2010. szeptember 23., csütörtök

alexandriai hypatia

Ma este megnéztem az Alejandro Amenábar által rendezett, Agora c. filmet. Mélyen megérintett Hypatia sorsa, karaktere, különösen annak fényében, hogy történelmi hitelességgel jelent meg a vásznon. Még elgondolkodtatóbb, amit a film az emberi természetről elárul. Nem a vallások, kasztok, rasszok, politikai nézetek jobbak vagy rosszabbak egymásnál; mi, emberek ragadunk fegyvert, gyűlölködünk, átkozódunk és gyilkolunk miattuk. A tömegpszichózis éppúgy megfoszt a józan, önálló gondolkodás képességétől, mint a különféle eszmék filozófiai, etikai, kulturális szabályrendszerének börtöne. Ebből egyenes úton következik, hogy bármiféle közösséghez való tartozás, közösségtől való függés ront az egyéni ítélőképességen, s ennélfogva csak akkor hozhatunk releváns és racionális döntéseket, ha nem befolyásol bennünket semmilyen szellemi korlátozás. Alighanem ez volt Hypatia meggyőződése is, s emiatt érte el tragikus végzete. Fájdalmas belegondolni, halálával micsoda veszteség érte a hellenisztikus kultúrát. Általában véve elkeserítő, mikor egy-egy új vallási, politikai vagy nemzeti vezető leromboltatja, megsemmisíti az elődei munkáját - legyen szó szobrokról, műemlékekről, épületekről, szentélyekről, vagy épp festményekről, könyvekről, művészeti alkotásokról és szellemi termékekről,- anélkül, hogy felismerné azoknak a jelentéstartalomtól független maradandó kulturális értékét. Még elborzasztóbb, mikor ugyanezen mentalitás jegyében embereket végeznek ki.
Hypatia, -akárcsak szeretett könyvtára, a
tudomány szentélyének számító alexandriai irattár,- a pogánykori műveltség és fiolózfia szülöttje és értékhordozója volt, s a keresztény fanatizmus egyik létét sem tűrhette. Közel 1600 év távlatából is méltóságteljesen és örökkévalón rajzolódik ki az alakjuk a múlt homályából, s mára felismertük, minő kincseket vesztettünk el a pusztulásukkal. Talán egy nap majd arra is rádöbbenünk, hogy korunk értékei szintúgy megőrzésre érdemesek - legyen szó természeti vagy kulturális örökségünkről - és időben felhagyunk módszeres tönkretételükkel. Az istenek adják, hogy így legyen!

Áldás
!
Hulló Eső, 201
0-09-23

1 megjegyzés:

  1. Hulló Eső!
    Sajna csak egy angol nyelvű kalóz-lemezen tudtam belenézni az Agora c. filmbe. Rozsdás angol-tudásommal, késő este csak pár jelenetre futotta, de már ismertem ezelőtt is a szent mártir-asszony, Hüpathia történetét. A fő-jelenetnél olyan gyászt éreztem, mintha az enyéim közül vesztettem volna el valakit. Régen elvadultam már a játékfilmektől, csak a természet- és ismeretterjesztő csatornákra-oldalakra ragadtam, de ennek a filmnek jó volna legalább a feliratos változatát elérni egyszer. még mindig csak sejtjük néha (elszörnyedve), hogy mit pusztitott ki a világból a rémséges kereszténység. Jó tudni, hogy léteznek még, akik meglátják ezt: MÉGSEM VAGYOK MAGÁNYOS CSODABOGÁR!
    (amúgy Fábián Feri vagyok, 58 éves, szülész-műtősfiú, pesten. bővebbet a facebook-on és az iwiw-en találsz rólam, bár még nem túl alapos a szerkesztettsége a profilomnak. freemail-cimnek az egyik legszentebb ősmagyar vértanú nevét választottam: tonuzoba2@freemail.hu )

    adjanak az istenek egészséget, boldogságot: fábiánferi

    VálaszTörlés