egy csepp, két csepp, öt csepp meg tíz....

.. olvad a jégcsap, csepereg a víz - folytatódik a versike. Az ártatlan gyerekmondókának szomorú aktualitást ad a sarki jégsapka vészes fogyatkozása, illetve az édesvízkészletek krízise. 

A Föld számunkra hasznosítható édesvízkészletei meglehetősen szűkre szabottak. A bolygó teljes vízmennyiségének mintegy 2-2.5%-át kitevő édesvíz 96 - 98%.-a a talajfelszín alatt rejtezik. A felszíni képződmények - tavak, vízfolyások, tengerszemek, gleccserek, hómezők, források stb - elenyésző hányadát alkotják az éltető kincsnek. 

Hogy jobban el tudjuk képzelni, íme az ábra, amely planétánk vízvagyonát egyetlen - nem is olyan - gigantikus cseppbe sűrítve ábrázolja. Mellette ott guggol két, még kisebb kék bogyó: egyik az össz-édesvízkészletet, másik a felszín feletti édesvizek tömegét hivatott reprezentálni. A világóceán tehát belesűríthető egyetlen, 1385 kilométer átmérőjű, 1.4 milliárd köbkilométer térfogatú gömbbe; az édesvíz teljes mennyisége pedig egy 272.8 kilométer átmérőjű cseppet tölt meg. 

A Föld teljes vízkészletének több, mint 97%-át a magas sótartalmuk miatt emberi fogyasztásra, mezőgazdasági vagy ipari célokra közvetlenül nem alkalmazható tengerek teszik ki. A fennmaradó édesvíz 80%-a a sarki jégtakaróban található (amíg egyáltalán beszélhetünk sarki jégtakaróról); így hát a bolygó vízkészletének mindössze 0.5%-a a talajvíz (67000 köbkilométer), az egyéb felszín alatti vizek (rétegvizek, hév-vizek: 8 400 000 köbkilométer) és a felszíni víztestek (126 000 köbkilométer). Rajtuk kívül 13 000 köbkilométer a légkörben található nedvesség űrtartalma. 

A vízfelhasználás megoszlásában köztudomásúlag aggasztó aránytalanságok állnak fent. Becslések szerint közel egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, miközben a világ népességének nyugati nyugalomban élő töredéke - köztük mi, magyarok - meggondolatlanul pazarolja a bőséges(nek hitt) vízkészletetl. Egyetlen zuhanyozás 30-100 l, a fürdés 100-400 l, WC-öblítés 10-30 l, a mosogatás 40 l, a mosógép 120 l ivóvizet (!!) fogyaszt. Az ENSZ adatai szerint a kitermelt felszín alatti édesvíz (Európában a készlet 70%-a, Szaúd-Arábiában 100%-a, Afrikában 80%-a) javarésze (65-70%-a) mezőgazdasági célokat szolgál. Mindeközben a világ másik felén tömegek halnak meg a kényszerűségből fogyasztott szennyezett ivóvíz okozta fertőzésektől. 

Egy átlag amerikai nagyjából 260, egy német 120, egy hazai polgár 150 l vizet használ el naponta - szemben egy gambiaival, aki mindössze 5 litert. A természeti erőforrások egyenlőtlen eloszlásáról senki nem tehet, a harmadik világ vízkrízisét pedig főképp közvetve, segélyszervezetek, oktatóprogramok, kútfúrások finanszírozásával támogathatjuk. Viszont azt illetőleg komoly felelősség hárul ránk, hogy hogyan bánunk a napi szinten rendelkezésünkre álló vízvagyonnal: mennyire takarékoskodunk vele, mennyire szennyezzük, mennyit pocsékolunk el belőle. 

"A víz 29 százaléka vécéöblítésre, 45 százaléka fürdésre megy el - utóbbiba beleértve a kézmosást, a zuhanyozást és a kádfürdőt. Mosásra mintegy 13 százalékot, mosogatásra 5 százalékot fordítunk, 3 százalékot főzéshez használunk el, illetve megisszuk. A maradék 4 százalék megy takarításra és egyéb célokra, például kocsimosásra.

A 150 literből legfeljebb 5 litert használunk főzéshez és iváshoz, amelyhez elengedhetetlen a maximális vízminőség. De szintén ivóvíz minőségű vízzel öblítjük a vécét, mossuk a kocsit, locsoljuk a gyepet, áztatjuk a ruhát" - írja Hivert-Klokner Zsuzsanna (ld. források). 

A környezet,- és pénztárcabarát vízgazdálkodás egyik lehetséges eszköze a szürkevíz újrahasznosítása. Szürkevíz alatt - bár azt remélem, senkinek nem ismeretlen ez a fogalom - a zöldségmosás, tisztálkodás stb. során keletkező enyhén szennyezett vizet értjük, amely WC-öblítésre vagy veteményes, szobanövények locsolására, autómosásra, takarításra még megfelel (természetesen figyelembe véve, hogy mi került bele az első használat során. Tusfürdős vízzel fikuszt öntözni valószínűleg nem nyerő).  Ugyanakkor ha természetes alapanyagokból készült környezetbarát tisztító,- és tisztálkodószereket használunk, a szürkevíz használati spektruma is kitágul (persze ekkor sem lehet ész nélkül bánni vele. Természetes öblítő az ecet, de ez nem jelenti azt, hogy az ecetes víz a konyhakertbe való!).

"Németországban úgy becsülik, a 127 literes átlagos fejenkénti napi vízfogyasztásból 70 liter a szürkevíz. Vagyis a napi fogyasztás 55 százaléka kétszer használható lenne, tehát különösebb komfortveszteség nélkül megtakarítható a vízszámla negyede." (uo). A szürkevíz újrahasznosítására már hazánkban is ismertek különféle elképzelések, tervek, szabadalmak és konkrét berendezések, pl. a Hangsrohe KFT. -féle "Pontos AquaCycle" vagy Országh József "Kegyedi" rendszere. Persze a legegyszerűbb: tisztálkodás közben bedugni a mosdókagyló, mosogató, kád dugóját, és az így összegyűlt vizet a fenti módon felhasználni.

A másik komoly fegyver a csapadék gyűjtése. "Magyarországra alkalmazott számítások szerint egy 150 négyzetméter alapterületű családi ház tetejéről annyi esővizet lehet összegyűjteni, amennyi egész évben fedezi egy négytagú család vécéhasználati, takarítási, mosási igényeit (67,5 köbméter/év), valamint egy 120 négyzetméteres kert locsolását (65,6 köbméter/év). Ebből következik, hogy fejenként és naponta 45 liter ivóvíz váltható ki esővízzel. Ez évente nagyjából 44 ezer forintos megtakarítás. A vízgyűjtéshez két darab öt köbméter űrtartalmú ciszterna kell Gayer József tanulmánya szerint. Az egyik tartály a házban felhasználandó esővizet gyűjti, a másik a kerti locsoláshoz valót. A rendszert kisebb tárolókból is össze lehet állítani." (uo).

A beérkező víz mennyiségét is csökkenthetjük - ebben a víztakarékos mosó,-és mosogatógépek, a  start/stop gombos (vagy egyéb módon szabályozható) WC-tartályok (nem beszélve a mostanság felkapott komposztWC-ről) sokat segíthetnek. A mosogató csapjára szerelt perlátoros (gyöngyöztető) szórófej levegőt kever a vízsugárhoz, vízpermetet hozva létre, aminek következtében az elhasznált víz mennyisége 30%-kal megfogyatkozhat. Németországban egyébként már engedélyezett - sőt, támogatott - a kizárólag esővízzel üzemelő mosógép, illetve a házi szürkevíz-tisztító berendezés alkalmazása. Víz,- és energiatudatosság szempontjából is alapvető követelmény a háztartási gépek kapacitásának kihasználása: vagyis lehetőleg akkor indítsuk be mosó - és mosogatómasináinkat, ha megteltek. Ügyeljünk a csöpögő csapokra, szivárgó vezetékekre: jelentékeny mennyiségű víz tud rajtuk keresztül - kihasználatlanul - eltávozni.

Egy kis odafigyeléssel közvetlen vízhasználatunk valamelyest leredukálható. Kádfürdő helyett válasszuk a gyors zuhanyt, amolyan kolesz-stílusban (ahol soha nincs elég melegvíz ahhoz, hogy az ember végtelenségig áztassa magát, nem beszélve a fürdő ajtaja előtt toporgó türelmetlen lakótársakról) - a szappanozás idejére zárjuk el a csapot, és csak az öblítéshez nyissuk meg ismét. Ugyanez áll a kézmosásra, fogmosásra, borotválkozásra. Az elvetemültebbek pedig akár egy lavór vagy lábas vízből is megoldhatják - a higiénia követelményeinek megfelelő - mosakodást, ahogy ezt saját tapasztalataim is alátámasztják. A tisztálkodás során dugjuk be a kád, mosdókagyló dugóját, és az így megtartott vizet később használjuk fel például WC-öblítésre.

Aki pedig a sok hétköznapi apróságon túl felderengő komoly változtatásokon töri a fejét, annak javaslom a Vízönellátó honlapot, ahol a szennyvíz-kezelés és vízújrahasznosítás egyedi szintű megoldásaival ismerkedhet meg. 

Tovább nem ragozom az instrukciókat. Lehetne itt még beszélni az egyes élelmiszerek, iparcikkek, ruházati termékek "vízlábnyoma", vagyis az előállításukhoz szükséges vízmennyiség alapján történő megvásárlásáról, a természetes élővizek szennyezettségéről - pl. a Csendes-óceánon pusztító szemétszigetről - és mindannyiunk ezzel kapcsolatos felelősségéről, a víz számtalan, a nyers tudományon túlmutató különlegességéről (amint azt Dr. Masaru Emoto sokat vitatott, de mindenképp gondolatébresztő kutatásai elénk tárják), de akár arról is, hogy milyen vallási képzetek, hiedelmek, mitologémák fűződtek hozzá a történelem során. 

A modern pogányok többsége számára a víz nem pusztán tudattalan anyag, random természeti képződmény,   hidrogén-és oxigénmolekulák kémiai kötelékeiből felépülő struktúra, biológiai építőkocka, vivőanyag, reakcióközeg,- és partner, fizikai jelenség. A víz a földi élet bölcsője és táplálója: Földanya méhe, vére, könnye, magzatai ringatója. A teremtés esszenciáját rejti magában. Ne csak a mai napon, de mindenkor bánjunk vele több alázattal: minden korty folyadék, minden csepp eső a létezés zálogát hordozza - tanuljuk meg megbecsülni.

  

Források:

origo (Hivert-Klokner Zsuzsanna írása)

passzívház.hu

Vízönellátó

Élhető Élet

AntalVali

Észak-Magyarországi Regionális Vízművek

kék hold, borzálom

Tegnap elutaztam és beiratkoztam a Pécsi Tudományegyetemre. Gyakorlatilag egy fillér nélkül, diákhitelből szándékoztam megkezdeni a tanulmányaimat, és már épp megbarátkoztam a gondolattal, hogy adós leszek állambácsinak 130,- esetleg 260e forinttal, mikor tudatosodott bennem, hogy a költségtérítés összegén túl egyéb kiadások várhatók: utazás, szállás, étkezés, jegyzetek, stb. Így aztán fontolóra vettem a szabad felhasználású hitel legalacsonyabb összegű (65e ft/szemeszter) verziójának igénybevételét is, - de ha arra gondolok, hogy félévenként 200e forint adósságom gyűlhet össze (természetesen csak azokban a félévekben, amelyekben felhasználnám a hitelt) - nos, csomóba ugrik a gyomrom.  

A rosszullét határán emésztettem magam: merjek-e bevállalni ilyen léptékű pénzügyi manővert? Ha bízni tudnék a kormány ígéreteiben, az államgazdaság stabilitásában, a biztos jövőben... de félek, a jelenlegi társadalmi és pénzügyi rendszer nem marad tartós. S ha mégis, akkor is beüthet a hitelfeltételek kedvezőtlen módosítását előíró kormányrendelet. 

Nyilvánvalóan okosabb volna halasztással indítani, és az így nyert egy évet némi egzisztenciateremtésre, pénz-spórolásra, a lehetőségeim feltérképezésére használni. De egy év alatt annyi minden történhet! Mi van, ha jövőre - elég jelentkező hiányában - el sem indul a szak? Mi van, ha addigra egészen más fordulatot vesz az életem, és ez az álom is a múltba olvad? Egy rég várt lehetőség most itt van az orrom előtt, én meg habozok megragadni. Ugyanakkor azzal is kénytelen vagyok számolni, hogy talán csak a bírvágy vagy az önfejűség beszél belőlem: meglehet, azért ragaszkodok ilyen makacsul a tanulmányok megkezdéséhez, mert jó érzéssel (és némi büszkeséggel) töltene el a tudat, hogy néprajzos vagyok. Vagy mert továbbra is az iskolarendszerben mozoghatnék, jól ismert és megszokott környezetben, ami újabb néhány évre távlatokat, célt és kereteket adna az életemnek. Néha attól tartok, a rám jellemző önpusztító nemtörődömség munkálkodik a döntéseim mögött, ami a pillanatnyi kényelmet előbbre helyezi a hosszútávú céloknál. Olyan vagyok, mint az egyszeri tücsök, aki nyáron hegedül, és úgy tesz, mintha a tél sosem jönne el. Vagy ahogy édesapám mondaná, már hosszú ideje tovább nyújtózkodom, mint a takaróm ér. 

Egyszóval őrlődöm. Még megtehetem, hogy passziváltatom a félévet, visszamondom vagy szüneteltetem a diákhitelt, és elhalasztom az iskolakezdést (habár e gondolattól majd megszakad a szívem - már megküldték az első félév kurzuslistáját, olyan tárgyakkal, mint 'Rítus és vallás, mentalitás', 'Vallás, mentalitás, vallásos folklór Európában, új vallási mozgalmak', 'Magyar és összehasonlító folklorisztika', 'Kulturális antropológia', 'Vallásantropológia'... és még sorolhatnám.). Végül - talán illetlenül későn - úgy döntöttem, az égiek segítségét kérem.

A 'Kék Hold' kifejezés csalóka, mert nem az égitest színére utal: azt a jelenséget takarja, mikor egy naptári hónapon belül kétszer van Holdtölte - ahogy ez idén augusztusban is történt (legközelebb egyébként 2015-ben várható). 

Ugyan nem ünnepeltem nagy körítéssel, lefekvés előtt kikönyököltem az ablakba. Az égen vágtázó esőfelhők piszkosszürke masszájából sápadtan derengő fényfoltként rajzolódott ki Holdanya arca. Azzal a fohásszal fordultam hozzá, hogy adjon valami jelet, bocsásson rám jósálmot, ami segíthet döntést hozni. 

Mindezek után borzalmasan aludtam,- a szél-rángatta erkélyajtó nyikorgása, a hűvös hajnali levegő, a macska szöszmötölése újra és újra felébresztett. Reggelre összesen két álomkép maradt meg az emlékezetemben. Az egyikben a kutyánk, Árnyék a kertben kapirgáló tyúkokra vadászott - ezt valószínűleg az a jogos aggodalom generálta, amit akkor érzek, ha magára kell hagynom az ebet a pipékkel, a múltban ugyanis történt egy-két szégyenletes epizód. A másik álomban találtam az udvaron három kisállatot. Messziről ugyan fészekből hullott madárfiókáknak gondoltam őket - leginkább a havasi csókára hajaztak, de ez talán kevésbé lényeges - ám ahogy közelebbről megszemléltem (kézbe vettem) hármójukat, kiderült, hogy borzkölykök. Az egyikük arányos testű,-és fejű volt, szép, fejlett; a másiknak az előzőhöz hasonló méretű feje, de aránytalanul kicsi, mondhatnám, sorvadt teste volt; a harmadik fiatalabbnak tűnt, irinyó-pirinyó volt, fázósan kucorodott össze és látszott rajta, hogy az éhenhalás szélén áll. Igyekeztem is befelé velük a meleg házba, közben a kicsi táplálását tervezgettem --- és filmszakadás.

Noha elsőre nem tanúsítottam különösebb jelentőséget ennek a futó és felületesnek vélt víziónak, azért utánanéztem, mit jelenthet - és nem kellett csalódnom.

Egyszerű álomképként értelmezve a borz hideg időjárást jósol, ami nem igényel különösebb magyarázatot - csak nézzetek ki az ablakon. Ha azonban álmunkban feltűnik egy jelkép, érdemes alaposan utánajárni, egy állat esetében például megvizsgálni, mit szimbolizál totemként, szellemi erőlényként. A borzról tudtam, hogy a makacsság, (hadd ne mondjam, önfejűség) és a céljainkért folytatott kitartó küzdelem megtestesítője; az Annwn eképp ír róla:

"A borz a következõk szimbóluma: elhatározás, tettrekészség, erõs akarat, koncentráció, stratégia, szívósság, védelem, függetlenség, önbizalom.

Az amerikai õslakosok szerint borz nyomokat látni jó elõjel, üzenet, hogy minden lehetséges, ha a belsõ kreatív erõnkre hallgatunk.

A borz megszerzi magának, amit akar. Tehát a totemállat esetében is gondolnunk kell arra, hogy terveinkben kitartóak legyünk. Fõleg azoknak fontos ez, akik nem fejezik be azt, amit elkezdtek. A borz segít ebben az aspektusban. Ha nem is totemállatként, hanem erõt adó állatként hívnád, akkor számíthatsz a borz makacsa és akaratos szellemére, ha elkezdesz valamit.

A borz erõsen önálló is és agresszív, ha fenyegetik. Ez a lecke számunkra azt jelenti, hogy álljunk a saját lábunkra és védjük meg magunkat, ha a helyzet úgy kívánja. [...].

A borz a földdel áll kapcsolatban, ezért földelõ totem. Ha zavartnak és idegesnek érezzük magunkat, a borz segíthet a gyökerek megtalálásában és vasmacskaként szolgálhat az életünkben.

Ha a borz feltûnik életünkben, elérkezett az ideje a terveinknek, s ha szükségünk van rá álljunk ki magunkért vagy kérjünk segítséget, ha fontos. A borz egyszerre jele az elvonulásnak és az önállóságnak, ám közösségi életben való magabiztosságnak is. A világnak tudnia kell, hogy mi is létezünk.

A borz nagyon különleges lény. Nem törõdik senkivel, sem azzal hogy mit „mondanak” mások. Ezt kell megértenünk nekünk is.

A legnagyobb lecke, amit adhat a borz, hogy járd a saját utad a saját tempódban. Ne figyelj arra mit mondanak mások. Bízz magadban és képességeidben. Tudd, hogy fel vagy szerelve mindennel bármi is jön eléd."

Jelen esetben persze az álom értelmét a szituáció is meghatározza: a három kisállat jellegzetességei, különbözőségei. Biztos, hogy az apró részletekben is megbújik valami többletjelentés, amit még ki kell hámoznom. Az is fontos kérdés, hogy vajon a jelenlegi lelkiállapotomat tükrözi-e a borz, vagy a követendő utat jelöli ki a számomra. Egyszóval van még min elmélkedni. 

Addig is áldás!

Eső

még mindig lughnasadh...

Úgy adódott, hogy tegnap délelőtt akadt egy nyugodt órácskám, így ekkor ünnepeltem meg a sabbatot. Nagyon egyszerű, rövidke szertartást celebráltam: köszönetet mondtam Földanyának, amiért önnön testéből táplál minket, és Nap-Atyának, amiért magát feláldozván minden életerejét belesűríti az érő terményekbe, hogy azok élelemül szolgáljanak a következő hónapokban. Kicsi gitározgattam, énekelgettem (szégyenszemre az Árnyak Könyvéből kellett kipuskáznom a saját szerzeményem akkordozását :)), gyertyát gyújtottam, fohászkodtam a gyümölcsöző jövőért. 

Ááááh, nem vagyok formában a blogoláshoz. Nem tudom szavakkal visszaadni, milyen bensőséges boldogság töltött el a rituálé során. Még most is feltolul bennem az örömteli hála és a gyengéd szeretet, ha arra gondolok, mit tett értünk az Isteni Pár. Mit tesz értünk évről évre: micsoda áldozat árán tartja mozgásban az élet nagy körforgását, milyen önzetlenül nyújtja át - önmagát, hogy a földi ökoszisztéma egyensúlyát biztosítsa. Persze elsősorban az északi félteke (mérsékelt övének) nevében beszélek :), hiszen egészen másképp zajlik az élet a trópusi övezetben, a sivatagos tájakon vagy épp a sarkkör vidékén. 

Ma hajnalban eltemettem a konyhakertben az oltár dekorációjául szolgáló gyógyfüveket, zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek magukban hordozzák Földanya örökké megújuló termékeny energiáit; egyfelől, hogy visszaadjak valamit az Istennőnek mindabból, amit ő ajándékozott nekünk; másfelől abban a reményben, hogy jövő ilyenkorra dúsan termő kertet varázsolnak a jelenlegi, gyomos veteményből :). 

Este szörfözgettem a neten, és ráakadtam néhány inspiráló oltárfotóra. Látván a szemet gyönyörködtető szentélyeket, amelyeknek minden eleme az élet tiszteletéről és a természet csodái iránt érzett hódolatról tanúskodik; látván a föld adományait köszöntő, ünnepélyes ízlésességgel elrendezett gyümölcskosarakat, kalászkoszorúkat, süteményeket, gyertyákat, csuhébabákat; érezvén az esztétikum mögött megbújó áhítat-teli életörömöt, - nem értettem: hogy is hiheti bárki, hogy (új)pogánynak lenni valamiféle negatívum, spirituális melléfogás, erkölcsi defektus, tartalmatlan manír? Hát van-e szebb, mint ünnepelni a természet örökérvényű harmóniáját, belesimulni az élet nagy körforgásának rendjébe, s együtt lélegezni a Földdel? Ha ránézek e fotókra, érzem a rajtuk átszüremlő kiegyensúlyozott, pozitív, életigenlő, életörömmel teli szellemiséget, s elképzelni sem tudom, hogy bárkiben rossz érzéseket keltene, vagy az ösvényünkről pejoratív képet festene egy ilyen gyönyörűségesen feldíszített pogány oltár - bár persze meglehet, túl naiv vagyok.

Akárhogy is, mivel bizonyára van köztetek, aki ma (vagy a későbbiekben) ünnepel, ihletadónak íme néhány kép:).

a megvilágosodás éjszakája

Bár a cím a paradoxon típuspéldája, mégis kifejező. Litha éjjeléről van szó, mikoris, horribile dictu, a Tescóban robotoltam. Ám miközben karikás szemmel kóvályogtam fel-alá a ruharészlegen, bőven volt időm elgondolkodni az élet, a világmindenség meg minden felől. S végül Nap-atya, aki ereje teljében ragyog a nyár derekán, az én kicsi és homályos fejecskémben is világosságot gyújtott. Rádöbbentem, hogy nem akarok olyan munkát végezni, amiben nem hiszek. Korábban úgy véltem, beérném valami egyszerű, kevés szellemi,-és fizikai energiát igénylő, egysíkú, nyugis melóval - mint amilyen a tesco árufeltöltői poszt. Azonban a két egymást követő éjszakai műszak felrázott a megadó passzivitásból. Kezemben tartottam a legújabb nyári divatra komponált tucat-lábbeliket, és nem tudtam szabadulni az érzéstől: mintha egy játékbaba játékcipőcskéjét pumpálták volna fel - olyan műanyag, olyan valószerűtlen, olyan jellegtelen volt valamennyi. Pakolásztam a 'basic' titulussal ellátott, (kevés kivétellel) elképesztően ócska anyagból készült, igénytelen cuccokat, és arra gondoltam, még turkálóban sem adnék ki pénzt ilyen vackokért. Nézegettem az USA kulturális monopóliumát (no meg a Távol-Kelet olcsó munkaerejét) hirdető pólókat, topokat, és kvázi felfordult a gyomrom.

Persze nem csak rossz benyomások értek. Hogy teljes legyen a kép, meg kell említenem a pozitívumokat is: például a munkatársak előzékeny, kedves és türelmes viselkedését, a vezetők közvetlenségét és barátságos voltát. Diákmelósként nem lehet kifogásom a munkakörnyezet és a légkör ellen. De legyen bármilyen segítőkész és laza a törzsgárda, legyen bármilyen lelkesítő és környezettudatos a személyzeti részleg dekorációja, a cég üzletpolitikája megbocsáthatatlan. 

(Újra) felismertem, mennyire hamis, felszínes, hazug és művi az a világ, amit a tesco képvisel; amiben a még éppen elfogadható minőség az érte kapható lehető legmagasabb árral ötvöződik, s a csillogó látszat mögött nincs valódi érték, tartalom. A legtöbb terméken akár a 'mindent a szemnek, semmit a kéznek' matrica is szerepelhetne, hiszen a használatba vételük gyorsan lerombolja a megjelenésük által táplált illúziókat. 

Rájöttem, hogy ahogy az életem egyéb szegmenseiben (hobbi, szakma, tanulmányok), úgy a munkámban is olyasmiért akarok tevékenykedni, ami a jövőt építi (nem pedig rombolja, miként a tesco-féle multik). Némi sorsszerűséget látok abban, hogy épp a nyári napforduló éjjelén forrt ki bennem ez az elhatározás; s ezzel párhuzamban aktív hallgatói jogviszonyom megszűnése miatt július 1-től egyébként sem dolgozhattam tovább a diákmunka-szövetségnek. 

Hogy mi lesz a világmegváltó álommunka :) - állatkerti állatgondozó? természetvédelmi őr? könyvtáros? múzeumi teremőr? fitoterapeuta? őstermelő? néprajzkutató? ökológus? erdőkerülő? emutenyésztő? kecsketerelő? okleveles füvesasszony? boszorkány nagynéni? :) - még nem tudom. De fohászkodni fogok az istenekhez, hogy terelgessék a lépteim a nekem szánt életút irányába.

Áldás!

Eső

a folytatás - II

A világítással bánjunk csínján: csak azokban a helységekben égjen a lámpa, ahol épp tartózkodunk. Részesítsük előnyben az energiatakarékos izzókat. A vízfelhasználás még ennél is kritikusabb pont. Miközben a világ egyik felének nincs tiszta ivóvize, a másik még a WC-t is azzal húzza le. Ennek tudatában igyekezzünk takarékoskodni. Egyik nagy gyengeségem az órákhosszat tartó fürdőzés: ehelyett a rövid és lényegretörő:) zuhanyzás volna igazán környezetbarát. Az esővíz felfogása és összegyűjtése nem csak az öntözés, de a WC-öblítés és takarítás szempontjából is hasznos lehet. Ami a mosást, mosogatást illeti, vásároljunk víz, - és energiatakarékos masinákat, és azokat is csak szükség esetén használjuk. Hacsak nem sárban dagonyáztunk naphosszat, ne mossunk ki minden ruhadarabot egyszeri viselés után (kivétel természetesen a fehérnemű), és normál szennyezettség esetén ne alkalmazzunk 30 foknál magasabb hőmérsékletű programot. A mosószereinket is megválogathatjuk: mosópor helyett ott a mosódió (igaz, érdemes megfontolni, hogy utóbbi behozatala – lévén importcikk – önmagában nem épp környezetkímélő), öblítő helyett az ecet, amely egyéb háztartási vegyszereket is felválthat. Én a padló feltörlésétől az ablakmosáson és fürdőszoba-takarításon át a deguketrecek, csigaterrárium és teknősakvárium kifertőtlenítéséig mindenhez használom, remek eredménnyel.
A fűtés hatalmas energiapazarlással jár, ha a házunk szigetelése elégtelen. Építkezésnél ügyeljünk a falak vastagságára, a tető strapabíró szigetelésére, a hermetikusan záródó ajtókra, ablakokra, mert a későbbi fűtési költségek jelentős hányada ezen múlik. E téren is ismeretesek ökológiai szempontból kedvező építészeti megoldások: lásd passzív ház, földház, napkollektorral szerelt tető, stb. A cserépkályha vagy vegyes tüzelésű kazán a földgáz alternatívája lehet, noha az ezekben eltüzelt faanyag és papír szintén szén-dioxidot juttat a légkörbe (s ha mindenki fával akarna fűteni, alig maradna erdő a Földön). A geotermikus fűtés inkább környezetbarát, amennyiben a termálvíz keringetésére használt szivattyút megújuló energiaforrásból üzemeltetjük (ez a kompozíció sajnos egyelőre leginkább elméleti síkon létezik).
Ami a bútorzatot, a használati tárgyakat és a ruházatot illeti, az ember szereti maga körül a természetes anyagokból készült holmikat, ugyanakkor ha mindenki ragaszkodna a tölgyfaszekrényhez, nem maradna tölgyfa a bolygón. Ámazonban a pozdorja, farostlemez vagy műanyag berendezés – számomra – nagyon idegen. E téren valahogy meg kell találni a harmóniát a természetszeretet és a környezetvédelem között.
A ruhavásárlást illetően csak annyit mondhatok, hogy igyekezzünk szem előtt tartani azokat a cigánygyerekeket, akik télen is mezítláb koldulnak. A megunt, kinőtt holmit ne hajítsuk a szemétbe: adjuk tovább a családtagoknak vagy a rászorulóknak. Ha nem ismerünk a közvetlen környezetünkben olyat, aki örömmel fogadná, ott a Máltai Szeretetszolgálat és társai. Aztán meg, ha a másik végéről fogjuk meg a dolgot: mikor ruhát veszünk, ne csak a neves szalonok irreálisan drága modelljei között nézzünk szét. Én a turkálók nagy híve vagyok:), hisz még a kilóáron futó bálás cuccok között is rá lehet akadni nagyon jó minőségű, kifogástalan állapotú holmikra. S sokszor mennyivel egyedibbek, stílusosabbak a kínai áruházak és mondvacsinált márkaboltok tömegtermékeinél!
Egy szó mint száz: a mindennapi életben is rengeteg apróság adódik, amellyel tehetünk valamit a környezet védelme érdekében. Ne várjuk a világot irányító oligarcháktól, politikusoktól és diplomatáktól, hogy cselekedjenek helyettünk, mert félő, ők csak akkor fognak mozdulni, ha már a fejünkre szakad a ház. S higgyétek el: akkor csak a maguk tulajdonát, életét, érdekeltségeit mentik majd. A kisemberek egyetlen esélye az alulról építkező szemléletmód, - és életforma-váltás, a környezettudatosság beemelése az élet minden szegmensébe.
Még egy elengedhetetlen része van a környezeti válság elkerülésére, ill. átvészelésére tett erőfeszítéseknek: a tanulás. Nagyon fontos, hogy minél jobban megismerkedjünk a minket körülvevő élővilág által nyújtott lehetőségekkel (s persze az azt fenyegető veszélyekkel). Nem akarok vészmadárként viselkedni, de bizony előfordulhat, hogy a pesszimista folyamatmodellek egyike valósul majd meg, s akkor nagy értéke lesz a tudásnak. Eljöhet még az idő, mikor a túlélés kulcsa az lesz, hogy felismerjük az ehető és mérgező növényeket, gombákat, tudjuk, hogyan kell salátaboglárkából, tyúkhúrból, pitypangból salátát, medvehagymából levest, zamatos turbolyából főzeléket készíteni, tudjuk, hogy a fűzfakéreg főzete lázcsillapító, a galagonyabogyó szívgyógyszer, a csipkebogyó vitaminbomba, a kamilla gyulladáscsökkentő, tudjuk, hogyan csapdázzunk nyulat, hogyan főzzünk éti csigát, és így tovább. Nem kívánom, hogy ide jussunk, de sajnos nem lehetetlen – jobb tehát felkészülni.
Még valami: akinek van pénze és lehetősége, még 2014 előtt vásároljon legalább 1-2 hektár földet. A nevezett évben lejár ugyanis a külföldiekre vonatkoztatott tilalom, s az országot – a viszonylagos olcsóság miatt – vélhetőleg el fogják özönleni az idegenhonos befektetők. Az árak előbb-utóbb itt is az egekbe emelkednek majd, amint a jómagyar gazda rádöbben, hogy ezekből a dajcsokból vagy hollandusokból többet is kisajtolhat hektáronkénti potom félmilliónál, - ezzel végleg ellehetetlenítve a magyar vásárlók helyzetét. Ha még időben lépünk, nem csak attól óvhatjuk meg Magyarországot, hogy – szó szerint – még az anyaföldet is eladják a talpunk alól, de magunkat is bebiztosíthatjuk valamelyest egy esetleges környezeti vagy gazdasági mélyhullám esetére.
No, nem épp reménykeltő zárógondolatok. Bocsássátok meg, de nem tudok túl bizakodó lenni e témával kapcsolatban. Talán már elárulhatom, annak idején az is jelentősen motivált a gyógynövénytermesztő szakra történő jelentkezésben, hogy úgy éreztem: ezzel egy lépéssel előrébb kerülök a túléléshez szükséges ismeretek megszerezésében. Azóta csak egy paraszthajszállal lettem derűlátóbb.
A tudósok jó negyven-ötven éve figyeltek fel a környezeti problémák sokaságára, a fajok kihalásától kezdve az erdők mértéktelen pusztításán át a klímaváltozásig. S az eltelt dekádok alatt más sem történt, mint ugyanazon, szépen hangzó jelszavak emlegetése néhány nagyívű, de szinte semmitmondó nemzetközi egyezmény születése mellett (oké, persze vannak kivételek). A globális gépezet lassan mozdul, s túl sok benne a laza csavar, az előrehaladás ellen dolgozó alkatrész. A mi feladatunk nem az, hogy tapsoljunk az újabb, üres szólamokhoz és levegőbe puffogtatott ígéretekhez, hanem hogy tegyünk valamit: önmagunkért, a családunkért, az otthonunkért. Így legyen, s talán még megmenthető a jövő.

Áldás!

Ajánlott olvasmány:

www.alternativenergia.hu

www.globalisfelemegedes.info

www.greenfo.hu

http://www.fenntarthatofejloves.net

a folytatás - I

Szóval, hogy mit is tehetünk mi, szürke kisemberek a környezetvédelem csataterén? Nos, egy sereg instrukció immár lerágott csontnak hat, holott mit sem veszített aktualitásából.
Ami a bevásárlást illeti, igaz, hogy egyéni szinten nincs beleszólásunk a multicégek árukínálatába, de megtehetjük, hogy nemet mondunk annak egyes elemeire. E vállalatokat egyetlen érdek motiválja: a nyereségvágy. Nyilvánvaló, hogy azokat a termékeket éri meg forgalmazniuk, amelyekre vásárlói kereslet mutatkozik. Ideális esetben tehát megvalósítható volna az árukészlet alulról jövő, a kellően környezettudatos vásárlók kezdeményezése általi átformálása. Ha nem vesszük meg a perui narancsot, a kínai pólót, a szlovák tejet, már tettünk egy kis lépést efelé. Azon túl, hogy a fentiek helyett választott hazai gyümölcs, ruha és tej (még ha drágább is), a magyar gazdaságot támogatja, arra is gondoljunk, hogy a kontinensnyi távolságból ideutaztatott termékek szállítása mekkora terhelést ró a környezetre.
A vásárlásnál ne csak az importáru tudatos elkerülésére ügyeljünk; az agyoncsomagolt cikkekről is mondjunk le. A vákuumfóliázott, hungarocell-tálcás, háromszoros burkolattal rendelkező termék csomagolóanyagából ugyanis szemét válik, s az így keletkező hulladékmennyiségnek csak töredéke kerül újrahasznosításra. Ha mégis csomagolt árut vásárolunk, igyekezzünk előnyben részesíteni a természetes vagy természetes úton lebomló csomagolást. A műanyag rendkívül ellenálló találmány, évezredek alatt sem bomlik el (ha mégis, akkor pedig mérgező anyagok sokaságával pumpálja tele a környezetét). S hogy milyen elrettentő mértékben halmozódott fel a természetben, arra jó példa a Csendes-óceánon lebegő, Európa-méretű szemétsziget.
A fentieket a bevásárlószatyrokra is vonatkoztassuk. Ha lehet, hátizsákkal, kosárral vagy strapabíró, tartós vászontáskával induljunk shoppingolni; ha pedig mégis a boltban vesszük meg a szatyrot, válasszuk a papírból készült vagy biológiai úton komposztálódó változatot.
A legjobb megoldás persze nagy ívben elkerülni a tecsót és társait: helyettük a környékbeli termelőktől származó árukészletet felvonultató kisboltok, vagy méginkább, a szomszédnéni konyhakertjének kínálatából válogassunk. Ilyen szempontból a vidéken lakók némi előnyt élveznek. A mi családunk például kimondottan szerencsés helyzetben van: a faluban még él egy-két idős asszony, aki szorgalmasan kertészkedik, így mindig van kitől garantáltan vegyszer, - és szennyeződésmentes zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. A kenyeret egy közeli településen sütik, az automatából fejt bocitej:) 20 kilométerről érkezik, a húsárut a szomszéd hegyközség hentese készíti. Node a nagyvárosokban is akad piac, ahol bárki hozzájuthat az agglomeráció által megtermelt élelmiszerekhez. Csak annyi kell, hogy felemeljük azt az elkényelmesedett hátsónkat a fotelból, és legyőzzük a lustaságot (akinek nem inge, ne vegye magára).
A konkrét élelmiszerek megválasztása tekintetében gondoljunk arra a döbbenetes tényre, hogy a Földön megtermelt éves gabonamennyiség közel fele állatok takarmányozását szolgálja. A vágóállatok felhizlalása tehát nem csak az állattartásból közvetlenül származó metánért, hanem a mezőgazdasági szennyezés jelentős részéért is felelős. Nem mondom, hogy egy az egyben mondjunk le a húsevésről (én képtelen volnék megtenni; ugyanakkor akad, aki a vegán étrendben látja a globális felmelegedés megoldásának kulcsát), de igyekezzünk több növényi táplálékot magunkhoz venni. A húsvásárlásra ugyanúgy igaz, mint a többi árucikkre: a közeli termelők, kisgazdák, családi vállalkozások (vagy szomszédnéni:)) által előállított termék megvételével a nemzetgazdaságnak, a lakóhelyünk fejlődésének és a bolygónak is szolgálatot teszünk.
Ami az utazást illeti, azzal használhatunk a legtöbbet a bioszférának, ha lemondunk az autózásról. Helyette ott a tömegközlekedés, a kerékpár vagy a tulajdon becses lábunk. Lehet, hogy a MÁV vacak, de ki csodálkozik ezen, mikor alig van utasa? Abból a kevéske bevételből hogy is lehetne egetrengető fejlesztéseket végrehajtani? Nem lehetünk olyan felelőtlenek, hogy malmozva várjuk, míg hazánkban is kiépül a mágnesvasút, addig meg vígan autókázunk.
Budapestieket nem egyszer hallok a BKV-ra panaszkodni. ’Ó, te jó ég, majdnem tíz percet kell várni a villamosra!’. Igazán felháborító. Hozzánk a tőlünk 10 kilométerre levő városkából kétóránként érkezik egy busz. Ha nincs türelmem várni (márpedig általában nincs:)), nekivágok gyalog (és meg kell mondanom, lélekfrissítő séták ezek). Persze csak rossz időben: ugyanis ha nem zuhog az eső, biciklivel járok. Olykor napi 35-40 kilométert is letekerek a suliba oda-vissza. Kiderült, hogy ebbe sem hal bele az ember.
Ha mindenáron ragaszkodunk a személygépkocsihoz, tartsuk szem előtt a ’teleautó’ – projekt célkitűzéseit, és ne egyedül üljünk be a batárnagy városi terepjáróba. Az azonos desztináció (munkahely, bevásárlóközpont, templom) felé igyekvő emberek sokkal kisebb terhelést fejtenek ki az atmoszférára, ha ahelyett, hogy mindannyian kocsiba pattannak, közösen töltenek meg egyet.
A háztartást illetően az első, elénk adódó probléma a hulladék-kezelés. Ma már szinte mindenütt elérhető opció a szelektív gyűjtés: ha másképp nem, hát a településen elhelyezett szelektív konténerek segítségével. Csak rajtunk áll, veszük-e a fáradtságot, hogy odaszállítsuk a szétválogatott szemetet.
Értelmes megoldás a papírszemét eltüzelése is, noha ezáltal szintén felszabadul némi szén-dioxid. Amennyiben kertes házban lakunk, a zöldség, - és gyümölcshéjat, egyéb szerves hulladékot komposztálhatjuk és visszaforgathatjuk a talajba, annak termőképességét is fokozva. Mondanom sem kell, hogy külön gonddal kezeljük a veszélyes hulladéknak számító tárgyakat (elemek, akkumulátorok stb).

...

(folyt. köv).

méregzöld

A minap a kezembe akadt egy cetli, rajta a soproni albérletben elhangzott sziporkákkal. Köztük volt az a morózus megjegyzés is, miszerint "természetvédők vagyunk, nem emberbarátok".

Holott a természetvédelem valójában egyetlen célt szolgál: az emberi faj továbbélését itt, a Földön. Minden, látszólag felesleges intézkedés, amely természetvédelmi berkekben megfogan, végsősoron fajunk fennmaradását igyekszik bebiztosítani. Hogy milyen úton-módon? Hát úgy, hogy megpróbálja megvédeni az életterünket önnön ostobaságunktól

Az emberiség még mindig gyerekfejjel gondolkodik, miközben korántsem gyereknek való eszközök vannak a kezében, amikkel ész nélkül pusztítja a környezetet. A Földre legintenzívebb hatást gyakorló nyugati világban (s itt most nem földrajzi egységre, hanem a nyugati kultúrára és az afelé törekvő társadalmakra gondolok) a többséget nem rettenti el az elcsépelt sablon, "...unokáinktól kaptuk kölcsön". A többségnek egy dolog számít: az egyén pillanatnyi kényelme.

A világ országainak ökológiai lábnyoma

Biztos sokaknak ismerős az 'ökológiai lábnyom' fogalma. Az ökológiai lábnyom a természethasználat szintjét jelző mutató, és a javak előállításához, azaz a fogyasztás biztosításához szükséges földterületek méretét jelzi népességarányosan. A mutatót bevezető WWF az ökológiai lábnyom kiszámításához az embereknek mindazt az energia- és nyersanyagigényét veszi figyelembe, amely a közlekedésüktől a ruházkodásukon át a táplálkozásukig szükséges. Egy 2006-os felmérés szerint Magyarország ökológiai lábnyoma majdnem kétszerese a fenntartható mértéknek - vagyis ha a Föld minden lakosa a sokat szidott hazai átlagéletszínvonalon akarna élni, két Föld kéne az eltartásukhoz.S hol van a kicsi-sárga-savanyú-de a miénk magyar valóság a csillogó plasztikköntösben tündöklő nyugati álomtól? Hol van a Kárpát-medencében felgyülemlett pocsolya zavaros belvilága a jóléti társadalmak cukorhabos tündöklésétől?

2008-ban hazánk az ökológiai lábnyom alapján felállított nemzetközi ranglista 40. helyét foglalta el, ám 2010-re visszacsúszott az 55. pozícióba. No nem azért, mert e két év alatt borzasztóan környezettudatosak lettünk. Nem; mindössze annyi történt, hogy egyéb országok gyorsabban habzsolják természeti erőforrásaikat, mint mi. A nagybetűs Növekedés, amire olyannyira vágyunk, a ma alkalmazott technikai feltételek mellett egyet jelent a környezetterhelés fokozódásával.

László Ervin

Mindannyian hallottuk a maja naptárra alapozott világvége-jóslatokat, amelyek ezúttal a változatosság kedvéért 2012 végére várják az Apokalipszist. Kevesebben ismerik László Ervin munkásságát. E kiemelkedő egyéniség zenei őstehetségként kezdte pályafutását, majd - hosszas és ragyogó zongorista karrier befutása után - belemélyedt a filozófia és a természettudományok világába. Ha referenciára vágytok, a személyével kapccsolatos wiki-oldalon megtudhatjátok, hány és hány neves külföldi egyetemen tanított, s milyen, nemzetközi viszonylatban is rangos pozíciókat töltött be. Számos kutatóval, szakemberrel együttműködve dolgozta ki azokat a globális folyamatmodelleket, amelyek a Föld - és vele együtt az emberiség - jövőjének lehetséges alakulását kívánják előrejelezni. Munkáját sok kritika érte egyes természettudósok részéről, mégis: nem lehet véletlen, hogy számos (szakmai és egyéb) elismerésben részesült. Teóriája világosan érthető, józan paraszti ésszel is belátható képet fest a bolygón zajló folyamatokról és azok változásaitól. Elég csak megemlíteni a fagyott permafrost-talajokat Szibériában: ha pár fokkal melegedik az átlaghőmérséklet, e talajok felső rétegei megolvadnak, s a bennük kötött metán kiszabadulva tovább fokozza majd az üvegházhatást. Ennek következtében még mélyebb rétegek engednek ki - még több metán kerül a levegőbe - még gyorsabbá válik a körforgás. Kell-e ragoznom, hogy az egész vége egy mikrosütő klímájú Föld lesz, amin a baktériumok talán megélnek, de mi aligha? 

Egy másik rémítő előrejelzés (noha nem a fent említett úriember tollából) a Föld tüdejeként számon tartott erdőkkel kapcsolatos. Mindannyian tudjuk, hogy a növények felhasználják a légköri szén-dioxidot anyagcserefolyamataikhoz, s végeredményben oxigén juttatnak az atmoszférába. Igen ám, csakhogy mindemellett lélegeznek is, a jó öreg 'oxigén be - szén-dioxid ki' módszerrel. Oxigénmérlegük egyelőre pozitív, vagyis összességében több oxigént bocsátanak ki, mint amennyit elnyelnek - node ez nem marad feltétlenül így. Ha a légkörben feldúsul a szén-dioxid, a fotoszintézis felgyorsul, s vele a légzés is fokozódik - olyan mértékben, hogy végül a szén-dioxid kibocsátás meghaladhatja az oxigén-emissziót. Akkor pedig jajj neked, emberi tüdő. 

Persze ne feledkezzünk meg a szervezett és tudatos erdőirtásról, valamint a klímaváltozáshoz nehezen alkalmazkodó erdőállományok pusztulásáról (az eleve legyengült erdőségekben a kórokozók, károkozók, paraziták sokkal könnyebben elhatalmasodnak, lásd kis hazánkban a tájidegen fekete fenyvesek, lucosok tömeges elhalását), amelynek során - a korhadó szerves anyagból - szintén tetemes mennyiségű CO2 szabadul fel. Minderről bővebben olvashattok itt.

Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém meghallgatni Lászó Ervin egyik előadását a városkánkban. Az általa lefestett kép elrettentő volt: ha így folytatjuk tovább, mondta, az teljes összeomláshoz vezethet, nem csak környezeti, hanem diplomáciai, gazdasági tekintetben is. És milyen igaz! Gondoljunk csak a felmelegedés következtében esetlegesen lakhatatlanná váló (például tengervíz alá kerülő) területekre: vajon azok népessége mit kezd majd magával? Mi mást, minthogy felpakol és elhurcolkodik - más országokban próbálván letelepedni és életteret nyerni magának. Bolond, aki azt hiszi, hogy mindez békésen is megtörténhet. Bolond, aki azt hiszi, hogy ha a Föld erőforrásai a termőterületek beszűkülésével, az édesvízkészletek megfogyatkozásával, a fosszilis energiahordozók eltűnésével hirtelen megcsappannak, a maradékon majd testvériesen megosztozik az emberiség. 

Balról az r-stratégista, jobbról a k-stratégista fajok populációdinamikája

A természetvédelmi mérnök-képzés keretei között tanultunk evolúció, - és populációbiológiát, s ezen belül találkoztunk az r-stratégista és a k-stratégista faj fogalmával. A k-stratégista fajok (példa: elefánt) egyedei általában hosszú életűek, lassabban szaporodnak, egyszerre viszonylag kevés utódot hoznak világra, amelyek viszonylag sokára válnak ivaréretté.A populáció létszáma többé-kevésbé kiegyensúlyozott, s mindenkor a környezet eltartóképességéhez igazodik. 

Az r-stratégista fajok (példa: mezei egér) egyedei ezzel szemben rövid életűek, s gyorsan szaporodnak, sok utódot nemzenek, ezek hamar ivaréretté válnak. A populáció létszáma erős fluktuációt mutat: eleinte ütemesen gyarapodik, majd túllépi a 'fenntartható' szintet, amit aztán - a táplálékhiány, a járványos betegségek, a belharcok és a genetikai deformitások felszaporodása következtében fellépő - tömeges pusztulás követ.

S most nézzük az emberiséget. Az egyén szintjén nyilvánvalóan k-stratégisták vagyunk, hiszen hosszú évtizedekig élünk, s ezalatt mindössze két-három utódnak adunk életet, akik szintén csak évtizedek múlva 'szaporodnak' majd. Mégis, összességében a Föld népessége kifejezetten r-stratégista vonásokat mutat. Elég csak utánagondolnunk, hogy milyen mértékben növekedett a létszámunk az elmúlt 100 esztendőben. E meredek lélekszám-emelkedés mellett a környezetre mért terhelés is exponenciálisan fokozódott: mára egy ember ökológiai lábnyoma 2,2 hektár, ugyanakkor a fenntartható szint 1,8 hektár lenne - azaz immár túlléptük a környezet eltartóképességét. Ezt az állatvilágban a populáció törvényszerű összeomlása követi. Vajon mi ennél jobbra számíthatunk? 

Az egyetlen esélyünk, hogy megállítsuk a katasztrofális végkifejletet, ha tudatos lemondásokkal áttérünk egy környezetkímélő életmódra. Ennek egyik szegmense a megújuló energiaforrások használata lehet. A Szahara homoktengerének mindössze egy (más becslések szerint fél!) százalékából annyi napelemet készíthetnénk, hogy azok segítségével Európa teljes energiaszükségletét fedezni tudnánk. Mégsem tesszük; mert a gazdasági szereplőknek nem érdekük, hogy áttérjenek egy, a köztudatba és közműveltségbe épp csak beszivárgott, kevesek által alkalmazott, jelenleg még magas gyártási költségű, ráadásul teljes technológiai váltást igénylő eszköz előállítására (nem beszélve az olajmaffia befolyásáról). Az autógyárak státuszszimbólunként lobogtatják kevéske hibrid modelljüket, a zöld multi imázsában tetszelegve, miközben a környezet kétségbeejtő állapota már rég megkövetelné a csakis elektromos árammal, napenergiával vagy hidrogénnel hajtott járművek használatát. Évente egy órára lekapcsoljuk a közvilágítást, és úgy érezzük, tettünk valamit a földért, holott ezt az egy órát akár minden hónapban, minden héten vagy minden nap kibírnánk. A fűtés terén hazánkban hatalmas, kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a geotermikus energia felhasználásában - mégis inkább gázzal tüzelünk, kiszolgáltatva az ukrán, orosz és arab szállítóknak. Az északnyugati régióban szélmalmoknak kéne sorakoznia, amerre a szem ellát, mégis, csak az osztrák határ mentén akad belőlük pár tucat.

Az emberek pedig továbbra is a légkondicionált lakás, a legújabb Ford-modell, a plazmatévé, a keleti kényelem, nyugati nyugalom bűvkörébe bódultan tapossák a mókuskereket, fizikailag is lelkileg is belebetegedve az anyagi javak utáni hajszába. Mindeközben katonás léptekkel menetelnek a bolygó ma ismert élővilágának totális elpusztítása felé, néhány, a világgazdaság javarészét kézben tartó nagykutya malmára hajtva a vizet. 

Ma van a Föld napja, s ennek kapcsán szokás romantikus pátosszal felemlegetni Földanyát (én is megteszem :)). Nos, Földanya túl fogja élni a globális felmelegedést. Lehet, hogy ismét visszatér az évmilliárdokkal ezelőtti állapot, mikor metánnal telített légkör, trópusi forróság és háborgó időjárás jellemezte a földi klímát, amelyet csak néhány egysejtű életforma vészel át - de Földanya élni fog, és változatlan őserővel táplálja majd a természet energiáit. Mi, emberek - mi nem fogunk élni. 

László Ervin azon a már említett előadáson azt mondta: a bemutatott elemzések megkövetelik, hogy a döntéshozók mielőbb érdemi lépéseket tegyenek a fenntarthatóság irányába. Megnevezett egy dátumot is: véleménye szerint legkésőbb eddigre szignifikáns elhatározásoknak kell születnie a szén-dioxid emisszió és az általában vett környezetterhelés csökkentése érdekében. Ez a dátum 2012.12.31. volt. 

Egyszóval ideje mozdulni. Az óra ketyeg.

Hulló Eső, 2012.14.22.

(H)earth

Ajánlott olvasmány:
László Ervin: Világváltás (Nyitott Könyvműhely, 2008)
WWF- Élő Bolygó Jelentés 2010 (magyar fordításban letölthető innen)
IPCC oldala és jelentései a klímaváltozásról

Források:
Interjú László Ervinnel az indexen
Ökológiai lábnyom - Wikipédia 
A magyarországi ökológiai lábnyomról az indexen
saját kútfő :)

ps.: tisztában vagyok azzal, hogy az efféle dühödt kirohanás érdemben nem sokat segít, hiszen konkrét javaslatok helyett csak elrettentő feltételezésekkel dobálózok. Ezért a következő bejegyzésben igyekszem néhány ötletet is összefoglalni a fenntartható, minőségi és ugyanakkor környezetbarát életvitellel kapcsolatban. Áldás!