Ahogy minden reggel, ma is körbejártam az udvart, hogy lecsekkoljam a hozzánk tartozó élőlények -állatok és növények- általános állapotát.
Az egyik nagy meggyfánkról az éjszaka folyamán letört egy vaskos, ám elszáradt ág. Szegény fa, bizony élete alkonyán jár, szelíd öntudata kihunyóban van. Mostanában minden találkozásunkkor búcsúzkodó szavakat suttogok neki, és ugyanakkor gyönyörködöm öregkori hajtásaiban, csekély számú, ám annál szebb rügyeiben. Félek tőle, hogy egy-két éven belül mindenestül ki kell vágnunk. Nehéz lesz végleg istenhozzádot mondani egy ilyen régi barátnak. Amióta az eszemet tudom, ott magasodott a kertünk végében, rajta tanultam meg fára mászni, rajta lengett az első hintám. Fénykorában a magasból alázuhogó vesszei a földig értek, kör alakú zöld falat vonva a törzse köré. Annyi meggy termett rajta, hogy a harmadát sem tudtuk leszedni - még a seregélyek és rigók serény közreműködésével sem :). 
A konyhakertben kibújtak a földből az első hagymalevelek. A citromfű friss hajtásokat eresztett. Egyre több és több ibolya hemzseg az árnyékos sarkokban. A tulipánok bimbói látványosan duzzadnak, némelyik minden jel szerint hamarosan kinyílik. A salátaboglárkák özönszerűen ellepik a kínálkozó nyílt foltokat. A vadszőlőn sötétvörös rügyek jelentek meg, és a kis orgonabokrokon már láthatók a fürtbe tömörült virág-kezdemények. Tucatjával virít a pitypang, nő a vérehulló fecsekfű és itt-ott ígéretes csalántövek is magasodnak. (A csalánt általában egy-két korlátozott termőhelyre szorítjuk vissza, de a teája miatt nagy becsben tartjuk). Sajnos a gyomok is előretörnek, a legmakacsabb (és legagresszívebb) a nagyra növő medvetalp.
A konyhakertben kibújtak a földből az első hagymalevelek. A citromfű friss hajtásokat eresztett. Egyre több és több ibolya hemzseg az árnyékos sarkokban. A tulipánok bimbói látványosan duzzadnak, némelyik minden jel szerint hamarosan kinyílik. A salátaboglárkák özönszerűen ellepik a kínálkozó nyílt foltokat. A vadszőlőn sötétvörös rügyek jelentek meg, és a kis orgonabokrokon már láthatók a fürtbe tömörült virág-kezdemények. Tucatjával virít a pitypang, nő a vérehulló fecsekfű és itt-ott ígéretes csalántövek is magasodnak. (A csalánt általában egy-két korlátozott termőhelyre szorítjuk vissza, de a teája miatt nagy becsben tartjuk). Sajnos a gyomok is előretörnek, a legmakacsabb (és legagresszívebb) a nagyra növő medvetalp. Az aranyesőkön a virágok helyét lassan átveszik a levelek - résen kell lennem, nehogy túl magasra nyúljanak az új hajtások. Vérzik a szívem, amiért le kell majd vágnom a zsenge gallyakat, de ha teret engednénk féktelen növekedésüknek, hamarosan kezelhetetlenné válna az egész bokor.
A virágágyásaimban még nem mutatkozik sem a törpe bársonyvirág, sem a szarkaláb, sem a borzaskata - lehet, hogy túlságosan összetömörítettem a földet a magok fölött. Kicsit tartok tőle, hogy mivel nem ismerem meg a tőleveleiket, véletlenül kigyomlálom őket, így nemigen merek gazolni : várakozó álláspontra helyezkedtem. :).
A medvehagyma-csokrok, amiket hétfőn ültettem, nem állnak a helyzet magaslatán: egyre több és több levelük fonnyad el. Félő, hogy nem maradnak életben, de azért még reménykedem. Súlyosabb az állapota a fűzfánknak is, akit ismeretlen kórokozó támadott meg, s mivel nem vettük észre időben, a betegség csúnyán elhatalmasodott rajta. Lehet, hogy immár menthetetlen, ami szintén elég nyomasztó gondolat.
A macskák mindenhova elkísértek a "terepbejárás" során:), és közben szünet nélkül hancúroztak. Annyira kedvelem pozitivista életszemléletüket: mindenben meglelik a játék lehetőségét. Bármit teszünk az udvaron, szent meggyőződésük, hogy csakis az ő szórakoztatásuk kedvéért van. Ha biciklit szerelünk, ha tüzifát fűrészelünk, ha kapálunk, ott nyüzsögnek körülöttünk: mindent megszaglásznak, mindent körbejárnak, és mindig találnak valamit, amit arrébb lehet pofozni.
A macska egyébként is bölcs állat, nem strapálja magát. Eszik, játszik és pihen (mindig a legkényelmesebb helyen), nem stresszes, nem alázkodik meg, nem szolgalelkű, és nem önti el a mélabú, ha a gazdi ügyet sem vet rá (amint az egy kutya esetében várható). A jelszavai a kényelem és biztonság, s ugyanakkor érdeklődő, intelligens, és jól alkalmazkodik a változásokhoz. Példát vehetnénk róla :).
Három "hölgyikénk" mellett megjelent a "tiszteletbeli háziúr" is, vagyis egy megtermett fekete kandúr, aki nap mint nap levizitel nálunk, leginkább azért, mert a lányok odaengedik a kajához. A Kacor elnevezést aggattam rá (mégiscsak hívni kell valahogy), és a viszonyunkat leginkább a "jóindulatú fegyverszünet" meghatározással illetném. Ne kergetem el, mert tudom, hogy úgysem tudja teherbe ejteni a cicáinkat (mind ivartalanítva van - erre a lépésre kb. egymillió kiscica felnevelése és elajándékozása után szántuk rá magunkat), és négy macska vagy öt macska jóformán egyremegy az etetés szempontjából. Ő pedig tisztes távolból elviseli a jelenlétemet és szemmel láthatólag immár az "ismerős kétlábúak" kategóriájába sorol.
A reggeli körsétát végül is elégedetten zártam. Megállapíthatom, hogy újabb gyönyörű nap áll előttünk. :)
A medvehagyma-csokrok, amiket hétfőn ültettem, nem állnak a helyzet magaslatán: egyre több és több levelük fonnyad el. Félő, hogy nem maradnak életben, de azért még reménykedem. Súlyosabb az állapota a fűzfánknak is, akit ismeretlen kórokozó támadott meg, s mivel nem vettük észre időben, a betegség csúnyán elhatalmasodott rajta. Lehet, hogy immár menthetetlen, ami szintén elég nyomasztó gondolat.
A macskák mindenhova elkísértek a "terepbejárás" során:), és közben szünet nélkül hancúroztak. Annyira kedvelem pozitivista életszemléletüket: mindenben meglelik a játék lehetőségét. Bármit teszünk az udvaron, szent meggyőződésük, hogy csakis az ő szórakoztatásuk kedvéért van. Ha biciklit szerelünk, ha tüzifát fűrészelünk, ha kapálunk, ott nyüzsögnek körülöttünk: mindent megszaglásznak, mindent körbejárnak, és mindig találnak valamit, amit arrébb lehet pofozni.
A macska egyébként is bölcs állat, nem strapálja magát. Eszik, játszik és pihen (mindig a legkényelmesebb helyen), nem stresszes, nem alázkodik meg, nem szolgalelkű, és nem önti el a mélabú, ha a gazdi ügyet sem vet rá (amint az egy kutya esetében várható). A jelszavai a kényelem és biztonság, s ugyanakkor érdeklődő, intelligens, és jól alkalmazkodik a változásokhoz. Példát vehetnénk róla :).
Három "hölgyikénk" mellett megjelent a "tiszteletbeli háziúr" is, vagyis egy megtermett fekete kandúr, aki nap mint nap levizitel nálunk, leginkább azért, mert a lányok odaengedik a kajához. A Kacor elnevezést aggattam rá (mégiscsak hívni kell valahogy), és a viszonyunkat leginkább a "jóindulatú fegyverszünet" meghatározással illetném. Ne kergetem el, mert tudom, hogy úgysem tudja teherbe ejteni a cicáinkat (mind ivartalanítva van - erre a lépésre kb. egymillió kiscica felnevelése és elajándékozása után szántuk rá magunkat), és négy macska vagy öt macska jóformán egyremegy az etetés szempontjából. Ő pedig tisztes távolból elviseli a jelenlétemet és szemmel láthatólag immár az "ismerős kétlábúak" kategóriájába sorol.
A reggeli körsétát végül is elégedetten zártam. Megállapíthatom, hogy újabb gyönyörű nap áll előttünk. :)
Áldás!
Hulló Eső, 2010-04-09
Hulló Eső, 2010-04-09
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése