Édesanyámmal némi rágcsa társaságában megnéztük a Mist of Avalon (magyarul a minősíthetetlen "Arthur király és a nők") című tv-filmet. Ha bármi hiányosságot felróhatok neki, az csupán a technikai kivitelezést illeti: a - nyilván kényszerűen - alacsony költségvetés érezteti hatását a harci jelenetek, lassítások, animációk, trükkfelvételek minőségén. Minden más tekintetben - karakterek, cselekményszövés, szövegkörnyezet, légkör, hangulat, nem is beszélve Loreena Mckennit csodás zenei világáról - lenyűgöző, magával ragadó alkotás. A legjobban talán a zárósorok, Morgaine búcsúgondolatai tetszettek (figyelem, az idézet nem pontos, emlékezetből írom) :
" Avalon eltűnt az emberek szeme elől, s csak Glastonbury őrzi csodás emlékét. Az Istennőt legyőzték, emléke elhalványult. Legalábbis azt hittem.
De aztán rájöttem, hogy ez nem igaz. Csupán új alakban testesült meg, alkalmazkodva az új valláshoz. És talán egy nap majd lesznek, akik ismét életre keltik őt a maga valójában. Lesznek, akik újra megtalálják Avalon titkait."
Megindító és lelkesítő szavak, hisz talán én is egy vagyok a modern kor azon gyermeki közül, akik újra keresni kezdték az ősi tudást, az ősi isteneket, akik próbálják feleleveníteni a múltba tűnt szokásokat, a régi hitet. Meglehet, Arthur király és szeretteinek tragikus végzete elkerülhetetlen volt; ez a sors rendeltetett a számukra, hogy drámai bukásuk legendája évszázadok múltán is emlékeztesse távoli utódaikat arra, mi minden veszett a feledés homályába velük együtt. Talán e legendának köszönhető, hogy ma újra akad, aki nem fél kihajózni az ismeretlen vizekre, s belemerülni Avalon ködébe - remélvén, hogy utat talál a sziget misztériumaihoz.
Odakint vad szél tombol, s az éjszaka titokzatos sötétségében könnyebb elhinni, hogy a régmúlt istenek felébreszhetők; hogy némelyik talán most is itt jár köztünk, s még több kelhet életre, ha meghallja az elhivatott hívők imáit. Már csak rajtunk, az Új Kor gyermekein múlik - hagyjuk -e, hogy visszaszunnyadjanak évezredes álmukba, vagy -vállalva az ismeretlen felfedezésének varázslatos kockázatát- feléjük nyújtjuk a kezünk.
Áldás!
Hulló Eső, 2010-05-15
Megindító és lelkesítő szavak, hisz talán én is egy vagyok a modern kor azon gyermeki közül, akik újra keresni kezdték az ősi tudást, az ősi isteneket, akik próbálják feleleveníteni a múltba tűnt szokásokat, a régi hitet. Meglehet, Arthur király és szeretteinek tragikus végzete elkerülhetetlen volt; ez a sors rendeltetett a számukra, hogy drámai bukásuk legendája évszázadok múltán is emlékeztesse távoli utódaikat arra, mi minden veszett a feledés homályába velük együtt. Talán e legendának köszönhető, hogy ma újra akad, aki nem fél kihajózni az ismeretlen vizekre, s belemerülni Avalon ködébe - remélvén, hogy utat talál a sziget misztériumaihoz.
Odakint vad szél tombol, s az éjszaka titokzatos sötétségében könnyebb elhinni, hogy a régmúlt istenek felébreszhetők; hogy némelyik talán most is itt jár köztünk, s még több kelhet életre, ha meghallja az elhivatott hívők imáit. Már csak rajtunk, az Új Kor gyermekein múlik - hagyjuk -e, hogy visszaszunnyadjanak évezredes álmukba, vagy -vállalva az ismeretlen felfedezésének varázslatos kockázatát- feléjük nyújtjuk a kezünk.
Áldás!
Hulló Eső, 2010-05-15
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése