életjel

Az istenek áldása szálljon minden fizikusra, különösképp Bakszakáll tanár úrra - sikerült a zéhám!!! :D

még mindig para

még mindig nem érkezett visszajelzés a konzulensemtől a szakdolgozatomat illetően

nem tudom, megkönnyebbülést vagy aggodalmat kéne-e éreznem

napról napra rettegve várom a lesújtó kritikát, s amikor látom, hogy nem jött újabb üzenet, fellélegzek

ugyanakkor másnap még több szorongással telve lépek be a gmail-re újfent

ördögi kör

mélyrepülés

Nem akartam a cohkka feletti örvenkedésemet borúlátóbb gondolatokkal folytatni, de muszáj.

Akárhogy szépítgetem a dolgot, úgy érzem: összecsapnak a fejem felett a hullámok. Fullasztóan telepszik rám a tudat, hogy az elmúlt közel öt és fél év minden munkájának a következő három hétben kéne eredményt hoznia. Minden eddigi erőfeszítésem, a vizsgákra, zéhákra, gyakorlatokra és házidolgozatokra fordított összes energia lényegében arra csúcsosodott ki, hogy eljussak ide: a diplomavédés és az államvizsga küszöbére. Mondhatnánk úgyis, hogy mindaddig, amíg nem teljesítem utóbbiakat, minden eddigi részsiker, apró győzelem tulajdonképpen semmitérő. Bármit profitáltam is belőlük menet közben (tárgyi tudást, tanulási módszertant, koncentrációs készséget, élettapasztalatot, stb), a bukás tükrében nem tudnám értékelni e "járulékos hasznokat".

 A szakdolgozatom fogadtatásáról még mindig semmi hír, úgyhogy továbbra is kétséges az eredmény. Az államvizsgáról kiderült, hogy a leghúzósabb része minden bizonnyal a természetvédelmi jog lesz, amelyet én nagyvonalúan az utolsó hétre ütemeztem.

Szerdán afféle "hagyjatok csendben megdögölni" - hangulatban voltam, csütörtökre ez továbbfejlődött az "ide a rozsdás bökőt" - lelkiállapottá, mostanra pedig vérben forgó szemekkel fantáziálgatok arról, hogyan dobok bombát mindkét egyetemre.

Annyira elképesztően hihetetlennek tűnik, hogy kicsivel több mint két hét múlva - akár így, akár úgy -  túl leszek a nagyján! Persze ha az államvizsga netán nem sikerülne (amire azért van némi reális esély), s mellette a gyógynövényes szakon is elbaltázom a zéhákat, tehát az egész félév egy tökéletes csődsorozattal zárul, az valószínűleg némiképp oxidálja majd a karácsonyi hangulatot. Bele se merek gondolni.

Oké, már megint túlspilázom a dolgot. Eddigi tanulmányaim során minden nagyobb lélegzetvételű vizsga előtt belehajszoltam magam valamiféle öngerjesztő pánikörvénybe. Az utolsó napokat a csúfos bukásról vizionálva, mélységes depresszióba süllyedve vegetáltam át, öntudatvesztésig ismételve és ismételve a tételeket, miközben úgy éreztem magam, mintha a társadalom megbélyegzettje, érinthetetlen pária, leprás haldokló vagy valami hasonló, magányra és megvetésre kárhoztatott nyomoronc volnék. Emlékszem, mikor fás szárú fajismeretből vizsgáztam: előző éjjel a monitor előtt görnyedezve magoltam, és elmondhatatlanul irigyeltem a vizsgán sikeresen túljutott lakótársnőmet, amiért fényűző gondtalanságban fürödve mókázott a barátjával. Úgy éreztem, egyszerűbb volna másnap egyenesen a vágóhídra vonulni bégetve, mint betenni a lábam a Növénytani Intézet kapuján.

Hiába mondogatom magamnak, hogy mostanra már oly mindegy, hogy decemberben vagy esetleg jövő nyáron teszem-e le az államvizsgát, hogy a szakdolgozat leadása volt az igazi mérföldkő, a többi már csak hab a tortán, egyre kevésbé hiszem el. Ösztönszinten rágörcsölök a témára, mert az a rohadt teljesítménykényszer arra sarkall, hogy csináljam meg most, mégha beledöglök is.

Félek. Röviden és tömören.

Vajon miért nincs bennem elég hit, hogy bízzak az isteni közbenjárásban? Nem vagyok elég alázatos, elég elkötelezett? Az Úr és az Úrnő annyit segítettek az elmúlt időszakban, és én mégsem tudok teljes szívemből rájuk támaszkodni. Talán még mindig nem veszem elég komolyan a vallásom: talán még mindig csak eljátszom, hogy boszorkány vagyok, eljátszom, hogy varázsolok, s gyermekként örülök a sikereknek, de a megpróbáltatások elől visszamenekülök a konvenciók világába, a racionalitások józanul és kiábrándítóan rideg, stabil talajára.

No, hát nem leszek kételkedő gyaur és punktum. Mit nekem nyolc zéhá meg egy államvizsga, ha mellettem állnak az égiek (meg némi bűbáj)? :)

(bárcsak őszintébb lenne az a szmájli

valahogy kifogyott belőlem az ösztönös indíttatás, hogy valamiféle pozitívumra hegyezzem ki a mondókám végét

csak a rend kedvéért biggyesztek oda egy-két derűlátó frázist)

Áldás kísérjen mindenkit!

Hulló Eső, 2010-11-27

apocalyptica - cohkka

mmmmm....

grrr

Ma jutott először amúgy istenigazából az eszembe, hogy elátkozzak valakit.

Nevezetesen a fizikaprofesszorunkat, hívjuk Bakszakáll tanár úrnak (hogy legalább ily módon kiélhessem gyermeteg bosszúmat). Persze ha félretesszük a hőzöngést, be kell ismernem, hogy soha nem folyamodnék a 'sötét oldalhoz', de a kísértés kétségtelenül nagy.

Kedden a félév anyagából írunk. Itt kell kitérnem arra az apróságra, hogy a jövő héten további öt zh várható, az azt követőn pedig - a diplomavédésemen kívül - még három esedékes.  S ha túléltem mindezt, épp csak egy hétvégényi időm lesz a feltámadásra, jön az államvizsga.

Szóval, vissza az isteni tudományhoz - tököm tele van azzal, hogy a szakmánktól fényévnyi távolságra eső tantárgyakat erőltetnek ránk pusztán azért, hogy az oktatóknak szaporodjon az óraszáma, meg hogy legyen mivel kisámfázni a képzés négy szemeszterét. Mi a jó fenének kell beleverni egy leendő gyógynövénytermesztő fejébe a fizikát, méghozzá egyetemi szinten?! Oké, a tanultaknak vannak a gyakorlatban is hasznosítható motívumai. Viszont hogy a félév során ismertetett több mint száz képletet fejből be kell vágnunk, és képletgyűjtemény alkalmazása nélkül vizsgázunk, azt felháborítónak találom - és most viktoriánus finomsággal fogalmaztam.

Estére egész rendesen felspannolta magam a dolgon, merthogy közel nyolc órányi vegetációismeret - tanulást követően még belefogtam a fizikába is. És nem elég, hogy minden nyüves jelölést, minden agyament képletet be kell(ene) nyalni - azok rendre hibásan szerepelnek a jegyzetben! Nem mintha valami géniusz lennék, vagy ilyesmi, de annyi fix, hogy a nyomás jele P és nem 'ró', vagy hogy a viszkozitási együttható 'mű' és nem 'n', márpedig ezek újra és újra keverednek. Nem beszélve az itt-ott tapasztalható logikai ellentmondásokról, meg arról a kimondhatatlan utálatos jelenségről, hogy ugyanazon (idióta)(görög) betűk különböző témakörökben különböző mennyiségeket, paramétereket takarnak. 30 oldalon végigrágtam magam, megoldottam egy-két mintapéldát és a teljes idegösszeomlás határára sodródtam. Világéletemben hadilábon álltam a reál tudományokkal, fizikáról pedig hét éve nem hallottam,- hát íme "merry meet again".

Egyszóval mostanra már nekem is olyan hörgi-börgi fejem van, hogy akármilyen halálüvöltős metált el tudnék énekelni őszinte átéléssel - még Somának is "átjönne".

Abbahagyom.

Az a legrosszabb, hogy Bakszakáll prof. voltaképpen egész rendes fickó, miegyéb, ráadásul édesapámat régről ismeri, és ha nagyon megerőltetem magam, még nekem is beúsznak halovány gyermekkori emlékek róla, leginkább strandolós-vitorlázós közegben. Egyszóval még csak utálni sem tudom teljes szívből.

Bahh.

Tudom, a fentiekből látszik, hogy mégsem veszett ki belőlem nyomtalanul a kamaszkori hisztéria. A következőkben a színvonal további exponenciális csökkenése várható, az államvizsgáig bezárólag.

Áldott éjszakát!

Hulló Eső

p.s.: hogy valami szépről is megemlékezzek - havazik odakint! :)

conclusion

Magasságos egek, hogy milyen fenemód zseniális ötlet az egyik legszebb akusztikus hangszerrel (csellóval) metált játszani!! Szeressük az Apocalypticát. De nagyon. :)

továbbá

Igen, a blogot használom feszültséglevezetőnek.

A tortillachipsen, a Supernatural-en, az ACDC-n és a kényszeres ábrándozáson kívül.

Apropó, ábrándok: azon kaptam magam, hogy lányos izgalommal készülődök az egyetemi gólyabálra. Pedig soha nem voltam az a kellemkedős-kiöltözős típus. Talán az évfolyamtársaim a hibásak, ők ugyanis ízig-vérig nőként (mi több: némelyikük fülig szerelmes nőként) máris fejest ugrottak a ruha-smink-ékszerek-cipő-frizura kérdéskör áthatolhatatlan labirintusába.

Van egy kedves kis barátném, aki kimondatlanul is nagy reményeket fűz az estélyhez. Olyan szívmelengető látni a benne lobogó, hamvasan ártatlan és kamaszosan üde lelkesedést! Emlékeztet rá, milyen volt 5-10 évvel ezelőtt szerelmesnek lenni, álmodozni, vágyakozni, terveket szőni és időnként persze csendes mélabúba süppedni a rajongott személy irántunk tanúsított közönye láttán. Milyen eleven, milyen mély, milyen túláradó érzelmekkel tud eltölteni egy arra fogékony ifjú személyt egy ilyen ünnepélyes, felfűtött, csillogó alkalom! A vége persze zokogás lesz valamelyik félreeső, félhomályos lépcsőn ülve, ahol elég hideg van ahhoz, hogy az ember védekezően beburkolózhasson a kabátjába, de a báli muzsika még odaszüremlik, hogy legyen, ami életben tartja a csalódás fájdalmát. Nem is tudom, láttam-e olyan táncestet, amiből kimaradt volna a barátnői által pátyolgatott, pityergő hajadon nagyjelenete, valamikor a kora hajnali órákban.

Tudom, rosszmájú vagyok, szarkasztikus, cinikus, mi több, úgy beszélek, mintha a szakállam már a térdemet verdesné. Nos, reméljük, soha nem fogja, s talán csak azért igyekszem elbagatellizálni a témát, hogy ne keserítsen el annyira a tény, miszerint a kamaszkorból kilábalván én már nem élhetem meg ugyanolyan intenzitással mindezen édesbús, emlékezetes momentumokat... Nem beszélve arról a még siralmasabb helyzetről, hogy nincs is ki után búslakodnom, s idővel a magány annyira elhatalmasodik a bensőnkben, hogy még a reménytelen epekedés, a szerelmi bánatban és csokifagyiban dagonyázás is emberibb állapotnak tűnik, mint ez a fajta érzelmi aszkézis.

Áldás!

Hulló Eső

szép anyanyelvünk

A 'minden napra egy mélyenszántó gondolat' - projekt keretében szeretném közzétenni mai szellemi betevőm eme lelket és szellemet gyönyörködtető morzsáját:

"... Ezek esetében ugyanis a standard körülmények között lejátszódó reakció végén a fotometrálás után egy jól ismert moláris extinciós koefficiens ismeretében egyértelműen kiszámítható az anyag mennyisége... "

Vajon csak nekem törött bele az agyam, mint szegény Szörnyeteg Lajosnak (utalok itt Lázár Ervin 'A négyszögletű kerek erdő' c. klasszikusára) ?!

visszaszámlálás

Oké, újrakezdődött a szorongás. Ahogy mind közelebb és közelebb settenkedik a diplomavédés és az  államvizsga időpontja, úgy válok egyre stresszesebbé. Rohamtempóban falom a tételeket, lépten-nyomon rádöbbenve, milyen sokat felejtettem, közben igyekszem tartani a frontot a másik szakomon is, ahol lassan elérjük a félévközi zh-k kulminációs pontját. A konzulensem, akivel az elmúlt egy évben gyakorlatilag egy szót sem beszéltem (nem hirig, hanem a szakdolgozatommal kapcsolatos tétlenségem folytán), nemrég írt, hogy kézhez kapta a munkámat. A gyomrom öklömnyi csomóvá zsugorodott ennek olvasatán (nem mintha amúgy sokkal nagyobb volna egy felnőtt öklénél, de hagyjuk a biológiát, én itt most képes beszéddel élek). Minekutána a véleménye kikérdezése és a tanácsai megfogadása nélkül, a saját szakállamra ütöttem össze az irományt, félek, hogy sok hibát fog találni benne. Én magam nemrég eszméltem rá egy ordenáré szakmai hiányosságra és egész biztosan van néhány számadatokat illető és tárgyi tévedés is. Mindenkitől azt hallottam, hogy úgysem fogják végigolvasni, ne aggódjak bagatelle mulasztásokon, nem érdekel senkit, mit írtam, csak legyen kész. Nem mintha ennek szellemében tökéletesen félrvállról vettem volna a tartalmat, de példának okáért nem szőröztem túl sokat azon, hogy kies hazánkban 3925 avagy 4009 barlang van-e, és hogy ezek összhossza valóban annyi, amennyinek a szakirodalmi forrásom 10 évvel ezelőtti felmérése állította.

Fő mumusom mégis a plagizálás réme. Minden felhasznált forrásművet részletekbe menően feltüntettem, még a webes hivatkozásokat is, és amennyire emlékszem, semmit nem emeltem át szó szerint, hacsak nem idézőjelek közé illesztve. De azért szégyentelenül beledolgoztam a szövegbe a dolgozathoz összeolvasott irodalmakat. Félek, hogy valakinek előbb-utóbb szemet szúr a dolog.

No és végül, de nem utolsósorban: a szakmai vonatkozások. Vajon jól értelmeztem a geológiai szakkifejezéseket, ábrákat, diagrammokat? Vajon jól kapcsoltam össze a különböző ősföldrajzi eseményeket a különféle kőzettípusok keletkezésével? Vajon reálisak és következetesek az ok-okozati összefüggések, vagy jól elbaltáztam az egészet? Vajon számon fogják-e kérni rajtam, hogy értem-e mindazon hajhullatóan nyakatekert terminus technikusokat, amiket belefoglaltam a leírásba? Mert bizony némelyikkel hadilábon állok... :(

Gőz kieresztve, befejeztem.

Áldott éjszakát!

Hulló Eső, 2010-11-22

-...-

már megint az utolsó pillanatban döbbentem rá, hogy Holdtölte van

én meg piszmogok itt holmi gyöngyvirágos tölgyesekkel és borókás-nyarasokkal

mindenesetre áldott esbatot mindannyiótoknak!:)

Hulló Eső

kiütéses vereség

Paff vagyok.

No nem a bűvös sárkány, hanem úgy amúgy. Értitek.

Államvizsga-tételek. Fizika mérési gyakorlat. Kémia zéhá, utána pancsolás holmi savakkal. Gyilkos tesióra, a harmadik futógyakorlat utána pulzusszám 200/perc. Lovaglás, önként és dalolva kengyel nélküli tanügetés (igen, ilyen mazochista tudok lenni.) A végén valósággal lefolytam a ló hátáról.

az imént csörgött a telefonom, először fel sem álltam a fotelból, gondoltam, ha fontos az illetőnek, majd újrahív. Az volt, két percen belül megint rázendített a ketyere, hát elvonszoltam magam az ágyig, lerogytam rá és belebonyolódtam a csevejbe. Aztán négykézláb másztam vissza a karosszékig.

és nem csak fizikailag kerültem padlóra (kac-kac, egy újabb egetrengető szóvicc). nem is folytatom.

Azt azért elmondanám, hogy ennél sokkal magasabbröptű gondolatokkal készültem.

majd legközelebb, ha túlestem a krízisen:)

Áldás reatok, béke poraimra:)

Hulló Eső

törvényszerűségek

tegnap két sorsfordító felismerést tettem

az egyik az a megállapítás, hogy túlságosan is beszippantott ez a szép új cybervilág. Amikor az 'alkimistakódex' szót 'alkimistacodecs' - ként vizualizálod, ott már gondok vannak.

a másik, hogy a 'finomfőzelék' kifejezés a paradoxon típuspéldája.

lélektánc

A mai napot ismét semmittevésben tespedve töltöttem. Érdemi aktivitásom abban merült ki, hogy délelőtt bementem a könyvtárba meg a papír-írószer boltba, aztán írtam másfél oldalt az Ányak Könyvébe, végül az ingám segítségével megkerestem a pár napja elkallódott kedvenc töltőtollamat (mily nemes feladat!). A maradék közel 8 órát evéssel, filmezéssel és olvasással próbáltam elütni.

Ohó, van ám hírértékű újdonság: tegnap váratlan felindulásból leadtam a szakdolgozatom. Mindössze kétszer két óra autózás és további negyven perc gyomorgörcs szükségeltetett hozzá.

Hazafelé menet egészen elbűvölt a búcsúzó őszi napsütésben fürdő táj látványa. A levegő kristálytiszta volt, fények és színek valóságos orgiája tobzódott körülöttem. A fákon árválkodó meg a földön szétszóródott rozsdabarna levelek lángolni tetszettek, az ég kékje kápráztatóan szikrázott, a rajta hömpölygő habfehér felhőmonstrumokra izzó aranyszegélyt hímzett az alkonyat. A távolság megszűnni látszott: a kontúrok kiélesedtek, a kilométerekre levő dombokon egyesével ki tudtam venni a barna vázzá soványodott, katonás rendben sorakozó fákat. Annyira valószerűtlen ez a rengeteg, lázasan élénk árnyalat, a már-már szemfájdítóan határozott körvonalak, a mindenen elömlő tündér-csillogás, mintha nem is az anyagi valóságot látnánk. Mintha egy pillanatra összeolvadna a fizikai sík és a szellemvilág - a dolgokon átszüremlenek platóni ideáik. Mintha a hétköznapok szövete felfeslene, hogy alóla kibukkanjon Álomország, a maga varázslatos szépségével...

Ilyen délutánokon a mennybolt oly hatalmasra dagad, hogy a létünk porszemnek tűnik alatta. Ilyen délutánokon nem bánnám, ha beleolvadnék a napsugárba, elmerülnék az ég végtelen óceánjában. Ilyen délutánokon valahogy lazábbak a kötelékek, amelyek az élethez fűznek, talán mert tapintható közelségbe kerül a titokzatos túlpart. Ilyen délutánokon azt gondolom, ha most meghalnék, boldogan halnék meg, mert mindent láttam, amit érdemes.

Ha a fentiekből netán arra következtetnétek, hogy depresszív hangulatba kerülök bizonyos időjárási együtthatók hatására, épp ellenkezőleg, szertelenül felszabadult és boldog vagyok, a lelkem szárnyalni vágyik. Minden porcikám ujjong, hogy él, és hálás vagyok, amiért ilyen szépséggel örvendeztetnek meg az égiek. Úgy érzem, ennél gyönyörűbbet nem is kívánhatnék, s ha most kéne megválnom ettől a léttől, annak tudatában tenném, hogy nem mulasztottam el a fontos pillanatokat.

Befejezem az emós monológot (vagy nem az emósok a nagy halálrajongók? Nem tudom követni a 18 éven aluliak körében tobzódó szellemi divathullámokat. A keresztapám fia 'indis'. Azt se tudom, jól írom - e, mindenesetre amit tudok, hogy a barátaival épp a '60-as évek legendás zenekarait sztárolják, úgyhogy bevágódtam nála egy digitalizált Beatles-diszkofgráfiával:)). Lényeg a lényeg: szép ez a november.

Áldás kísérjen mindenkit!

Hulló Eső

(és igen, csak azért nem adtam a kézenfekvő "édes november" avagy "dance until we die" címet a bejegyzésnek, hogy ne tűnjek túl dekadensnek.)

nem is tudom...

Most majd kiderül, meddig lehet rángatni az istenek bajuszát. Vajon mit remélhetek egy gyűrött pizsamafelsőben és gyalázatosan leharcolt mackónadrágban végrehajtott bűbájtól?:)

done

Kivégeztem a szakdogámat.

Volt idő, mikor nem hittem, hogy valaha is elkészül. A két évvel ezelőtti témaválasztás óta olyan keserves lassúsággal, olyan vontatottan, olyan kelletlenül írogattam, mint aki rég elkönyvelte a végleges kudarcot. Szó mi szó, néhanapján biztos voltam benne, hogy soha nem fejezem be. Áthatolhatatlan, leküzdhetetlen akadálynak tűnt, fenyegetően fölém tornyosuló, megmászhatatlan falnak. Aztán augusztusban elkapott a lendület, és tessék, eltelt három hónap, a diplomamunka pedig itt hever előttem az íróasztal mellett álló, rusztikus széken, feketébe kötve, takaros, aranyszín feliratokkal. Valószerűtlennek érzem. Oly sokáig küszködtem vele, annyi szorongást, aggódást, kínlódást okozott; meghatározó szerepet játszott az elmúlt másfél év érzelmi mélyrepülésében; fenyegető árnyként tornyosult a mindennapok fölé, s én kétségbeesetten próbáltam ignorálni sürgető jelenlétét. Most meg nevetségesen hétköznapinak, már-már ártalmatlannak tűnik. Hát ezért volt a nagy felhajtás?

Nem édes a győzelem íze. Inkább szégyenkezem, amiért ilyen nagy feneket kerítettem neki, ekkora hűhót csaptam körülötte. Betoji nyuszi vagyok, hogy így berezeltem egy kétujjnyi vastag, műbőrbe csomagolt irománytól.

Gondolom, a fentiekből kiderült, hogy megint bedarált a gépszíj. Majd folytatom, ha már kialudtam a morcot.

Áldás reátok!

Hulló Eső, 2010-11-08

árnyak könyve

No, megejtettem az első tollvonást az Árnyak Könyvében. Ideje volt, hónapok óta porosodik érintetlenül az oltáron. Az első oldalra felírtam fenyőzöld, gótikus betűkkel, hogy "Árnyak Könyve", aztán kidíszítettem aranyszín kacskaringókkal (tudom, giccs, giccs). Nem valami egetrengető teljesítmény, de kezdetnek megteszi.:)

Áldás!

Hulló Eső, 2010-11-07