Hamarosan itt a Beltaine vagy Beltane, azaz május 1.-je (ill. április 30.-a). Egészen megfeledkeztem róla, annyira az Ostara bűvöletében éltem: abba a hitbe ringattam magam, hogy még a kora tavaszban járunk, holott már túljutottunk az évszak felén, és nyakunkon az istenek násza. A minap a meggyfa alatt üldögélve jutottam e felismerésre, miközben hallgattam a virágok körül szorgoskodó méhek százainak zsongását. Mezítláb voltam: talpamat a fa hűvös, száraz kérgére meg a meleg földre simítottam, tenyeremmel a frissen nyírt fűszálakat simogattam. A tekintetem a fehér virágok fátyolán át a szikrázóan kék égen kalandozott. Körülöttem mindenütt lázasan virult a tavasz, az élet körforgása szerelemre érett, napsütéses, kiteljesedő fázisába lépett. Bizony magunk mögött hagytuk a március bátortalan, olykor még havas, olykor már meleg napjait, magunk mögött hagytuk a napéjegyenlőség körüli zimankókat, a fagyos földből kibújó keltikéket és hóvirágokat, az épp csak erőre kapó, kamasz Napot és a félénk, hűvös és tartózkodó, szűzi Földet. Egy hét múlva elérkezik a szerelem és termékenység ünnepe, aminek voltaképpen örülnöm kéne, de ami mindennél elevenebbül emlékeztet rá, hogy egyedül vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése