látomás

Nézzétek el, ha nehézkesen fejezem ki magam a következőkben, nem igazán lelek találó szavakat az élmény lefestésére.

Tegnapi meditációm során (már amennyire azt meditációnak lehet nevezni) ismét a végtelenbe vesző füves pusztán találtam magam. Egy kimagasló sziklatömb pereméről tekintettem le a zöldarany rónaságra, amely hullámozni látszott a szélben. Bölények népesítették be, ameddig csak a szem ellátott - bölények, zöld fű, kék ég, itt-ott egy-egy terrakotta szikla, ez töltötte ki a panorámát.

Úgy éreztem, e tájat soha nem tapodta ember, és soha nem is fogja. Úgy éreztem, minden, amit látok, örökkévaló: mintha a létezés egy pillanata megfagyott volna az időben, múlhatatlan, érinthetetlen állapottá nőve ki magát. Úgy éreztem, ez maga A Puszta, csupa nagybetűvel - nem annyira fizikai létező, mint inkább a köznapi préri szellemvilágbeli megfelelője, platóni ideája, amely magába sűríti az érintetlen természet és az ősi vadság esszenciáját. Amelynek minden eleme szimbolikus, de eleven kifejezője az élet szépségének és erejének. Amely képlékenyen alakul attól függően, mit kell látnia az oda látogató emberfiának, s amelynek lényege mégis változatlan.

Ezt hívnák asztrálsíknak? Én nem tudom. A szellemvilág megnevezés sokkal közelebb áll hozzám.

A bölények magának az életnek, a bőségnek, a föld kincseinek hordozói. A belőlük élő népek számára otthont, ruhát, ételt, eszközöket szolgáltattak. Rajtuk keresztül oly elevenen éreztem az Istennő jelenlétét, önfeláldozó termékenységének mibenlétét, mintha megmerítkeztem volna örökkévaló lelkében. A táj minden porcikája őt fejezte ki, róla dalolt: a napsütés, a vakítóan szikrázó égbolt, a dús, selymes fű, a rendíthetetlen, méltóságteljes sasbércek, a számlálhatatlan csorda... maga volt az Úrnő.
Lélektársam azt sugallta, hogy e vidéket, e vad, dús, tiszta, az életet magába sűrítő, a fizikai valóság számára érinthetetlen, időtlen darabkáját a teremtésnek mindig megtalálhatom, ha magamba nézek. Hisz mindannyiunkban ott a kapu a szellemvilágra, s mindannyiunkban ott ragyog az isteni - csak meg kell találnunk az utat hozzá.

Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-01