Ó. Te. Jó. Ég. (Amúgy Janice-esen). Megvettünk egy másfél méternél is hosszabb, 25 kiló körüli lesőharcsát. A feldolgozására a fél napunk ráment. Anyukám, szegény, aki irtózik az édesvízi halaktól (különösen, míg azok egyben vannak) bemenekült a házba, hogy ne is kelljen látni az udvaron zajló vérengzést (becsületére legyen mondva, később hősiesen magára vállalta a mosogatást). Gigászi küzdelem volt: hajnali egyig ültem a halászlé-alapot forraló kondér mellett az udvaron, fejlámpa fényénél olvasgatva. Mindenem harcsaszagú, és még a melltartómból is pikkelyek hullottak ki, mikor levetkőztem. Hiába, a balatoni élet szépségei ... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése