Pillanatnyilag bio-teákat, gyümölcslevet, népművészeti kerámiákat, illetve halfelvágottat árulok az egyik közeli település nemrég nyílt termelői piacán; főműsoridőben azonban a strand mellett elnyúló "madárpark" jegyszedője és szükség szerint idegenvezetője vagyok, legalábbis a hét három napján :).
Egyik sem hangzik rosszul, ámde az álom nem oly rózsaszín, mint hittem. Kezdődött azzal, hogy a madárpark vezetőségében feszültségek léptek fel; a tulajdonos és a kivitelező összerúgta a port, s végül utóbbi kvázi menesztve lett. Minek következtében az addig sem túlságosan gördülékenyen zajló előkészítő munkálatok megszakadtak, majd teljesen széthullottak, s néhány napig még a létesítmény felszámolása is szerepelt a forgatókönyvben. Aztán jött a sógorom, akit kénytelen leszek valamilyen nicknévvel ellátni, legyen tehát Kende:); és ráncba szedte a dolgokat, habár nem önként és dalolva. Négygyermekes édesapaként bőven lenne egyéb dolga, mint füvet kaszálni és madárketreceket összeeszkábálni délelőtt 10-től este 9-ig. Végzettsége szerint földrajz-rajz szakos tanár (jelenleg álláskereső státuszban), s alkalmi munkavállalóként ő is jegyszedőnek szerződött, ám mostanra a menedzselési feladatoktól a tenyésztojások naponkénti összegyűjtésééig lényegében minden tennivaló a nyakába szakadt. S részben az enyémbe; eddig főként fát rakodtam, szemetet gyűjtöttem, valamint sorra hívogattam a környékbeli iskolákat és óvodákat a reklám végett.
Nagyon megviselt, hogy ami könnyű és kellemes nyári munkának indult, az a túlélésért folytatott harccá fajult. A madárpark kipofozása és jövedelmezővé tétele jóformán létkérdéssé vált a számunkra, hiszen ha bezár a bazár, a mi melónknak is lőttek. Nehezen viselem az érzelmileg túltelített, komplikált és bizonytalansággal teli szituációkat. Ráadásul a rengeteg feladat és a nagy felelősség mellett eleve egy rakás buktató rejlik a képletben. Eleddig négyszer jártak ragadozók a területen, - a csirkeháló nem jelent akadályt a számukra - és több mint egy tucat baromfit pusztítottak el. Most a villanypásztor gondolatával kacérkodunk, ám ahhoz előbb körbe kell kaszálni a park teljes kerületét, ami ismétcsak Kendére hárul. Aztán ott vannak a fajtaismertető táblák, tele stilisztikai és helyesírási hibákkal - a készítőjük még arra sem vette a fáradtságot, hogy sorkizárt formátumra igazítsa a szöveget. Amit egyébként egy, a díszbaromfikat bemutató szakkönyv fajtaleírásaiból ollózott ki minden jel szerint teljesen random módon, mert míg némelyik tyúknál a testalkat és színezet jellemzése szerepel, addig másoknál a kinemesítés története (igencsak zanzásítva), s megint másoknál a gazdasági haszon vagy egyéb sajátosságok. Egyik leírás apró betűkkel sűrűn borítja a lapot, míg a másik összesen öt sorból áll, de azok aztán jó nagyok. Mikor először megláttam őket, nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek; most már inkább az előbbire hajlok. Ennél még én is többre vagyok képes. Nem beszélve az ugyancsak hibákkal teli szórólapokról és a plakátokról, amiken egy strucc képe díszeleg (mondanom sem kell, nincs struccunk). Szó mi szó, utóbbiak úgy festenek, mint egy olcsó vándorcirkusz hirdetései.
Sem Kende, sem én nem tudunk érzelmi elköteleződés nélkül belevágni egy munkába. Kende különösen is lelkiismeretes, rendszerető és precíz: ha egyszer belefog valamibe, addig nem nyugszik, amíg az az ő mércéje szerint tökéletes nem lesz. S nem mondhatnám, hogy alacsonyra teszi a lécet. Van jó oldala is ennek az igényességnek, de a kelleténél jóval több aggodalmat és elégedetlenséget generál. Néhány évvel ezelőtti építkezésük alatt a munkahelyén és otthon egyaránt 120%-ot teljesített (csak hogy példát mondjak, egyedül csiszolta meg és festette le a födémgerendákat), aminek aztán egy kisebbfajta idegösszeomlás lett a vége. Most májusban felmondott, többek között azért, hogy ne darálja be ismét a munkaalkoholizmus, s úgy tervezte, néhány hónapot pihen, mielőtt ismét állást keresne. A madárparkos meló akkor még kellemesen lazának és egyszerűnek tűnt. Igaz, a tulajdonos kezdettől az üzlettársi pozícióval kecsegtette, ismerve szellemi kvalitásait és munkamorálját, de Kende következetesen visszautasította az ajánlatot, mert nem akart oly mélységben belebonyolódni a bizniszbe. Erre tessék, nyakig benne vagyunk, ráadásul minimális fizetésért, bár a tescót így is túlszárnyalja a bérezés, szóval emiatt nem panaszkodom.
Hogy valami pozitívumról is írjak, szeretek ám ott lenni :). Az, hogy állatok között tartózkodhatok naphosszat, részben kárpótol a megpróbáltatásokért. Annyira viccesek - ahogy a rangidős pávakakas a gyöngytyúkoknak udvarol (mert a tojója rá se hederít), ahogy a kakasok dél körül össznépi kukorékolásba fognak, persze mind a ferdetetős esőfogó alatt kuksolva (a volierekben egy baromfit sem látni ilyentájt), ahogy a kameruni törpekecskék minden újdonságot megrohamoznak és ízekre szednek, ahogy az emuk a vadhálón kidugott fejjel követelik a pitypanglevelet, amit időnként szedek nekik...
Még tudnék miről írni, de későbbre hagyom. Hogy teljesen más témába csapjak: gyönyörű vihar volt tegnap mifelénk. Szünet nélkül villámlott, és ezt tessék szó szerint érteni; mellette langyos déli szél fújt, távoli mennydörgések moraját hozta. Mire fölénk ért az égiháború, már félálomban voltam, de emlékszem néhány szemkápráztató istennyilára, ami oly nagy fénybe borította az eget, hogy utána pár pillanatig csak sötétséget láttam. A lelkemet is megöntözik az ilyenkor lehulló esőcseppek.
Áldás reátok!
Hulló Eső, 2011-06-06
