Eredetileg Alice di Micele 'Celebrate the rain' c. dalát akartam megosztani veletek, de egy váratlan, szomorú esemény miatt végül is máshogy döntöttem. A sógorom édesanyja tegnap éjjel kórházba került, az állapota rohamosan romlik, az orvosok tehetetlenek az őt gyötrő lázzal és fulladással szemben. A vérnyomása túl alacsony, és intubálni kellett, hogy képes legyen lélegezni. Nagyszerű, erős, energikus asszony, aki odáig van az unokáiért és minden lehetséges módon segíti a gyermekeit. Számtalanszor küldött ebédet, süteményt, csokit vagy épp pénzt a fia családjának, mindig észrevette, hogy miben szenvednek szükséget, a férjével együtt önzetlenül és odaadóan állt a szolgálatukra. S amelett, hogy nagy szívű, figyelmes és szerető nagymama, művelt, kifinomult, humoros egyéniség.
A hírt hallva megpróbáltam rögtönözni egy gyógyító varázslatot, habár tudom, hogy az állapota kritikus - lényegében haldoklik. S azzal is tisztában vagyok, hogy élet és halál kérdése sokkal súlyosabb horderejű, semmint hogy kívánságműsort csinálhatnánk belőle. Az efféle dolgok a Nagy Anya kezében vannak,- ő dönti el, meddig tart földi pályafutásunk, s mikor jött el a búcsú ideje. Ő a vég és a kezdet Úrnője, ő forgatja a létezés kerekét, Ő veszi magához a távozni kész lelkeket, és Ő bocsátja új megtestesülésbe őket. Ha Ő úgy dönt, elérkezik az időnk, nincs apelláta. No persze, van rá némi esély, hogy egy kis könyörgés megpuhítja a szívét... s amellett az sem kizárt, hogy az orvostudomány átmenetileg diadalmaskodik.
Ebben bízva meggyújtottam egy fahéjas füstölőt, majd piros teamécsesekkel raktam körbe egy szép szál piros gyertyát. A sógorom édesanyjának - nevezzük az egyszerűség kedvéért Napsugár néninek - fényképét az üstöt helyettesítő ezüstkehelybe helyeztem, ám előbb - a betegséget szimbolizálandó - keresztül - kasul körbetekertem fekete cérnával. Némi mélylégzéssel elcsendesítettem magamban a heves érzelmeket, aztán elgondolkodtam Napsugár néni életéről, jelleméről, a szeretteivel való kapcsolatáról. Arról, hogy milyen sokat segít a családjának. Hogy milyen nagyszerű párost alkotnak a férjével.(őt hívjuk Bajusz bácsinak). Hogy milyen eredményes és boldog közös életút áll mögöttük. Hogy milyen sok öröm vár még rá, ha életben marad: megérheti az unokái esküvőjét, sőt, a dédunokái születését is. Hogy megérdemli mindezen ajándékokat, s nélküle nem volna teljes a szerettei élete. Igen, megérdemeli, hogy a legkisebb - jelenleg épp csak totyogós - unokája is emlékezzen rá, hogy gratulálhasson az érettségijükhöz, hogy kézbe vehesse a majdani gyermekeiket. A halála - ilyen váratlanul, jóformán egyik napról a másikra - derékba törné a családját. El sem tudom képzelni, mit művelne egy ekkora tragédia Bajusz bácsival. Hogy dolgoznák fel az unokahúgaim és az unokaöcsém. Mennyire lesújtaná a sógoromat.
Sorra vettem az érveket, amelyek a javára billenthetik a mérleg nyelvét, és fohászkodtam az Istennőhöz: ha egy mód van rá, adjon neki még egy kis időt. Tudva, hogy talán minden igyekezetem ellenére elkerülhetetlen a tragikus végkifejlet, arra kértem az Úrnőt: ha mégis eljön a búcsú perce, segítse békésen és fájdalommentesen távozni, a szeretteinek pedig adjon enyhülést, vigaszt a gyászukban.
Ezt követően lehunyt szemmel dúdolni kezdtem Kelliana 'Stonehenge' c.dalának refrénjét, amelyet helyzethez illőnek éreztem. Elképzeltem, amint ott ülök Napsugár néni ágya mellett, fogom a kezét és igyekszem gyógyító energiát áramoltatni felé. Egyre hangosabban és hangosabban énekeltem, aztán fogtam a fényképet és fokozatosan letekertem róla a cérnát. Előbbit a nagy piros (és frissiben meggyújtott) gyertyának támasztottam, ráhelyeztem a pentagramm-medálomat; utóbbit (mmint a cérnát) az ezüstkehelybe dobtam és némi kakukkfűvel, rozmaringgal és citromfűvel elkeverve elégettem. Hosszas munka volt, sok gyufa kellett hozzá, de addig nem hagytam abba a pirózást, míg hamuvá nem porladt. Mindeközben tovább énekeltem.
Mikor a "betegség" végre elhamvadt, abbahagytam a dalolást és visszatelepedve a földre ismét könyörögtem Földanyához. Végezetül a helyére toltam az oltárt, kitakarítottam a tett helyszínét. A gyertyát és a mécseseket azonban nem oltottam el - azok továbbra is égnek, védelmező körbe foglalva és fénylő lángjukkal melengetve Napsugár nénit. Úgy tervezem, hogy a gyógynövényekből és cérnából keletkezett fekete pernyét később elásom a kertben.
Nem tudom, hatásos lesz - e a bűbáj, azt hiszem, a mágikus gyógyításhoz sokkal több tapasztalat és koncentráció kell, mint amit én felvonultathatok. Továbbá azt is hiszem, hogy Mindennek Anyja dönt a sorsunk felett, s végsősoron az ő akarata érvényesül - akármennyit imádkozok is. Affelől sincs kétségem, hogy tudatlan és éretlen vagyok ahhoz, hogy eredményesen kivitelezzek egy ilyen komoly varázst. De legalább - megtettem, ami tőlem telt.
A hírt hallva megpróbáltam rögtönözni egy gyógyító varázslatot, habár tudom, hogy az állapota kritikus - lényegében haldoklik. S azzal is tisztában vagyok, hogy élet és halál kérdése sokkal súlyosabb horderejű, semmint hogy kívánságműsort csinálhatnánk belőle. Az efféle dolgok a Nagy Anya kezében vannak,- ő dönti el, meddig tart földi pályafutásunk, s mikor jött el a búcsú ideje. Ő a vég és a kezdet Úrnője, ő forgatja a létezés kerekét, Ő veszi magához a távozni kész lelkeket, és Ő bocsátja új megtestesülésbe őket. Ha Ő úgy dönt, elérkezik az időnk, nincs apelláta. No persze, van rá némi esély, hogy egy kis könyörgés megpuhítja a szívét... s amellett az sem kizárt, hogy az orvostudomány átmenetileg diadalmaskodik.
Ebben bízva meggyújtottam egy fahéjas füstölőt, majd piros teamécsesekkel raktam körbe egy szép szál piros gyertyát. A sógorom édesanyjának - nevezzük az egyszerűség kedvéért Napsugár néninek - fényképét az üstöt helyettesítő ezüstkehelybe helyeztem, ám előbb - a betegséget szimbolizálandó - keresztül - kasul körbetekertem fekete cérnával. Némi mélylégzéssel elcsendesítettem magamban a heves érzelmeket, aztán elgondolkodtam Napsugár néni életéről, jelleméről, a szeretteivel való kapcsolatáról. Arról, hogy milyen sokat segít a családjának. Hogy milyen nagyszerű párost alkotnak a férjével.(őt hívjuk Bajusz bácsinak). Hogy milyen eredményes és boldog közös életút áll mögöttük. Hogy milyen sok öröm vár még rá, ha életben marad: megérheti az unokái esküvőjét, sőt, a dédunokái születését is. Hogy megérdemli mindezen ajándékokat, s nélküle nem volna teljes a szerettei élete. Igen, megérdemeli, hogy a legkisebb - jelenleg épp csak totyogós - unokája is emlékezzen rá, hogy gratulálhasson az érettségijükhöz, hogy kézbe vehesse a majdani gyermekeiket. A halála - ilyen váratlanul, jóformán egyik napról a másikra - derékba törné a családját. El sem tudom képzelni, mit művelne egy ekkora tragédia Bajusz bácsival. Hogy dolgoznák fel az unokahúgaim és az unokaöcsém. Mennyire lesújtaná a sógoromat.
Sorra vettem az érveket, amelyek a javára billenthetik a mérleg nyelvét, és fohászkodtam az Istennőhöz: ha egy mód van rá, adjon neki még egy kis időt. Tudva, hogy talán minden igyekezetem ellenére elkerülhetetlen a tragikus végkifejlet, arra kértem az Úrnőt: ha mégis eljön a búcsú perce, segítse békésen és fájdalommentesen távozni, a szeretteinek pedig adjon enyhülést, vigaszt a gyászukban.
Ezt követően lehunyt szemmel dúdolni kezdtem Kelliana 'Stonehenge' c.dalának refrénjét, amelyet helyzethez illőnek éreztem. Elképzeltem, amint ott ülök Napsugár néni ágya mellett, fogom a kezét és igyekszem gyógyító energiát áramoltatni felé. Egyre hangosabban és hangosabban énekeltem, aztán fogtam a fényképet és fokozatosan letekertem róla a cérnát. Előbbit a nagy piros (és frissiben meggyújtott) gyertyának támasztottam, ráhelyeztem a pentagramm-medálomat; utóbbit (mmint a cérnát) az ezüstkehelybe dobtam és némi kakukkfűvel, rozmaringgal és citromfűvel elkeverve elégettem. Hosszas munka volt, sok gyufa kellett hozzá, de addig nem hagytam abba a pirózást, míg hamuvá nem porladt. Mindeközben tovább énekeltem.
Mikor a "betegség" végre elhamvadt, abbahagytam a dalolást és visszatelepedve a földre ismét könyörögtem Földanyához. Végezetül a helyére toltam az oltárt, kitakarítottam a tett helyszínét. A gyertyát és a mécseseket azonban nem oltottam el - azok továbbra is égnek, védelmező körbe foglalva és fénylő lángjukkal melengetve Napsugár nénit. Úgy tervezem, hogy a gyógynövényekből és cérnából keletkezett fekete pernyét később elásom a kertben.
Nem tudom, hatásos lesz - e a bűbáj, azt hiszem, a mágikus gyógyításhoz sokkal több tapasztalat és koncentráció kell, mint amit én felvonultathatok. Továbbá azt is hiszem, hogy Mindennek Anyja dönt a sorsunk felett, s végsősoron az ő akarata érvényesül - akármennyit imádkozok is. Affelől sincs kétségem, hogy tudatlan és éretlen vagyok ahhoz, hogy eredményesen kivitelezzek egy ilyen komoly varázst. De legalább - megtettem, ami tőlem telt.
Hulló Eső, 2010-06-21
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése