Oké, szóval a következő a szitu. Adva van a szobában egy, a kívülállók szemében tisztázatlan rendeltetésű, kerek kártyaasztalka, rajta először is egy hatalmas, szárazvirágokkal díszített gyertya, körülötte négy lapos, tenger-koptatta kavics; aztán egy ornamentikus vésetekkel díszített kerek, talpas ezüsttál, két oldalán egy levendulaolajos vizet tartalmazó kagylóval, illetve egy sóval teli kis fatállal; egy fallikus istenszobor (oké, egy pipázó öregember fából faragott mása), tobozzal és muflon-gerinccsigolyával körítve, valamint egy kicsi, barna kerámiaváza, mellette fa ivókupa, muflon-lapockacsont, s végül a gyertya mögött egy hatalmas, ötágú tengeri csillag meg egy füstölőtálca. Mindez meghintve őszi színekben tarkálló levelekkel és vadgesztenyékkel. Ne feledkezzünk meg a kártyaasztalka alsó polcán terpeszkedő, vaskos, barna műbőrbe kötött és kristályokkal körberakott könyvről, no meg a lábai mellett álló, idénydekorációval megtöltött cserépkorsókról. Ja és persze a vaddisznó - és szarvaskoponyáról, a meghatározatlan eredetű lábszárcsontokról és a fél szarvasagancsról.
Vajon mennyire súlyosbítaná a helyzetet mindezek tetejébe egy kecskekoponya? :)
Nemrég találtam ugyanis egyet, szerencsére alaposan lepucolva, és annak rendje-módja szerint azonnal lecsaptam rá (kizárólag vagy legalábbis javarészt biológiai érdeklődéstől vezéreltetve. Nagyon szeretem a csontokat:)). Hetekig csak állt az erkélyemen, aztán kihipóztam (lehet, hogy a főzés hatékonyabb stratégia, de édesanyámat kiüldözte volna a világból ), most pedig épp a lábtörlőmön figyel. :)
Nem mintha meghazudtolhatnám önmagam: miután kiszedtem a fertőtlenítőből és megszáradt, felfedeztem rajta egy aprócska, galád húscafatot. Nosza, előkaptam nagyapa csirizes vadászkését, és nekiálltam lefejteni. Mindezt az utcára néző erkélyemen, amelynek korlátja épp elég foghíjas ahhoz, hogy bárki vidáman gyönyörködhessen a látványban. Van-e érzékletesebb asszociációja a boszorkány fogalomnak, mint a borzas hajjal, elnyűtt ruhákban, rozsdás pengével kecskefejet nyúzó, habókos nőszemély?
Visszatérve a konkrét dilemmára, nem tudom, merjem-e tovább fokozni a helyzetet azzal, hogy az oltárom környékén helyezem el a fejet. Nem igazán rituális indíttatásból: bocsáttassék meg nekem, de a kecskét túlontúl is komolytalan állatnak érzem ahhoz, hogy híven reprezentálhassa a Szarvas Urat. Különben is, a kecske- vagy kosszarvas ábrázolás azokon a déli vidékeken terjedt el (ld: mediterráneum - Pán), ahol szarvasok helyett hegyi kecskék, vadjuhok meg effélék éltek. A mi régiónkban és attól északabbra a szarvasé a porond. Úgyhogy semmiféle vallási jelentéstartalmat nem szánok a kecskekoponyának, egyszerűen a háziszentélyem környéke szép lassan egyfajta osszáriummá növi ki magát :). Csakhát gondolni kell a kedves családra is, ki tudja, mennyit visel még el egyébiránt meglepően fejlett sturccösztönük (értsd - önámítási hajlandóságuk). Remélhetőleg néhány héten belül végre kézhez kapom a leendő athamémat is, és a rituális tőr meg a kecsekfej egyszerre talán kicsit túl erős. Na majd kiderül. :)
(A fenti eszmefuttatás természetesen nem az említett alkonyi séta mentális végterméke, annak lejegyzése még hátra van.)
Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-09
Vajon mennyire súlyosbítaná a helyzetet mindezek tetejébe egy kecskekoponya? :)
Nemrég találtam ugyanis egyet, szerencsére alaposan lepucolva, és annak rendje-módja szerint azonnal lecsaptam rá (kizárólag vagy legalábbis javarészt biológiai érdeklődéstől vezéreltetve. Nagyon szeretem a csontokat:)). Hetekig csak állt az erkélyemen, aztán kihipóztam (lehet, hogy a főzés hatékonyabb stratégia, de édesanyámat kiüldözte volna a világból ), most pedig épp a lábtörlőmön figyel. :)
Nem mintha meghazudtolhatnám önmagam: miután kiszedtem a fertőtlenítőből és megszáradt, felfedeztem rajta egy aprócska, galád húscafatot. Nosza, előkaptam nagyapa csirizes vadászkését, és nekiálltam lefejteni. Mindezt az utcára néző erkélyemen, amelynek korlátja épp elég foghíjas ahhoz, hogy bárki vidáman gyönyörködhessen a látványban. Van-e érzékletesebb asszociációja a boszorkány fogalomnak, mint a borzas hajjal, elnyűtt ruhákban, rozsdás pengével kecskefejet nyúzó, habókos nőszemély?
Visszatérve a konkrét dilemmára, nem tudom, merjem-e tovább fokozni a helyzetet azzal, hogy az oltárom környékén helyezem el a fejet. Nem igazán rituális indíttatásból: bocsáttassék meg nekem, de a kecskét túlontúl is komolytalan állatnak érzem ahhoz, hogy híven reprezentálhassa a Szarvas Urat. Különben is, a kecske- vagy kosszarvas ábrázolás azokon a déli vidékeken terjedt el (ld: mediterráneum - Pán), ahol szarvasok helyett hegyi kecskék, vadjuhok meg effélék éltek. A mi régiónkban és attól északabbra a szarvasé a porond. Úgyhogy semmiféle vallási jelentéstartalmat nem szánok a kecskekoponyának, egyszerűen a háziszentélyem környéke szép lassan egyfajta osszáriummá növi ki magát :). Csakhát gondolni kell a kedves családra is, ki tudja, mennyit visel még el egyébiránt meglepően fejlett sturccösztönük (értsd - önámítási hajlandóságuk). Remélhetőleg néhány héten belül végre kézhez kapom a leendő athamémat is, és a rituális tőr meg a kecsekfej egyszerre talán kicsit túl erős. Na majd kiderül. :)
(A fenti eszmefuttatás természetesen nem az említett alkonyi séta mentális végterméke, annak lejegyzése még hátra van.)
Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-09
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése