supernatural

Körülbelül két héttel ezelőtt rákaptam az Odaát- ra (Supernatural), amiről azt gondoltam, íme az ízig - vérig nekem való sorozat. Amikor az első epizód nagyjából 10. percében elhangzik, hogy a pentagramma minden közkeletű asszociáció ellenére a gonosz ellen védelmező szimbólum, gondolatban kitüntettem a forgatókönyvírókat. Azóta a lelkesedésem exponenciálisan hanyatlik: oké, a srácok még mindig helyesek, és némelyik szituáció, párbeszéd, konfliktus egész életszagú, node ez a démonháborús-pokolkapujás-luciferfeltámadásos téma már facsarja az orrom. Aztán meg ott a jól megszokott, már-már unalmassá váló melodramatikus sablon: az epizód elején a fiúk jól összevesznek valami apróságon, a vitában előbb-utóbb elhangzik az 'apa' szó, amit makacs duzzogás követ; majd a cselekmény záróelemeként könnyes-lelkizős kibékülés következik be, amelyet Dean-féle "szipogva fixírozom a cipőm orrát és még véletlenül sem ölelem meg a kisöcsit" póz koronáz meg (miközben Sam kiskutyaszemeiben szintén könnyekkel bámul rá, épp csak nem pitizve). A fiúk olyannyira machók, hogy még a halál torkából szabadulva is rettenetesen kemények, meg minden, persze aki egy évadban kétszer is feltámad (némi költői túlzással), annak az életveszély ugye már smafu.

Nem beszélve a szakmai pontatlanságokról. Épp az imént végeztem ki a 3. szezon 9 - es epizódját, amelyben a Winchesterek egy bevadult kovennel kerülnek szembe. A boszik athaméval vagdossák magukat, az Árnyak Könyvéhez imádkoznak és eladják a lelküket egy démonnak. Ezek után talán nem meglepő, ha egyikük még embert is öl, méghozzá egy kukacos fél sült pulyka meg egy véres fogkefe felhasználásával. 

Mi jöhet még?!

:)

Hulló Eső, 2010-10-28