hold-szertartás

Tegnap annak rendje és módja szerint megünnepeltem a Holdtöltét.
Eleddig az esbatokat figyelmen kívül hagytam, legfeljebb a varázslataim megfelelő időzítésének érdekében követtem a holdfázisokat. Ezúttal azonban megadtam a módját az ünneplésnek. Habár a szertartás jócskán hagyott maga után kívánnivalókat (hiszen kezdő vagyok a műfajban), legalább tettem egy lépést előre.
Az oltárom - szerény és csöppet sem elfogulatlan véleményem szerint - igazán szép lett :) Mellékelek róla egy fotót. Sajnos a mennyezeti lámpa, no meg a vaku "kereszttüzében" nem mutatott igazán jól, ezért ma reggel is készítettem róla néhány felvételt - utóbbiak egyikét láthatjátok.
A rituálé másik, viszonylag korrekt eleme egy invokációval egybekötött imádság, amit az alábbiakban olvashattok.

Meghívlak, Istennőm, tiszteld meg körömet,
Hintsed szét fölöttem gyöngyharmat fényedet!
A Nap csókja ezüst ragyogás arcodon,
Csillagok szikráznak bársony palástodon.
Az éjszaka csendjét kezeidben tartod;
Hűvös érintésed hozzon édes álmot.
Ahogy hatalmad kiteljesedőben,
Akként növekedjék szereteted bennem!
Éji táncod tündökléssel tölti meg az eget-
Szenteld meg, áldjad meg ezt az ünnepet!

Oké, oké, nem egy költői remek, körülbelül 5 perc alatt csaptam össze, mikoris végképp eldöntöttem, hogy ma ünneplem meg a holdtöltét, nem pedig holnap, és nem is a Beltaine - rituáléval egybekötve. (Eleinte ugyanis efféle gondolatokkal játszottam. Nem készültem fel rendesen az estére, és az idő előrehaladtával mind jobban kétségbe esve igyekeztem haladékot nyerni. Végül azonban váratlan felindulásból elkövettem az esbatot. :D).
Wicca tükörkönyvembe részletesen lejegyeztem a szertartást, záróakkordként pedig a következő sorokat vetettem papírra:

"Ahogy – már a rituálé végeztével – üldögéltem az oltárom előtt, amelyet táncoló fénybe vont a teamécses és az égő gyertya lángja, elkeserítően magány tört rám. Úgy éreztem, hogy a szertartásom tökéletesen céltalan és értelmetlen volt, így, hogy csupán a magam kedvéért és a magam kedve szerint végeztem. Tudom, hogy ez a gondolat nem állja meg a helyét, de az érzéseit az ember nem tudja vaslogikával vagy különféle elméletekkel ráncba szedni

Aztán eszembe jutott, hogy ezen az éjszakán több száz hazai wicca ünnepli – kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanilyen módon – a holdtöltét. Ki egyedül, ki baráti körben vagy kovenben, ki a házában, ki a kertjében vagy a legközelebbi erdőben, ki nagy ceremóniával, ki csendesen és szerényen. És ha túltekintek Magyarország határain, több ezer, több tízezer külföldi zöldboszorkányt látok, akik ugyanezen – félig-meddig titokban tartott – rítusokkal hódolnak az Istennőnek. Így még ha magányos vagyok is – nem vagyok egyedül. Nem vagyok egyedül."  

A rituális tér helyreállítása után a tetőablakomhoz léptem, és Holdanyára függesztve a tekintetem, arra kértem őt, hogy áldja meg valamennyi hittársamat, aki szívében tisztasággal, őszinte elkötelezettséggel és a szeretet eszméjével fellobogózva,  - vagy legalábbis a "ne árts" etikáját szem előtt tartva - gyakorolja a vallását. Imádkoztam, hogy jelenlétével szentelje meg valamennyiük rituáléját, és hallgassa meg fohászaikat. Aztán nyugodt álmot, békés, szorongásoktól mentes pihenést kívántam mindenkinek - legyen wicca, keresztény, buddhista, ateista, legyen értelmiségi, szakmunkás, hajléktalan, beteg, legyen rokonom, barátom, szomszédom vagy tökéletesen ismeretlen, legyen felnőtt vagy gyermek, ártatlan vagy bűnös, jó vagy romlott. Mert azt hiszem, mindannyian megérdemlünk néhány, gondtalan pihenéssel töltött órát, az Istennő csókjával a homlokunkon.

Legyetek Áldottak!