para és true blood

Egyre közeledik az indulás rettegett perce, bár mostanra már beletörődtem az elkerülhetetlenbe:) Nagy megkönnyebbülésemre végül is a barátnőm otthon maradt, így a szállással kapcsolatos kínos szituáció megoldódott.

Az elmúlt napokban - feszültségcsökkentés végett - a True Blood c. népszerű (könyv-és tv) sorozatot faltam, mind megfilmesített, mind írott formában. Valóságos függővé váltam, habár meg kell mondanom, eleinte bosszantott a sok plágium - akár Anne Rice, akár Stephenie Meyer műveire gondolok. Az első pár epizóddal párhuzamosan néztem meg a Vampire's Diaries pilotját, és az volt a benyomásom, hogy a két sorozat szerkesztősége összeült a Twilight - saga fölött, majd ízekre cincálták és felosztották egymás közt a cselekményelemeket, karaktereket. Az Egy vámpír naplója olyannyira elcsépelten indult, hogy egy rész után lemondtam róla, ellenben a True Blood mellett kitartottam, noha az idő előrehaladtával be kellett látnom, hogy Anne Rice,- meg az Underworld - és Blade - filmek világából is gátlástalanul merít. No persze ettől még nagyon is tetszik. :D

A sorozat maga három kulcsszó köré rendeződik: szex, vér, természetfölötti lények. A sorrend felcserélhető. Miután felfedeztem, hogy a neten minden további nélkül hozzáférhetők a könyvek is - habár olykor kritikán aluli fordításban - nekiestem az olvasásnak. Már a 6. kötetnél tartok, (körülbelül egy hét alatt jutottam ide - ez is mutatja, mennyire rabul ejtett Charlaine Harris világa ), habár némi csalódottsággal tölt el a felismerés, hogy afféle misztikummal és kriminológiával megspékelt, véghetetlen szappanoperáról van szó.

Adva van a főszereplő, a tanulatlan, de nem műveletlen Sookie Stackhouse, egy szőke szépség kívánatos idomokkal és rendíthetetlen jellemmel megáldva. Sookie pincérnőként dolgozik a dél-lousianai Bon Temps-ben. Bon Temps eldugott porfészek az állam egy távoli sarkában, kevéske lakosa többnyire kétkezi munkával keresi a kenyerét: az értelmiségi réteg elhanyagolható, és több a lakókocsi, mint a tisztesses családi ház. Ha valamiben erős az írónő, hát az a társadalmi keresztmetszet valósághű ábrázolása. A filmből és a könyvből egyaránt eleven és életszerű képet kaphatunk a vidéki alsó-középosztály gondolkodásáról, mentalitásáról, előítéleteiről, kapcsolatairól, életfelfogásáról. Boncasztalra kerül a vallás és a vallási fanatizmus, a faji megkülönböztetések (ezúttal nem csak fehérek és feketék, hanem emberek és vámpírok között), az erkölcsi axiómák, a családi és szerelmi viszonyok, a politika, a kisvárosi bűnözés - s mindez olyan finom érzékletességgel feltárva, hogy úgy érezzük, szinte alámerülünk Renard Parish világába, amely, akár a pocsolyáké, zűrzavaros és átláthatatlan, de élettől (és haláltól) nyüzsgő.

Sookie - nak van egy apró sajátossága: gondolatolvasó. Immáron tehát előttünk áll a női szuperhős, aki aztán véresebbnél véresebb kalandokba keveredik, különféle, szexibbnél szexibb pasasok oldalán. A többségük nem ember, és a többségük minden vágya Sookie-t az ágyában tudni. Itt lép színre a brazil nyálfolyam-effektus: Sookie újabb és újabb szépfiúkkal kavar, csodálatos természetfeletti lények dongják körül, (mint méhek a mézet), s mindannyian valami rendkívülit látnak benne, miközben ő magát mélységesen alábecsüli. Ez a szál eleinte kedves és izgalmas, később oly sokszor ismétlődő minták hurkolódnak ki belőle, s oly sokszor belegabalyodunk, hogy már-már unalmassá válik. Sookie első szerelme a daliás és régivágású Bill Compton (természetesen vámpír), habár közben összemelegszik alakváltó főnökével, Sam Merlotte-tal és a vérfarkas Alcide Herveaux-val. Őt a kétméteres skandináv playboy, Bill felettese, Eric követi, majd (fokozható-e ez még?!) feltűnik az isteni szépségű tündér, Claude. Oké, Claude homoszexuális, ezért nem hozzák lázba Sookie bájai, de csatlakozik a lány körül ugráló férfiak hadához, akárcsak a közeli Hotshot település vérpárduc (vagy puma)- közösségének feje, Calvin Norris. S végül színre lép a csúcsragadozó, a teliholdas éjszakákon tigrissé alakuló Quinn - jelenleg ő a Nagy Ő, de ki tudja, mi jöhet még? Én Billnek szurkolok, mert - habár Alcide lelki-és érzelemvilága közelebb áll Sookie-éhoz, mint Billé - a kapcsolatuk olyan érzelmi mélységekbe merült az első két könyv (és szezon) során, hogy sajnálnám, ha ennyiben maradna.
A cselekmény rendre rejtélyes gyilkossággal kezdődik, és esztelen mészárlásba torkollik, Sookie pedig, mintegy záróakkordként, a kórházban végzi. Majdnem minden történetben statisztaszerepet kap a bátyja, Jason, többnyire mint a különféle bűnesetek gyanúsítottja. A sztroi maradék részét szerencsére apró változásokkal árnyalja az írónő, hogy ne érezzük: ezt már olvastuk/láttuk. Az akciódús fordulatok és az érzelmi magasfeszültség azonban a sok sablon ellenére is a székhez szögezi az embert - engem legalábbis maradéktalanul lenyűgöz. A tévésorozat meglehetős szabadossággal kezeli a forrásművet, néhány karakter összetettebb vagy felületesebb, némelyik jelentős változásokon esik keresztül (pl. Eric, aki kegyetlenebb és ridegebb a filmben, mint a könyvben.); néhány egyszerűen kimarad, ugyanakkor a regényből teljesen ismeretlen alakok is megjelennek a színen (pl. Jessica, Bill teremtménye). Néhány cselekményelem újabb részletekkel gazdagodik, sőt, a regényben egyáltalán nem található szálak is megjelennek (pl. hogy Lafayette V-juice-t árul, előbb saját szakállára, majd Lousiana királynőjének parancsára, egy konkurens kereskedő leleplezése érdekében; vagy hogy Tara és az édesanyja ördögűzőhöz fordulnak - nem is beszélve Hoyt és Jessica szerelméről.). Mindent összevetve eddig még nem távolodott el egymástól a két alkotás annyira, hogy az már zavaró volna - kíváncsian várom a fejleményeket. :)
Kedvenc karakterem a regénysorozatból Eric, a maga önző, számító, szexista, ugyanakkor humoros és pimasz jellemével. A filmváltozatból Tara őszintesége, temperamentuma és keménysége, no meg Bill elégikus komorsága ragadott meg a leginkább. A regény mellett szól annak stílusa, nyelvezete és szellemisége - magával ragadó, könnyen érthető, ugyanakkor eredeti - a filmben pedig nem spóroltak a speciális effektusokkal és a látványos jelenetekkel. Egyszóval mindkettőt érdemes figyelemmel kísérni!

Fú, nem akartam ennyit írni. Hát nem mókás, hogy egy wicca egy erotikus - fantasztikus krimisorozat társaságában készülődik egy keresztény zarándoklatra?
Oops, ha már itt tartunk: a negyedik kötetben színre lépnek a boszorkányok és wiccák is - igaz, előbbiek nagyon is negatív, utóbbiak nagyon is felületes ábrázolásban. De azért ez már valami:)

Áldás!

Hulló Eső, 2010-05-20