tavaszodunk?

A minap megint elkapott az ihlet, és lázasan hozzáfogtam, hogy megtervezzem leendő rituális öltözékemet, az Árnyak Könyvének szánt mohazöld, arannyal hímzett kötést, a régóta tervezgetett tetoválást, et cetera. Még a Nagy Arkánum egyes lapjai kapcsán is vérmes szándékaim voltak: némely ütőkártyák ugyanis arra inspiráltak, hogy ragadjak ceruzát és rajzoljam meg őket a saját ízlésem szerint.

Nem is lehetnék ennél elbizakodottabb, mi? Mindössze három hét óta barátkozom a Tarot-val, de máris Nagymesternőnek képzelem magam, aki kisujjból újrakonfigurálja az egész paklit. Na jó, ennél talán némivel konszolidáltabb a helyzet. Vegyük úgy, hogy a lapok kapcsán felmerülő személyes asszociációimat, érzéseimet, benyomásaimat szerettem volna - írásbeli lejegyzetelés helyett - grafikus formába önteni. Nem mintha valójában egyszer is kézbevettem volna valamelyik kártyát, vagy meditáltam volna vele. De már úgy szeretnék!!! Mióta a jövendöléssel kapcsolatos ismeretekkel bajlódok (ékesen igazolván Papust, aki szerint a jóslás a női olvasóknak való, lévén hogy azok túl ostobák a Tarot spirituális misztériumainak megértéséhez:)), s mindinkább rádöbbenek, milyen felelősségteljes, bonyolult és érzékeny művelet is az, kezdem megbecsülni a kártyák fölötti inspiratív elmélkedést. A Tarot nem játékszer; s nem is annyira tárgyi eszköz, mint inkább önálló személyiség; akihez éppannyi tisztelettudással, mértéktartással és előzékenységgel kell közeledni, mint akármelyik hús-vér embertársunkhoz:). A pakli kiismeréséhez és megértéséhez (ha ez egyáltalán lehetséges), a kártyák és a "gazdájuk" közti élő kapcsolat kialakításához nagy szükség van a meditációra. S hát az egyes ábrázolások gazdag szimbolikája a közös tudattalanig, az emberi intellektus születéséig, fajunk öntudatra ébredésének hajnaláig -vagy akár az univerzum alapjaihoz- vezethetik vissza a keresőt. Habár engem továbbra sem motivál, hogy elsajátítsam a Kabbala világnézetét, az egyes lapok által megtestesített eszmények, fogalmak, életszakaszok, lélekút-állomások számomra is sokatmondóak lehetnek. 

A sok blablabla lényege, hogy egyelőre leteszek az afféle túlhabzó fantazmagóriákról, miszerint megrajzolom a saját paklimat, - maradok a Rider-Waite csomag beszerzésénél. 

Más: ma voltam negyedszerre futni idén! Mámorító ez a tavaszi idő, leszámítva, hogy január van, amikor hónak és mínusznak kéne lenni. Egyik szemem nevet, de a másik könnyezik: miközben fenemód élvezem a napsütést, az olvadt pocsolyákon visszatükröződő felhők látványát, a nedves talaj cuppogását a talpam alatt, a növényvilág bátortalan zöldellését, azon töprengek, vajon milyen árat fizetünk mindezért. Beleélhetjük-e magunkat, hogy a tél már visszavonulóban van, vagy friss reményeinket, akár az első rügyeket, újra derékba töri majd a fagy? S ha kitart az enyhe idő, lehet, hogy áprilisban már kánikulával küszködünk? Még aggasztóbb, hogy e mediterrán tendencia a globális felmelegedés ékes bizonyítéka, kéz a kézben az afféle időjárási anomáliákkal, mint az Ausztráliát sújtó özönvízszerű esőzések. Hiába az én kérészéletű boldogságom, amiért Árnyékom társaságában újra birtokba vehetem a láthatárt - a mögötte álló folyamatokat az egész bolygó megszenvedi. Nem tudom, ennek tükrében merjek-e örülni e korán jött kikeletnek.

Egy dolog mindenesetre biztos: egyetlen könyv sem érhet fel egy felszabadult sétával a természetben. Míg a barnálló szántók közt bóklásztam, a lelkem valósággal kitárult, s átölelte a horizontot. A szívem a duplájára dagadt; úgy éreztem, a friss nedvességet magukba ivó fűszálakkal együtt magam is eltöltekezek valamiféle varázslatos életvízzel. Az érzelmi nélkülözés, a hideg sötétség hosszú időszaka, akár a tél a növényzetet, barnára aszalta, kiszárította a bensőm. De most mintha a sárban reszkető, összepöndörödött pitypanglevelekkel együtt én is új életre kelnék - felvillanyoz, szíven simogat a napsütés, a lágy szél, a mindent átitató, üde nedvesség. Kezdek újra ráébredni, mit jelent a szabadság, mit jelent a harmónia; kezdek emlékezni, milyen anélkül lélegezni, hogy négy fal zárna körül, s éjjel-nappal zümmögne a számítógép. Kezdek emlékezni, mit is jelent Földanya érintése, - s kezdem megérteni, hogy a legnagyobb titkokra épp akkor bukkanhatunk, ha nem keressük őket.

Áldás!

Hulló Eső, 2011-01-13