a livóniai farkasember

Egészen véletlenül bukkantam éppen ma rá Carlo Ginzburg 'Éjszakai történet' c. könyvében egy Luca-naphoz (igaz, csak lazán) kötődő esettanulmányra. 1692-ben a livóniai Jürgensburgban egyházi bíróság elé állítottak egy Thiess nevű parasztembert, akit a falu 'bálványimádónak' bélyegzett. Thiess saját bevallása szerint 'farkasember' volt, azonban nem a rémfilmekből ismert emberevő szörnyeteg. Társaival együtt évente háromszor - Luca-nap éjjelén, Pünkösdkor és Szent Iván éjszakáján - leereszkedett az Alvilágba ('a tenger végére' ' a föld alá'. Ginzburg úgy fogalmaz, hogy Thiess másodjára 'helyesbítette' a helymeghatározást, mikor a tenger helyett a föld mélyét emlegette. Ugyan nincs elég rálátásom a témára, de én a kettő között paralel kapcsolatot tételeznék fel, arra alapozva, hogy a samanisztikus világkép egyes variációiban az Alvilághoz - föld alatti világhoz - a víz - ősóceán - képzete kapcsolódik, a kettő tehát egy és ugyanaz. Persze ez csak laikus okoskodás :)), hogy ott összecsapjon a boszorkányokkal és ördögökkel a jövő évi termés biztosítása végett. A boszorkányok ugyanis ellopták a sarjadó búzát, s a farkasemberek feladata volt azt visszaszerezni. Utóbbiak "vasostorral felfegyverkezett" kutya alakjában küzdöttek, a boszorkányok pedig lószőrbe csavart seprűnyéllel hadakoztak ellenük.

Ginzburg a livóniai farkasember rokonait a benandantéban (olasz), táltosban (magyar), kresnikben (szlovén), zduhac-ban (Bosznia-Hercegovina, Montenegro) burkudzauta-ban (oszét), uyuzban (cserkesz) stb. látja, akikre egységesen jellemző, hogy eksztatikus elragadtatásban (lélekutazás során) megvívnak ellenlábasaikkal a  földek termékenységéért. Hosszan lehetne még sorolni az érdekességeket ezzel kapcsolatban: én most itt abbahagyom, és csak azt tudom ajánlani, hogy szerezzétek be Ginzburg könyvét mielőbb, mert kiváló és nagyon izgalmas olvasmányra leltek benne :).   

A farkasembereket a kora-újkori Európában többnyire veszedelmes, gonosz teremtményeknek tartották. Ginzburg szerint démonizálásuk, illetve a boszorkány sztereotípiájával történő összeolvadásuk az 1400-as évektől datálható (a korábbi, középkori szövegek - különösen az irodalmi alkotások - többé-kevésbé kedvező képet festenek róluk). Thiess vallomása azért is értékes, mert - az egyházi elöljárók által erőltetett sematikus ördögszövetség-vádat elutasítva - egy korábbi hiedelemréteg előítéletektől nem vagy csak kevéssé terhelt képét adja. A vallás szerepe arra korlátozódik beszámolójában, hogy leszögezi: ők 'Isten kutyái', a gonosz ellenségei, 'haláluk után valamennyien a mennybe jutnak'. Emögött talán a pogány világkép archaikus elemének legitimálását fedezhetjük fel - hasonlóan a magyar regösökhöz, akik énekükben előrebocsátják: Szent István engedélyével járnak. 

Hogy az újkorban (ill. Európa más területein) a farkasember nem annyira 'népi hős', mint inkább közellenség volt, azt ékesen bizonyítja megannyi elborzasztó ábrázolása. Alább egy 1722-es német metszet látható; a bőséges esztendőért síkra szálló harcosból megvetett és kirekesztett kreatúra lett. 

adalékok a pentagram históriájához

Egyik beadandóm kapcsán el kellett olvasnom Zentai Tünde: 'Az ágy és a népi alváskultúra a 17. században' c. cikkét (Ethnographia CXI, 2000, pp. 1-68, online elérhető itt), és felfedeztem benne néhány pogány szemmel is érdekes adatot a pentagram használatának múltjáról. Idézem: "... A tárgyi emlékek között viszont szép számban találunk mágikus óvó jellel ellátott bútorokat. Példaként említhetjük azt az 1660-as évekből fönnmaradt felvidé­ki bölcsőt, aminek az egyik végére IHS Krisztus-monogramot, a másikra pedig pogány pentagramot vésték [...]. A gyakorlat a korabeli Európában is élő hagyomány. A 15-16. századi német metszeteken oly gyakran látható végtelenített vonalú ötágú csillag a bölcsőkön a 17-19. században is megtalálható.

 A lipcsei Johannes Prätorius mester 1666-ban rosszallóan ír arról a „babonaság"-ról, hogy a bölcső végeire még mindig ötágú csillagot vésnek a kísértetek elriasztására, amit aztán - teszi hozzá - a jó keresztények kiegészítenek a fejhez tett ÏHS jellel. Ugyanez a „védelmi rendszer" Ausztriában ekkortájt még főúri ágyon is megfi­gyelhető: a salzburgi vár 1675-ös évszámú címeres ágyának a lábvégére két pentagramot is véstek...."

A cikkben említett 17. századi felvidéki bölcső; sajnos a képminőség
gyengesége miatt nem látszik sem az IHS, sem a pentagram-motívum

A magyar mondakincs iránt érdeklődőknek ugyanebből az Ethnographia-számból melegen ajánlom Dallos Edina: 'Adalékok a fehérló monda értelmezéséhez ' c. írását (pp.126-146), ami némi kattintgatás árán szintén olvasható a megadott linken (javaslom a kereső használatát). 

Áldás!

'the goat who stares at men'

egy kis pogány (fekete)humor :)

kecskebűvölők

Ne higgyétek, hogy nem jutott eszembe a blog, vagy hogy illene már postolni valami értelmeset, de két okból nem került rá sor. Egyrészt mióta kicsit beleszagolhattam a néprajztudományba és valamelyest képet kaptam egy-egy kutatás menetéről (no meg arról, milyen szerteágazó és összetett lehet egy első pillantásra jól körülhatárolhatónak és egyértelműen definiálhatónak tűnő fogalom), kicsit elbátortalanodtam. Számos ötletem van, de egyre kevésbé  érzem helyesnek az interneten fellelhető felületes félinformációk alapján ismertetni a kiválasztott tárgyat. 

Az másik ok az elmúlt héten tetőző beadandó-őrület volt, ami epikus anarchiába taszította a szobám, engem pedig a szellemi rigor mortis határára hajszolt (már-már a fülemen csorogtak ki a nyakatekertnél nyakatekertebb terminus technikusok, úgymint 'a New Archeology processzualista és posztprocesszualista irányzata', vagy az 'unilineáris evolucionalizmus', vagy a 'Wenskus-Wolfram féle ethnogenézis', és úgy éreztem, ha még egyszer meglátom valahol Kossina vagy Childe nevét, sikítani fogok). 

No de addig is, míg felépülök romjaimból, következzék egy kis filmajánló. Intellektuális tortúrámra kiváló gyógyírnek bizonyult a Kecskebűvölők (The Men Who Stare at Goats, 2009), ami amerikai köntösbe csomagolt brit humorral tálal egy korántsem mindennapi történetet.

Az Evan McGregor által megformált, középszerű újságíró, 'Bob' szürke mindennapjait fenekestül forgatja fel egy furcsa interjú, amelynek alanya állítja: az US Army különleges, paranormális képességek kifejlesztésére irányuló programjának részese volt. Bob kétkedéssel fogadja a sztorit, ám - miután felesége elhagyja, s a Közel-Kelet háborús övezetében keres vigasztalást (valamint riporteri dicsőséget) - összetalálkozik a történet egyik állítólagos kulcsfigurájával, Lyn Cassady-vel (George Clooney). Aki autóvezetés közben - csak hogy ne essen ki a formából - felhőt oszlat, ismeri a 'szikrázó tekintet' félelmetes művészetét, és nem utolsósorban puszta pillantásával megöl egy kecskét. Bob hiszi is, nem is a szolgálatból elbocsátott veterán  fantasztikus meséjét a szigorúan titkos 'hippihadosztályról', miközben együttesen keresztülbukdácsolnak az iraki sivatagon és annak minden egzotikumán: emberrablókon, magánhadseregen, arab menekülteken és amerikai katonákon. 

A sztori amolyan sefüle-sefarka, mintha csak kellet volna egy laza logikai kohézióval ellátott keret a történet igazi értékét adó kedves-komikus jelenetsoroknak. Cassady visszaemlékezései, amelyek elénk tárják a lefegyverző szeretet eszméjének jegyében fogant 'Első Föld Zászlóalj' Bill Django (Jeff Bridges) vezetése alatt kibontakozó 'hőskorát' , az árnyalt, apró rezdülésekből és hatásos képi gegekből összeálló brit komikumra fogékony néző számára fergeteges szórakozást kínálnak. Bevallom, mikor először hallottam a filmről, a szinopszist - és a különféle kommentárokat - olvasva nem csigázta fel különösebben az érdeklődésem: viszont megnézve remekül mulattam rajta. A hol nyilvánvaló, hol burkolt poénokon túl a számtalan, természethívő szemmel nézve rokonszenves momentum (reggeli ima Földanyához és társai), valamint a Clooney-McGregor páros esetlen bája (vagy bájos esetlensége) is szívemhez közel álló mozivá avatta a Kecskebűvölőket. Ha egy kis ellazulásra vágytok, és nem rettentek vissza némi abszurditástól, nyugodtan vágjatok bele - megéri :). 

ágyláb, léplek...

Az András-nap a néphagyományban a férj-jóslás, szerelmi jövendölés egyik közkeletű alkalma. A lányok - egész napos böjtölést követően - férfi ruhaneműt tettek a párnájuk alá, abban a hitben, hogy így jövendőbelijükről álmodnak. 'Aki böjtöl András napján/Vőlegényt lát éjszakáján' - tartja a hajdúszoboszlói mondás, míg Medvén (Csallóköz) eképp szól a rigmus: 'Ágyláb, léplek/Szent András, kérlek/mondd meg, hogy ki lesz a férjem!'. A varázslatot erősítendő a Bódva vidékén a lányok kendermagot hintettek a faaprítóba, egy nadrággal boronálták el, majd azzal a fejük alatt aludtak (e szokás másik variációja szerint a favágó tőkére kendert hintettek, mondván: 'András, neked kendert vetek/Mondd meg nekem, kihez megyek?'). Éjszaka a fonóból kisurranva kendermagokkal dobálták meg a házak ablakait, figyelve a bentiek válaszreakcióját. A remélt felelet a következő volt: 'Csengős lovon vigyenek!', ám a háznép nem maradt adós a tréfával, és sokszor eképp kiáltott ki: 'Vess fattyút!', 'Vénülj meg!', 'Vessz vénlánynak!'. 

A fonóban közös praktikák is folytak - pl. gombócfőzés (a gombócokba papírcetliket rejtettek el, rajtuk férfinevekkel - amelyik elsőként feljött a víz színére, az lesz az illető leány férje), ólomöntés (az ólom alakjából a remélt udvarló foglalkozását olvasták ki). 

Nem csak gombóc, pogácsa is készült ezen az éjszakán, szám szerint három. Bele szintúgy férfinevek kerültek: majd a küszöbre kitéve azt figyelték, melyiket hagyja utolsónak a kutya (aki nyilván örömmel falta be a váratlan csemegét). 

A kíváncsi hajadonok szalmakoszorút is készítettek e napon, és megpróbálták úgy feldobni egy fára, hogy fennakadjon azon: ahányadszorra sikerült, annyi év múlva fog megházasodni a dobó. 

A majdani férj státusára, vagyoni állapotára engedett következtetni az ereszrázás. A zsúpfedeles házak ereszéből a lányok kötényébe hulló búzamag tehetős legényt, a rozs szegény kérőt, a pondró pedig nem kívánt terhességet jósolt. 

Karácsonyhoz hasonlóan a lányok serényebbje ezen az éjszakán is megrugdosta a disznóól falát, figyelve, hogy mennyit röffent válaszul a koca: annyi év múlva ment férjhez az illető leány. Másutt úgy vélték, ha az emse röfög, özvegyülést jelez, a malac pedig közelgő udvarlót. 

A még elszántabbak szemétre vagy trágyadombra állva hallgatóztak, s amerről először érkezett kutyaugatás, abból az irányból várták a szőke herceget (ennek szintén megvan a maga párhuzama a karácsonyi ünnepkörben). 

A párna alá kerülhetett tükör is, amelyet kis darab sózott kenyér társaságában helyeztek 'nyugovóra'. A kenyérből előzetesen - három Miatyánk és három Üdvözlégy elmondása után - harapott egyet a leány. Éjfélkor aztán belenézett a tükörbe, és abban meglátta kedvese arcát. Egyszerűbb ennél három falásnyi megrágott, majd kiköpött kenyér párna alá tétele.

A doroszlói leányok cédulákra írták az ismerős legények nevét, majd egy fésű és egy tükör kíséretében bedugták azokat a párnájuk alá. Ha valamelyikükkel álmodtak az éjjel - az lesz a férjük.

Szokás volt a párnát háromszor felrázni lefekvés előtt, mondván: 'Párnámat rázom/ Szent Andrást várom/ Mutassa meg a jövendőbeli párom!'.

Ha az András-nap előtt elfogyasztott almának hét vagy kilenc magja volt, azokat félretették, megőrizték, és e jeles alkalommal becsomagolva a párna alá dugták, szintén abban a reményben, hogy megjövendölik a leendő férj személyét. Az almához kötődik egy másik szokás is: a lányok András előestéjén egy pohár vízben egy piros almát helyeztek az ágyuk mellé, amit aztán reggel sebtében megettek, a vízzel megmosták az arcuk, és kiszaladtak az utcára: akivel először összefutottak, az lesz a mátkájuk. 

Lányok és legények is űzték a jóslásnak azt a változatát, amely szerint 13 papírlapra 13 szóbajöhető 'jelölt' nevét felírták, majd Luca-napig egyenként eldobálták azokat; amelyik utolsóként maradt, az lesz a jövendőbelijük.
A Grimm-fivérek mondagyűjteménye német kultúrterületről is feljegyez az András-naphoz kötődő férjjósló praktikákat. Az eladó hajadonok megterítettek vacsorára, két személyre (ügyelve, hogy villa ne kerüljön az asztalra), mire megjelent a kedvesük (no nem önszántából, hanem a mágia kényszerítő hatalma miatt). Ha távozáskor valamit hátrahagyott, azt a lányok gondosan elzárva őrizték: az illető legény ugyanis visszatért érte, és szerelembe esett őrzőjével. Fontos volt azonban, hogy soha ne lássa meg az elfelejtett tárgyat, mert annak hatására felidéződnének benne az András-éji varázslat gyötrelmei, és volt-nincs l'amour (sőt, a következményeket ennél is borúlátóbban festik le a Grimmek adatközlői). Ugyanez a hagyomány Tamás, Karácsony és Újév napjához kötődően is élt.

Disznóölőnek is hívják Andrást, mivel ekkor volt a disznóölések hagyományos kezdő időpontja. A csángók fokhagymával kenték meg az ólak, istállók, pajták ajtaját, hogy védjék a jószágot a téli ragadozóktól. Az birkanyíró ollót bekötötték, ezzel jelképesen lezárva a farkasok száját, hogy azok ne pusztítsák a juhokat. 

Andrást időjóslónak is tartották: ahogy Márton, ő is 'fehér lovon jár', azaz havat hoz (ez idén a nyugat-európai országokban maradéktalanul beigazolódott). Mondják, hogy ha ekkorra olyan vastag jégpáncél hízik a vizekre, hogy megtartja a ludat, az locsogós Karácsonyt jósol; az esős idő tartós csapadékot. 

Készítettek hagymakalendáriumot, vagy virágoztattak gyümölcságat is a következő hónapok időjárásának kikémlelésére. A hagymakalendárium 12 cikkelyre osztott hagymából készült; a cikkelyeket megsózták, és figyelték, reggelig melyik ereszt levet (ez esős hónapot vetített előre). A gyümölcsfaág, amely vázába, vizeskorsóba állítva a ház melegében kivirágzott, aszerint, hogy alján, közepén vagy tetején nyíltak-e a bimbók, a tél elejének/közepének/végének zord hidegét jósolta. 

Az ünnepnek keresztény vonatkozásai is vannak - a névadó apostolról való megemlékezésen túl az advent kezdetét, a karácsonyi időszak nyitányát jelzi. Mivel a Megváltó születésére való várakozás időszaka csendesebb, nyugodtabb, a zenés-táncos mulatságok is szünetelnek farsangig: 'András zárja a hegedűt'.
Egy rövid összefoglaló erejéig emlékezzünk meg a szentről, akit november 30. - án ünnepel a katolikus egyház. András az i.sz. 1. században élt, Jézus tanítványaként, az apostolok egyikeként vált ismertté. Krisztus halála után a Fekete-tenger mellékén (Örményország, Kurdisztán), majd a szkíták között, végül Trákiában és Görögországban evangelizált. Achaiában érte utol a mártírhalál: Aegeas prokonzul keresztre feszítette - minekutána hosszan hallgatta, ám megérteni nem tudta András hitvallását. Az apostol három napig szenvedett, míg végre kilehelte lelkét. Keresztje nem hagyományos, hanem átlós szárú (X-forma) volt, ábrázolásain gyakran láthatjuk vele.

Áldás!

witch bottle

Nem mintha egyetértenék a mai internet-nyelvezetben népszerű angol szakzsargon (lol, omg - vagy omgs:) -, thx, ty, jo8 és társaik) használatával, de ezúttal törekszem a hagyományhűségre, hiszen a 'witch bottle', 'witch's bottle', azaz boszorkányüveg elsősorban Angliában volt ismeretes (noha a kontinens egyéb tájaról - Hollandiából, Skandináviából, Németországból - szintén előkerültek mágikus rendeltetésű edények, olykor különös tárgyakkal - például állati csontokkal - a belsejükben.

Bellarmino-cseréppalackok

Használata - a régészeti leletek tanúsága szerint - a 16. századig nyúlik vissza. Célja a gonosz erők, ártó hatások távoltartása, a boszorkányok rontásának elhárítása. Alapanyagául kék vagy zöld üvegből készült, 7-9 cm magas, öblös flaska szolgált, de népszerűek voltak a barna vagy szürke agyagból égetett, sózománccal bevont és szakállas férfiportréval ékített, valamivel nagyobb Szürkeszakáll (greybeard, bartman),- vagy Bellarmino-palackok is (utóbbiakon a rettegett katolikus inkvizítor, Robert Bellarmino arcmása díszelgett. Bellarmino jezsuita atya és teológus professzor volt, az ellenreformáció élharcosa, s nem utolsósorban egy a Giordano Brunot máglyahalálra ítélő bírák közül; ugyancsak ő volt, aki beidézte és tézise megtagadására szólította fel Galileit. Érthető, hogy a kor istenfélő katolikusa az ördög mesterkedései elleni küzdelem jeles és nagyerejű ikonját látta benne, akinek puszta képmása is elrettenti a gonoszt - ugyanakkor a protestánsok szemében egyfajta megtestesült mumusnak számíthatott. Az Angliában előkerült 200 boszorkányüvegből 130 bellarmino-kerámia volt).

a Navenby-üveg

Az üvegbe általában a rontással sújtott személy vizelete, (menstruációs) vére, haj,-és körömdarabkái (szempillája) mellett görbe szögek, törött üveg,-és fadarabok (borotvapengék), horgok, vörös fonál került (a későbbi időkben a lista 'szelídült': a vért vörösbor, a szúró,-vágóeszközöket védelmező hatásúnak vélt növényi elemek - fenyő, citrom, rozmaring, - vagy háztartási eszközök - varró,-és gombostű - váltották fel).  A testnedvek és egyéb testrészek egyfelől azt a célt szolgálták, hogy a célszemély helyett az üveghez csalogassák az ártó varázslatokat; másfelől már fennálló rontás esetében kapcsolatot teremtettek a boszorkány (akinek átka átitatta az áldozat vérét) és célpontja között. A vizelettel telt üveg ekkor a boszorkány húgyhólyagját szimbolizálta: a benne elhelyezett éles eszközök - a feltételezések szerint - minden ürítésnél fájdalmat okoztak a bűbájosnak, míg az vissza nem vonta az átkot. Áttételesen felfedezhetjük a vas védelmező erejébe vetett hitet is, hiszen legtöbbször e fém képezte a szögek, tűk, horgok anyagát (a másik jellemző matéria a réz volt). Utóbbiak feladata a boszorkány gyötrésén túl - a madzagokkal, védelmező növényi részekkel egyetemben - az üvegben rabul ejtett negatív erők megkötése, megtörése, megsemmisítése volt.  

A fentieken kívül szív-forma anyagdarabák, állati csontok, fűszálak és más, protektív elemek (homok, kövek, csomózott fonalak, tollak-kagylók, só, ecet, olaj, pénzérmék, tengervíz etc) is részét képezhették e mágikus tárgynak. 

egy boszorkánypalack tartalma

A palackok teljes tartalmáról sokáig csak a korabeli szöveges források alapján kaphatott képet a tudomány (és, ahogy a 2004-ben Greenwichben előkerült, sértetlen boszorkányüveg feltárása kapcsán a kutatás vezetője, Alan Massey nyilatkozott, e 'receptek' a mai ember számára olyannyira szokatlanok, képtelenek, hogy sokan a hitelességüket is megkérdőjelezték. Példaként egy 1682-es bírói feljegyzést említ, amely szerint egy férfinek, aki arra gyanakodott, hogy feleségén rontás ül, azt tanácsolták, keverje az asszony haját és körömdarabkáit a vizeletébe, majd főzze fel a sajátos elegyet). A greenwich-i Bellarmino-flaskán végzett elemzés azonban alátámasztotta a fenti alkotóelemek használatának gyakorlatát. E lelettel érdemes alaposabban megismerkednünk.

a Greenwich-i üveg

A palackot másfél méterrel a földfelszín alatt fedezték fel a londoni The Maritime Trust régészei. Megrázva csörömpölő hangot adott; a későbbi röntgen kimutatta, hogy vörösréz gombostűk és vasszögek találhatók a nyakrészbe szorulva (ez a tény arról árulkodik, hogy eredetileg fejjel lefelé temették el). A további CT-vizsgálat során kiderült, hogy bennsejében újabb szögek és tűk (utóbbiak száma összesen 8, a szögeké kerek egy tucat), 10 körömdarab, hajszálak, egy köldök-pihe, valamint egy görbe szöggel átszúrt, szív alakú bőrdarab lapul, amit az üveget félig megtöltő folyadék lep el. Erről a vegyelemzés megállapította, hogy emberi vizelet; ugyancsak a kémiai analízis során vas-szulfidot mutattak ki belőle, ami valószínűsíti, hogy valamilyen formában kén is került a flaskába. Készítőjéről tudható, hogy dohányos volt (a vizeletben a nikotin bomlástermékei is konzerválódtak), és gondosan manikűrözött körmei alapján előkelő státusú. 

 "A ként nem említi egyik recept sem, amelyeket Massey látott, 'noha a korábban felfedezett üvegek, úgy tűnik, hasonló maradványokat tartalmaznak' - mondja a kutató. 'Ha belegondolnak, hogy honnan érkezett a kén azokban az időkben - az alvilágból előtörő vulkáni gőzökből ülepedett ki. Ideális  eszköznek tűnhetett a boszorkányölésre' [...]

a Greenwich-i üveg röntgenképe

'Eddig a pontig arról, hogy pontosan mi található egy boszorkányüvegben, csak a 17. századi dokumentumokban olvasottak alapján volt tudomásunk' - nyilatkozta az üveg elemzésében segédkező független boszorkányság-szakértő, Brian Hoggard - 'E szövegek recept-javaslatokkal élnek, de nem árulják el, mi került valójában a palackba' [...]

'Mindez megerősíti, amit a 17. századi iratok elmondanak a boszorkányüveg használatáról és készítéséről' - állítja Owen Davies, a Hatfield-ben található Hertfordshire Egyetem boszorkányság-szakértőke - 'Az üvegek a szimpatikus mágia alapelvére épültek. Belerakunk valami, az elvarázsolt személyhez erősen kötődő dolgot, aztán görbe tűket és egyéb kellemetlen tárgyakat, amelyek a boszorkánynak fognak komoly fájdalmat okozni" (az idézetek forrása: newscientist). 

A greenwichi-hez hasonló jelentőségű lelet a Holywell-üveg, amelyre a Londoni Múzeum Régészeti Alosztálya (MoLAS) bukkant, miközben - kelet-londoni ásatási projektjének részeként- a középkori Holywell-kolostorhoz tartozó épületeket tártak fel. A londoni kőagyagból készült palackot egy 18. századi lakóház padlója alá ásott lyukban fedezték fel. Anyaga alapján maga a flaska 1670 és 1710 között készülhetett. Boszorkányüveg-pályafutásának kezdete bizonytalan. Alkotója eltávolította a pinceként vagy latrinaként szolgáló helység vörös téglapadlójának lapjait, lyukat ásott a földbe, és függőlegesen belehelyezte, majd betemette az üveget. Ezután gondosan helyükre illesztette a padlózat darabjait, de nem tökéletes összhangban a többi téglával - ez jelezte később a régészeknek, hogy a terület bolygatott. 

a Holywell-palack

Az üveg nem volt teljesen ép, ám a MoLAS kutatói számára így is hasznos információkkal szolgált. Belőle körülbelül 60, csapott fejű, finom rézötvözetből készült hajlított tű, rozsdás szögek maradványai és egy beazonosítatlan fa,-vagy csontdarabka került elő.

Ne hagyjuk ki a Reigate-üveget sem. Ez a hajdan borospalacknak szolgáló flaska 1685 körül készülhetett, de csak 1720-ban temették el, addig rendeltetésének megfelelően használták. Belsejében 9 darab L alakban meghajlított (gombos)tű, egy szempilla és némi vizelet leledzett. Londontól délre, Reigate-ben került napvilágra egy romos 17. századi ház alól; vizsgálatát ugyanaz az Allan Massey végezte, aki a greewnwichi leletét. 

Az egyetlen amerikai példány, az essingtoni üveg zömök, aranyos patinával borított olajzöld palack, amelyet fejjel lefelé fordítva földeltek el. Alóla egy közepes méretű madár (talán fogoly) hosszú, vékony csontja és egy vörös peremű, fekete cseréptál szilánkja került elő. A szűkített fadugóval lezárt üvegben hat kerek fejű tűt helyeztek el. Pennsylvania első, 1643 és 1653 között regnáló, svéd származású kormányzója, Johann Prinz építette a Tinicum-szigeten a rezidenciát, amely később a kvéker  telepes Taylor-család birtokába került, s a boszorkányüveg elásása abban az időben (1748 táján) történt, mikor e família uralta a birtokot. Amelyben egyébiránt valószínűleg vizelet is volt, meglehet, forralva. Marshall J. Becker szerint a húgyúti megbetegedések 17. - 18. századi gyakorisága és elterjedtsége indokolta a boszorkányüveg (és a boszorkányos rontó tevékenység) összekapcsolását a vizelési fájdalmakkal; az összetevők felforralásának célja a rontás visszahárítása a boszorkányra, az áldozatot beszennyező átoknak a boszorkányüvegen keresztül a rontó személyhez történő visszajuttatása. A rituális céllal, valamilyen edénybe vagy edénnyel eltemetett madárcsontoknak (mint védelmező talizmánnak) ismeretesek európai párhuzamai (ha nem is szigorúan az angol boszorkányüvegek). A hat tű - Becker feltételezése szerint - a hatos szám átoktörő hatalmával áll kapcsolatban; ezt bizonyítja, hogy Pennsylvania elmaradottabb, vidéki területein itt-ott még ma is használják a hatágú 'hex'-szimbólumot rontásűzésre, a boszorkányok elleni védekezésre. A palack fordított helyzete pedig talán a boszorkányos tevékenység jellegzetes 'fordítottságára' utal.

a Reigate-üveg

Becker cikkében beszámol egy páratlan gazdagságú suffolki leletről is, amelyet - elmondása szerint (sajnos egyéb leírását nem találtam) - stílszerűen a Fazekas utcán (Pottery Street) ástak elő. A kerámiapalack egy valaha talán szív-forma nemezdarabkát, hat sárgaréz tűt, nagyjából 40, különös méretű rozsdás szöget, emberi hajat, azonkívül néhány szokatlanabb összetevőt: a korban közönségesen elterjedt, vasból készült kétágú asztali villát, 24 domború fejű sárgaréz (talán kárpitos)szeget és újabb 40 üvegcserepet, valamint négy, mindkét felén élesre kihegyezett lapos faszilánkot tartalmazott. Száját kemény, agyag-szerű dugóval pecsételték le, amelyen foszfor nyomait mutatták ki a kutatók. Ez származhatott a palack környezetébe jutott szennyeződésből, vagy a dugón átszivárgó vizeletből, ami az eltelt évszázadok során kifolyt a palackból. 

A Staffordi edény

Oxfordi régészek épen maradt boszorkányüveget emeltek a felszínre 2009-ben Staffordban, a Tipping Streeten (egész pontosan az egykori Turk's Head fogadó hátsó szobájának területén). Ez szintúgy Bellarmino-palack a kései 17. századból; érdekessége, hogy normál pozícióban, tehát szájával felfelé ásták el a hajdani épület alapjába. Noha dugója eltűnt, a kutatók azt remélik, helyzete révén megőrzött valamennyit beltartalmából. 

Hosszan lehetne még sorolni a példákat. Sajnos a legtöbb boszorkányüveg sérülten és összetevői nélkül került napvilágra, ezért is számít olyan értékesnek a fent említett néhány ép példány. 

az Essingtoni üveg

A kész boszorkányüveget többnyire a küszöb vagy tűzhely alá temették (gyakran fejjel lefelé), néha a kéménybe helyezték, esetleg befalazták.  Néhány esetben a házon kívül, a kert (telek, birtok) egyéb pontján ásták el. Gazdái fáradtságot nem kímélve igyekeztek minél biztonságosabb zugot találni neki, hiszen hitük szerint védelmező ereje addig tartott ki, amíg ép maradt. Ennek köszönhető, hogy oly sok bukkant elő a későbbi korok folyamán, igaz, javarészben már törötten. Szokás volt azonban a flaska tűzbe vetése is; ahogy az megsemmisült, az ártó varázslat erejét vesztette, a rontást küldő boszorkány pedig vélhetőleg elpusztult. 

A witch bottle elsősorban a boszorkányhisztéria korszakában volt 'népszerű', egyéb oltalmazó praktikákkal karöltve (pl. mumifikálódott macska eltemetése a ház alatt), de még a 20. századból is ismertek előfordulásai. A modern boszorkányüvegre példa a Temze hullámteréből 1988-ban előkerült kicsiny műanyag gyógyszeresfiola, amelyet nemrég nyitottak fel a Londoni Múzeum Régészeti Archívumának restaurátorai, és benne fogakat, egy félpennyst, egy érmét és egy kis üvegcse szegfűszeg-olajat találtak. 

az Essingtoni üveg tartalma, illetve a vele elásott tárgyak

Igény szerint mi magunk is elkészíthetjük saját boszorkányüvegünket. Ehhez használjunk jól záródó (tartós és szilárd anyagú) üveget. A belevalókról föntebb már bőven írtam, de a szokásos 'oldschool' adalékokon (görbe tűk, rozsdás szögek, madzag) kívül a modern mindennapokból is építkezhetünk: törött üveg, borotvapenge, rajzszeg éppúgy kerülhet belé. Használhatunk védelmező (rozmaring, babérlevél, bazsalikom, szegfű, fenyő, zsálya stb.) vagy mérgező (nadragulya, bürök stb) növényeket. Az összetevőket érdemes megtisztítani és megerősítő varázslatnak alávetni a boszorkányüveg elkészítése előtt. Időzítsük e tevékenységet a megfelelő holdfázishoz és naphoz (én a káros hatások elhárítása érdekében végzett oltalmazó varázshoz a fogyó Holdat és a szombati napot választanám). A kész üveget eláshatjuk a kertünkben vagy elhelyezhetjük a házon belül, utóbbi esetben olyan biztos rejtekben, ahol nem talál rá illetéktelen személy. Ha elköltözünk, hantoljuk ki (vegyük elő) és semmisítsük meg, egyébként amíg össze nem törik, otthonunk védelmét fogja szolgálni. 

egy modern boszorkányüveg

Egy norfolki faluban rögzített, 1939-es gyűjtésanyag némiképp eltérő használatról számol be: " Végy egy kerámiafazekat (edényt), töltsd meg vízzel, add hozzá láb,- és kézkörmeidet, vastűket és bármi egyebet, ami hozzád tartozik. Akaszd a fazekat a tűz fölé és kavargasd. A helységnek, amelyben teszed, sötétnek kell lennie, neked pedig a legapróbb zaj keltésétől is ódzkodnod kell. A boszorkány [aki megigézett? - beszúrás tőlem, h.e.] odajön az ajtódhoz, lármázni kezd és könyörög, hogy engedjed be. Ha nem veszel róla tudomást és továbbra is néma maradsz, a boszorkány felrobban. Ugyanakkor az elmére olyan nagy nyomás nehezedik, miközben a boszorkány bebocsátásért rimándkodik, hogy a [mágikus elegyet főző] személy gyakran megszólal, ezzel feloldozva a bűbájost a varázslat alól, így az szabadon elmenekülhet." (forrás: E.G. Bales, Folklore 50, évfolyam (1939), 67. szám). 

a Greenwich-i üveg CT-je

... és beltartalma: hajlított szegek

... és levágott körmök

bawaajige nagwaagan

Hmmm, megint csaknem egy hónap üzemszünet - az internetünk heteken át csapnivaló volt, így teljesen reménytelennek ítéltem a blogolást. Bocsássátok meg, ha csak kisebb zökkenőkkel találok vissza a megszokott mederbe :).

Térjünk a tárgyra. A cím az álomfogó (egyik) ojibwe megnevezése. A hazánkban főleg ajándékboltok giccsáradatának vagy ezoterikus shopok kínálatának tagjaként ismert, műtollakkal és műszínekkel felszerelt álomcsapda komoly mágikus kellék volt több észak-amerikai törzs (a már említett ojibwéken kívül előbb a kajovák, majd a cherokeek, végül a teljes pánindián kultúrkör) hagyományaiban. Eredetmondájában (amelynek törzsenként több eltérő változata ismert) általában a nagy tiszteletnek örvendő Pók-asszony játssza a főszerepet. Míg az ojibwék a Nap elhozójaként emlékeznek meg róla, a navahók szerint ő tanította meg asszonyaikat a szövés-fonás művészetére, a cherokeek a tűz felfedezését kötik hozzá, a pueblók pedig egyenesen a teremtés egyik kulcsfigurájának tartják. Az általa szőtt varázslatos háló arra hivatott, hogy kiszűrje a levegőből a rémálmokat és minden egyéb rosszat (ahogy a pókhálón is fennakad és megragad, amivel kapcsolatba kerül), így biztosítva az alvó nyugodt álmát. Az ojibwék szerint ahogy a törzsük sokasodott, Asibikaashi, a Pók-asszony nem tudott egymaga ellátogatni minden újszülötthöz, így megtanította a bűvös eszköz elkészítésének módját az anyáknak, nővéreknek és nagymamáknak, rájuk örökítve tovább tudományát. 

A közkeletű verzió szerint a jó álmok átjutnak az álomfogó közepén található lyukon, a rosszak pedig fennakadnak a szövedékben, és a hajnal első fényeinél elenyésznek. Ám a lakoták éppen fordítva értelmezik működését: a jó álmokat elkapja és megtartja a háló, s azok a róla lelógó toll,-és gyöngyfüzéren keresztül az alvó gondolatai közé áramolnak, míg a rosszak a lyukon átcsusszanva kilebegnek az ablakon. 

Ami az anyagait illeti: (kör,-vagy könnycsepp formájú) vázát kezdetben fából (som, fűz, egyéb hajlékony vesszők), a hálót inakból vagy  (többnyire - növényi festékanyaggal színezett - vörös) pamutfonálból készítették. A karikáról tollakkal, gyöngyökkel (kövekkel) díszített függők lógtak le. Elsősorban csecsemők védelmét szolgálta. Idővel, ahogy a fa kiszáradt, az inak pedig összezsugorodtak, az álomcsapda elvesztette formáját. Ez így volt rendjén, hiszen e folyamat az idő múlását, a gyermek növekedését jelképezte, azt, ahogy lassan maga mögött hagyja a legsebezhetőbb, legkiszolgáltatottabb életszakaszt. Természetesen nem csak újszülöttek, kiskorúak, hanem felnőttek fekhelye fölé is kerülhetett (habár világszerte felfedezhető az az elgondolás, hogy a gyermekek könnyebben áldozatul esnek a gonosz erőknek, nagyobb veszélyben vannak, így fokozott védelmet igényelnek. Hazánk egyes területein a kisbabák csuklójára vagy bölcsőjére piros szalagot kötöttek, hogy védjék a rontástól, igézéstől őket; úgy tartották, nem szabad sem megdícsérni, sem erősen megnézni a kicsit; a látogatók jelképesen leköpködték, így védvén a szemmel veréstől; s az anyának attól is félnie kellett, hogy valamelyik vendég véletlenül magával viszi, elragadja a gyermek álmát. Bizonyára további példák sokaságát lehetne felhozni számos más kultúrából is az apróságok hasonló, fokozott mágikus védelmére).

No most, a mai korban az álomfogó egyfajta interkulturális hobbitermék, dísztárgy, látványelem lett, de ez nem jelenti azt, hogy elvesztette működőképességét. Noha a szuvenír-üzletek kínai tömeggyártmányára nem mernék megesküdni, a saját kezűleg készített darab megéri a fáradtságot. 

Mivel már hetek óta rosszul alszom, és nyugtalanító, félelmetes vagy felkavaróan furcsa álomképekkel a fejemben ébredek, gondoltam, magam is megpróbálok összedobni egyet. Utánakerestem a neten az elkészítés módjának: számtalan oldalon, számtalan instrukciót olvashat az ember. Az alábbiakban azt fogom közölni, én hogyan csináltam meg - leszögezve, hogy valószínűleg ennél célszerűbb, szakszerűbb, praktikusabb vagy ötletgazdagabb módon is elkészíthető. 

1. Alapanyagok és egyéb kellékek

- Keret: aki szeret ragaszkodni a tradíciókhoz, annak a fűz,-vagy mogyoróvesszőt ajánlom, mint könnyen hajlítható, megmunkálható faanyagot (a fafaj kiválasztásánál érdemes szem előtt tartani annak mágikus tulajdonságait). Egyéb, innovatív megoldások is léteznek: hímzőráma, vajasdobozból kivágott szelet, drót. Én utóbbival éltem. A leendő karika átmérője általában 9-12 cm, de tetszés szerint változtatható.

- A keret burkolására: nem kötelező, de egyik website javasolta, hogy vékony bőrcsíkkal tekerjük körbe. Mivel voltak otthon eredetileg ostorszíjnak szánt nyers bőristrángjaim, megtettem. Az általam készített nagyjából 20 cm átmérőjű, 3-4 mm vastag drótkarika beburkolására körülbelül másfél méter hosszú 1 cm szélességű szíjra volt szükség. A bőrrétegen felül fonallal is beborítottam: ehhez 2.5-3 m hosszú hímzőfonalakra volt szükség.

- Háló: értelemszerűen valami (cérnánál azért vastagabb) fonal (lehet próbálkozni friss állati inakkal is persze :)). A színek összeválogatásánál ismétcsak törekedhetünk az autentikusságra, ez esetben legyen a vörös a domináns árnyalat; rajta kívül egyéb, pasztell alapszínek használatát javasolnám (tekintettel arra, hogy a natív törzsek növényi és ásványi festékanyagokkal operálva többnyire ezeket ismerhették-használhatták). Az is szempont lehet, hogy a színek hordozzanak védelmező erőt. Végül, vezérelhet egyszerűen az esztétika vágya; fontos, hogy jóérzéssel készítsük el az álomcsapdát, és később is jólessen ránézni, ezért a látványra is adjunk. Az enyém meglehetősen tiritarka lett :)

- Díszítmények: gyöngyök, tollak (tükrök, csengők, stb). A tollak megválasztásánál sem árt utánajárni az adott madárfaj jellegzetességeinek, hiszen nem mindegy, hogy rajtuk keresztül mit hívunk be az álmainkba.

- Technikai eszközök: olló, harapófogó (a drót elvágásához, ha azzal dolgozunk), pillanatragasztó (szükség lehet egyébre is, pl. szigetelőszalag, leukoplaszt vagy kétoldalas ragasztó), tű.

2. A keret

A drótot (gallyat stb) vágjuk méretre, végeit illesszük és rögzítsük össze. Lehet átfedéssel is, de én úgy találtam, hogy akkor túl ormótlan, aránytalanul vastag lesz ott a karika, így megpróbáltam pontosan érintkezve rögzíteni a végeket. Ehhez szigetelőszalagot és leukoplasztot használtam: körbetekertem vele a  drótot a csatlakozási ponton.

3. A borítás

A kész karikát először bőrrel tekertem körbe. A bőrszíj egyik végét pillanatragasztóval a drótvégeket összefogó leukoplaszthoz ragasztottam, majd szépen beburkoltam a keretet. Körbeérve ismét leragasztottam a bőrt. Úgy alakult, hogy maradt nagyjából 40 cm felesleg, ebből akasztót készítettem: egyszerűen visszahajtottam (hurokformára) és a végét a tövéhez ragasztottam. Sajnos a szíj nem volt teljes hosszában egyforma vastag, így a keret is kissé egyenetlen lett, de bánja kánya. 

Ezt követően jött a fonallal történő betekerés (mellesleg ez nem kötelező: hagyhatjuk a keretet azon nyersen is, főleg, ha természetes anyagból készült). Mivel több színt szerettem volna használni, de nem akartam menet közben beütemezni az újabb és újabb árnyalatokat (többszöri csomót csinálva a kereten, vagy egymáshoz kötve az egyes fonalakat) valamennyit egyszerre rögzítettem az akasztó tövénél (a csomóból kilógó fonalvégeket a lehető legrövidebbre vágtam, aztán az egészre pöttyintettem egy kis pillanatragasztót, hogy ne kelljen félni a kioldódástól).

Ezután pontosan úgy jártam el, mint egy hajba készített indiánfonatnál: míg egyik fonalat tekertem, a többit hozzáfogtam a kerethez. Kinek-kinek a fantáziájára bízom, milyen mintákat, variációkat visz bele az eljárásba: én elég basic technikával éltem :).

Menet közben olykor-olykor szükség volt toldásra, a csomókat igyekeztem eltüntetni, amennyire lehetett. A végéhez érve egyszerűen körbekötöttem az akasztót az utolsó pár szállal (attól függően, hogy milyen gyakorisággal használtam őket, nem mindegyik szín tartott ki a procedúra végéig). 

4. A háló

A legtöbb oldal szerint ha a keret kész, azzal megvan az oroszlánrésze. Lópikulát. Én legalábbis nagyon megszenvedtem a hálóval; főleg mert nehezen jöttem rá a megfelelő technikára. Holott pofonegyszerűnek tűnik: csak laza hurkokat kell készíteni először a keretet használva alapul, majd a következő körben a már meglevő hurkokba öltögetve a fonalat és így tovább. Persze arról sehol sincs szó, hogy a hurkok elcsúszkálnak, összehúzódnak, kilazulnak, stb. 

a fűzés elméleti metodikája

Végül az lett a megoldás - legalábbis esetemben - hogy az első hurok-füzért fixen rögzítettem a keretre (2-3 centinként csomót kötve). 

A következőkben aztán ezekbe öltögettem a fonalat, így alakítva ki a második huroksort (immár csomózás nélkül), majd tovább haladva a harmadikat, a negyediket, az n-ediket. Idővel a kör egyre szűkebb, a hurkok egyre kisebbek lesznek. Ekkor válik hasznos segítőtárssá egy tű (biztosítótű vagy gémkapocs), amivel szét lehet húzni az összesodródott szövedéket, hogy könnyebb legyen elvezetni a fonalat. Tudom, ez így leírva nem igazán követhető, de ha odajut az ember, mindjárt értelmet nyer :). 

Egy szó mint száz, végül, ha jól meghúzzátok a kezetekben tartott fonalat, a háló kifeszül, és a közepén - ideális esetben - marad egy kerek lyuk. Ennek átmérője a keretnagysághoz arányosan igazodva 1-3 cm legyen. A hálót feszesen tartva kössétek el a fonalat. Egyébiránt menet közben a hálóban is lehet gyöngyöket elhelyezni, csak hogy halmozzuk az élvezeteket :).

Egy apróság: érdemes a hálószövést az akasztó alatt elkezdeni (pontosabban azzal egyvonalban - akár fent, akár lent), és értelemszerűen az akasztóval egyvonalban befejezni (a középső lyuk alján vagy tetején, annak megfelelően, hogy a keret melyik részén kezdtük). Ekkor ugyanis a megmaradt zsinórra, ami így szép egyenesen fog lelógni, máris fűzhetünk gyöngyöt, tollat, egyebet.

Az én hálóm, ahogy látjátok, több színből készült, de nem biztos, hogy mégegyszer így csinálnám, mert az itt-ott beiktatott csomók nem tesznek jót a látványnak.

5. Díszítés.

A keretre felkötött (és a hálószövésből megmaradt) fonálra én gyöngyöket és tollakat aggattam. A következőképp: a fonalra csomót kötöttem abban a magasságban, ahová a díszítményt pozícionálni akartam. Ráhúztam a kívánt számú gyöngyöt (félreértés ne essék, a csomó a gyöngyök fölött helyezkedett el), majd egy kevés pillanatragasztót folyattam a közepükön levő lyukba, és - a fonal mellé - beletoltam a kiválasztott toll szárát (ügyelve, hogy ne bukkanjon ki a másik oldalon). Ezután a kilógó fonalat rátekertem a  tollra, de nem kötöttem meg, csak egy leheletnyi pillanatragasztóval rögzítettem, majd a felesleget levágtam. 

Persze más módon is megoldható a mütyürök rögzítése - bátran hagyatkozzatok a fantáziátokra, illetve egyéb website-ok instrukcióira. Jó kreatívkodást! :)

a kész álomfogó 'szolgálati helyén'

Álomfogó-készítés további oldalakon:

- annwn

- skkreatív

- ajándék.hu

- holdfogadó

- impulser magazin

- hobbycenter

Egyéb források:

- álomfogó - wikipédia

- dreamcatcher - wikipedia

samhain megfelelései

Egyéb nevei: All Hallow's Eve, Allantide, almafesztivál, aratási otthon, árnyünnep, El Dai del Muerte,  Geimredh, gyertya-éj, halálünnep, Halloween, Hallowmas, halottak napja (Feile na Marbh), harmadik aratóünnep, Hollantide, Kala Gounv (november eleje), Ken, Martinmas, minden lelkek napja,  mindenszentek napja, Nos Calan Galaf (a tél első napja), Oidhche Shamhna, ősök éje, Pomonia, Saman, Samain, Samhuinn, Samonios, Sauin, szellemek éjszakája

Füstölők: benzoé, fehér üröm, fekete üröm, fenyő, mirha, pacsuli, szantálfa, szerecsendió, zsálya

Eszközök: seprű, üst, tarot, obszidián gömb, pendulum, rúnák, oghamok, Oujia táblák, varázstükör, fekete üst vagy fekete tintával vagy vízzel töltött fazék

Kövek: fekete obszidián, ónix, füstös kvarc, pirit, borostyán, hematit, minden fekete kő, tiszta kvarc, márvány, homokkő, gyémánt, rubin, szén, gránit, tigrisszem, szodalit

Fémek: arany, vas, acél, sárgaréz

Szimbólumok, dekorációk: alma, őszi virágok, makk, denevér, fekete macska, csontok, kukoricaszár, színes levelek, holló, halál/haldoklás, jóslás és a hozzá kapcsolódó eszközök, szellemek, lopótök, kukorica, töklámpás, dió, tölgylevelek, gránátalma, tökök, madárijesztő, kasza, fogyó hold, madártoll

Színek: fekete, narancs, piros, fehér, ezüst, arany

Ételek: alma, tökmag, mogyoró, forralt bor, almabor, kukorica, marhahús, kenyér, herbatea, tök, fehérrépa, mandula, tőzegáfonya, piték, burgonyapüré, sültburgonya, sertéshús

Istenségek: Anubis, Arianrhod, Asztarté, Baba Yaga, Beansidhe, Belili, Bran, Caillaech Beara, Cernunnos, Cerridwen, a Banya, Sötét Úr/Úrnő, Deméter, Hathor, Hel, Inanna, Istár, Ízisz, Káli, Koré, Lakshmi, Lilit, a Mórrigan, Nepthys, Ódin, Ozirisz, Oya, Perszephoné, Pomona, Rhiannon, Tlazotetl, Hekaté, Herne, Hádész, Dagda, holtak istenei/istennői

Növények: mandula, alma, babérlevél, körömvirág, fahéj, fokhagyma, gyömbér, mogyoró, bürök, mandragóra gyökér, fekete üröm, csalán, golgotavirág, fenyőtű, tök és tökmag, rozmaring, ruta, zsálya, napraforgó szirom és mag, tárkony, vad ginszeng, fehér üröm, éger, dió, ökörfarkkóró, nadragulya, gránátalma, kukorica, krétai szurokfű

Állatok: szarvas, macska, denevér, bagoly, sakál, elefánt, kos, skorpió, kócsag, holló, vörösbegy, az alvilág kutyái, kígyó

Használható: szexuális mágia, rossz szokások elhagyása, elűzés, tündérmágia, mindenféle jóslás, gyertyamágia, asztráltest kivetítés, előző életek, sötét hold misztériumok, tükörrel végzett varázslatok, védelem, belső munka, kiengesztelés, akadályok leküzdése, inspiráció, átmeneti munkák vagy egy munka betetőződése, kimutatni a változásokat, kreatív képzeletek, kapcsolatot létesíteni a holtakkal és tiszteletük,  szerelem-, férj- és haláljóslás, transzformáció, az élet leckéi, teherbe esés

(a cikket mindenestül az Erdei varázslatokról kölcsönöztem)

pomona

A wicca tradíció Samhainhoz rendeli Pomonát, noha valójában csak áttételesen kötődik hozzá - a gyümölcsfák római istennőjének ugyanis magához a gyümölcsszürethez nem volt köze, csak a fák virágzásához. Neve a latin 'pomum'= gyümölcs szóból ered, s azon kevés római istenséghez tartozik, akiknek nincs görög megfelelője (ugyan az 'istenség' jelen helyzetben nem megfelelő kifejezés, hiszen Pomona voltaképpen erdei nimfa volt, az élővilág és az emberi környezet felett őrködő Numia tagja). A gyümölcsfák telepítését és gondozását felügyelte, jelképe a metszőkés. Főpapját 'flamen Pomonalis'-nak nevezték; s szent ligete, a Pomonal Ostiához, Róma ősi kikötőjéhez közel terült el. Miután több erdőistenség (Sylvanus, Picus) szerelmét visszautasította, végül Vertumnus felesége lett, mert amaz csellel lépre csalta őt. Vertumnus (akinek tisztelete az etruszkoktól származott át a római kultúrába) a gyümölcsfák és kertek ura, ahogy az évszakok változásának, a növények növekedésének is. A megközelíthetetlen, szűzies nimfát úgy sikerült meghódítania, hogy magát vénasszonynak álcázva bebocsátást nyert Pomona kertjébe. Beszélgetésük közben aztán ecsetelte szíve hölgyének a szerelmes udvarló visszautasításának esetleges veszélyeit, kellőképp elrettentve Pomonát attól, hogy következő kérőjének ellenálljon. Kettejük közös ünnepe augusztus 13. - án volt, ám a római uralom alá hajtott kelta területeken Pomona alakja - a közkeletű források szerint - beleolvadt az utolsó aratásünnep, a nyárvége-fesztivál, vagyis Samhain mitológiájába. 

Noha kevésbé ismert hölgye a római pantheonnak, számos neves művészt megihletett (köztük Rubens-t, Rembrand-t). Általában fiatal leányként ábrázolják, kezében gyümölcsökkel vagy a már említett metszőkéssel. Gyakori, hogy férjével közösen jelenítik meg, hiszen kettejük egysége jelképezi a vegetáció feléledését, kivirulását, a termékeny jövő ígéretét.