100.

Lehetne valami fennköltebb témája a 100. bejegyzésnek, én azonban most arról fogok írni, hogy borítottam be szilikonragasztóval a fél szobámat.

Az egész átkozott történet 4 hónappal ezelőtt kezdődött, mikor a sógorom egyik barátja talált egy homeless ékszerteknőst a munkahelye (egy vasfeldolgozó üzem) udvarán. Azonmód továbbpasszolták nekem, aki lelkendezve be is fogadtam, éljen az állatszeretet. Átmenetileg egy nyúlketrecben helyeztem el (amelyben lakott már macskakölyök, varjúfióka, görögteknős és achátcsiga, de nyúl - na az soha), és mindannyian boldogok voltunk.
Hosszas keresgélés után valamelyik netes vásártéren ráakadtam egy nevetségesen olcsó, 200 lityós akváriumra, nosza, megvettem. Tesóm leszállította Szentendréről, karcolás nélkül megúszta a 200 km-es utat, majd - első gaztetteként - megrepedt, mikor az erkélyem pereméhez koccant. A repedést hetekig észre sem vettem, vízszűrő után koslattam, addig nem akartam áttelepíteni a teknőst új otthonába. Mikor felfedeztem az elborzasztó sérülést, végigéltem a gyász öt fázisát, majd a "csakazértis" dac állapotába jutván eltökéltem, hogy csináltatok bele egy üvegbetétet, amely lefedi a csúfságot, és el is szeparálja a víztől. Bőszen nekikezdtem, hogy előkészítsem a terepet a szobában, s közben nekilöktem egy ajtótámaszul szolgáló követ az akvárium sarkának. Reccs, ismét egy repedés.
Mivel egy ponton túl már nem tud jobban befordulni az ember, viszonylag rezignáltan vettem tudomásul az újabb károsodást. Szerencsére (kac-kac) az első közelében helyezkedett el, így egyetlen üveglappal lefedhető volt a kettő. Hogy az akvárium sarkából kívülről lepattant egy aprócska (kb 4 cm. hosszú) szilánk? Bagatelle.
Elzarándokoltam az üvegeshez a kész, milliméter pontosan kimért terveimmel, amelyekről kiderült, hogy tökéletese kivitelezhetetlenek. A fickó új formációt javasolt, egészen más méretezéssel. A taktikája kellően összezavart ahhoz, hogy ne vegyem észre a ravasz üzleti fogást: egy szimpla válaszfal és aljazat-pótlás helyett egy komplett napozóemelvényt vázolt fel. A hallgatás-beleegyezés alapon elfogadtam az új felállást, és hazahúztam.
Oké, öt nap múltán kész lett az emelvény, természetesen némiképp eltért az eredeti verziótól (mármint a második számú eredeti verziótól), - a tetején például volt egy aprócska lyuk. Semmiség, pusztán egy lyuk. EGY LYUK!!!
Azt hittem, idegrohamot kapok. Ezek lyukat hagytak a tetején, mondván, hogy egy levegővel telt üvegkocka csak úszna a vízen, így viszont el tud süllyedni, és bizton rögzül az aljazathoz. Nos, én a szilikonragasztó hatalmába vetett hittel megkértem őket (csendesen, finoman), hogy tüntessék el a folytonossági hiányt.
Miután megtörtént, még beszereztem egy tubus F.BS-t.
Másnapra mindkét üvegcsodát lepucoltam ecetes ronggyal, majd hagytam alaposan kiszáradni. Végül édesapám segítségét kértem a ragasztáshoz. Ez önmagában elhibázott lépés volt: fél órába telt megértetni vele, hogyan helyezze be a leendő napozót az akváriumba. Miután kegyesen beletörődött az óhajomba (biztos vagyok benne, hogy gazdagodtam néhány ősz hajszállal), összekentem a megfelelő pontokat a ragasztóval és ráillesztettük a napozót.
Nos, eltekintve attól, hogy az egyik oldalon a ragasztócsík a napozó alját képező üveglap és az akvárium függőleges oldala közé torlódott (nem terült szét a napozó alatt, mivel az keskenyebbre sikerült a kelleténél), minden rendben volt. Egészen addig, mígnem megpróbáltam megértetni drága szülőapámmal, hogy igen, a napozó függőleges előlapjának pereme és az akvárium fala közti 3-4 mm-es rést ki fogja tölteni az F.BS. Némi teoretikai vitát követően fogtam a tubust és üggyel-bajjal belenyomtam a tartalmát a nevezett résbe. Egy kés segítségével szépen el is egyengettem, igaz, közben kenődött belőle ide-oda, sebaj.
A tubus tartalma kifogyott, mielőtt még mindkét oldalt feltöltöttem volna vele. Így aztán következett a második menet. Ma délelőtt egy vegyiáruüzletben vettem egy második adag F.BS-t, csakhogy ezúttal flakonos-csőrös kivitelben. Hazaérvén egy darabig csak méregettem gyanakodva, aztán lecsavartam az átlátszó műanyagcsőrt, és levágtam a flakon szájának felső felét (ahogy azt illik). Visszacsavartam a csőrikét, és összenyomtam a flakont.
Midőn az alját lezáró, kerek műanyagdugó kis híján kiugrott a helyéről, rájöttem, hogy rossz módszerrel próbálkozok. Elkezdtem nyomni a dugót felfelé. Puszta kézzel.
Vért izzadtam, mire egy átlátszó ragasztócsöpp megjelent a csőr tetején. Ezt követően megpróbáltam a rés kitöltéséhez elegendő mennyiséget kipréselni belőle. Nem ment.
Ezen a ponton már jobban hasonlítottam egy dühöngő orángutánhoz, mint emberi lényhez. Fogtam a ragasztót és mérgemben a földhöz vágtam.
A rendelkezésre álló választási lehetőségek közül ez volt a lehető legrosszabb, amit azonnal beláttam, amint a szertefröccsenő ragacs amorf foltok és kecsesen aláhulló, ezüstös takonyszálak formájában beterítette a padlót, az akváriumot, és persze enmagamat. A flakon csőre lerepült, csavarmenetes szája mindenestül letört: kerek lyuk tátongott a helyén, amin máris bugyogott kifelé a cucc.
Felmartam a ragasztót, és - könyékig pancsolva a trutymóban - telenyomtam azt a nyavalyás rést. Egy balszerencsés vajazókéssel segítettem a hadműveletet: mogyorónyi gombócokat csikartam ki hegyére a flakonból, majd a kívánt helyre kentem őket. Nem finoman.
Miután a napozó előlapja és az akvárium oldalfala között immár ezüstös szilikonoszlop hízott, elkezdtem lesikálni az F-BS-t onnan, ahová törvénytelenül jutott el. Körömlakklemosót használtam hozzá, amely tovább gazdagította a szoba ecetsavtól tehes aromáit.
A romeltakarítás kiterjedt a parkettára, a ruhámra, az arcomra, a fűtőtestre, az ágytakaróra és a könyvszekrényre is, amelyek szintén kaptak az áldásból. Miután végeztem, lebattyogtam a földszintre és beszámoltam a szüleimnek a katasztrófa cenzúrázott részleteiről. Ekkor derült ki, hogy volt otthon a flakon megfelelő kezeléséhez való nyomópisztolyunk.
Most jön a slusszpoén.
Mivel a ragasztást nem mérnöki precizitással kiviteleztem, a napozóemelvény előlapja a szélétől számítva jó két centi szélességben tiszta ragacs lett. Gondoltam, üvegkavicsokkal elfedhetném a rondaságot. No de mivel ragasszam fel az üvegkavicsokat? Üvegragasztóval? Naaaaa nem. Inkább megkíséreltem előbányászni a tavaly vett gyurmaragasztót.
Nem találtam, viszont a keresés hevében a hobbiszekrényem, az íróasztalom és a falipolcom tartalmát szerteszórtam a szobában. Összepakolni persze már nem volt lelkierőm, így most kupiban úszik az egész helység. A helyzetet súlyosbítandó, két lavórnyi kavics, továbbá egy vaddisznó,- és szarvaskoponya is ott figyel (ne akarjátok tudni a részleteket.).
Ha belegondolok, hogy egy héttel ezelőtt cakkumpakk kitakarítottam az egész emeletet, mondván, legyen rendben a tanévkezdésre...
hát ennyit a centenáriumokról

Áldás!
Hulló Eső, 2010-09-03