A Matt Baglio azonos című könyvéből mint forrásműből átemelt keretsztori szerint a szkeptikus amerikai papnövendéket Rómába küldik felettesei, hogy ott kitanulja az ördögűzés mikéntjét. Persze, a filmvásznon a hitehagyott novícius kellően ifjú és sármos, s vatikáni utazását a megfelelően nyomasztó képsorokkal aláfestett bizarr gyermekkor ecsetelése előzi meg.
Így vagy úgy, hősünket, a magyar származású Michael Kovak-ot (Colin O’Donoghue) a szent város sem hatja meg különösebben, s a high-tech előadóteremben, ahol tudományos igényességgel oktatják az exorcizmus csínját-bínját, továbbra is kételyek és ellenérzések gyötrik. Végül tanára elküldi őt a félig-meddig undergorund stílusban praktizáló, Walesből érkezett Lucas atyához (Anthony Hopkins). Jön a szokásos „életbölcsességgel megtöltekezett mester kontra hitetlen és lázadó ifjú tanítvány” séma: Lucas látványos, ám minden szertartásosságon túl kiábrándítóan emberi ördögűzései nem győzik meg Kovak-ot a démoni megszállás valódiságáról. A fogvacogtató cselekményszál mellett a film igyekszik a fiatalember belső vívódásait, spirituális utazását is megjeleníteni, ami talán kevésbé használ a produkciónak, hiszen mind a horror, mind a dráma méregfogát kihúzza ezzel.
Én azért végigültem, mi több, pokrócba bugyolálva, mi több, a hajdani Supernatural-feelingre hajazó rettegéssel: eleve az athamém társaságában kezdtem (butaság volna?:)), és a film egy bizonyos pontján jónak láttam elővenni a pentagramm-medálomat is. Mert sablonos történet és közepes befejezés ide vagy oda, a képvilágra nem panaszkodhatunk. Ne tessék félreérteni, nincs sok vérben tocsogós jelenet, ám épp elég az emberi testnek a fizika korlátait meghaladó abszurd eltorzulása vagy az a szürrealisztikus fantomvilág, amelyet a démon által kerülgetett Kovak hallucinál. S nem csak az egyszerűségükben is nyugtalanító látomások (például a havas téren átkacskaringózó patanyomok), hanem maguk a színek, épületek, a fizikai környezet is magával ragadó.
Egy szó mint száz: én élvezettel néztem végig (habár az ’élvezet’ talán kissé bizarr kifejezés egy horrorra. Mondjuk inkább úgy, hogy lekötött.). Talán mert elevenembe talál a megszállottság témaköre: mindig is érzékeny voltam erre a metódusra. Valahogy jobban megrémít, mint a zombik, kísértetek, konyhakéssel rohangáló gyilkosok sémája. Míg egy holttest (még ha mozog és öldököl is) végsősoron evilági, emberi jelenség, addig a démoni megszállás esetében egy, a fizikai valóságtól idegen, gonosz szellemi hatalommal van dolgunk, s talán ettől tör ki a frász, nem tudom: egy biztos, ha rettegni vágytok egy kicsit, csak ajánlani tudom a The Rite-ot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése