A minap egy mentőhelikopter ereszkedett le az utcánk alján elterülő kaszálórétre. A személyzet sebtében bevágta magát az odagördülő mentőautóba, és elszáguldottak toronyiránt felfelé. A postával szemközti háznál álltak meg, ahová idővel egy szirénázó mentőautó kanyarodott. Aztán hosszú ideig semmi.
A szomszédság persze mind kivonult, papucsban, melegítőnadrágban, csapot-papot hátrahagyva, sőt; a falu egyéb részeiből valóságos zarándoklat indult meg felénk. Kíváncsi arcokkal tömött autók cirkáltak fel,-s alá, kipirult anyukák érkeztek csillogó szemű gyerekekkel, hogy megcsodálják a pompás, napraforgó-sárga légijárművet.
Hogy miért is jött, azt sokáig senkinek nem volt mersze megtudakolni, pedig a pilóta a gépben maradt. A jópolgárok úgy keringtek körülötte, mint a cápaketrecben kuksoló búvárfotós körül az éhes fenevadak. Végül a ’gázosnéni’ lépett a tettek mezejére. Őt persze nem azért hívjuk ’gázosnéninek’, mert olyan cikin fest (habár egyébként olyan cikin fest), hanem mert hajdan ő volt a település konyháit ellátó gázcseretelep (no nem éppen reklám-)arca. A falu sajátos névadó szokásait híven tükrözi, hogy a fiát mindenki csak Citromnak szólítja.
Szóval, a gázosnéni a maga eltökélten ( és fogatlanul) előreugró állával, görbe, de lendületes járásával leslattyogott a csodajárgányig és szóba elegyedett a sofőrrel. Aztán minden szem az utca teteje felé fordult, ahol megbolydult hangyabolyként egész mentős-sereglet nyüzsgött.
Én is kint álltam az út szélén, és közben az egész helyzet visszásságán töprengtem. A gyerekek számára népünnepély, a felnőtteknek szenzáció, ami zajlik. Vajon a szemlélődők közül hányan vannak, akik őszintén aggódnak az esetleges sérültért? S mi a társadalmilag elfogadott vagy etikus viselkedés ilyen esetben: odakint lesni a fejleményeket, ahogy mindenki más, vagy – tiszteletben tartva a felhajtás mögött meghúzódó emberi tragédiát – hátat fordítani neki?
Ott fent, a kereszteződésen túl, sok furcsaság történt már. Ha vannak rossz helyek, hát ez bizonyosan az. Pedig rendes népek lakják, s sokáig ezt a környéket lehetett faluközpontnak nevezni. Mégis, két, szerelemféltésből elkövetett kettős gyilkosság zajlott le arrafelé, egy köpésre a polgármesteri hivataltól és az orvosi rendelőtől. A mostani tragédia áldozatai pedig egy olyan pár, akikre valószínűleg az egész közösség megvetéssel tekint, a férj ugyanis nőből operáltatta magát férfivá.
Különös, hogy egyetlen, alig kétszáz méteres útszakaszra ennyi szörnyűség koncentrálódjon. Mindeközben a kereszteződésen innen joviális német és svájci nyugdíjasok tengetik szerény mindennapjaikat, műgólyákkal, mediterrán díszcserjékkel és öntözőrendszerrel felszerelt udvarú, pazar nyaralóikban. Mintha az utcát nem csak földrajzi értelemben szelné ketté a Kis-köz kurta sávja.
Mindenesetre nem laknék szívesen a keresztúton túl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése