Húsvét vasárnapja...
Talán a beidegződés miatt, vagy a családi szolidaritás jegyében, de bevallom, én is tettem ünnepi előkészületeket e jeles nap jegyében. Igaz ugyan, hogy a húsvéti hagyományok számos, a pogány tavaszünnephez kötődő szokást felkaroltak - elég csak a locsolkodásra vagy a tojásfestésre gondolni. Nemrég olvastam el egy amerikai történésznő, Rosalie David "Vallás és mágia az ókori Egypitomban" című, közel 450 oldalra rúgó tanulmányát. Egy mellékes bekezdésből kiderült, hogy a Nílus országában már az ókorban is dívott a tavaszköszöntő festett tojások ajándékozása, mint a termékenység és megújulás szimbólumaié.
Önmagában az a tény, hogy a "Fiúisten" feltámadását ünnepeljük, sokatmondó - egyértelmű, hogy az időzítés az eredeti tavaszünnephez kötődik. Van, ahol még az elnevezés is őrzi az Ostara /Eostre emlékét, pl. német nyelvterületen, ahol a Húsvét "das Ostern", vagy az angoloknál, ahol "Easter". S mivel az angol "kelet" (mint égtáj) elnevezése "east", a németé "Ost", a fenti kifejezések egyértelműen visszautalnak a hajdani napünnepre (amely a felkelő napban az ifjonti erőtől duzzadó Istent tisztelte). Magyarra találóan "Kikelet"-ünnepként lehetne lefordítani, amely a tavaszi megújulás fogalmát is magába foglalja.
Hát szóval,
tegnap festettem néhány tojást, zöldre, mivel a piros szinezéket tavaly elhasználtuk. Sebaj, az újjászületést így talán még hívebben tükrözik.
Tegnap délelőtt édesapámmal elfurikáztunk a község egyik temetőjébe, hogy a kápolna nagy, sötét gerendákból összeácsolt keresztjére felerősítsünk egy életnagyságú, festett bádoglemez Krisztus- alakot. Az előzetes méréseink ellenére a figura végülis túl nagynak bizonyult - a kezei nem feküdtek rá a kereszt vízszintes szárára, hanem afelett kalimpáltak, így aztán feladtuk a projektet.
Láttam édesapámon, hogy nagyon elkeseríti a dolog. A pléh Krisztust évtizedekkel ezelőtt egy romba dőlt fa feszületről "mentette le" , amellyel a kutya se törődött. Ezt követően vagy 20 évet állt a garázsunkban, rozsdásan és magára hagyatva, mígnem tavaly egy környékbeli festőnő kipingálta. Ezzel valóra váltotta édesapám két évtizede dédelgetett álmának egyik felét. A folytatás a "keresztrefeszítés" lett volna, ám sajnos úgy tűnik, Jézus kicsinyelli a felkínált feszületet. Édesapám egészen letört a kudarc hatására, úgy láttam, ezúttal olyan rögeszméről van szó, amely érzékeny húrokat penget. Máris azt fontolgatja, hogy néhány helybeli barátunk segítségével megemeli a keresztet, hogy az magasabb legyen, mert úgy már ráférne a mi garázs- Krisztusunk :).
A nap további részében irgalmat nem ismerő módon lenyírtam a füvet az udvarunkban, virágmagvakat ültettem, kigazoltam az előkertet, végül felszámoltam a szobámban elhatalmasodott rumlit és megfürödtem. Az oltárt friss, virágzó ágakkal díszítettem fel - az Ostarára sem készülhettem volna ennél alaposabban. De bevallom, nem csak a családom számára oly fontos ünnep motivált, hanem némi hiúság is, ugyanis azt szerettem volna, ha a családjukkal látogatóba érkező testvéreim látják, hogy milyen rend uralkodik a házunk táján :).
A bejegyzést visszaolvasva rádöbbentem, hogy annak idején adós maradtam az Ostara részletezésével. Hát majd legközelebb arról írok.
Talán a beidegződés miatt, vagy a családi szolidaritás jegyében, de bevallom, én is tettem ünnepi előkészületeket e jeles nap jegyében. Igaz ugyan, hogy a húsvéti hagyományok számos, a pogány tavaszünnephez kötődő szokást felkaroltak - elég csak a locsolkodásra vagy a tojásfestésre gondolni. Nemrég olvastam el egy amerikai történésznő, Rosalie David "Vallás és mágia az ókori Egypitomban" című, közel 450 oldalra rúgó tanulmányát. Egy mellékes bekezdésből kiderült, hogy a Nílus országában már az ókorban is dívott a tavaszköszöntő festett tojások ajándékozása, mint a termékenység és megújulás szimbólumaié.
Önmagában az a tény, hogy a "Fiúisten" feltámadását ünnepeljük, sokatmondó - egyértelmű, hogy az időzítés az eredeti tavaszünnephez kötődik. Van, ahol még az elnevezés is őrzi az Ostara /Eostre emlékét, pl. német nyelvterületen, ahol a Húsvét "das Ostern", vagy az angoloknál, ahol "Easter". S mivel az angol "kelet" (mint égtáj) elnevezése "east", a németé "Ost", a fenti kifejezések egyértelműen visszautalnak a hajdani napünnepre (amely a felkelő napban az ifjonti erőtől duzzadó Istent tisztelte). Magyarra találóan "Kikelet"-ünnepként lehetne lefordítani, amely a tavaszi megújulás fogalmát is magába foglalja.
Hát szóval,
tegnap festettem néhány tojást, zöldre, mivel a piros szinezéket tavaly elhasználtuk. Sebaj, az újjászületést így talán még hívebben tükrözik.Tegnap délelőtt édesapámmal elfurikáztunk a község egyik temetőjébe, hogy a kápolna nagy, sötét gerendákból összeácsolt keresztjére felerősítsünk egy életnagyságú, festett bádoglemez Krisztus- alakot. Az előzetes méréseink ellenére a figura végülis túl nagynak bizonyult - a kezei nem feküdtek rá a kereszt vízszintes szárára, hanem afelett kalimpáltak, így aztán feladtuk a projektet.
Láttam édesapámon, hogy nagyon elkeseríti a dolog. A pléh Krisztust évtizedekkel ezelőtt egy romba dőlt fa feszületről "mentette le" , amellyel a kutya se törődött. Ezt követően vagy 20 évet állt a garázsunkban, rozsdásan és magára hagyatva, mígnem tavaly egy környékbeli festőnő kipingálta. Ezzel valóra váltotta édesapám két évtizede dédelgetett álmának egyik felét. A folytatás a "keresztrefeszítés" lett volna, ám sajnos úgy tűnik, Jézus kicsinyelli a felkínált feszületet. Édesapám egészen letört a kudarc hatására, úgy láttam, ezúttal olyan rögeszméről van szó, amely érzékeny húrokat penget. Máris azt fontolgatja, hogy néhány helybeli barátunk segítségével megemeli a keresztet, hogy az magasabb legyen, mert úgy már ráférne a mi garázs- Krisztusunk :).
A nap további részében irgalmat nem ismerő módon lenyírtam a füvet az udvarunkban, virágmagvakat ültettem, kigazoltam az előkertet, végül felszámoltam a szobámban elhatalmasodott rumlit és megfürödtem. Az oltárt friss, virágzó ágakkal díszítettem fel - az Ostarára sem készülhettem volna ennél alaposabban. De bevallom, nem csak a családom számára oly fontos ünnep motivált, hanem némi hiúság is, ugyanis azt szerettem volna, ha a családjukkal látogatóba érkező testvéreim látják, hogy milyen rend uralkodik a házunk táján :).
A bejegyzést visszaolvasva rádöbbentem, hogy annak idején adós maradtam az Ostara részletezésével. Hát majd legközelebb arról írok.
Áldás!
Hulló Eső
2010-04-04
Hulló Eső
2010-04-04
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése