embernek ének őrzi az időt...

mára csak egy kép

evenki sámán

sámándob és hímestojás

Két hete Pesten töltöttem néhány napot, s ennek folyományaként sikerült beszereznem nem is egy, de mindjárt kettő sámándobot, beteljesítve ezzel egy több éve megfogant álmot. 

A dob nem puszta eszköz, hangszer a sámán kezében, hanem annál sokkal több - élőlény, segítőtárs, s egyben a teljes kozmosz tükörképe. Elkészítésének mikéntjéről a sámán beavatási álmában kap részletes utasításokat. Mivel a létsíkok közti misztikus utazás kelléke, kávája egyenesen a világfa ágaiból készült - tehát abból a fafajtából, amely az adott népnél a Világfa megtestesítője (Szibériában legtöbbször a nyír). Bőrét az adott népnél legelterjedtebb hátasállat szolgáltatja - így Szibériában a rénszarvas, Belső-Ázsiában inkább a ló. 

Minthogy a dob a sámán 'hátasállata', akként is kezelték. A szertartások előtt 'felélesztették': vízzel vagy gyenge alkohollal (például sörrel) meglocsolva tűz fölé tartották, hogy bőre megfeszüljön. Ekkor vált holt tárgyból élőlénnyé. Ezt követően a sámán dalában lovának, gyorslábú szarvasának etc. szólítja, s arra biztatja: száguldjon vele minél gyorsabban. Részeit gyakran az adott állat testrészeivel állítják párhuzamba: így például a káván sorakozó rezonátorok 'szarvak', az őket a dob bőre alatt összekötő fonalak az állat vérerei (amelyeken végigáramlik a szívdobbanás, jelen esetben a dob ütemes lüktetése).  A dobverő - értelemszerűen - az ösztöke szerepét tölti be.
A sámándob hátasállat-funkcióját őrizte meg népmeséink táltoslova. Emlékezzünk csak: a táltos paripa kezdetben rozzant, sokszor betegeskedő, sőt, haldokló gebe, akiből a csutakolás, lemosás és/vagy a parázzsal történő abrakolás varázsol 'gondolatnál is sebesebben szálló' csodalényt. E motívum a hajdani samanisztikus hiedelemvilágban gyökerezik, számos más meseelemmel karöltve. 

A dob alakja kerek vagy ovális; hátul fából vagy vasból készült fogantyúját olykor csengettyűk, szalagok, rituális díszek ékítik. Természetesen egyik sem a puszta esztétikum miatt kerül oda. A csengők hangja távol tartja az ártó szellemeket, elmélyíti a sámán révületét; a parányi fegyverek (íj, nyíl, kés) a gonoszok elleni harcban segítik gazdájukat; a totemállatok képmásai a sámán lelkének biztonságos utazását teszik lehetővé, a megszólítani kívánt istenek, szellemek ábrái pedig a transzcendens szférával történő kommunikációt mozdítják elő. Ugyancsak a fogantyún vagy a dob hátoldalán jelölik a középpontot, a Világ Köldökét, amely a dob és a mindenség centruma is egyben.

A dob előlapjának bőrére festett ábrák a világmindenség parányi másaként foghatók fel. A dobon megjelenő legfontosabb motívumok a világfa (a világ kozmikus rétegei és az azok közti közlekedési útvonalak), a Nap és a Hold, egyéb jelentős égitestek (a sarkvidéki sámándobok például valóságos csillagtérképeket tartalmaznak, ami a tájékozódást szolgálja), esetleg a különböző dimenziókat (a Világfa alsó-középső-és felső szintjét) jelképező állatok (az alsó szinten többnyire hüllők, kétéltűek - vö. a népmesék kígyókirályának földalatti uradalmával; a középsőn az adott nép mindennapjaiban fontos szerepet játszó vad,- és háziállatok, a sámán totemállata; a felsőn az égbe szárnyaló madarak). Olykor emberalakot is láthatunk: a sámánnak a Világfán utazó lelkét.
Hogy a dob a révületnek milyen hatásos elősegítője, arról Wolfgang G. Jilek-nek a szelis indiánok körében végzett vizsgálatai is tanúskodnak. EEG-készülék segítségével kiderítette, hogy a sámán ütemes dobolása megváltoztatja az agyhullámokat (a théta-hullám EEG-frekvenciáján mozgó hangrezgést hoz létre), egy tízperces utazás alatt olyan tudatállapotba juttatva a sámánt, amit egy Zen-mester hatórányi munkával elért mély meditációban tapasztal meg. Révülése alatt azonban a sámán tudatában van a külső környezetnek is: cselekvőképes és koncentrált. Nem utolsósorban, a dob hangja nem csak rá, de a közönségére is hatással van, így téve közösségi élménnyé a szertartást.
A sámándob rituális használatának emlékét nem csak a népmesék, de egyéb folklór-elemek is őrzik. Ilyen a rostával, szitával történő jóslás. E konyhai eszközök alakja a dobra emlékeztet, s emiatt ugyanúgy a transzcendens kommunikáció eszközeivé léptek elő. Egyes forrásokban a rostában történő lélekutazás elemével is találkozhatunk. 

No most, a címben nem véletlenül szerepel a Húsvét egyik attribútuma, a festett tojás. A neten kutakodva rábukkantam Lux Évának a források közt is feltüntetett érdekfeszítő munkájára, amely párhuzamot von a hímestojás és a sámándob motívumkincse között. A kettő közti kapcsolatot a Világtojás-képzet szolgáltatja; talán eleve erre reflektál az urali, altaji és mandzsu-tunguz dobok többsége, amelyek nem kerek, hanem elnyújtott ovális alakúak.

A tojás a kereszténységet megelőző időkben a termékenység, újjászületés és gyógyulás szimbóluma, s a tavaszi megújulás hagyományos jelképe. Mintázott formában is igen ősi hagyományelem: a kisszombori hun-avar sírban nyugvó asszony kezében karcolt tojás maradványaira leltek.

"A méhviasszal írott hímes tojások mintakincsének sok motívuma mutat vissza kereszténység előtti eredetre, a kereszténység előtti, animisztikus-mágikus hitvilágot tükrözve. A magyar hímes tojások díszei eredetileg a tojás termékenységvarázsló, gyógyító, bajelhárító szerepét erősítő mágikus ábrák voltak. Legszembetűnőbb a régi tojásokon a felület felosztása függő¬leges és vízszintes tengelyek mentén. 

Ha jól megnézzük, a régi hímestojások a sámándobok síkban megjelenített mikrokozmo¬szának miniatürizált és három dimenzióban ábrázolt változa¬tai. A különbség annyi, hogy a dobok az Univer¬zumot többnyire a középpontjában álló szemszögéből, belülről ábrázolják, a tojásnyi méretű kis univerzumok pedig, gömbölyűek lévén, a külső szemlélő szemszögéből mutatják tárgyukat. Mi¬niatüri¬zált mikrokozmoszként a tojások a dobok elvont-naturális ember és állatábrázolásai helyett jelképekkel csak jelzik, (ugyanakkor tükrözik, többszörözik) felosz¬tott felü¬letükön a Kozmosz 'összetevőit' ..." (Lux)
Jellegzetes a tojások négyosztatú festése, amely párhuzamba állítható a sámándobon látható irányjelzésekkel, a létsíkok elválasztásával. A világfa gyakran megjelenik stilizált fenyőág vagy kis halmon álló, esetleg cserépbe ültetett virág formájában. A negatív/pozitív részeket kiemelő pontozás a csillag-ábrázolások utóda lehet; a mára virágornamentikává alakult "békasegge, kégyós, kakastarés, ujjas, teneres, gereblés, villás, tyúklábas" elnevezésű minták eredetileg a totemisztikus-animisztikus világkép fontos szimbólumait (totemállatokat, a Világfa különböző szintjeit jelképező egyéb fajokat - pl. kígyó, béka - , a sámán tenyerének lenyomatát - amelyről tudjuk, hogy magát a személyt jelképezi -, egyéb emberi, állati testrészeket) jelenítettek meg.

Mindez a magyarság régi motívumkincsére igaz - a környező országok lakói és a magyarországi népességek tojásdíszítményei újabb keletűek és eltérő formavilágúak.

Források:
Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén (1998, Terebess)
Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (1998, Akadémiai Kiadó)
Diószegi Vilmos: A pogány magyarok hitvilága (1967, Akadémiai Kiadó)
Eliade, Mircea: A samanizmus. Az eksztázis ősi technikái (2001, Osiris Kiadó)
Hoppál Mihály: Sámánok - lelke és jelképek (1994, Helikon Kiadó)
Lux Éva: Sámándobok és hímes tojások (Terebess Ázsia e-tár)
Pócs Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok - Mediátori rendszerek a kora újkor forrásaiban (Akadémiai Kiadó, 1997)

blogon innen, blogon túl

Újabb, ezúttal szegről-végről ismerős által indított webnapló a természethit szerteágazó ösvényeiről:  http://farkasenek.blogspot.com. Tessék rákukkantani, nem fogtok csalódni :)

Áldás!

embernek ének őrzi az időt (IX): the moon and the nightspirit

Az Omnia után a másik nagy kedvenc, s már csak azért is megérdemli, hogy dobogós pozíciót foglaljon el a szívünkben, mert egy magyar zenekarról van szó. Pontosabban szólva: duóról, amelynek tagjai páratlan sokoldalúságról, kétségbevonhatatlan művészi tehetségről és kifinomult ízlés,- valamint lelkivilágról tesznek tanúbizonyságot.

A 2003-ban alakult együttes frontemberei Tóth Ágnes (ének, hegedű, fúvósok, ütősök, morin khuur) és Szabó Mihály (ének, akusztikus gitár, akusztikus basszus, citera); a koncerteken pedig a basszusgitáros Cseh Gergely és az ütősöket megszólaltató Végh Gábor teszi teljessé az előadást. Első, angol nyelvű albumuk (Of Dreams Forgotten and Fables Untold) 2005-ben jelent meg a protugál Equilibrium Music gondozásában. Ezt a 2007-es 'Regö Rejtem', majd a 2009-es 'Ősforrás' követte. Legfrisebb lemezük, a 'Mohalepte' 2011-ben készült el.

Zenei nyelvezetük összetéveszthetetlenül egyedi, sajátos színezetével tovább gazdagítja a Pagan/Folk szcéna előadóinak széles palettáját. Szövegeiket (elfeledett vagy el sem mondott) regék, mondák, mesék kincsesládájából, népi műveltségünknek a samanisztikus ősvallásra visszamutató, a múlt homályába süppedő alaprétegéből, a fantázia varázslatos birodalmából merítik. A dalokat rendkívül összetett hangzásvilággal, számos hangszer megszólaltatása révén, léleksimogató, harmonikus szépségben, s ugyanakkor titkokat borzoló őserővel öntik formába. Nem csoda, hogy a nemzetközi színtéren jelentős hírnévre és rajongótáborra tettek szert, s olyan neves fesztiválok állandó fellépői, mint a Wawe-Gotik-Treffen, a Trolls et Legends, a Menuo Joudaragis vagy a Castlefest, ahol többek között az Omnia, a Korpiklaani, a Faun, a Corvus Corax  vagy a Blackmore's Night előzenekaraként játszottak.

További szavak helyett inkább hallgassátok őket, hiszen a muzsikájuk önmagáért beszél. Akit ennél több információ érdekel, az keresse fel a banda honlapját: a Hold és az Éjlélek királyságát.