Mivel eddig már több alkalommal ismertettem különféle médiaproduktumokat, amelyek érintőlegesen foglalkoztak a boszorkányság - wicca témakörével, ezúttal sem hagyok fel e nemes hagyománnyal - következzék A Mentalista első évadja 12. részének rövid összefoglalója.
Nos, a nyitány máris meglehetősen baljós: az ígéretes futballjátékos, egy tizenéves kamaszfiú eltűnik, majd némi ördögi körítéssel kidekorálva kerül elő, természetesen immár holtában. A nyomozók - vagy inkább a forgatókönyvírók - első tévedése rögtön az ötödik percben szemet szúr, mikoris a helyszínen fellelt, gallyakból összetákolt ötágú csillag láttán a nagyrabecsült CBI - team egyöntetűen megállapítja: itt bizony fekete mágiáról van szó. S ha ez igaz, ugyan ki máshoz fordulnának, mint a városka egyetlen és ugyancsak kétes hírnévnek örvendő boszorkányához, Tamzin Dove-hoz. Tamzin első látásra egész szimpatikus, teával és süteménnyel fogadja a kihallgatás ügyében érkezett Cho-t, Patricket és Lisbon-t. Míg amazok a bejárati ajtó előtt toporognak, Cho felfigyel a kecskefejet formázó kopogtatóra, és megjegyzi (teszem hozzá, tévesen):
" - Nézzétek, kecske! A kecske a Sátán jelképe." - mire Lisbon:
" - Akkor az állatsimogató a pokol tornáca?" - ...:)
Visszakanyarodva boszorkány hősnőnkhöz, afféle szénaboglya-hajú, batikolt cuccokba öltöző, vidáman csicsergő kis hippi, otthonos, napfényes és mániákusan rendben tartott lakással. Ám ahogy saját készítésű wicca medicináiról beszél, ugyanolyan lelkesedéssel újságolja el a triónak azt is, hogy halálos átkot szórt a gyilkosság áldozatául esett fiúra, mert az elrabolta és megkínozta a macskáját. Kissé ellentmondásos a kép, hisz míg egyik pillanatban a wiccák gyógyító tevékenységéről és életigenlő, természethívő szellemiségéről szónokol, a következőben már a rontó bűbáj sikeressége felett örvendezik - ugyanazon a - mellesleg ritkamód irritáló- madárkahangon.
Lényeg a lényeg, úgy érzem, a forgatókönyvírók egyetlen karakterbe akarták beleszuszakolni a modern boszorkányok számtalan vállfaját: az ártalmatlan hippit, a természetgyógyászt, a világgal dacoló, instabil lelkületű fiatalt, az erejét próbálgató, meggondolatlan kamaszt, a fantasy-rajongót, a titkos társaságok hívét - ráadásul mindezt megspékelték egy jó adag sátánizmussal. Igaz, a tréfa sem hiányzik, s abból, ahogy Tamzin kötése hatására Cho "térdre hull az állatok királya láttán" (azaz elesik egy oroszlán-emblémás furgon előtt), nem csak némi egészséges humor, hanem a varázslat erejébe vetett gyermeki hit is kicsendül, még ebben a racionalitások talajából kinőtt, rohanó, csillogó, modern világban is.
A történet valódi veleje persze a hétköznapi valóság dimenziójában bontakozik ki, a természetfölötti vonulat csak afféle színezőelem. Tamzin nemhogy ártatlannak bizonyul a gyilkosságot illetően, de ő nyújt biztonságot, otthont és összetartó közösséget a halott fiú öccsének is, aki az apja erőszakossága elől menekül hozzá. S nem véletlenül, ahogy az az epizód végén, egy alig-alig sejthető :), drámai fordulat folytán kiderül...
Hogy van-e konklúzió a transzcendens világot illetően? Talán annyi, hogy annak a számára, aki hisz benne, létezik. De ugyanilyen velős csattanó Patrick poénja is, amit Cho-nak válaszol, mikor az a Tamzin által rárakott varázslat miatt aggodalmaskodik:
" - Ugyan, menj már! Csak nem hiszed, hogy igazából boszorkány? "
" - Nem, persze hogy nem. - rövid szünet - De ha léteznek gonosz erők, akkor kell lennie olyan embereknek, akik irányítják azokat."
" - Vannak. Bankároknak hívják őket. " - ...
:)
Hát, ennyit Tamzin Dove-ról és a Mentalistáról - remélem, legközelebb valami magvasabb mondanivalójú filmremekkel szolgálhatok :).
Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-09
Nos, a nyitány máris meglehetősen baljós: az ígéretes futballjátékos, egy tizenéves kamaszfiú eltűnik, majd némi ördögi körítéssel kidekorálva kerül elő, természetesen immár holtában. A nyomozók - vagy inkább a forgatókönyvírók - első tévedése rögtön az ötödik percben szemet szúr, mikoris a helyszínen fellelt, gallyakból összetákolt ötágú csillag láttán a nagyrabecsült CBI - team egyöntetűen megállapítja: itt bizony fekete mágiáról van szó. S ha ez igaz, ugyan ki máshoz fordulnának, mint a városka egyetlen és ugyancsak kétes hírnévnek örvendő boszorkányához, Tamzin Dove-hoz. Tamzin első látásra egész szimpatikus, teával és süteménnyel fogadja a kihallgatás ügyében érkezett Cho-t, Patricket és Lisbon-t. Míg amazok a bejárati ajtó előtt toporognak, Cho felfigyel a kecskefejet formázó kopogtatóra, és megjegyzi (teszem hozzá, tévesen):
" - Nézzétek, kecske! A kecske a Sátán jelképe." - mire Lisbon:
" - Akkor az állatsimogató a pokol tornáca?" - ...:)
Visszakanyarodva boszorkány hősnőnkhöz, afféle szénaboglya-hajú, batikolt cuccokba öltöző, vidáman csicsergő kis hippi, otthonos, napfényes és mániákusan rendben tartott lakással. Ám ahogy saját készítésű wicca medicináiról beszél, ugyanolyan lelkesedéssel újságolja el a triónak azt is, hogy halálos átkot szórt a gyilkosság áldozatául esett fiúra, mert az elrabolta és megkínozta a macskáját. Kissé ellentmondásos a kép, hisz míg egyik pillanatban a wiccák gyógyító tevékenységéről és életigenlő, természethívő szellemiségéről szónokol, a következőben már a rontó bűbáj sikeressége felett örvendezik - ugyanazon a - mellesleg ritkamód irritáló- madárkahangon.
Lényeg a lényeg, úgy érzem, a forgatókönyvírók egyetlen karakterbe akarták beleszuszakolni a modern boszorkányok számtalan vállfaját: az ártalmatlan hippit, a természetgyógyászt, a világgal dacoló, instabil lelkületű fiatalt, az erejét próbálgató, meggondolatlan kamaszt, a fantasy-rajongót, a titkos társaságok hívét - ráadásul mindezt megspékelték egy jó adag sátánizmussal. Igaz, a tréfa sem hiányzik, s abból, ahogy Tamzin kötése hatására Cho "térdre hull az állatok királya láttán" (azaz elesik egy oroszlán-emblémás furgon előtt), nem csak némi egészséges humor, hanem a varázslat erejébe vetett gyermeki hit is kicsendül, még ebben a racionalitások talajából kinőtt, rohanó, csillogó, modern világban is.
A történet valódi veleje persze a hétköznapi valóság dimenziójában bontakozik ki, a természetfölötti vonulat csak afféle színezőelem. Tamzin nemhogy ártatlannak bizonyul a gyilkosságot illetően, de ő nyújt biztonságot, otthont és összetartó közösséget a halott fiú öccsének is, aki az apja erőszakossága elől menekül hozzá. S nem véletlenül, ahogy az az epizód végén, egy alig-alig sejthető :), drámai fordulat folytán kiderül...
Hogy van-e konklúzió a transzcendens világot illetően? Talán annyi, hogy annak a számára, aki hisz benne, létezik. De ugyanilyen velős csattanó Patrick poénja is, amit Cho-nak válaszol, mikor az a Tamzin által rárakott varázslat miatt aggodalmaskodik:
" - Ugyan, menj már! Csak nem hiszed, hogy igazából boszorkány? "
" - Nem, persze hogy nem. - rövid szünet - De ha léteznek gonosz erők, akkor kell lennie olyan embereknek, akik irányítják azokat."
" - Vannak. Bankároknak hívják őket. " - ...
:)
Hát, ennyit Tamzin Dove-ról és a Mentalistáról - remélem, legközelebb valami magvasabb mondanivalójú filmremekkel szolgálhatok :).
Áldás!
Hulló Eső, 2010-10-09
"nem csak némi egészséges humor, hanem a varázslat erejébe vetett gyermeki hit is kicsendül, még ebben a racionalitások talajából kinőtt, rohanó, csillogó, modern világban is." Ezt úgy is lehetne értelmezni, mintha azt mondanád, hogy te nem hiszel a varázslatban. Értelmezzem úgy? :D
VálaszTörlésLennék boszorkány, ha nem hinnék?;D
VálaszTörlésA forgatókönyvírókra, a producerekre, az "okosokra" gondoltam, akik az eszükkel tudni vélik, hogy mágia nem létezik (hisz ezt tanuljuk az iskolapadban ülve), de a szívük mélyén gyermeki áhítattal vágyakoznak a megtapasztalására. Mi szerencsések vagyunk, amiért - túllépve a belénk plántált tudományelvű kételyeken - eleven valóságként élhetjük meg a varázslat mibenlétét :)
Szóval a lényeg, hogy nagyon is hiszek benne :)
VálaszTörlésJó jó. Pont ezért lepődtem meg, mert a fogalmazás nagyon kétértelmű volt. Én meg nem ezt tudtam rólad. :D
VálaszTörlés