egyszer volt, hol nem volt ...

... 473 évvel ezelőtt, a Nagy Óceánon túl, ahol a konkvisztádor dúl: inkvizíció elé állt egy katolikus pap, Pedro Ruiz Calderón, amiért azzal hencegett, hogy járatos a Sötét Művészetben. 

egy oldal a per kézirataiból

A jó Calderón atya - állítása szerint - képes volt láthatatlanná válni, kontinensek között teleportálni, megjósolni a jövőt, magába bolondítani bármely fehérnépet, arannyá változtatni különböző fémeket, démonokat idézni és kiűzni, és megtalálni mindenféle elrejtett kincset. Előszeretettel hencegett szerelmi hódításaival; könyvtárának - amit perbe fogásakor lefoglaltak - egyes köteteiről azt vallotta, magából a Pokolból hozta őket, ahová azért ereszkedett alá, hogy csiszolja képességeit. (Pokolbéli útjáról szóló elbeszélésében John Bedell archeológus samanisztikus elemeket - alvilági utazás, a holtak birodalmából szerzett tudás és tapasztalat magunkkal hozása - vél felfedezni. Ld. Bensozia). Ugyan egyik kötetben sem találták meg az Ördög ex libris-ét (avagy kézjegyét), az olvasmányok között szerepelt néhány rejtjeles levél, amelyet a bíráknak nem sikerült megfejtenie; továbbá Albertus Magnus ördögűzési manuálja és dr. Arnando de Villaneuva kincskereső útmutatója. Calderón atya kétségkívül jövedelmező foglalkozásként űzte a kincsvadászatot: többek tanúsították, hogy rendszeresen ráakadt az őslakók által a spanyol hódítók elől elrejtett aranytárgyakra. 

Juan de Zumárraga, Mexikó első érseke; ma szobor
emlékezik meg róla Mexikóvárosban.

Ahogy az lenni szokott, a fentiek után aligha várhatunk heppiendet a mese végére - ezúttal azonban meglepően krisztusi volt az eltévelyedett bárányka büntetése. Fray Juan de Zumárraga érsek, akit kegyetlen inkvizítorként ismer a történelem, s aki hajthatatlan szigorral ítélte el az Isten ellen vétkezőket (a blaszfémiát például a bűnös nyelvének levágásával torolta meg), "mindössze" az anyaországba deportálta és két évre eltiltotta a papi hivatás gyakorlásától Calderónt. John Cuchiak, a Missouri Állami Egyetem professzora szerint - aki Latin-Amerika újkori inkvizíciós eljárásairól szóló könyvéhez tárta fel e per több mint 100 oldalra rúgó anyagát - valószínűleg az volt az enyhe ítélet oka, hogy Zumárraga különösebb csinnadratta nélkül igyekezett eltüntetni a színről az ördöngös lelkipásztort, nem akarván lejáratni az Egyházat azzal, hogy egyik képviselőjét  fekete mágusként nyilvánosan kivégzik. Hogy mi lett ezután Calderón sorsa szülőföldjén, az már a Pireneusok árnyékába vész...

Forrás: 

Live Science

Bensozia

Juhari Zsuzsanna blogja

az elveszett lány

Jupp, teljesen rápörögtem a Lost Girl-re. Ismerős? A kanadai sorozat 2009-ben indult, jelenleg a harmadik évadot tapossa. Véletlenül botlottam bele a vizsgaidőszak végét ünneplő nagy semmittevés közepette, hogy aztán alig egy hét alatt ledaráljam az eddig megjelent 38 epizódot. Pedig a szinopszis első blikkre nem ígért sokat, a kivitelezésről pedig nem mondhatni, hogy elérné a Once upon a time vagy a Game of Thrones színvonalát: mégis a szívemhez nőtt a maga mitológiai csudabogaraktól hemzsegő, különös világával.

A sztori alapkoncepciója szerint valamennyi természetfeletti teremtmény a - pirossapkástól a kappán át az ogréig - a tündék (nos, nem egészen: az eredeti kifejezés az angol ’fae’, amelynek azonban érzésem szerint nincs igazi megfelelője a mi nyelvünkben) nemzetségéhez tartozik, annak különböző fajait képviseli. Az emberi társadalomba észrevétlenül betagozódó, azt hatalmuknál fogva manipulálni és kihasználni képes legendás lények két táborra oszlanak: a világos és sötét tündékre. Merev hierarchia szerint szerveződő életüket szigorú szabályok és megcsontosodott hagyományok szorítják korlátok közé. E világba csöppen a főszereplő: a bájos-zűrös Bo (Isabeau - Anna Silk), egy succubus, aki - mint ilyen - szenvedélyre és szerelemre, de méginkább: az intim testi kontaktus során elszipkázott életerőre vágyva sodródik városról-városra. Mentségére legyen mondva, mivel családjából kiszakítva, emberi nevelőszülők szárnya alatt nőtt fel, fogalma sincs róla, kifaele-mifaele, s mi módon tudná kontrollálni, irányítani önnön éhségét. Szerelmi kalandjai rendre végzetesek, mert túl sok energiát emészt fel halandó partnereitől; tragédiákkal szegélyezett, hányattatott életútja fordulóponthoz ér, mikor megmenti a szintén csavargó, zsebtolvaj Kenzi (Ksenia Solo) életét. A hátramaradt nyomok (nevezetesen a Kenzit kiszemelő szexuális ragadozó holtteste) Bo-ra irányítja a rendőrség kötelékében dolgozó daliás szimat, a farkasember Dyson (Kris Holden-Ried), s rajta keresztül a város ’fae’ népességének figyelmét. Hősnőnk menekülni kényszerül tette következményei elől, nyakában Kenzivel, aki rövid úton eldönti: minthogy Bo a legerősebb gyerek a játszótéren, érdemes csatlakozni hozzá. A lányokat az olajra lépésben Dyson és társa, Hale (K.C.Collins) akadályozza meg, aki sziréndalával kábulatba ringatja a kettőst, hogy aztán Bo-t a tünde-társadalom vezetőinek színe elé hurcolják. Személye iránt A Kőris (the Ash, a világos tündék vezetője - az első évadban Clé Bennett) és ellenlábasa, a Morrigan  (Emanuelle Vaugier) is élénk érdeklődést tanúsít, s mikor rádöbbennek, valóban fogalma sincs önnön származásáról, választás elé állítják: döntenie kell, melyik oldalhoz csatlakozik. Bo azonban - felrúgva az ősi tradíciót - ragaszkodik a függetlenségéhez, s lecövekel a semlegesség (valamint Kenzi) mellett. A lányok maguk mögött hagyják a megbotránkozott fae-népséget, berendezkednek egy elhagyatott házban, és hamarosan új megélhetési módot találnak: magánnyomozóként erednek különféle misztikus bűnesetek nyomába. Kalandjaik során lépésről lépésre megismerkednek a fae-társadalom bonyolult felépítésével, a világosak és a sötétek közti kényes egyensúlyt biztosító törvényekkel, s persze megannyi varázslatos, bohókás vagy épp félelmetes faelszerzettel. Noha Bo kitart a függetlenség mellett, hamarosan afféle mentor-patronált viszonyba kerül (a világos fae) Trick-kel (Rick Howland), a semleges területnek számító pub, a Dal Riata tulajdonosával; és ahhoz sem kell sok idő, hogy munkakapcsolatnál egy paraszthajszállal szorosabb kötelék fűzze Dysonhoz (kósza fellángolásokkal tarkítva a Kőris szolgájaként dolgozó halandó doktornő, Lauren - Zoie Palmer - iránt). S miközben saját (meglehetősen különleges) családja után kutat, olyan problémák szakadnak a nyakába, amelyek az egész fae-népre kihatással vannak; végül - alig sejthető csavarral - a tündék jövőjét fenyegető veszély elleni küzdelem kulcsfigurájává válik. 

No, többet a sztoriról már nem szólok, tán így is túl sokat mondtam. Bármennyire is sablonosnak és kiszámíthatónak tűnik a cselekményszövés, a karakterek és a hangulat magával ragadó. Bo figurája nagyon karizmatikus: viharvert, eltökélt, végletekig makacs és végzetesen vonzó amazon. Kenzi örökös csacsogása, naiv könnyelműsége és felelőtlensége üdítően gyermeki lelket takar, aki látványos álruhák mögé rejti saját sebzettségét és melegszívűségét: amilyen irritálónak tűnt számomra az első néhány epizód során, annyira a szívemhez nőtt a későbbiekben. Trick - teljes nevén Fitzpatrick McCorrigan a Finn Arvin klánból - törpe termete ellenére nagy ember. Dyson - hmmmm.... nincsenek megfelelő jelzők. Kris Holden-Ried nem bébipopsi-simaságúra sminkelt bőrrel és kirakatbábu-vonásokkal megvert modellszépség: épp az teszi rokonszenvessé, hogy valódi, emberi arca van, apró szarkaláb-ráncokkal, párnapos borostával, némi egészséges elnyűttséggel. S hogy milyen sokat számít az egyéniség varázsa: ehhez a farkaspofihoz kecses mozgás, lélek-karcolgatóan mély hang, csuda kedves mosoly és tökéletes fizikum társul (ezalatt pedig nem szteroidokon és proteintabletákon hízott bodybuilder-alkatot értek), ellenállhatatlanná téve az összképet. Dyson rettenthetetlen, önfeláldozó lovagiassága már csak hab a tortán. 

Hogy egy kicsit belezúgtam volna? Naná :).

Mintha mindez nem lenne elég, a sorozat - a Grimmhez és a Supernatural(jobb pillanatai)hoz hasonlóan - különféle mitológiákból merített elemekkel operál (habár gyanúm szerint fiktív szörnyecskék is megfordulnak benne). Persze nem a szaktudós hűségével használja fel őket: példának elég csak a harmadik évad első epizódját említenem, amelynek főgonosza egy saját utódait áruba bocsátó lidérc (vagy ahogy a szereplők mondják, liderk - ennyit a fonetikáról :)). Sebaj, a pirossapkások utcai bandája, a ketrecharcos ogre, a börtönőr amazonbrigád, a kétbalkezes feltaláló Loki, dívaként a rajongók áhítatában fürdőző ifrit, a féltékeny fúria ás társaik serege így is nagyon szórakoztató a hozzám hasonló mítoszbolondok számára: a végeredmény pedig olyan, mintha összekevernénk az X-Ment egy nagyobbacska Összehasonlító Mitológia ismeretanyagával, aztán az egészet némi kelta alapszószba tunkolnánk. 

Ami a show árnyoldalait illeti, nos, a konzervatívabb ízlésűek számára talán szokatlan lehet a főhős progresszív szexualitása. Bo, mint a szerelmi szenvedély megszállottja, nem túl válogatós a partnereit illetően, férfiakat és nőket egyaránt az ágyába bűvöl (utóbbiak között például Lauren-t, az Ash-nek dolgozó orvos-kutatót). Én az itt-ott felbukkanó logikai hézagokat nehezményezem; ami a külsőségeket illeti, eleinte hadilábon álltam a Bo és Kenzi lakhelyeként szolgáló rom - finoman szólva - leharcolt voltával, Dyson kongó lakásának sivárságával, vagy a cselekmény egy részének háttért állító lepukkant szuburbán környezet nyomasztó elhanyagoltságával. Azt hiszem, ízlés kérdése, ki hogy értékeli e látványvilágot: mostanra mindenesetre megbarátkoztam vele. Az animációk, digitális effektek, kosztümök és díszlet-elemek is hagynak maguk mögött némi kívánnivalót, dehát egy szimpla tv-show nyilván nem rendelkezik a Gyűrűk Ura költségvetésével. Summa summarum: semmi megbocsáthatatlan, annál több értékelendő motívum :). 

Egyszóval ha valakinek felkeltette a kíváncsiságát a fenti ömlengés, bátran ugorjon neki. A legközelebbi epizód 4 nap múlva jelenik meg: épp elég idő végigtekerni az előzményeken :). Jó mulatást!

ps: ne lepődjetek meg, az opensubtitles.-en fellelhető magyar felirat elég gagyi, bár a fordító(k) angoltudás észrevehetően fejlődött az idő előrehaladtával. Mindenesetre aki jártas a nyelvben, annak érdemes odafülelni az eredeti szövegre, mert a felirat olykor aszinkronban van az elhangzottakkal. 

holle, holda, perchta, berta

Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – Holle anyóról szeretnék megosztani egy-két ismeretet. 

A róla szóló népmesék és hiedelemmondák egy hajdan tisztelt pogány istennő, Holda alakját rajzolják elénk. Neve - amelynek több változata ismeretes (Hulle, Holl, Hulda, stb) - Jacob Grimm szerint etimológiailag a 'hold' (kegyes, bőkezű, nagylelkű) vagy 'hollr' (hűséges, bőkezű) kifejezésben gyökerezik (egyéb magyarázat is elképzelhető, ld. a hivatkozott wikipedia-oldalt). A 'holda', 'hulda', 'hulde' szavakat a köznyelvben is alkalmazták gyűjtőnévként különféle szellemi teremtményekre, míg az 'unholda’, 'unhold' terminus a - mindkét nembeli - rosszakaratú, rontó lények megjelölésére szolgált. Idekívánkozik többek között a svéd hulder-folk, az izlandi hulderfolk, huldumenn, a német guten holden,  guedeholden, holdichen, koldeken, holderchen stb.: valamennyi a (többnyire jóakaratú) tündérekre, elfekre, aprónépekre vonatkozik. Grimm kiemel egy svéd népdalt, amelyben a 'huldmoder, hulde moder' kifejezés a 'karn moder'(drága édesanya) szinonimájaként szerepel, ezzel is alátámasztva a szó pozitív értelmezését (szemben a másik eredeztetési lehetőséggel, a 'sötét', 'homályos' jelentésű 'hulda'-val).

Holda - amint az a mesebeli Holle-anyóról is kiderült - nagyra tartja a szorgalmat. Legfőbb attribútuma a szövés-fonás "felügyelete". Karácsony és Vízkereszt (Nagyújév) között (Zwölften, Tizenkétéj) körberepüli az országot, és a házak ablakain belesve ellenőrzi az asszonyok munkáját.  Ha Karácsonykor sok kócot, szöszt lát a rokkán, elégedett ("Van kóc elegendő/Jó lesz az esztendő"). Vízkeresztkor aztán visszafordul, s hazafele mentében ismét megvizsgálja a rokkákat: ekkorra a Karácsonykor felrakott kócnak el kell fogynia. Ha mégsem sikerült volna mindet megfonni, Holda megharagszik a lusta fehérnépekre, és így szól: "Van kóc elegendő/Rossz lesz az esztendő".  Ezért a lányok inkább letépkedik rokkájukról a megmaradt kócot, nehogy pórul járjanak.

Egy másik, hozzá kötődő hiedelem azonban éppenséggel tiltja a fonást a Zwölften ideje alatt (e periódusban nem maradhat len az orsón). A Rajna-vidékén is dologtiltó ünnepnek számított Hulla Szombatja. Északon úgy tartották, a Yule és az Újév közti mágikus időhasadékban "sem kerék, sem motolla nem járhat körbe".

Tevékenységi köre mindazonáltal jóval átfogóbb, semmint az asszonyi házimunka feletti bábáskodás: valószínűleg sokoldalú anyaistennő-típust testesít meg. Ezt példázza, hogy a Tizenkétéj alatti körútja során - amint azt a nép vallja - termékennyé varázsolja a földet.

Egyértelmű kapcsolatban áll a vízzel; gyakori, hogy tavakkal, forrásokkal, patakokkal összefüggésben említik. A Német mondák 4. - es, illetve 6-os számú története (Holle anyó tava, Holle anyó fürdője) egy Meissner-hegyi lápszemről úgy beszél, mint Holle anyó lakhelyéről (utóbb e tónál szobrot is állítottak az istennőnek).  Jellemzően délben tűni fel, ahogy fürdőzik: tündökletes, fehérbe öltözött asszony, aki egyik pillanatról a másikra kámforrá válik.

"Erről a Holléról sokfélét mesél a nép, jót és rosszat. Meggyógyítja és termékennyé teszi azokat az asszonyokat, akik leereszkednek hozzá a kútba; az újszülött gyermekek az ő kútjából származnak, és ő hordja ki onnan őket. Virágot, gyümölcsöt, kalácsot, amije odalenn a tóban van, s ami a semmihez sem fogható kertjében nő, szétosztja azok közt, akik találkoznak vele, és a kedvére valók. Igen takaros, és ad a jó háztartásra; ha az embereknél havazik, ő rázza az ágyát, attól szállnak a pelyhek a levegőben. A lusta fonólányokat azzal bünteti, hogy bepiszkolja a rokkájukat, összekuszálja a fonalat vagy meggyújtja a guzsalyt; az olyan szüzeknek viszont, akik szorgosan gombolyítottak, orsót ajándékoz, és éjszaka maga fon helyettük, hogy reggelre mind tele a cséve. A lusta marcsikról lehúzza a dunnát, és pucéran a kőre fekteti őket; a szorgosak, akik tisztára súrolt vödörben már hajnalban vizet hordanak a konyhára, ezüstgarasokat lelnek benne. A gyerekeket gyakran lehúzza magához a tóba, a jókat szerencsés filkókká teszi, a rosszakat váltott fattyúvá.  Évente egyszer bejárja az országot és termékenységet ad a szántóföldnek, de meg is ijeszti az embereket, amikor bősz serege élén áthajt az erdőn. Hol szép fehér nőként jelenik meg a víz alatt vagy a tó közepén, hol láthatatlan ..."

A fenti idézetből Holda számos attribútumára fény derül. A gyermekekkel való kapcsolatának egy másik aspektusa, hogy a néphit szerint hozzá - avagy a vele gyakorlatilag egylényegű Perchtához - kerülnek a kereszteletlenül (azaz pogányként) elhalt kisdedek lelkei. A "bősz sereg", amely a nyomában jár, nem más, mint a Wild Hunt (a.k.a. Furious Host, Wilde Jagd, wutende heer). Ez az északnyugat-európában közismert mitológiai toposz, avagy természetfeletti enigma elkárhozott vagy idő előtt, erőszak áldozatául esett halottak körmenetét, vadat hajtó szellemek féktelen seregét jelenti. Élükön történelmi személyek (királyok, lovagok, előkelő nemes urak), legendák hősei, olykor mitikus alakok lovagolnak. Gyakori vezető Wotan, Odin (innen a régi német wuotes heer, wotigez heer, vagy a svéd Odensjakt megnevezés), sűrűn felbukkan a hű Eckhart, rikább a női vezér (pl. Berchtholda, Perchta, Holda). Utóbbiak kíséretében sokszor gyermekek (a már említett kereszteletlenül elhalt kicsinyek) vonulnak. A 7-es számú mondában Holle anyó halad a menet élén; a hű Eckhart pedig előttük jár, hogy figyelmeztesse a parasztokat a wutende heer közeledtére. (A Wild Hunt-tal való találkozás az egyszerű halandó számára ritkán végződik szerencsésen: gyakori, hogy a kísértethadat kinevető, semmibe vevő embert mágikus úton megbünteti annak vezetője; előfordul, hogy a gyülekezet magával ragadja a bámészkodót; sokszor egyenesen halál-ómenként tűnik fel; ritkán az arra érdemeseket megjutalmazza).

Holdához azonban nem csak efféle baljós kompánia társul. A középkori és kora-újkori boszorkányperek során számos asszony vallotta, hogy (éjszakai lélekutazás során) társaival együtt egy titokzatos istennőhöz csatlakozott, akivel országokon repültek át, borospincéket törtek fel, hogy ott mulatozzanak, s aki megtanította őket például a gyógyfüvek használatára vagy a mágia művészetére. Az istennőt többféleképp említik: gyakori a 'Jó Játék Asszonya' titulus, ennél konkrétabb az inkvizítorok által is preferált Herodiana (amely talán Heródiás és Diana nevének összevonásával a kereszténység ellen munkálkodó ördögi, pogány hatalom sztereotip megnevezésére szolgált), Bensozia (valószínűleg a bona socia = jó társaság félrehallásából), avagy a vádlottak által hangoztatott Abundia (bőség), Richella (Gazdagság), bona Horiente, Fortuna, donna Venus, Holda. Felső-Hesszen és a Westerwald vidékén a "Holle-vágta", a "a lovaglás Holléval" a boszorkányok éjszakai vonulásának megfelelője; Nicolaus Cusanos püspök szerint az úrnő nyomában járó asszonyok csoportját 'Hulden' - nek nevezte a köznép. Diell Breul, hesseni varázsló 1630-as vallomásában Holda a mágus tanítómestereként tűnik fel: Breull néhány éven át az évszakkezdő böjtök idején lélekben eljárt a Venusbergre, ahol ’fraw Holt’ egy vízzel töltött tálat tett elé, amelynek felszínén a holtak túlvilági élete tükröződött. Az Edda Ynglinga-sagájában szó esik egy Huldr nevű völváról, egy 14. századi izlandi saga pedig Odin szeretőjeként és egy félisten testvérpár anyjaként említi ’az elbűvölő Huldrát’.

A német mitológiában gyakori elképzelés, hogy régi korok istenei, héroszai, uralkodói hegyek mélyére visszahúzódva szunnyadnak, várva, hogy ismét eljöjjön az ő idejük. (Talán közrejátszik ebben az elképzelésben a hegyvidék vadsága, érintetlensége - az ember nem tudta oly könnyen igába hajtani, mint a sík mezőket -, s a hegyvidéken élők - elzártságból fakadó - archaikus hitvilága, hagyománykincse). Holda lakhelyeként a Horselberg-et emlegetik; ide járnak a boszorkányok gyülekezni. 

Jellegzetes fogalom Holda szekere. Az istennőről - és alteregójáról, Perchtáról - szóló legendák sokasága számol be a róla. Elterjedt motívum (ld. Német mondák: 8-as történet), hogy a szekér meghibásodik, Holda pedig egy arra járó halandót - egyszerű, kétkezi munkából élő parasztembert - kér meg, hogy javítsa ki. Miközben amaz éket, szeget, tengelyt stb. farag fából, forgács hullik a földre, amelyet később Holda fizetségként ajánl fel jótevőjének. Akad, aki bölcsen zsebrevág annyit, amennyit bír, más csak legyint rá, s legfeljebb véletlenül visz haza magával egyet-kettőt (például a cipőjébe szorulva). A mesék rendre ugyanúgy végződnek: a forgács másnapra aranyröggé válik. 

Holda többnyire isteni szépségében mutatkozik, néha azonban lapátfogú, gubancos-tövises hajú, csúf öregasszonyként említik. Ezen alakjára emlékezik a mondás, amelyet a kócos, ápolatlan hajú személyre alkalmaznak: "találkozott Holléval". Holda e banya-külseje negatív jellemvonásokkal társul, s egyfajta gyerekriogató mumusként funkcionál. Szoros kötődése a mezőgazdasághoz az Íziszhez, Nerthushoz hasonló anyaistennőkkel kapcsolja össze. A szövés-fonás révén Frigg-el kerül rokonságba, de páhuzamba állítható Artemisszel, Létóval, a Nereidákkal és Amphiritével Hasonló vonásokat mutat Herke, Freke, Frik, fraw Gaude: talán - Holdával egyetemben - valamennyien Wotan női megfelelőjét, esetleg feleségét testesítik meg.
A skandináv országokban népmesék emlékeznek meg egy erdei vagy hegyi asszonyoról Hulla, Huldra, Huldre néven, aki hol fiatal és bájos hol, idős és csúf. Kék ruhájában, fehér fátyolba burkolózva látogatja a pásztorszállásokat; részt vesz az emberek mulatságain, noha nagy gondot okoz neki, hogy eltitkolja az alakját eltorzító állati farkat. A zeneszót igen kedveli, dala, a huldreslaat elbűvölő. Az erdőben máskor öregasszonyként mutatkozik, nyája élén, kezében sajtárral. Itt is ismeretes a kereszteletlen gyermekekre vonatkozó igénye, olyannyira, hogy elragadhatja a szülőktől a csecsemőket. Gyakran nem egyedül, hanem hegyi szellemek, manócskák (hulderfolk) kíséretében mint királynőjük bukkan elő. Grimm rámutat, hogy míg az Európa szívében fekvő német területeken Holda az itt meghatározó asszonyi munkákhoz, megélhetési tevékenységekhez (szövés-fonás, földművelés) kötődik, addig északabbra, Skandináviában logikusan az állattartással, pásztorkodással, erdei gazdálkodással kerül kapcsolatba. 

Perchta (Perht, Berchte, Perchte, Perehta, Bertha, Hildaberta, Hüdberta, Berechta, Vad Berta, Vass Berta) figurája elsősorban azokon a németajkúak lakta vidékeken ismeretes, ahonnan Holda hiányzik. Noha neve valószínűleg a 'ragyogó, fényes, tündökletes, dicső' kifejezésből ered (vö. ófelnémet beraht, bereht, angol bright), s hajdan éppoly jóakaratú istenségként tartották számon, mint Holdát, alakja utóbb gyermek-riogató mumussá torzult. A róla fennmaradt történetekben többnyire negatív vonásai domborodnak ki. Szintúgy Karácsony és vízkereszt közt jár, ez időszak egyik-másik napjához kifejezetten kötődik (perchtentag, perchtennacht - ált. Vízkereszt). Bármi szövést-fonást talál félbehagyva, azt lerontja. Ha úgy látja, hogy áll a munka, vendégek mulatoznak a fonóházban, vagy épp ellenkezőleg: a ház asszonyai nem szentelik meg az ünnepet kellőképp, és látástól-vakulásig dolgoznak, bedob egy halom orsót az ablakon, azzal a paranccsal, hogy azokat lehetetlenül rövid idő (ált. egy óra) alatt fonják tele. Ha ez nem sikerült, megbünteti a fehérnépet: összekuszálja, összegubancolja a fonalat. Az ezzel kapcsolatos mesékben az asszonyok-lányok többnyire túljárnak az eszén, becsapva őt. 

Perchta napján kulcsszerep jut bizonyos (böjti) fogásoknak. Elterjedt a heringfogyasztás, körítve lisztes ételekkel (pl. gombóccal). Az a hiedelem járja, hogy ha az ember mást is eszik ilyenkor, mint amit szabad volna, Bertha felvágja a hasát, kiszedi belőle a tilalmas elemózsiát,  szalmaszecskát és szénát tölt a helyére, majd tű helyett ekevassal, cérna helyett vaslánccal ölti  össze. Másutt zsíros sütemény az előírás, mondván, ha jól bezsírozzuk a pocakunk, Bertha kése lecsúszik róla. 

Az ekevas, eke különös jelentőségűnek tűnik Perchta kapcsán. Ahogy Holdának, neki is szekere vagy ekéje romlik el egyre-másra; a segítségére sietőket hasonlóképp jutalmazza, mint alteregója. Szintúgy felbukkan a Wild Hunt élén, gyakran kísérik szipogó, hüppögő, sírdogáló gyerekek. Arról is szól a fáma, hogyan bünteti azokat, akik kikacagják különös kompániáját (egy tiszteletlen fonólányt egy évre megvakított). A rossz kisfiúkat fenyegeti Hildaberta, Bildaberta, aki szőrös erdei asszony képében éjjel körbejárja a házakat, áldozatra lesve. Az 1488-as Theasurus pauperum a boszorkányok gyülekezetének élén mint 'Fraw Perht" említi. 

Bizonyos elbeszélésekben emberségesebb arcát mutatja. A Német mondák 267-es történetében (Berta, avagy a fehér asszony) mint egykor élt nemesasszony kísértetét ismerhetjük meg. Az ehhez hasonló legendákban különféle, vele rokonságban álló fejedelmi családok kastélyában tűnik fel talpig fehérben, fekete fátyolos főkötőben, övén kulcscsomóval. Felbukkanása lehet halál-ómen. Egyébiránt ártalmatlan: különösen szeret a gyerekek között lenni, elringatja őket, mesél neki, ha a dajkák elaludtak.

Mégis, általában fenyegető, torz természetfeletti lényként tűnik fel. Egyes költemények kihangsúlyozzák hosszú vagy épp vasból levő orrát. Egy vers azt örökíti meg, miként figyelmezteti a gazda házanépét, hogy egyenek meg mindent, ami az asztalra kerül, különben 'die Stempe' jön és meggyötri őket. Ez a 'stamping', avagy német 'stampen', 'stampfen' igéből képzett gúnynév valószínűleg Perchta egy jelzője 'taposó, nyomó' jelentéssel (hasonlóan Holdát is Trempe-nek, tipegőnek nevezik bizonyos tájakon). Más közlés szerint a vasorrú Perchtának szokás élelmet és italt kint hagyni mintegy engesztelő áldozatul. 

Perchta emlékét őrzi a busójáráshoz hasonló felvonulás, mely során állati elemekkel tarkított maszkokat viselő fiatal férfiak járnak házról-házra, jókívánságokat kántálva. A felvonulás olykor már-már eksztatikus jelleget ölt, a résztvevők, megrészegülve a tömeg mámorától, magasra ugrálnak. Az álarcok szerint az alakoskodók két csoportra oszlanak, a "szép" és a "csúf" perchten-ekre; ezek bizonyos esetben szimbolikus csatát vívnak, hogy biztosítsák a föld termékenységét (vö. a táltosok, garabonciások, benandanték és társaik - ld. a livóniai farkasember c. bejegyzést - által a termékenységért vívott ütközetekkel). A 'küzdelemből' természetesen a szép perchtenek kerülnek ki győztesen, áldást hozva a szántókra. Ginzburg említést tesz 'Holda szekeréről', amely egy fiatalok által vontatott, zöldellő ágakkal megrakott kocsi, s talán szintén a termékenységet reprezentálja. 

Perchta egyes vonásai beleszövőd(het)tek hasonnevű legendás (és/vagy) történelmi személyiségek mitológiájába. Grimm közülük is különös jelentőséget tulajdonít Kis Pippin frank király (i.sz. 714-768) feleségének, a későbbi Nagy Károly anyjának, Laoni 'Nagylábú' Bertának (i.sz. 720/725 - 783). Ugyan a királynénak a szájhagyomány túlméretezett, de emberi lábfejet tulajdonít, Grimm kiemeli, hogy a rendellenes láb általában az illető lény ember-feletti, természetfeletti mibenlétére utal (gondoljunk csak az ördög patájára vagy a lidérc ló,-kecske,-libalábára). Grimm szerint még elterjedtebb mitikus képzet az 'egyetlen nagy láb', amely egyben gyakran hattyú,-vagy libaláb (és ezzel megérkeztünk a népszerű hattyúszűz-toposzhoz). 

Én itt most megállok: a Teutonic Mythology még számtalan érdekességet közöl a fent nevezett istennő(k)ről, nekünk azonban egyelőre legyen elég ennyi. 

Források:

Ginzburg, Carlo: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése.( Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003).

Grimm, Jacob: Teutonic Mythology. (George Bell and Sons, London, 1882).

Grimm, Jacob & Wilhelm: Német mondák. (Kalligram, Pozsony, 2009)

Hoppál Mihály (szerk): Mitológiai Enciklopédia. (Gondolat, Budapest, 1988. Az eredeti kiadás főszerkesztője: Tokarev, Sz.A.).

Wikipedia - Holda

Wikipedia - Perchta

Wikipedia - Kis Pippin

Wikipedia - Laoni Bertrada

holle anyó dunnája

Mindannyian ismerjük a Holle-anyóról szóló mesét; azt már kevesebben tudják, hogy a Grimm-fivérek által csokorba gyűjtött "Kinder,-und Hausmarchen" java több egyszerű, gyerekeknek szóló szórakoztató történetnél - mitológiai vonások, a hajdani germán hitvilág túlélő elemei lappanganak bennük. Noha a fivérek a kor ízlésének megfelelően átdolgozták szövegüket (kiollózva például a szexuális utalásokat), s az adatközlő által használt nyelvezetet a maguk irodalmi igényességű szóhasználatára cserélték, a cselekményben így is tetten érhető számos szimbolikus motívum. A magyar fordítás sajnos tovább "szelidítette" a történetek profilját, ártatlan estimesét kreálva a misztériummal, mágiával, olykor vérrel átitatott sztorikból.  

Jacob Ludwig Karl (1785 jan. 04 - 1863 szept. 20)  és Wilhelm Karl Grimm (1786 febr. 24 - 1859 dec. 16) a hazai köztudatban elsősorban mint mesegyűjtők rögzültek, holott a germán folklór széles rétegeit magába ölelő munkásságuk ennél jóval nagyobb horderejű volt. A romantika idején az érdeklődés homlokterébe került a nemzeti kultúra, nemzeti múlt, az ősök szellemi hagyatéka, a hajdani hitvilág, élet,-és gondolkodásmód, valamint az őstörténet és nyelvfejlődés (hazánkban éppúgy, mint szerte Európában): a Grimm-fivérek ennek szentelték gigantikus és úttörő jelentőségű életművüket. Mivel e korszakban az a meggyőződés élt - nem teljesen alaptalanul - hogy a "népi=ősi", a Grimmek érdeklődése a populáris kultúra felé fordult (populáris alatt itt a közrendű rétegeket, az alacsonyabb társadalmi osztályokat értve). Gyűjtöttek és közreadtak dalokat, ódákat, hősénekeket, balladákat, mondákat. Jacob a nyelvészet terén is maradandót alkotott: kidolgozta a hangváltozások szabályosságát igazoló Grimm-törvényt, és 1837-ben megjelentetett Német nyelvtana a szakma alapművévé vált (Wilhelm pedig 1821-ben a német rúnaírásról publikált). Kiadtak egy művet a német nyelv történetéről is; társszerzőkkel közösen szerkesztették utolsó, nagy munkájukat, a Német szótárt (Wörterbuch der deutsche Sprache). 

A hajdani germán pogányság iránt érdeklődök számára - meséiken kívül - mondagyűjteményük (Deutsche Sagen, magyarul 2009-ben a Kalligram gondozásában jelent meg 'Német mondák' címmel) és Jacob Grimm nevével fémjelzett Deutsche Mithologie (magyar kiadása szégyenszemre nincs) szolgál elsőrangú forrásul. Utóbbi a teuton népek őshitével foglalkozik, gyakori párhuzamokat vonva a germán és skandináv hitvilág elemei között, s három (más kiadásokban négy) kötetben, közel 1900 oldalon, páratlan részletességgel és áttekintő alapossággal tárgyalja e témát. Olyan olvasmány, amiért önmagában megéri nyelvet tanulni :) - egyébként angol fordításban (ld. források) online elérhető és letölthető. Ezt böngészve kezdek a Grimm-testvérekre úgy tekinteni, mint egyfajta modern héroszokra: elképesztő munkát végeztek a német kultúra szolgálatában, s tették ezt tudományos alapossággal, szívből jövő lelkesedéssel, mély tisztelettel és a lokálpatrióta hazaszeretetével. Az utókor hálával tartozik nekik. 

Források:

eKultúra 

Grimm, Jacob: Teutonic Mythology (George Bell and Sons, London, 1882) - a fordító előszava ("Translator's Preface")

Wikipedia - Grimm-fivérek

loreena mckennit - snow

yuki-onna

 Yuki-onna (Hó-hölgy) a japán folklór hó-szelleme (jobb kifejezés híján használtam e szót a japán yokai fordítására. A yokai "furcsa természetfeletti lényt" jelöl, amely éppúgy lehet állat,- mint emberforma; többnyire rosszindulatú bajkeverő, ritkán szerencsét hoz az arra érdemeseknek). Több hasonló megnevezése ismeretes: yuki-musume (hóleány), yuki-onago (hó-szajha), yukijoro (ld. mint előbb), yuki-anesa (hónővér), yuki-omba (hódajka vagy hó-nagymama), yukinba (hóboszorkány).

Yuki-onna havas éjjeleken mutatkozik magas, gyönyörű asszony képében. Haja hosszú, sima, fekete, ajkai kékek a hidegtől; bőre olyan halovány, már-már áttetszően sápadt, hogy szinte láthatatlanná válik a hóborította tájon. Öltözete lehet egy fehér kimonó; máskor meztelenül bukkan elő, csak válláig emelkedve ki a hóból. Emberfeletti szépsége ellenére szemei pillantása félelmet borít a halandók szívére. Nesztelenül suhan a hó felszínén, nem hagyva nyomokat maga után (egyes leírások szerint nincs lába); ha fenyegetve érzi magát, köddé vagy hófelhővé változik. 

Noha szépsége és szomorú derűje rabul ejtő, Yuki-onna korántsem veszélytelen. A legtöbb beszámoló fenyegető, rettegett éjszakai démonként írja le, aki könyörtelenül meggyilkolja az útjába kerülő halandókat. Sok történetben hóviharban rekedt utazók előtt tűnik fel, s fagyos leheletével lesújt rájuk. Más legendák szerint tévútra vezeti őket, s végül a kimerültségtől halnak meg. Néha egy kisgyermekkel a karjában mutatkozik: mikor egy jóakaratú lélek megpróbálja elvenni tőle a kicsit, ott helyben megfagy (általában gyermeküket kereső szülők esnek áldozatul e 'taktikának'). Előfordul azonban, hogy Yuki-onna otthonokba tör be, vad szélroham formájában feltépve az ajtót, s álmukban pusztítva el a lakókat (egyes mendemondák szerint ahhoz, hogy átléphesse a küszöböt, szüksége van a ház tulajdonosának invitálására). Noha többnyire abban lel gyönyörűséget, hogy végignézi áldozatai halálát, megesik, hogy - vámpír módjára - megissza vérüket vagy elszívja életerejüket. Néha-néha sukkubus-szerű magatartást mutat: intim kapcsolatra lép a kiszemelt férfival, szeretkezés közben (vagy jéghideg csókjával) dermesztve halálra. 

A tél, amelynek kegyetlen, zord vadságát Yuki-onna megtestesíti, olykor szelídebb, lágyabb, gyengédebb formát ölt. Yuki-onna szíve is megesik olykor áldozatain, s ilyen-olyan okból kifolyólag megkegyelmez nekik. Így tesz a népszerű mesében is (itt-ott kihagytam néhány mondatot, mondatrészt, ezek helyét [...] jelzi):

"Musashi-tartomány egy kis falujában élt két favágó: Mosaku és Minokichi. Abban az időben, amiről most szó esik, Mosaku már öreg volt: segédje, Minokichi pedig mindössze tizennyolc éves ifjú. Minden nap együtt jártak a falutól nagyjából öt mérföldre eső erdőbe. Útjukban kereszteztek egy folyót, amelyen komp szállította keresztül az utazókat. Számtalan alkalommal építettek hidat a folyóra azon a szakaszon, ahol a komp járt, de mindannyiszor elvitte a víz [...]

Egy nagyon hideg estén Mosaku és Minokichi épp úton voltak hazafelé, mikor hóvihar tört rájuk. Elérték a kompkikötőt; ám azt kellett látniuk, hogy a révész eltűnt, hajóját a túlparton hagyva. Az idő nem volt alkalmas az úszásra, így hát a favágók meghúzták magukat a révész kunyhójában - örülve, hogy egyáltalán menedékre leltek [...] becsukták az ajtót, és ledőltek aludni, esőkabátjaikkal takarózva. Először nem fáztak túlságosan, és úgy vélték, a hóvihar hamarosan véget ér. 

Mosaku szinte rögtön álomba szunnyadt; a fiú, Minokichi azonban még sokáig ébren volt, figyelve a szél vad süvöltését és a kunyhó ajtaját püfölő hópelyhek ismétlődő zaját. A folyó zúgott, a kunyhó pedig úgy recsegett-ropogott meg-megremegve, mint egy ócska bárka a tengeren. Szörnyű vihar volt: minden pillanattal hidegebb lett: Minokichi reszketett a kabátja alatt. Végül azonban elaludt ő is.

Arra ébredt, hogy hó permetez az arcára. A kunyhó ajtaját erővel kinyitották; a kinti hóról visszaverődő sápadt fényben egy asszonyt pillantott meg a szobában, tetőtől talpig fehérben. Az asszony Mosaku fölé hajolt és rálehelt; lehelete fehér füstként gomolygott elő. A következő pillanatban Minokichi felé fordult, és hozzá lépett. A fiatal favágó megpróbált felkiáltani, de nem jött ki hang a torkán. A fehér asszony lehajolt hozzá, egyre közelebb és közelebb, míg végül az arca csaknem érintette a fiúét - az pedig láthatta rettenetes szépségét. Az asszony rövid ideig szemlélte Minokichit - aztán elmosolyodott és azt suttogta: 'Az volt a szándékom, hogy úgy bánok el veled, mint a társaddal. De szívem megesett a fiatalságodon. Jóképű legény vagy, Minokichi, és én ezúttal nem foglak bántani. Ám ha valaha is elmondod valakinek - akárcsak a saját édesanyádnak - amit ma este láttál, tudni fogom, és megöllek... Emlékezz a szavaimra.' Ezzel az asszony megfordult és a bejáraton át távozott. Amint eltűnt, Minokichi  rádöbbent, hogy már képes mozogni: felugrott hát és körbenézett. A titokzatos látogató köddé vált, csak a hó örvénylett haragosan a kunyhóban. Minokichi betámasztotta az ajtót [...] aztán Mosakut szólította, és mikor az öregember nem válaszolt, jeges rémület lepte el. Kinyújtotta a karját a sötétben, hogy megtapintsa Mosaku arcát: az dermedt és mozdulatlan volt. Mosaku halálra fagyott.

Pirkadatra a hóvihar véget ért, a révész visszatért, és ott találta Minokichit a kunyhóban, amint értelmetlenül motyog Mosaku holtteste mellett. A fiatal favágót gondosan ápolták, s végül észhez tért, de hosszú időn át betegeskedett a rettenetes éjjel hidege miatt [...] Ahogy jobban lett, visszatért hivatásához: azonban ettől fogva egyedül indult minden reggel az erdőbe, és egyedül tért haza este [...]

A következő télen történt, hogy egy este Minokichi hazafele mentében megelőzött egy leányt, aki ugyanabba az irányba igyekezett. Magas, karcsú, csodaszép lány volt, s oly édes hangon válaszolt Minokichi köszöntésére, mint a csalogány éneke. Minokichi csatlakozott hozzá, együtt sétáltak tovább, s közben beszédbe elegyedtek. A leány elmondta, hogy O-Yukinak hívják, nemrég elvesztette mindkét szülejét, s Yedo-ba tart, ahol szegény rokonai élnek, akik talán segítenek neki szolgálói álláshoz jutni. Minokichit egészen elbűvölte a különös leány; minél tovább nézte, annál szebbnek tűnt a számára. Végül megkérdezte, eljegyezték-e már: mire O-Yuki elnevette magát, mondván, még szabad. Majd ő tette fel a kérdést Minokichinek: van-e felesége, avagy menyasszonya, avagy legalábbis kiszemeltje? Az ifjú pedig elmondta, hogy idős édesanyját támogatva él, s mivel még igen fiatal, a házasodás mindeddig nem került terítékre... E vallomások után hosszan sétáltak egymás mellett némán [...] ám mire elérték a falut, igen közel kerültek egymáshoz és Minokichi meghívta O-Yukit a házába. A leány némi félénk hezitálás után elfogadta az invitálást; Minokichi anyja pedig szívélyes fogadtatásban részesítette és meleg ételt készített neki. O-Yuki olyan megnyerően viselkedett, hogy Minokichi anyja egyből megkedvelte, és rábírta, halassza el utazását Yedo-ba. S a dolognak természetesen az lett a vége, hogy O-Yuki egyáltalán nem ment Yedo-ba, hanem ottmarad Minokichi otthonában, mint szerető feleség és gondoskodó meny [...] s tíz gyermeket szült Minokichinek, lányokat és fiúkat - valamennyien gyönyörűek voltak, s különlegesen világos bőrűek. 

A környék népe szerette O-Yukit, de érezték, hogy különbözik tőlük. A legtöbb parasztasszonyon gyorsan kiütköztek az öregedés jelei; O-Yuki azonban még tíz gyermek után is ugyanolyan fiatalnak és üdének tetszett, mint azon a napon, mikor a faluba érkezett.

Egy este, miután a gyermekek aludni tértek, O-Yuki varrogatni kezdett a papírlámpa fényénél, Minokichi pedig így szólt hozzá: 'Ahogy látlak ott varrni, ahogy a fény megvilágítja az arcod,  eszembe jut egy furcsa eset, ami akkor történt velem, mikor tizennyolc éves ifjú voltam. Láttam valakit, aki olyan szép és halovány volt, mint te most a lámpafénynél - valóban, nagyon hasonlított hozzád.'

