Amint azt a holdistenekről - és istennőkről szóló bejegyzésben láthattátok, rajzoltam egy skiccet Artemiszről (azóta egyébként az ábra kiegészült egy szarvasünővel). Miközben a ruházatán töprengtem, igyekezvén erdőjáró jelleget kölcsönözni neki, ugyanakkor némi autentikus, ókori ízt is lopni belé (az eredmény kétséges :) ), rádöbbentem, hogy az istenek külleméről alkotott képünk meglehetően avítt.
Annakidején az emberek - teljesen érthető módon - olyan öltözékben jelenítették meg, ábrázolták a hitvilágukat benépesítő transzcendens lényeket, amelyeket maguk is hordtak. Mi több: olyan személyiségjegyeket tulajdonítottak nekik, amelyek a társadalomban is általánosak voltak. Az istenek bizonyos egyéniségtípusok esszenciáját testesítették meg: Jupiter a császár, Mars a hadvezér, Júnó a feleség, és így tovább. Persze, e 'profán' jellemvonásokon túl mindenféle természetfeletti adottsággal bírtak, valahogy úgy, mint az amerikai képregények szuperhősei, akik a hétköznpai identitásuk mellett emberfeletti erő birtokosai.
Visszakanyarodva a megjelenéshez: arra jutottam, hogy - eleinkhez hasonlóan - az isteneket korhű vagy inkább - korszerű öltözékben kellene elképzelnünk. Miközben mi a romantikus nosztalgia kedvéért továbbra is bő klepetusokban meg bőr harci felszerelésben idézzük őket magunk elé, nem gondolunk bele, hogy ez a ruha nem egyéb, mint az ókor - kora középkor hétköznapi viselete. Amennyiben elfogadjuk, hogy az istenek a manapság is köztünk járnak, nem lenne - e helyesebb - vagy izgalmasabb? - modern, a miénkhez hasonló megjelenést kölcsönözni nekik?
Persze, ez újabb kérdést vet fel - mégpedig hogy a mai kor mely személyiségtípusai feleltethetők meg az egyes isteneknek (ez az öltözködés stílusjegyei szempontjából kulcskérdés, hiszen az istenek ruházata az identitásukat, főbb attribútumaikat, illetve transzcendens képességeiket jelenítette meg - akárcsak a képregény-szuperhősök esetében). Örömmel olvasnék egy pszichológia tanulmányt a pogány hitvilágok népes pantheonjainak szereplőiről, amely részletekbe menően elemzi és a mai kor megfelelő karaktertípusaival állítja párhuzamba a személyiségüket. Példának okáért Artemisz alighanem a harcos feminista - vagy feminista-leszbikus besorolást kapná; míg Héra az iparmágnás/befolyásos politikus előkelő, de annál fúriatermészetűbb felesége, Aphrodité a döglesztő partiszépség, Démétér az elhivatott hobbikertész, Árész az örök bajkeverő, tesztoszteron-túltengéses nehézfiú szerepkörében érezné otthon magát:).
Megint szentségtörő lettem volna? Aligha hinném. Az isteneknek nincs ellenére a humor. Véleményem szerint a létezésüket az egyszerű földi halandókhoz való hasonlatosságuk tette kézzelfoghatóan valóságossá a köznapi ember számára. Miért lenne ez ma másképp? Mennyivel közelebb kerülnének hozzánk, ha azt hihetnénk, hogy az erdőben járva bármelyik pillanatban elénk toppanhat Diana, mint erdészkalapos, vadászruhás fiatal nő, puskával a vállán, esetleg lóháton? Vagy ha egy divatszalonban, szoláriumban, koktélpartin egy magas, karcsú, napbarnított, szőke szépségben felismernénk Vénuszt?
No persze, kérdés, hogy a hosszú mosolyszünet, amely a keresztény elnyomás ideje alatt elszakította a régi vallások követőit azok isteneitől, és hosszú időre, hogy úgy mondjam, száműzte a valóság porondjáról az egyéb égieket, nem nehezíti - e meg azoknak, hogy beilleszkedjenek eme új korba? Feltételezve, hogy a pogány istenek évszázadokon át háttérbe szorultak, nem voltak aktív résztvevői az emberi életnek, a világ eseményeinek, lehet, hogy nekik is időbe telik alkalmazkodni az új idők új szeleihez. Vagy ez egetverő ostobaság? El tudom képzelni Zeuszt, amint tanácstalanul ácsorog egy elektronikai szaküzlet kirakata előtt, egyik kezében már kopottas villámdárdáival, és egy sokkolót szemlél, amelynek elektromos szikráját szupererejével villámmá duzzaszthatná :D
Oké, talán hülyeség ilyen fokú naivitást feltételezni az istenekről. Befejezem ezt a kis eszmefuttatást, mielőtt halálosan unalmassá fajulna.
:)
Annakidején az emberek - teljesen érthető módon - olyan öltözékben jelenítették meg, ábrázolták a hitvilágukat benépesítő transzcendens lényeket, amelyeket maguk is hordtak. Mi több: olyan személyiségjegyeket tulajdonítottak nekik, amelyek a társadalomban is általánosak voltak. Az istenek bizonyos egyéniségtípusok esszenciáját testesítették meg: Jupiter a császár, Mars a hadvezér, Júnó a feleség, és így tovább. Persze, e 'profán' jellemvonásokon túl mindenféle természetfeletti adottsággal bírtak, valahogy úgy, mint az amerikai képregények szuperhősei, akik a hétköznpai identitásuk mellett emberfeletti erő birtokosai.
Visszakanyarodva a megjelenéshez: arra jutottam, hogy - eleinkhez hasonlóan - az isteneket korhű vagy inkább - korszerű öltözékben kellene elképzelnünk. Miközben mi a romantikus nosztalgia kedvéért továbbra is bő klepetusokban meg bőr harci felszerelésben idézzük őket magunk elé, nem gondolunk bele, hogy ez a ruha nem egyéb, mint az ókor - kora középkor hétköznapi viselete. Amennyiben elfogadjuk, hogy az istenek a manapság is köztünk járnak, nem lenne - e helyesebb - vagy izgalmasabb? - modern, a miénkhez hasonló megjelenést kölcsönözni nekik?
Persze, ez újabb kérdést vet fel - mégpedig hogy a mai kor mely személyiségtípusai feleltethetők meg az egyes isteneknek (ez az öltözködés stílusjegyei szempontjából kulcskérdés, hiszen az istenek ruházata az identitásukat, főbb attribútumaikat, illetve transzcendens képességeiket jelenítette meg - akárcsak a képregény-szuperhősök esetében). Örömmel olvasnék egy pszichológia tanulmányt a pogány hitvilágok népes pantheonjainak szereplőiről, amely részletekbe menően elemzi és a mai kor megfelelő karaktertípusaival állítja párhuzamba a személyiségüket. Példának okáért Artemisz alighanem a harcos feminista - vagy feminista-leszbikus besorolást kapná; míg Héra az iparmágnás/befolyásos politikus előkelő, de annál fúriatermészetűbb felesége, Aphrodité a döglesztő partiszépség, Démétér az elhivatott hobbikertész, Árész az örök bajkeverő, tesztoszteron-túltengéses nehézfiú szerepkörében érezné otthon magát:).
Megint szentségtörő lettem volna? Aligha hinném. Az isteneknek nincs ellenére a humor. Véleményem szerint a létezésüket az egyszerű földi halandókhoz való hasonlatosságuk tette kézzelfoghatóan valóságossá a köznapi ember számára. Miért lenne ez ma másképp? Mennyivel közelebb kerülnének hozzánk, ha azt hihetnénk, hogy az erdőben járva bármelyik pillanatban elénk toppanhat Diana, mint erdészkalapos, vadászruhás fiatal nő, puskával a vállán, esetleg lóháton? Vagy ha egy divatszalonban, szoláriumban, koktélpartin egy magas, karcsú, napbarnított, szőke szépségben felismernénk Vénuszt?
No persze, kérdés, hogy a hosszú mosolyszünet, amely a keresztény elnyomás ideje alatt elszakította a régi vallások követőit azok isteneitől, és hosszú időre, hogy úgy mondjam, száműzte a valóság porondjáról az egyéb égieket, nem nehezíti - e meg azoknak, hogy beilleszkedjenek eme új korba? Feltételezve, hogy a pogány istenek évszázadokon át háttérbe szorultak, nem voltak aktív résztvevői az emberi életnek, a világ eseményeinek, lehet, hogy nekik is időbe telik alkalmazkodni az új idők új szeleihez. Vagy ez egetverő ostobaság? El tudom képzelni Zeuszt, amint tanácstalanul ácsorog egy elektronikai szaküzlet kirakata előtt, egyik kezében már kopottas villámdárdáival, és egy sokkolót szemlél, amelynek elektromos szikráját szupererejével villámmá duzzaszthatná :D
Oké, talán hülyeség ilyen fokú naivitást feltételezni az istenekről. Befejezem ezt a kis eszmefuttatást, mielőtt halálosan unalmassá fajulna.
:)
Áldás mindőtökre!
Hulló Eső, 2010-06-30
Hulló Eső, 2010-06-30
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése