyvében Austrit, a keleti szelet mint 'a fény szellemét' aposztrofálják; a mai modern angol nyelvben a keleti égtáj 'east', a németben 'Ost'. A virradat és a tavasz fogalma ötvöződik a magyar 'kikelet' szóban is - talán ez a leghűbb fordítása, átirata az Ostara ünnepének. 

Időpontja arra a márciusi napra esik (a gyakorlatban 19, 20, 21 jöhet szóba), amelyen az éjszaka és a nappal épp egyforma hosszú; fény és sötétség tökéletesen kiegyenlítik egymást. A wicca mitológia szerint a magra váró anyaföldet reprezentáló ifjú Istennő és a termékenyítő melegét reánk ontó Nap tüzét megtestesítő Isten egymásra találásáról, nászáról emlékezünk meg ekkor. A természet feléledését, a tavasz kezdetét, az élővilág újjászületését az ókor embere is számon tartotta: Görögországban Perszephoné visszatérését, Babilonban a Menny és a Föld házasságra lépését, Egyiptomban a tavaszi aratást s vele összefüggésben Íziszt és Oziriszt ünnepelték e jeles napon. A görögöknél nem csak Démétér nyerte vissza a lányát, de Aphrodité is szerelmét, Adoniszt, akit vadkan tépett szét, így az Alvilágba került; ám az év egy (később két-)harmadát - Zeusz kegyének köszönhetően - ezután is a szerelem istennőjével tölthette. Kettejük boldogsága borítja virágba a földet minden tavasszal.

Az ünnep klasszikus szimbóluma a húsvéti szokásrendbe is átszivárgott tojás és nyúl. Hogy miért? Előbbi ősidők óta a termékenység megtestesítője, hiszen egy új életet hordoz magába zárva (nem véletlenül született meg a 'Világtojás', mint minden életet magába sűrítő mágikus mikrokozmosz képzete, amely pl. a Kalevalában, de az egyiptomi Halottaskönyvben - a Napra vonatkoztatva - is megjelenik). Utóbbi tisztelete a történetírók szerint szintén a pogány múltba nyúlik, legalábbis a brit-szigetek lakóinak körében, s valami módon Éostre istennőhöz köthető. Nyilván nem véletlenül, hiszen a nyulak közmondásosan termékeny, szapora állatok. 

Hogy ma mit jelent ma számunkra e sabbat, s miképp ünnepejük? Számos-számtalan módja van. Ez az időszak kiváló a múltból ránkragadt (nem csak fizikai, de érzelmi és lelki) limlomoktól való megszabaduláshoz, az újrakezdéshez, a tiszta lappal induláshoz. Most érdemes belevágni eddig dédelgetett terveink megvalósításába. Ne féljünk az újdonságtól, a változástól, az előretöréstől, s engedjük be életünkbe, szívünkbe a tavasz léleknyitogató energiáit. Töltsünk időt a családunkkal, örvendeztessük meg a gyermekeinket valami finomsággal. Adjunk hálát értük; hiszen bennük él tovább a jövő, a szerelem gyümölcseiként gazdagítják életünket, s nem csak számunkra, de környezetünk számára is áldás a jelenlétük (noha olykor ezt nehéz belátni:)).  

A komplett pogány rituálén kívül mindennapi tevékenységek egész serege kínálkozik, hogy rajtuk keresztül tiszteltjük meg az élet körforgását. Ilyen a tavaszi nagytakarítás, a megunt, elhasználódott, elavult, régi holmiktól való megszabadulás: ennek analógiájaképp a kertben a tél során felgyülemlett szemét eltakarítása. Az egyéb kerti munkák közül most jött el az ideje a magvetésnek, illetve - hűvösebb években - a leendő veteményes felásásának, az érett komposzt bedolgozásának. Fedett térben (lakásban, verandán, üvegházban) palántázhatunk.

Mozduljunk ki otthonról: az udvaron, a közeli kertben, parkban, erdőben figyeljük meg a természet nyiladozását, a fák rügyezését, az aljnövényzet virágba borulását, a madarak fészekrakó szorgoskodását. Hallgassuk szerelmes nótájukat, s hagyjuk, hogy a természet megélénkülő energiája magával ragadjon bennünket. Meditálva hangolódjunk rá a fák növekedésének, a virágok kibújásának lassú, de kitartó ütemére. Vigyük a családot, barátokat is, és játsszunk: önfeledten, felszabadultan, mókázva, miként az ártatlan gyermekek. Ha csokrot, koszorút kötünk a lábunk előtt növő virágokból, köszönjük meg nekik, hogy feláldozzák magunkat a mi kedvünkért.

Odahaza fessünk tojást, készítsünk tojásos ételeket, díszeket. A lakásba rügyező fűzfavesszőt, bimbózó orgonát, nyíló aranyesőt, idényvirágokat helyezzünk dekorációként. Viseljünk élénk, tarka öltözetet, amely árnyalataival a tavaszi színpompára emlékeztet. Akasszunk szélcsengőket az ablakba, fákra, hogy hangjukkal köszöntsék a kikeletet. A napéjegyenlőség hajnalán nézzük végig a napfelkeltét. 

Amivel pedig még adós maradtam: a sabbat megfelelései. Íme:

Színei: fehér, halványrózsaszín, világoszöld, piros, sárga; általában a tavaszias pasztell-árnyalatok

Szimbólumai: rügyező barkákkal teli ág, festett tojás, édesség, nyúl, csibe, kacsa etc, színes virágok, színes szalagok, fonott kosárkák (ld. Húsvét)

Ásványok: akvamarin, rózsakvarc, holdkő

Állatok: bárány, nyúl, egyszarvú, kígyó, sikló, (gyík), pegazus, kacsa, csirke, méh

Növények: krókusz, jázmin, jácint, frézia, gyömbér, kőris, sárkányvér, benzoé, tömjén, rekettye, nőszirom, jázmin, szerecsendió, olíva-, narancs, bazsarózsa, rózsa, szantálfa, ibolya, és minden virág, ami már elkezdett virágozni (vagy épp most kezd).

Füstölők: lásd mint fent - azaz sárkányvér, szerecsendió, benzoé, gyömbér, pézsma, narancshéj, ibolya, rózsa, azonkívül magnólia, aloé, zsálya, eper

Istenei: minden, a termékeny férfiasságot és az újjászületést reprezentáló férfialak, így - Zöld Ember, Ozirisz, a Szarvas Úr, Cernunnos, Dagda, Adonisz, Mithrász, Árész, Mars (mint a tettrekészség, lendület, energia, erő megtestesítői), Pán, Dionüszosz (mint az önfeledt mámor és a szerelem istenei), Narcissus, Hyacinthus (mint az ifjonti szépség szimbólumai), a bölcs Ódin, Thot, Liber, stb.

Istennői: minden, a termékenységet, nőiséget és szerelmet reprezentáló istennő - a Nagy Anya, Gaia, Asztarté, Aphrodité, Vénusz, Istár, Ízisz, Auróra, Eostre, Ostara, Éósz, Perszephoné/Koré, Athéné, Minerva (Görögországban és Rómában ekkortájt ünnepelték Athénét, ill. Minervát), Libera stb. 

Ünnepi ételek: magok (gabonafélék, liszt, dara, gabonapelyhek, száraz hüvelyesek, szezámmag, fûszermagok, napraforgómag, tökmag, fenyõmag, dió, mogyoró, pisztácia), leveles zöldségfélék, fûszeres vagy virággal ékesített teasütemények, gyümölcs, keménytojás, mézes sütemények, a szezon elsõ gyümölcsei, zöldségei, retek, újhagyma, póréhagyma, hal, kétszersült, sajt, méz, sonka, sütõtök, napraforgó, szezámmag, tavaszi hajtások, rügyek, virágszirmok (pl. ibolya, salátaboglárka, zamatos turbolya, tyúkhúr etc).

Források: 

Andi oldala

Drew, A.J. - A Wiccan Bible (Career Press, 2003)

Erdei varázslatok

Eason, Cassandra: A Practical Guide to Witchcraft and Magic spells (Foulsham, 2001)

Nichols, Mike: Eight Sabbats of Witchcraft 

Nock, Judy-Ann: The Wiccan Year (F&W Publications, Inc, 2007)

Wikipedia - Éostre

 

további, szívből ajánlott olvasmány (mindkét könyv nagyon részletesen és alaposan tárgyalja az ünnepet):

Montley, Patricia: In Nature's Honor: Myths and Rituals Celebrating the Earth (Unitarian Universalist Association of Congregations, 2005)

Zell-Ravenheart, Oberon & Morning Glory: Creating Circles & Ceremonies: Rituals for All Seasons And Reasons(Career Press, 2006)

gerecse képekben

Ezúttal nem felejtettem el fényképezőgépet vinni, s noha az aljnövényzetben a bókoló hóvirágok sokaságán túl épp csak egy-két keltike nyiladozott, azért akadt fotóznivaló:).

 kirándulunk:)

 bükkös Tardos felett

 matuzsálem

 "... s csupasz ágak csipkéje ringott

fekete karmokkal szabdalt a mennybolt

 az égbolt vizére pókhálót rajzolt

a didergő erdő; .. "

 hócseppek

 tündérkönny

 sziklaalakzatok a Kis-Békás néven ismert hasadékban

 sziklaalakzatok a Kis-Békás néven ismert hasadékban

 sziklaalakzatok a Kis-Békás néven ismert hasadékban

 sziklaalakzatok a Kis-Békás néven ismert hasadékban

 sziklaalakzatok a Kis-Békás néven ismert hasadékban

 kulipintyó:)

 hajnal

 vadleány:)

 a 'felső les'

 napfürdő

 muflonpajtás lencsevégen

lélekröptető

az idő bűvöletében (XIV): március

Március. Mikor végre felenged a fagy. Mikor előbújnak az első virágok, s meglegyint bennünket a tavasz szerelemittas életöröme. Mikor a madarak költeni kezdenek, világgá dalolván boldogságukat. Mikor Földanya szívdobbanásai mind gyorsabbak és erősebbek lesznek; Napatya pedig ifjonti szépsége teljében tündököl...

Mmmm, ez a hónap a sokszínű lehetőségek, a lendületes változások, az új kezdetek dinamikus energiáiról szól. Kiváló alkalom az ötleteléshez, megújuláshoz, új projektek indításához, s mindenhez, ami a növekedés, jólét, felfedezés, energia, átmenetek, kitartás, siker, eredmények, valamint a látomások, víziók, jövőképek, jós-álmok fogalomköréhez tartozik. Romboljuk le a minket körülvevő hamis illúziókat, s lássuk olyannak a világot, amilyen valójában. Ébresszük fel magunkban a bátorságot. hogy lépni tudjunk, s ahogy e hónapban a sötétség és fény is kiegyensúlyozza egymást, mi is találjuk meg belső harmóniánkat, amely a letisztult, tudatos, célratörő és gyümölcsöző személyiség kialakulásának alapköve. 

A hónap megfelelései: 

Szín: világoskék, világoszöld, vöröses-lila
Szám: 3
Kő: ametiszt, akvamarin, vérkő, karneol, gyémánt, jáspis, opál, rubin, vörösesnarancs kalcedon, kék topáz
Állatok: vaddisznó, puma, varjú, hal, bárány, oroszlán, halászsas, kormorán (az angol 'tengeri varjú' a kormorán mellett jelenthez sirályféléket, szárcsát és egy bizonyos bíbicfajt is, így ebben bizonytalan vagyok), giliszta
Növények: éger, kőris, rekettye, nárcisz, lósóska (avagy bodros lórom), somfa,  lonc, ír moha, jonquil-nárcisz, cukorjuhar, viola, zsálya, fűzfa
Istennők: Anath, Anna Perenna, Artemisz, Asztarté, Athéné, Bellona, Kübele, Hekaté, Holda, Ízisz, Luna, Minerva, a Morrigan, Ostara
Istenek: Árész, a Zöld Ember, Mars, Teutates, Tyr
Megidézhetők továbbá: viharszellemek

Forrás: 

Hollan, Eileen: The Spellcaster's References (Weiser Books, 2009)

hajnácska

Mióta hazaérkeztem Erdélyből, Hajnácska mindössze egy levelet írt, azt is a lassan szokásosnak mondható, depressziós hangulatban. Valósággal kétségbeestem, amiért ilyen érzelmi hullámvölgy mélyén hagytam magára szegényt, s persze csalódtam, hogy a férjével való konfliktusának rendezésére hivatott, rögtönzött varázslat nem váltotta valóra hozzá fűzött reményeimet.

Hajnácska azzal zárta a levelet, hogy miután elutaztunk, ismét elkezdett havazni, s azóta is esik, négy fal közé kényszerítve őket. Ezt követően heteken át nem hallottam róla. Már-már kezdtem aggódni, s nem tudtam, mitől tartok jobban: a zord időjárástól vagy Hajnácska lelkiállapotától. Újra és újra emailekkel bombáztam, és számoltam a napokat.

Az istenek ismét megmutatták, milyen - számunkra sokszor érthetetlennek ítélt - fordulatokon keresztül igazgatják a sorsunkat. Tegnap végre levelet kaptam Hajnácskától. Elmesélte, hogy a hó nem csak őt és a gyerekeket kárhoztatta tétlenségre, hanem az erdészeket is: ezért a férje, Bondor az eltelt hetek javarészét odahaza töltötte. Ezalatt az időszak alatt sikerült valamelyest elsimítani a kettejük közt felgyülemlett feszültséget, újra megtalálni a közös hangot, s békés, szeretetteljes, normális családi életet élni. Hosszú-hosszú ideje nem olvastam ilyen gondtalan, kiegyensúlyozott, derűs sorokat tőle. A szavaiból - végre-valahára - ismét kicsendült a rá korábban oly jellemző életöröm és lelkesedés. Nagyon boldoggá tett a beszámolója.

Köszönet érte az Istennőnek.

tettenért tavasz

Ismét csavarogtunk egyet az erdőben, s ismét próbáltam lencsevégre kapni a természet nyiladozását - változó sikerrel. 

a tájba olvadva

tyúkhúr a patakparton

örökzöld téma

bébiturbolya

a megunhatatlan borostyán

a pionír

árnyékos rengeteg

télutó

how could be something so...

(igennnn)

(igen!igen!igen! most kaptam a mailt: 4-es lett a géptan dolgozatom:)!)

ó híú nosháh, ó-hí lughnasadh...

Hajnalban körtét szüreteltünk a tanüzem gyümölcsösében. A felkelő nap fényében csak úgy szikráztak a kövér gyümölcsök hamvas-sárga pocakján egyensúlyozó harmatcseppek. A nadrágom térdig felázott, és persze a cipőm is tocsogott a víztől, de egy percig se bántam. Mindenért kárpótol a reggel békéje; a keleti horizonton elnyúló rózsaszínes felhők alól kikukucskáló fátyolos sugárnyalábok, az ágas-bogas fák elégedett némasága, az üde nedvességgel telt föld puhasága...

Olyan különös ez a váratlan kisimulás a pár nappal ezelőtti mélyrepülés után, - szeretném azt hinni, hogy nem csak felszínes hangulatváltozás, hanem talán némi valódi lelki feltöltődés áll mögötte. Akkor tért vissza az istenekbe vetett hitem, bizalmam, amikor a legkevésbé vártam volna, s egyben a legnagyobb szükségem volt rá. Őszinte örömmel és hálával tudtam megköszönni Anyánknak a nyár terményeit, az elmúlt hónapok fáradozásainak eredményét, nem csak a kézzelfogható természeti javak vonatkozásában. Valahogy mélyebben átérzem most az ünnep misztériumát, mint eddig bármikor; talán mert ezúttal nem puszta hagyományként emlékezem meg a jeles nap főmotívumáról, nevezetesen a betakarításról, hanem aktív cselekvőként végzem azt. Ez elgondolkodtatott: vajon a modern kor boszorkányai, a Lughnasadh-t ünneplő természethívői valóban oly módon tapasztalják meg ez időszak jelentőségét, mint hajdan őseik? Aligha hinném. Talán tudjuk, de nem érezzük át, milyen fontos lehetett a gazdálkodó ember számára a termés learatása, különösen a mögötte álló hosszú és kemény munka fényében. Milyen hatalmas jelentőséggel bírt a rengeteg fáradozás után megszülető gabona és gyümölcs, amely az életbenmaradás zálogává nemesül a közelgő téli időszakban. Milyen örömünnep keretében áldhatták az első telt kalászokat, süthették az első, frissen őrölt lisztből készült kenyereket, s hálálkodhattak a természet bőkezűségéért...

Miközben magam is a múltba révedtem, s az előző év eseményein, örömein-bánatain töprengtem, egy csendes hang - talán az Istennőé - megszólalt bennem és azt súgta: ne azt latolgassam, mi mindent mulasztottam el, mi mindent hagytam ki, hanem hogy mi minden áll előttem, mi minden vár még rám. Ebben a bizakodó hangulatban töltöttem az egész napot, s remélem, a hitem holnapra sem fog szertefoszlani. Elvégre oly sok még a szüretelnivaló...

További áldott ünnepet!

Hulló Eső, 2011 aug. 02



levendulaolaj, fahéjas füstölő, kókuszos keksz, gitár...

esbat :)))

örömködés

Ó, úgy fel vagyok dobva, az előttem álló nap tele van kellemesebbnél kellemesebb lehetőségekkel :). A megvalósításhoz jelenleg az ebéd áll a legközelebb, már bepácoltam a csirkecombokat, és úgy tervezem, hogy hagymás krumplisalátát készítek köretnek. Utána alighanem szunyókálok egy kicsit, aztán nekiugrom a tegnap vásárolt angolkönyvnek és kivégzem az első leckét. Valamennyit gagyogok angolul, de soha nem tanultam rendszeresen, iskolai keretek között, s mostanság - különösen a nyelvvizsga sürgető kényszerével a fejem fölött - úgy érzem, ideje szisztematikusan elsajátítani.

Aztán, ha már ráuntam a nyelvelésre, ott van Bernáth Jenőtől a Gyógy-és aromanövények, minden gyógynövénybolond bibliája:). Vagy például felvehetnék néhány régóta talonban heverő nótát, véglegesíthetném az Árnyak Könyve borítójának díszítését, elkészíthetném a totememet jelképező agyagmedált...  

Utóbbihoz az ihletet egy már meglevő nyakláncom adta, egy körülbelül 3 cm hosszú és talán ha 1 cm átmérőjű, egyik oldalról ember, - a másik oldalról kecske vagy lófejet formázó mázatlan, nyers okkerszínű függő. A hétfői vizsga előtt fel-alá korzóztam a folyosón, utolsókat rúgó aggyal igyekeztem még néhány adatot bemagolni, közben azt szorongattam görcsösen, mire egyik évfolyamtársnőm megkérdezte, hogy "csak nem a totemed?" Ez aztán meglódította a fantáziámat, és menten be is szereztem 2 kiló agyagot (kisebb kiszerelésben nem volt, de amilyen béna vagyok, lehet, hogy el is fogom használni mindet a sikertelen próbálkozások során:)).

Szóval, nagyon kellemes délután ígérkezik. Megyek és neki is látok a salátának :)

Áldott szép napot nektek is!

H.E.

this afternoon

Úgy döntöttem, teszek az egészre, és csakazértis jól fogom magam érezni a ma délutáni találkozón. És lőn.

thor pörölye

Végre, az év első zivatara! Az istenekre, el sem tudom mondani, mennyire hiányzott ez nekem. Mintha hosszú idő után most először élnék igazán. Újjászületek az esőben.

kiszabadulás

Ahogy tavaly, idén is utazom a Gerecsébe, méghozzá éppen ma. Annyira örülök neki, hogy végre megjött a tavasz - mert gondolom, ezúttal tényleg megjött -, hihetetlenül szép lesz a hegy. Olyan ez az egy hét a számomra, mint valami spirituális lelkigyakorlat vagy méregtelenítő kúra. Elpakoltam az athamémat (csak el ne hagyjam, amilyen szétszórt vagyok:)), még az is lehet, hogy ott ünneplem majd meg az Ostarát.

Áldott tavaszt!

Hulló Eső, 2011-03-11

áldozat

Sokat töprengtem mostanában azon, mit is takar ez a fogalom.

Gyermekként meglehetősen idegenkedve tekintettem rá. A bibliai égőáldozatok valahogy értelmetlennek és embertelennek tűntek. Nem láttam semmi logikát abban, hogy a legszebb gödölyét vagy a termés javát tűzre vessük valami láthatatlan és megfoghatatlan istenség számára, akinek minden bizonnyal semmi szüksége efféle földi adományokra. A negatív asszociációkat az is erősítette, hogy a rituálé sokszor keresztény szemszögből elítélendő kontextusban jelent meg. S ha a vallási tartalmat kiollózzuk, maga a cselekedet is felesleges, ésszerűtlen, mi több: kegyetlen aktusnak látszott (különösképp az állat- és emberáldozatok vonatkozásában). Később sem tudtam megbarátkozni a fogalommal. Lehet, hogy önző és szűklátókörű gondolkodásmódra vall, de úgy véltem: ha pusztai pásztor lennék, bizony nem vágnám le a megélhetésem kulcsát jelentő jószágok legszebbikét holmi névleges hálaszertartás okán. A saját életkörülményeim közé átültetve a hasonlatot, aligha lettem volna képes megválni a kedvenc csokimtól vagy plüssjátékomtól egy olyan transzcendens hatalom kedvéért, akinek e dolgok tökéletesen hasznavehetetlenek.

A fentiekből kristálytisztán kiviláglik az a meglehetősen éretlen megközelítés, amivel az áldozatra tekintettem. Kezdetleges értelmezésem tulajdonképpen két kulcsszóba sűríthető: felesleges lemondás. Mindezt súlyosbította a rengeteg gyomorforgató képzettársítás az ilyen vagy amolyan isten(ek) nevében lemészárolt emberekről és állatokról.

Körülbelül két hónappal ezelőtt kezdett bennem motoszkálni, hogy az áldozathozatal más formát is ölthet. Hogy a tartalmi mibenléte sokkal árnyaltabb és kifinomultabb, mint ahogy én azt gyermeki ésszel véltem. S hogy nem csak fájdalmas és keserű lemondást, hanem hálateli, őszinte szívvel történő felajánlást is jelenthet.

Ahogy az utóbbi hetekben sorra meghallgatásra kerültek a fohászaim, ahogy lépten-nyomon belebotlottam az isteni pár gondoskodásának jeleibe, ahogy megéreztem, hogy a szeretetük elkísér, ahogy megértettem, hogy bátran bízhatok bennük, egyre erősebbé vált bennem a vágy, hogy valamiképp köszönetet nyilvánítsak nekik, s erre nem éreztem  elégségesnek a néma, röpke hálaszavakat. Ekkor döbbentem rá, miért is találták ki az áldozatbemutatás szertartását, s mi volna a veleje. Felismertem, hogy az áldozat az istenek iránt érzett szeretet, elköteleződés, hála jelképe, s hogy tárgya nem puszta szimbólum, hanem a számukra felajánlott személyes ajándék. S miként egy kisgyerek is a képességei szerinti legszebb ajándékot szeretné elkészíteni a szüleinek, úgy én is a tőlem telhető legértékesebb dolgot szerettem volna átnyújtani az isteneimnek (ahogy a hajdani pásztorok és földművelők tették).
Ezen a ponton szeretném hangsúlyozni: meg sem fordult a fejemben, hogy bármiféle élőlényt trancsírozzak fel az oltáron:). Még attól is ódzkodtam volna, hogy egy örökzöldekből összeválogatott csokorral kedveskedjek az Isteni Párnak, nem akarván fájdalmat okozni a fáknak.
Mikor a diplomavédésre utaztam, és már káprázott a szemem a tompa megvilágítás mellett kisilabizált, összefolyó betűktől, félredobtam a szakdolgozatomat és a hűvös ablaküvegnek dőlve kibámultam a rohanó sötétségbe. Az istenekhez fordulva fohászkodni kezdtem: segítsenek a másnapi megmérettetésen, segítsenek, hogy összeszedett és kipihent legyek, hogy ne szorongjak túlságosan. Aztán feltettem nekik a kérdést: mivel köszönhetném meg méltóképp a rengeteg támogatást, amit az utóbbi időkben nyújtottak? És mintha válaszul érkezett volna, egyfajta sugallatként felötlött bennem a gondolat: azzal, hogy természetvédelmi pályát választottam, azzal, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy természetvédelmi szakember lehessek, méltóbb módon viszonzom a segítségüket, mint bármiféle tárgyi adománnyal vagy ünnepélyes szertartással. 
Hasonló élmény ért az államvizsga után. A szállásom felé tartva ismét hálát adtam az Úrnak és az Úrnőnek, amiért mellettem álltak a legnehezebb pillanatokban, és megfogadtam, hogy hazaérve valamilyen nevesített rituálét celebrálok köszönetképp. Újfent felmerült bennem az áldozat bemutatásának gondolata, s hirtelen rádöbbentem (vagy az égiek súgták meg?): hisz az egész életem, úgy, ahogy van, nekik szentelt áldozat. Azzal, hogy Samhainkor spirituális értelemben is felajánlottam magam, s most a hivatásommá lett Földanya megóvása, mindenestül az ő kezükbe helyeztem a lelkem, az ő szolgálatuknak szenteltem a jövőm. S ennél több - talán nem is kell.
A felismerés szívmelengető boldogsággal töltött el. Jó érzés tartozni valahová, tartozni valakihez. Jó érzés tudni, mi a célunk, és látni a célhoz vezető ösvényt. Jó érzés, hogy azt adhatom az isteneknek, ami számukra a legértékesebb: önmagamat. Jó érzés, hogy nem kell azon gondolkodnom, miről mondjak le a kedvükért - hisz az övék mindenem..

Az Isteni Pár mosolya ragyogjon rátok úgy, ahogy rám is!:)
Áldás veletek -
Hulló Eső, 2010-12-19

utána

Nem is tudom, hol kezdjem.

Azt sem döntöttem el, hogy miről is akarok írni voltaképpen.

Maradjunk a tényeknél: nos, sikerült az államvizsga, ötöst kaptam, gazdagabb lettem egy papírral és egy extra adag önbecsüléssel. Minden jel arra mutat, hogy a szakdolgozatom megtámogatására komponált pizsama-bűbáj, meg a záróvizsga sikerét előmozdító hétfő hajnali szertartás maradéktalanul bevált. Nem csak a kihúzott tételekkel volt szerencsém, hanem a bírálóbizottsággal is. Annak ellenére, hogy össze-vissza hablatyoltam, a huszadát sem mondtam el annak, amit kellett volna (oké, ebben az időhiány is közrejátszott), és a feleletem színvonala meg sem közelítette az előttem vizsgázóét (aki következetes, szakszerű és szabatos módon foglalta össze a mondandóját, szemben az én logikai bakugrásokkal és a tárgyi tudás hiányát elmázoló felszínes rizsával teli szövegelésemmel), végül én kaptam a legjobb értékelést. Az eredményhirdetés után a bizottság tagjai sorra gratuláltak nekünk, s az elnök (a hírhedten rettegett növénytan-professzor) hozzám érve meg is jegyezte, "maga volt a legjobb."

No, hát egyfelől hízott a májam, másfelől a legkevésbé sem érzem korrektnek a végkifejletet.  Ha rajtam múlik, a produkciómat egy kegyelemkettessel jutalmaztam volna. Lehet, hogy alábecsülöm magam, vagy épp túlértékelem a követelményt, de biztos vagyok benne, hogy az az ötös inkább a mágia, mint a szakmai teljesítményem gyümölcse. Ezzel kapcsolatban - pesze nem először - eltűnődtem, vajon mennyire etikus dolog varázslattal befolyásolni egy hivatalos megmérettetést, miközben a többiek keményen készülnek rá? Mennyire tisztességes dolog efféle plusz hátszéllel indulni?

Biztos furcsa, hogy nem kitörő örömmel lelkendezek a diadal felett, - valahogy olyan üresnek érzem magam legbelül. Mindaz, ami kitöltötte az elmúlt öt évemet, egyik pillanatról a másikra elillant a múltba. Az utóbbi hónapokban a szakdolgozatírás, majd a tanulás sürgető kényszere Damoklész kardjaként lebegett a fejem fölött. Éjjel-nappal elkísért, minden percben ott lappangott a tudatom mélyén, undok szorongásokkal ostromolt. Aztán egy huszárvágással pontot tettem az egész mizéria végére, mindössze pár hét halálvágta árán. És most furcsa megbarátkozni a hiánnyal, ami a helyén maradt.

A felkészülési hajszában, ha volt rá pár percem, elábrándoztam róla, hogy milyen jó lesz újra normális emberként élni - addig aludni, amíg jólesik, filmezni, olvasni, sétálni ésatöbbi. Olykor elképzeltem, hogy mindezt a sikeres államvizsga után, mint okleveles természetvédelmi mérnök tehetem, és az valami frenetikus érzés volt. Ha a fikcióhoz hozzácsaptam a másik szakomon írt zéhák remélt eredményét, valóságos szupermennek (vagy inkább Csodanőnek?:)) éreztem magam. De mostanra valahogy lecsengett az egész. A győzelemittas örömujjongás elmaradt. Időnként hullámokban rámtör a felismerés, hogy immár nekem is van egy végzettségem, és ez meglehetős megkönnyebbülést okoz, de a szuperhős-feeling csak nem jön. Még az sem indukált robbanásszerű eufóriát, amikor teljes hangerővel bömböltetve meghallgattam az AC/DC Rising Power c. dalát, pedig hajajj... :)

Biztos rálapátol a helyzetre, hogy a szobámban hatalmas a kupi. Mikor elutaztam, pedáns rendet hagytam magam után, amit aztán hazaérve két perc alatt fenekestül felforgattam. A mostani állapot arra a befordult, szétcsúszott önmagamra emlékeztet, aki oly sokszor felszínre bukkant az elmúlt év során. Talán kicsit helyrebillen az öntudatom egy kiadós takarítás után, úgyhogy alighanem ez lesz az ünnepi program mára...

Majd még írok, ha lesz mit:)

Áldás - Hulló Eső

életjel

Az istenek áldása szálljon minden fizikusra, különösképp Bakszakáll tanár úrra - sikerült a zéhám!!! :D

apropó

Lassan illendő lesz bemutatnom valami hálaszertartást az isteneknek. Ma megtudtam, hogy a hétfőn írt zh-m -különféle szerencsés körülmények közrejátszásának eredményeképp- kimagaslóan jó lett. Senkit nem akarok a részletekkel untatni, elég az hozzá, hogy egy gyerekkoromtól kezdve szívből megvetett és csak a túléléshez szükséges mértékben tanult tantárgykörből írtunk, és én már jóelőre rettegtem :). Igaz, tanulgattam is, már amennyire tőlem telt, no meg a felkészülés crescendójaként elvégeztem egy végtelenül lebutított szerencsehozó-varázslatot. Felhasználtam hozzá egy kis borostyánkövet, amelyet aztán másnap nyakláncként viseltem, és hát minden jel szerint bevált, szóval most :))) S mivel nem ez az első alkalom a közelmúltban, hogy valamely kérésem meghallgatásra talált, azt hiszem, ideje volna köszönetet mondani. 

csak ennyi

Áldás kísérjen benneteket

Hulló Eső, 2010-10-27

athame

Amint láthatjátok, tényleg sok mondandóm halmozódott fel az utóbbi napokban:). Még valamiről muszáj írnom: ez pedig az athamém.

Igen, igen, igen, és mégegyszer: igen, végre eljutott hozzám :). Az előzményekről annyit, hogy augusztus vége-szeptember eleje magasságában vásároltam a vaterán keresztül (lelkendeztem is róla egy sort itt a blogon, ha jól emlékszem). A bátyám vette át az eladótól, aztán szerencsétlen tőr megjárta a Magas-Tátrát, majd eljutott egy krakkói fizikuskonferenciára, s végül heteket rostokolt a tesóm albérletében. Minden jó, ha jó a vége: múlt csütörtökön édesanyám hazahozta.

Első látásra beleszerettem. Sokkal szebbnek, kecsesebbnek, formásabbnak tűnik, mint a fotók alapján hittem. Olyan, mintha egyenesen egy tündérmeséből csöppent volna ide. Mintha eleve varázstőrnek rendeltetett volna. Mondanám, hogy épp úgy fest, mint a legendabeli mágikus csodafegyverek, amelyeket bűbájjal kovácsoltak - ha nem tudnám, hogy alighanem szorgos ferdeszemű munkáskezek rakták össze egy futószalagon, tízezer társával együtt:). Persze számomra ezzel mit sem veszít az értékéből:).

Először úgy gondoltam, ismerkedek vele egy kicsit, mielőtt felszentelném, de nem bírtam sokáig. Másnap levendulaolajos vízzel lemostam, aztán kitettem a déli napra, hadd töltekezzen meg az égi úr tüzes, kiáradó energiájával. Alkonyatig kint hagytam, majd a sötétség beállta után egy rövid, de velős szertartás keretében felavattam. Sárkányvér illatú füstölőt, illetve a Mars befolyása alatt álló növénykeveréket tartalmazó olajat használtam hozzá. A ceremónia elején, mintegy bevezetésképp, elmélkedtem egy kicsit azon, hogy milyen változásokat hoz az athame a varázslataimba, miben áll a lényege, s mik a vele kapcsolatos elvárásaim, reményeim. Ezzel párhuzamban arra kértem az isteni párt, hogy ne csak a bűbájaimban, de az életemben is érvényesüljön mindaz, amit egy rituális tőr megtestesít, magában hordoz: a céltudatosság, az akarat, az eltökéltség és az összpontosítás. Aztán fennhangon közöltem a tőrrel, hogy mostantól sokkal több egyszerű dísztárgynál:) - egy boszorkány társa, szolgája, barátja, energiáinak és varázserejének hordozója, közvetítője lesz. Ha jól emlékszem, még azt is hozzátettem, hogy viselje ezen új tisztségét méltósággal és becsülettel :).

Azért érzem különösen nagy horderejűnek ezt az eseményt, mert az athame az első igazán személyre szabott eszközöm. Persze, mindannyiunk háziszentélye más és más, s az Árnyak Könyve is kimondottan egyedi - mégis, érzéseim szerint az athamé az az eszköz, amelyben a leginkább megnyilvánul használója karaktere. Amely a legtöbbet árul el rólam, a gazdájáról. Amely olyan, akár egy testrész, szervesen kapcsolódik hozzám. Kicsit mintha az egyéniségem egy részét, lelkem egy darabkáját is magába zárná.

Azóta is igyekszem minél több időt tölteni "vele" (menthetetlenül hajlamos vagyok megszemélyesíteni a tárgyakat, habár ez egy athame esetében talán még illendő is:)), és csak csodálom a szépségét. Vannak ugyan apróbb-nagyobb kivitelezési hibái, amik egy kevésbé elfogult szemlélőnek bizonyára feltűnnének, de bánja kánya. Az én szememben tökéletes, és ez a lényeg. Most már csak az van hátra, hogy kiderüljön, mennyire tudom használni. Végtére is a leves próbája az evés ... :)

Áldás!

Hulló Eső, még mindig okt. 26 :)

látomás

Nézzétek el, ha nehézkesen fejezem ki magam a következőkben, nem igazán lelek találó szavakat az élmény lefestésére.

Tegnapi meditációm során (már amennyire azt meditációnak lehet nevezni) ismét a végtelenbe vesző füves pusztán találtam magam. Egy kimagasló sziklatömb pereméről tekintettem le a zöldarany rónaságra, amely hullámozni látszott a szélben. Bölények népesítették be, ameddig csak a szem ellátott - bölények, zöld fű, kék ég, itt-ott egy-egy terrakotta szikla, ez töltötte ki a panorámát.

Úgy éreztem, e tájat soha nem tapodta ember, és soha nem is fogja. Úgy éreztem, minden, amit látok, örökkévaló: mintha a létezés egy pillanata megfagyott volna az időben, múlhatatlan, érinthetetlen állapottá nőve ki magát. Úgy éreztem, ez maga A Puszta, csupa nagybetűvel - nem annyira fizikai létező, mint inkább a köznapi préri szellemvilágbeli megfelelője, platóni ideája, amely magába sűríti az érintetlen természet és az ősi vadság esszenciáját. Amelynek minden eleme szimbolikus, de eleven kifejezője az élet szépségének és erejének. Amely képlékenyen alakul attól függően, mit kell látnia az oda látogató emberfiának, s amelynek lényege mégis változatlan.

Ezt hívnák asztrálsíknak? Én nem tudom. A szellemvilág megnevezés sokkal közelebb áll hozzám.

A bölények magának az életnek, a bőségnek, a föld kincseinek hordozói. A belőlük élő népek számára otthont, ruhát, ételt, eszközöket szolgáltattak. Rajtuk keresztül oly elevenen éreztem az Istennő jelenlétét, önfeláldozó termékenységének mibenlétét, mintha megmerítkeztem volna örökkévaló lelkében. A táj minden porcikája őt fejezte ki, róla dalolt: a napsütés, a vakítóan szikrázó égbolt, a dús, selymes fű, a rendíthetetlen, méltóságteljes sasbércek, a számlálhatatlan csorda... maga volt az Úrnő.
Lélektársam azt sugallta, hogy e vidéket, e vad, dús, tiszta, az életet magába sűrítő, a fizikai valóság számára érinthetetlen, időtlen darabkáját a teremtésnek mindig megtalálhatom, ha magamba nézek. Hisz mindannyiunkban ott a kapu a szellemvilágra, s mindannyiunkban ott ragyog az isteni - csak meg kell találnunk az utat hozzá.

Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-01