Anélkül, hogy szemét a varrásról felemelte volna, O-Yuki így válaszolt: 'Mesélj róla. Hol láttad?'

Ekkor Minokichi elmesélte neki a rettenetes éjszakát a révész kunyhójában - a Fehér Asszonyt, aki fölébe hajolt és mosolyogva suttogott neki - és Mosaku csendes halálát. Végül így szólt: ' Ébren vagy álmomban, az volt az egyetlen alkalom, hogy olyan szépséges lényt láttam, mint te. Persze ő nem volt ember, és én rettegtem tőle - de még mennyire - de mégis, oly fehér volt! Tulajdonképpen nem tudom, álmot láttam-e, avagy magát a Hó Asszonyát.'

O-Yuki ledobta varrását, felpattant és Minokichihez fordulva így sikoltott:

'Én voltam az! Yuki volt az! És megmondtam neked, hogy megöllek, ha csak egy szót is szólsz róla! Ha nem lennének az alvó gyermekek, bizony megölnélek. Most pedig jobban teszed, ha nagyon, nagyon jól gondjukat viseled, mert ha csak egyszer is okot adsz nekik a panaszkodásra, megkapod, amit érdemelnél!'...

Ahogy pedig kiáltott, a hangja egyre vékonyabbá vált, olyanná, mint a szél sírása - aztán ő maga is szétomlott, fehéres köddé olvadt, amely kiszivárgott a tetőgerendák között ... Senki se látta többé."

Yuki-Onna alakja idővel egyre népszerűbbé vált, s a 18. századtól kezdve karaktere is megszelídült. Napjaink populáris kultúrájában mozifilmek, tv-sorozatok és mangák szereplőinek ihletője. 

Források:

Yuki-Onna - Wikipedia

Yuki-Onna - innen származik Minokichi meséje. 

Зимушка

Arkona: Zimushka (Tél)

hó: hiedelmek, hagyományok

Vége-hossza nincs a hóval kapcsolatos népi időjóslásoknak. Az időjárás alakulása döntően meghatározta a gazdálkodás, gyűjtögetés, vadászat sikerét, így életbevágó jelentőségű volt a földművelő, állattenyésztő, a természet kincseiből élő ember számára - nem csoda hát, hogy a világ minden pontján hiedelmek sora fűződik előrejelzéséhez. Ilyen a hazánkban is jól ismert "Katalin locsog - Karácsony kopog" vagy a drávaszögi "Dorottya locsog - Júlia kopog". Székesfehérvárott úgy vélekedtek, "Jakab napján (július 25) virágzik a hó, mert ha ilyenkor sok a felleg, akkor télen sok hó lesz" (idézet forrása: Magyar Néprajz), míg Tápé lakói az ekkor érkező hideg szélből következtettek zord télre. 

Az ainuk szerint ha éjjel a leégő tűz hamuja fehér, másnap bizton havazni fog. Észak-Karolinában is számos, a kandallóhoz kötődő hiedelem él: ha a tűz az ember talpa alatt ropogó hóhoz hasonló hangokat ad, ha sistereg, mikor vizet cseppentünk rá, ha pattog - hó közeleg. Havat jósol a holdudvar (huszonnégy órán belül, ha kettős körben tűnik fel a telehold körül); ha egyik oldala nyitott, az a közelgő hóvihar irányát mutatja. Ha Hálaadás előtt esik - nem lesz sok hó a télen; viszont minden egyes ködös augusztusi nap a köd mélységével, sűrűségével arányos intenzitású havazást vetít előre. Hó-előjel a kettős nap (parhelion, "sun dog") és a téli mennydörgés; kemény tél közeleg, ha a bükkök és tölgyek roskadoznak a makkok alatt; ha a pulyka felgallyaz a fára és nem hajlandó leszállni; ha a nyírfajdok nagy csapatokba gyülekeznek - és így tovább. 

Hazánkban éppúgy ismeretes a hagymakalendárium, mint nyugatabbra. A 12 hónap után elnevezett tucatnyi hagymacikkelyt megsózták; amelyik levet eresztett, az csapadékban - esőben vagy hóban - gazdag hónapot jövendölt. Észak-amerikai hiedelem, hogy a Márton-napi liba szegycsontjából a hozzáértő kiolvashatta a várható téli időjárást; nálunk (többek között) szintúgy Márton-nappal kapcsolatban őriz a népi bölcsesség néhány időjósló szentenciát (ld. a 'libanap' c. bejegyzést). 

Az USA egyes részein úgy tartják, az első hóhullás dátuma a tél hosszára engedett következtetni: ahányadik napjára esett a hónapnak (vagy ahány nap telt el közte és Karácsony között), annyi nagy havazásra kell számítani a télen. A hó mélységét indikálja a konyhaablak párkányán növő jégcsapok hossza; a hóviharok számát a forró tűzhelyen megolvasztott hóból felszínre bukkanó buborékok. Ha a növekvő Hold idején kezdődik a havazás, mire a Hold kitelik, a hó elolvad. 

A karolinai farmerek a téli hótakarót általában véve hasznosnak tartották a gabona számára. "A hó meglágyítja a szántót" - mondják, utalva a föld megtermékenyülésére. Ennél gyakorlatiasabb megközelítés is ismert: "A havas tél jót tesz a gabonának, mert elöli a rovarokat és megnedvesíti a talajt" (idézetek forrása: N. White - D.Hand, 1977). 

Elterjedt képzet, hogy a hóesés valójában dunnából, párnából kifoszló pihetollak özöne; vagy Holle anyó, vagy Perchta, Mariaschnee, az Ördög Nagyanyja, megnevezetlen öregasszonyok, helyenként pedig egyenesen kisangyalok rázzák az ágyneműjüket ilyenkor. Nálunk február 16.-ával (Julianna-nappal) kapcsolatban él hasonló hagyomány: ha e napon havazik, a nagykőrösiek szerint "Julianna kitette a dunnáját és az kiszakadt" avagy "Julianna megrázta a dunnáját". Drávaszögben csak azt mondják: "Bolondoznak a Julisok". 

A hóval kapcsolatos gyógyító eljárások sem ismeretlenek. Hazánk egyes vidékein a gyerekek meghemperegtek az első hóban, hogy egészségesek legyenek. E szokás fellehető tőlünk nyugatabbra is. Az angol folklór fagyási sérülések orvoslására ajánlja: csupasz lábbal gázoljunk bele, vagy dörzsöljük meg vele az elgémberedett végtagot. Ha a tél első havával bedörzsöljük a gyerekek lábát, az megóvja őket a fagyástól. Ez az elgondolás Észak-Amerikában is fellelhető. Ha cipő nélkül háromszor körbefutjuk a házat, nem lesznek fagyási sérüléseink; ha a csecsemők talpát az évszak első havába temetjük, megelőzhetjük a tüdőgyulladást, mellhártyagyulladást. Ha az első hóból egy maroknyit (lapátnyit) átdobunk a fejünk felett, nem fogunk megfázni; ha megmossuk vele a kezünk, nem fog kiszáradni és kicserepesedni a tél folyamán; sőt, mezítláb jégen vagy havon futni még a torokfájásra is orvosság. Ahogy (a gyengébb nem körében) nálunk is bevett szokás a márciusi hóban megmosakodni, hogy szépüljünk, úgy az Újvilágban is az arcbőr és a haj ápolására, továbbá szemölcsök eltávolítására alkalmazzák a márciusi hóolvadékot (de szépít az első hó is). A frissen hullott hó elfogyasztva a fogfájás ellen véd, míg az olvadt hólevet palackba töltve később égési sérülések kezelésére használhatjuk (némely forrás száraz szem megnedvesítésére is javallja: . Utóbbi a tartós fejfájásnak is orvossága, amennyiben a beteg Nagypénteken megmosdik benne. Az orrvérzésnek kiváló ellenszere a tarkóra tett hó; a szájba vett, ott egy darabig tartott, majd lenyelt hófalat pedig jó egészséget garantál. 

A hóval kapcsolatos hiedelmeknek van egy vészjóslóbb vetülete is. Balszerencsés dolog például valaki más nyomaiba lépni, mert betegséget vagy vakságot okozhat. Koreában a - valljuk be, meglehetősen ritkán tapasztalható - vörös hó nagyon rossz előjelnek számít. Ha hóembert építünk, a szerencsénk vele együtt olvad majd el; ha pedig udvarunkban a szél lemezszerű, íves redőkbe sodorja össze a havat, az egyenesen halál-ómen.

A hó bizonyos varázslatoknak is hasznos segédeszköze lehet. Ha egy élethelyzetet, állapotot szeretnék "befagyasztani", változatlan formában megtartani, írjuk kívánságunkat egy darab papírra, és temessük a hóba (hó híján összetört jégbe ágyazva dugjuk a frigóba). ). Ha pedig valaki ridegen, hideg elutasítással bánik velünk, haragszik ránk, írjuk rá nevét egy papírcetlire, amit egy tál friss hóba helyezünk. Öntsünk a hóra forrásban levő vizet, míg maradéktalanul el nem olvad; ezután az így nyert hólével spricceljük körbe az illető fényképét, vagy borítsuk ki olyan útra, ösvényre, amelyen rendszeresen elhalad. 

Végül, de nem utolsósorban, ha egy fenyőfáról nagy adag hó zuhan a nyakunkba, tekintsük úgy, hogy különleges áldásban részesültünk :). 

Források:

Balassa-Ortutay: Magyar néprajz /A hiedelemvilághoz kapcsolódó cselekmények
Etter, Carl: Ainu Folklore - Traditions and Culture of the Vanishing Aborigiens of Japan 1949 (Kessinger Publishing, 2004).
Hatfield, Gabrielle: Encyclopedia of Folk Medicine: Old World and New World Traditions (ABC-Clio, 2004).
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - FEBRUÁR
Magyar Néprajz VII. Folklór 3: Népszokás, néphit, népi vallásosság - JÚLIUS
Róheim, Géza - Dundes, Alan: Fire in the Dragon: And Other Psychoanalytic Essays on Folklore (Princeton University Press, 1992).
Rosean, Lexa - The Encyclopedia of Magickal Ingredients. A Wiccan Guide to Spellcasting (Paraview-Pocket Books, 2005).
Swetnam, George (ed): Keystone Folklore Quarterly. 6. kötet (Simon Bronner, 1961).
White, Newman I. - Hand, Wayland D (eds.): The Frank C. Brown Collection of North Carolina Folklore. Vol VII: Popular Beliefs and Superstitions from North Carolina, part 2 (Duke University Press, 1977).

emhain ablach

" Az asszony ekkor dalolni kezdett Brannak, és minden szem rá szegeződött, a dal pedig, amit énekelt, így szólt:

-    Almafaágat hozok Emhain szigetéről, a messzi szigetről, mely körül Lir Fiának fénylő lovai járnak. Szemet gyönyörködtető a lapály, melyen a túlvilági seregek rendezik játékaikat; fürge sajkák futnak itt harci szekerek mellett, a Fehérezüst Síkságon.

     Bronzragyogású fehér sziklák fala övezi, keresztülragyogva időn és életen; szépséges a fennsík, mely dacol az idővel a világ korszakain át, virágok elhullatott szirmaival borítva.

      Egy öreg fa áll ott virágba borulva, lombjai közt madarak dalolnak; ott minden szín ragyogó, az öröm és a zene mindennapos, a Halkszavú Nép Síkságán, az Ezüst Felhők Síkságán. 

    Nincs gyász, se árulás e megművelt, otthonos földön; semmi sem rideg ott vagy durva, az embere fülét édes dallam tölti meg.

    Gondok nélkül, szomorúság nélkül, betegség, halál és gyengeség nélkül élni; ezt jelenti Emhain; s ez nem akármilyen csoda.

     Ködfüggöny veszi körül, mely semmihez sem hasonlítható, partját a tenger hullámai ostromolják, hajáról fényharmat pereg. 

    Gazdagság, kincsek és színes ékkövek garmadája van a Nemes Földön, a Bőség Földjén. Édes dallamokat hallgathatsz, s a legjobb borokat ihatod ott. 

   Aranykocsik emelkednek a Nap felé a dagállyal a Tenger Síkságán; ezüst - és bronzkocsik versenyeznek a Játékok Mezején. 

     Aranysárga és bíbor lovak futkároznak a parton, gyapjútakaróval a hátukon, mi oly kék, mint a felhőtlen tavaszi égbolt.

     A tartós jó idő jegyében telnek ott a napok, ezüst harmat záporoz a földre, s hófehér sziklák állnak a tenger partján, miket átmelegít a nap.

     A seregek a Játékok Mezején versengenek; versengésük szép és nemes; halál vagy hanyatlás nem éri el őket a Sokszínű Földön.

   Napkeltekor egy szépséges férfi jő, beragyogva a sík mezőket; keresztülnyargal a hullámok ostromolta síkságon, és addig kavarja a tengert, míg az olyan nem lesz, mint a vér.

    Majd egész hadsereg kél át a tiszta, kék tengeren, s a közeli kőhöz eveznek, ahonnan dallamok százai szólnak.

   A kő pedig dalt dúdol nekik; dalt, ami soha nem válik szomorúvá, míg a világ világ; és a muzsikához százak kórusa csatlakozik, olyanoké, akik nem várják a halált, sem erejük hanyatlását..."

(Gregory, Augusta: Istenek és harcosok. Ír mítoszok és legendák. General Press Kiadó, Budapest, 2006)

Annyira magával ragadott a fenti leírás (ma délután olvastam), hogy nem bírtam megállni a közzétételét - hátha másnak is kedvet csinál a könyvhöz :).

Emhain Ablach egy az ír túlvilágok közül; Manannan mac Lir-nek, a tenger urának birodalma. A szövegek szerint Írországtól nyugatra helyezkedik el, ennek ellenére sokszor Man szigetéhez kapcsolják, s Avalonnal összefüggésben is szokás emlegetni. Én nem hiszem, hogy érdemes valós földrajzi helyekkel azonosítani; a létezés egy másik horizontján (uhh, nem szeretem az ilyen fellengős ezoterikus kifejezéseket), valahol az örökkévalóság birodalmában, álmaink és meséink véghetetlen csodaországában, varázslatból szőtt ködbe rejtőzve ringatózik. Hogy nem a fizikai dimenzióban van jelen, s egyszerű halandó csak kivételes körülmények között láthatja meg, jól kifejezi a Bran utazásáról szóló történet azon szakasza, mikor Bran és társai a nyílt tengeren szembetalálkoznak a lovaskocsin közeledő Manannan-nal, aki így dalol:

" Bran azt hiszi, sajkájával a szép, tiszta vizű tenger hullámain halad;

ám énnekem, kocsimból lenézve rá, virágos mező az, amin átlovagol.

Ami tiszta, kék vizű tenger Bran jó hajója alatt;

vidám, virághímes mező az nekem, kétkerekű kocsimban. 

Bran úgy látja, fodros hullámok suhannak át a tiszta vizű tengeren;

ám én hibátlan szépségű piros virágok sorait látom a zöld mezőn.

A tengeri lovak háta csillan mindenfelé, ameddig Bran szeme ellát;

Pedig makkokat érlelő gyönyörű erdő terül el kis hajód orra alatt.

Virágokkal és gyümölcsökkel terhes, mézillatú erdő;

rőt aranyszínű levelek hibátlan, hervadhatatlan erdeje.

Evezzen hát Bran serényen, közeledik már az Asszonyok Szigete;

még napnyugta előtt eléritek Emhain sokszínű vendégszeretetét."

Emhain Ablach nevét varázslatos almafáiról kapta, amelyeknek egy-egy leszakított ága megrázva édesen csilingel, hanga meggyógyítja a betegeket, elűz minden gondot és édes álmot hoz a halandókra. E Boldog Szigetre a hétköznapi emberek közül csak a kiválasztott kevesek jutottak el, vagy Mananann lányainak szerelmét élvezve (pl. Connla), vagy a tengeristen kegyének jóvoltából (Bran). Ott-tartózkodásuk időtlen boldogságban telik, ám ha mégis visszatérnek szülőföldjükre, azt kell tapasztalniuk, hogy közben évek (sőt, évszázadok) teltek el, s már csak a régi regék emlékeznek az egykorvolt hősökre, akiknek nyoma veszett az óceánon. Bran egyik társa meggondolatlanul kiugrik a sajkából, amelyet Manannan adott nekik a hazaútra: abban a pillanatban, hogy lába a szárazföldet érinti, hamuvá porlad szét - a halandók világába visszatérve úrrá lesznek rajta annak törvényei. 

Ugyan kapui nem állnak nyitva mindenki számára, jó arra gondolni, hogy valahol a titokzatos Nyugat varázslatos aranyködébe veszve a soha nem múló boldogság földje, Emhain Ablach, teljes szépségében tündököl. Hisszük vagy sem, hogy létezik: örökkévalóvá teszi emlékének évszázadok óta, nemzedékről nemzedékre hagyományozódó visszfénye, s bűvös almái mindmáig elvarázsolnak bárkit, aki elmerül az ír népköltészet mondáinak tengerébe.

небо хмурое, тучи мрачные...

"Borongós ég, sötét felhők..." - gyönyörű népdalfeldolgozás  az Arkonától.

az emberiség diadalútja

Egyik valahavolt - egyébiránt pogány - egyetemi lakótársam facebook-idővonalán találtam az alábbi kis videóra mutató linket. Először mulatságosnak tűnt, utóbb már inkább könnyezhetnékem volt. 

alászállás a mélybe

Mindössze három óra történetírás-módszertani elemzés kellett hozzá, hogy eljussak ide :)

a tavasz szele

Tavaly ilyenkor már jóformán a tavasz közeledtén lelkendeztem, és most sincs ez másképp. Az idő odakint... hmmm, mámorító. Minden porcikám a szabadba kívánkozik: legszívesebben felrúgnám a rám telepedő tanulmányi kötelezettségeket és az erdő mélyére futnék. Ehelyett a monitor előtt görnyedek, próbálván összehozni egy tízoldalas recenziót egy, a történetírás módszertanáról szóló tanulmánykötetről. Közben pedig tombol bennem a bolondos szertelenséggel jelentkező 'nyár-életérzés': ezzel a címkével szoktam összegezni a felfedezés izgalma utáni vágyat, a kalandok, az idegen, újszerű tapasztalatok, a messzeség, a kitárulkozás és elszabadulás iránit sóvárgást, ami rendre elönt az ilyen változásokkal teli, szeles-napos, energiától duzzadó időben. Az efféle hiányérzetre átmeneti szépségtapaszul szolgálnak a különböző, kelet-közép-európai népzenei alapokra épülő világzenét, valamint balkáni, - és tradicionális cigánymuzsikát játszó együttesek. Pillanatnyilag a Dikandáé a dobogó: 'Ajotoro' c. albumukat hallgatom. Íme egy kis ízelítő az együttes zenei világából :). 

benedekfű - cnicus benedictus

Tavaly ilyenkor jó szolgálatot tett, idén ismét belefoglaltam egy évkezdő varázslatba - remélem, nem haszontalanul. Közben ráeszméltem, hogy a blogon eddig még nem esett szó e növényről: íme a hiánypótlás.

Rendszertani besorolás: a benedekfű (Cnicus benedictus) a fészkesvirágzatúak rendjébe (Asterales) s az őszirózsa-félék (avagy fészkesvirágzatúak - Asteraceae) családjába tartozik (azon belül a csövesvirágzatúak közé). Népies nevei: áldott bogáncs, áldott bárcs, áldottfű, áldott haloványka, pápafű, keserű bogáncs.

Előfordulás, elterjedési terület, élőhely: eredetileg a Földközi-tenger vidékén és Elő-Ázsiában honos; fény, - és melegkedvelő, közepesen nedvességigényes (a tartós szárazság visszaveti a növekedésben); talajjal szemben igénytelen, de ha termesztésbe akarjuk vonni, érdemes mélyrétegű, középkötött, humuszos homok,- vagy vályogtalajra ültetni. Amint az nevéből is sejthető, bencés szerzetesek közvetítésével került Magyarországra: mint megannyi mediterrán gyógynövény, e faj is a kolostorkertek ágyásait színesítette kezdetben. Manapság kivadult példányaival és termesztett állományaival találkozhatunk.

Botanikai jellemzés: egyéves, therophyta. Magassága 30-50 cm, hajtása elágazó (olykor elfekvő), szára szögletes (ötélű), mirigyszőrökkel borított, enyves; rajta 10-30 cm. hosszú, lándzsás, karéjos szélű, tövises élű, szórt állású, alul nyeles, feljebb ülő levelek sorakoznak. Június-júliusban nyíló, végálló, kizárólag csöves, sárga virágokból felépülő fészekvirágzatát szúrós gallér veszi körül; maguk a gyapjas szélű fészekpikkelyek is tövisesek. A fészek tojásdad, a vacok selyemfényű szőrökkel borított, lapos és fehér. Termése hengeres, görbe, bóbitás barna kaszat, 0.7-1. cm hosszú.

Drogja, hatóanyagai: gyógyászati hasznú a virágos hajtás - Cardui (Cnici) benedicti herba. Benne knicin (egyfajta szeszkviterpén-lakton), szanolitenolid, artemizifolin (előbbi rokonvegyületei), cseranyagok, fenilpropánok, flavonoidok, kevés illóolaj és nyálkaanyag található. Jellegzetesen keserű ízű. Termése szappangyártásra alkalmas

Gyógyhatás, felhasználás: étvágyjavító, fokozza a gyomorsav-szekréciót és az epeelválasztást. Keserű italok, aperitifek és étvágyjavító teakeverékek kedvelt alapanyaga. Egyéb felhasználási lehetőségek: vírus,- és baktériumölő, enyhe lázcsillapító és vízhajtó hatású; máj,-és epebetegségre, nőgyógyászati panaszokra (erős és rendszertelen menzesz) és idegi kimerültségre, nehezen gyógyuló sebekre, fekélyekre, valamint köszvényre is ajánlott (utóbbi infók az internetről származnak; Bernáth Jenő kizárólag mint étvágyjavítót említi). Mellékhatásairól szintén csak ilyen-olyan website-okon olvastam, de jobb félni, mint megijedni, ezért leírom ezeket is: gyomor,-és nyombélfekély, valamint vesegyulladás esetén alkalmazása kerülendő; a fészkesvirágzatúakra érzékeny személynél allergiás reakciót válthat ki; nagy dózisban hányingert, hányást, hasmenést okozhat.

Donald Watts megemlíti, hogy a középkorban és újkorban széleskörű gyógyhatást tulajdonítottak neki, szinte minden betegség és méreg ellenszerének tartották (beleértve például a pestist is). Csak hogy néhány érdekes kitételt említsek: Írországban leveleit tejbe főzték, s e tejet megfázás ellen itták; Bartholomew Anglicus pedig hajhullás ellen javasolta.

Folklór és mágia: a benedekfű férfias, tűz elemű, a Mars uralma alatt áll. Asztrológiai jegyek: Skorpió, Kos/Kos, Oroszlán, Nyilas. Alapvetően védelmező hatású: távol tartja a balszerencsét, a rossz szándékot, a betegséget. Gerina Dunwich szerint magyarországi cigány hiedelem, hogy az istálló ajtajába akasztott bogáncs (amelynek mágikus tulajdonságai megegyeznek a benedekfűével) megóvja a lovakat és egyéb jószágokat a boszorkányok rontásától. Ugyancsak ő javasolja a tündérek, természeti szellemek számára kedves kert kialakításához. Róla álmodni viszont azt jelenti, hogy nehéz idők várnak az álmodóra.

Cunningham részletesebben ír a bogáncsokról (pontosabban szólva a 'Carduus' nemzetség fajairól; azonban korábban a benedekfüvet ide sorolták, így rá is vonatkoznak a következők). Ha a szobában egy edényben elhelyezünk valamennyit belőle, az felfrissíti az életenergiánkat, megerősíti a lelkünket. A kertben növesztve elriasztja a tolvajokat; cserépben a küszöbre helyezve távol tartja a gonoszságot. Zsebben hordozva őre lesz viselőjének, erőt és energiát kölcsönöz neki, felrázza a melankóliából. Férfiakat segít jobb szeretővé válni. Ha tűzben elégetjük, megvédi a házat a villámcsapástól. Ördögűzéshez és boszorkány rontásának megtöréséhez is alkalmazható. Felforralva és főzetének gőzét belélegezve segít kapcsolatba lépni a szellemvilággal.

Ha végigolvassuk a listát, hamar feltűnik, milyen logikusan bomlanak ki e jelentéstartalmak a növény alapvető jellegéből. Szúrós-tövises megjelenése harcias külsőt kölcsönöz neki, hatékonyan oltalmazza a többi élőlénnyel szemben; természetes hát, hogy a Mars bolygó (istenség), a tűz elem és a védelem társul hozzá. Ahogy pedig bökése lüktető fájdalmat ébreszt, úgy éleszti fel tetszhalott állapotából, tespedt nyugalmából a pszichét. Arra akarok kilyukadni, hogy némi logikával és kis beleérzéssel a növényekről még akkor is megsejthetjük mágikus vonatkozásaikat, ha nem olvasunk utána; sőt, csak ajánlani tudom, hogy az online irodalom (beleértve e blogot :)) bújása helyett lépjünk ki az ajtón, és hallgassuk meg, mi mondanivalója van a számunkra az élővilágnak. Csak így tehetünk szert igazi, életszagú tapasztalatokra. A legjobb tanítómester nem a worldwideweb, hanem Földanya, akinek bölcsessége teremtményein keresztül jut el azokhoz, akik képesek - és hajlandók - meghallani suttogását a civilizáció fojtogató maszkja mögött. Noha a nyugati műveltségből kiveszett a mágia, és a hagyományosan elfogadott uralkodó vallás - a kereszténység - transzcendens szféráján kívül mindenfajta mitológia hiteltelenné, nem-létezővé degradálódott, e mentalitás - amely önpusztító anyagelvűséggel társul - csak törékeny felszín az élet évmilliárdos csodái felett. Bátran tessék áttörni, és felfedezni az alatta rejlő szépségeket :)!

Végezetül egy saját magam költötte rigmus, benedekfűvel végzett otthon-védelmező rituáléhoz:

"Benedekfű, áldott fia Földanyának

Te légy őrizője, oltalma e háznak!

Ne engedd küszöbén átlépni a rosszat,

(de) Tárt karokkal fogadd, ami áldást oszthat!

Kíméld meg lakóit bánattól és bajtól,

Csüggedés, keserűség, harag fájdalmától

Ajándékozz nekik békét - s boldogságot,

Hogy - ha nehéz is - szépnek lássák e világot!

Virága Istenünk tüzes hatalmának

Bűverőddel te légy pajzsa e családnak!"

Áldás-

Eső