Mmm, egy kis szombat esti borzongás:). Annál is aktuálisabb, merthogy e nap a randevúk közkedvelt időpontja, s hiszitek vagy sem, a lidérc bizony igen pajzán jószág - tehát ha bekopog hozzátok a Nagy Ő, gondosan kukkantsatok a ruhája alá: nincs-e véletlenül lópatája?
Komolyra fordítva a szót, a lidérc legáltalánosabb jellemzője az őt kísérő különféle fényjelenségek: olykor "hosszú lángként", "tüzet szóró kötőrúdként" ,"égen haladó tűzcsóvaként" stb. mutatkozik (néhány gyimesi adatközlő szerint röptében "vékonyan énekelt, rendkívüli női hangon" - GYKL/MF, 1929, Salamon Anikó). Általában olyanokra veti ki a hálóját, akik távolba szakadt vagy elhunyt jegyesük, házastársuk, gyermekük vagy egyéb rokonuk után búsulnak; leggyakrabban a kedvesükért epekedő fiatalok, férjüket hazaváró asszonyok, fiukat gyászoló anyák esnek áldozatul neki. A lidérc a hiányolt hozzátartozó képében bukkan fel, s alakítása oly meggyőző, hogy az 'áldozat' eleinte örömmel veszi a látogatásait (amik szerelmespárok esetén szexuális töltetűek). Később azonban mind több szenvedést okoz neki a kéretlen vendég: környezete számára is feltűnő módon legyengül, megsápad, lefogy, szórakozottá, tétlenné válik, elerőtlenedik. A lidérc olykor fizikailag is bántalmazza, meggyötri. " ... Ha valakihez járt, azt eljárta teljesen, úgy eljárta, hogy utóbb alig volt jártányi ereje…” (Szentkirályszabadja, Veszprém m.; Pócs É. gy.). "Aki bánkódik a társa után, annak képiben megjelenik, szerelmi viszont űz vele, gyötri, kínozza, eltáncoltatja." (K.13, K.27, Kolozs vm, Kide, Vajkai Aurél). A házba a kéményen, kulcslyukon át jut be; távoztakor szikrát hány, lepiszkítja a falat. A mezőn alvó embert is meglátogathatja. Az általa hozott ajándékok (pl. sütemény) reggelre kelve lótrágyává, egyéb haszontalan hulladékká változnak.
"Főleg a Dunántúlon ismertek a ludvérc elleni védekezés változatos módjai: például gatyamadzaggal, övcsattal, ujjak összekulcsolásával „kötötték el” az útját. A házra helyezett nyírfaággal, szentelt tömjénnel meg lehetett akadályozni behatolását..." [...]
Komolyra fordítva a szót, a lidérc legáltalánosabb jellemzője az őt kísérő különféle fényjelenségek: olykor "hosszú lángként", "tüzet szóró kötőrúdként" ,"égen haladó tűzcsóvaként" stb. mutatkozik (néhány gyimesi adatközlő szerint röptében "vékonyan énekelt, rendkívüli női hangon" - GYKL/MF, 1929, Salamon Anikó). Általában olyanokra veti ki a hálóját, akik távolba szakadt vagy elhunyt jegyesük, házastársuk, gyermekük vagy egyéb rokonuk után búsulnak; leggyakrabban a kedvesükért epekedő fiatalok, férjüket hazaváró asszonyok, fiukat gyászoló anyák esnek áldozatul neki. A lidérc a hiányolt hozzátartozó képében bukkan fel, s alakítása oly meggyőző, hogy az 'áldozat' eleinte örömmel veszi a látogatásait (amik szerelmespárok esetén szexuális töltetűek). Később azonban mind több szenvedést okoz neki a kéretlen vendég: környezete számára is feltűnő módon legyengül, megsápad, lefogy, szórakozottá, tétlenné válik, elerőtlenedik. A lidérc olykor fizikailag is bántalmazza, meggyötri. " ... Ha valakihez járt, azt eljárta teljesen, úgy eljárta, hogy utóbb alig volt jártányi ereje…” (Szentkirályszabadja, Veszprém m.; Pócs É. gy.). "Aki bánkódik a társa után, annak képiben megjelenik, szerelmi viszont űz vele, gyötri, kínozza, eltáncoltatja." (K.13, K.27, Kolozs vm, Kide, Vajkai Aurél). A házba a kéményen, kulcslyukon át jut be; távoztakor szikrát hány, lepiszkítja a falat. A mezőn alvó embert is meglátogathatja. Az általa hozott ajándékok (pl. sütemény) reggelre kelve lótrágyává, egyéb haszontalan hulladékká változnak.
"Főleg a Dunántúlon ismertek a ludvérc elleni védekezés változatos módjai: például gatyamadzaggal, övcsattal, ujjak összekulcsolásával „kötötték el” az útját. A házra helyezett nyírfaággal, szentelt tömjénnel meg lehetett akadályozni behatolását..." [...]
A védekezés legfontosabb eleme: a lidérc leleplezése. Ez a leggyakrabban állati végtagja felfedésében manifesztálódik (vö: 'kilóg a lóláb'). A Gyimesvölgyben ezen túl a következőket tartják: ha nem hiszünk neki, nem törődünk vele, elmegy; ha lidérclátta vagy lüdérclűtte fű főzetébe, esetleg fekete disznó ganéjának levébe fürdünk, az elriasztja (node kit nem?!); a bal kézbe fogott mogyorófavessző is megálljt parancsol neki, sőt, bal kézzel megragadhatjuk, rabul ejthetjük; "Tamás Istók" megbűvölt bajonettkést szúrt a földbe azon a helyen, ahol a lidérc landolt, így kötötte meg.
A fejérdi cigánylányt évekig kísértő lidércet egy öreg román ember űzte el azzal, hogy hét krajcárt dobott abba az irányba, ahol a lidérc járt. Más hajadont a pópa szabadított meg az öt gyötrő lénytől, mégpedig úgy, hogy ráborította a palástját. Megint mások ördögűzés révén számoltak le vele.
"Az emberekkel együtt háló, ellenkező nemű démonikus alaknak és a tüzes megjelenési formának egyaránt sokfelé ágazó közép- és kelet-európai kapcsolatai vannak: tüzes, repülő, sárkányszerű lények, „tüzes kígyók” nyugati és délszláv, valamint germán területeken és a románságnál egyaránt ismertek voltak. Ilyenek a [...] közép- és délkelet-európai sárkányok (Drak, zmaj, zmej, zmeu, zmok) szikraesőt szóró változatai. Démonikus hálótárs-vonásokkal és nőnemű alakváltozatokkal azonban főleg a délszláv és román tüzes sárkánykígyók rendelkeznek (Schneeweiss 1961: 12; Marinov 1914: 208–210; Muşlea-Bîrlea 1970: 189–194). A magyar néphit tüzes ludvérce ezekhez áll legközelebb, de kölcsönzött vonásaihoz egyéb démonikus lények is hozzájárultak. Nem véletlen tehát, hogy ezt a démont a középkori és barokk kori egyházi vélekedések egyértelműen ördögnek, ördöginek minősítették, ezért visel a magyar néphitben is ördögi neveket és tulajdonságokat." Ugyan egyértelműen bántalmazza áldozatát, a 'lidércnyomás' kifejezés nem kötődik specifikusan hozzá: utóbbi kifejezés a rémálom, éjszakai gyomorpanaszok, nehézlégzés, egyéb rosszullét általános magyarázatai közé tartozik.
No és akkor a lidércfény.
"A lidérccel csak a neve közös. A bolygótűz, lámpás, gyertya neveken is ismert imbolygó, eltűnő-fellobbanó láng a kísértet egyik leggyakoribb megjelenési formája. Zalában gyertyás néven ember alakú kísértet égő ujjának tartották. Hasonló volt a Hanság egykori mocsárvilágában ismert ördög gyertyája is. Mindenütt az éjjel, nedves mocsaras helyeken látható fényjelenségekhez kapcsolódott, ennek „magyarázata” volt. Ez az oka általános elterjedtségének és egyöntetűségének. Az időszakonkénti „fellobbanás” jelensége rokonítja ezt a kísértetalakot a kincsjelző lángokkal és a kincsőrző szellemekkel. Ilyen összetett hiedelemlény a Csík megyei gyertyástündér; vagy például egy Somogy megyei adat szerint lidérc nevű fény őrzi a kincset és csalogatja oda az embereket. Gyöngyösi hiedelem szerint a lidérc(láng) alatt kincs van elásva. Európa sok területén (német, holland, szláv, finn adatok) a magyarságnál tapasztaltnál intenzívebb kapcsolatai vannak ennek a jelenségnek a kereszteletlen gyerek lelkével (ami gyakran egyúttal kincsjelző láng is, csakúgy, mint a magyar nyelvterületen). (Domanovszky 1957; Pentikäinen 1968; Pócs 1980b.)" Hasonló jelenség a tüzes ember, aki a földet rosszul kimérő mérnök vagy földmérő halála után vezeklő szelleme: "[...] kísértet, aki tűzből van, vagy szórja a tüzet, tűz kíséri, lámpást visz; például egy karancskeszi (Nógrád m.) adat szerint: „…Sok rét volt, egész a tarnóci kertek alatt is rét volt. Ott jártak a tüzes emberek. Semmit nem csináltak, csak nagyon cikárzottak. Olyan nehéz volt a kocsi alatta, hogy a ló megizzadt” (Pócs É. gy.). – Ez a lény éjszakánként a határban vagy a gáton bolyong, gyakran láncot húz maga után. A földet méri, míg le nem vezekelte bűnét. Az éjjel kintjárókat követi, nem lehet őt utolérni, ránehezedik a kocsikra, a gyalogosok vállára, ijesztgeti őket. Némely adat szerint megégeti a közelébe kerülőt (Győr: kezét a vállára téve; Szaján, Torontál m.: „rossz szél éri”, és megég az odamerészkedő). Ismert a Dunántúl több pontján a magától mozgó lámpa alakjában elképzelt, lámpás nevű tüzes kísértet is."
Ami a lidércsirkét illeti, "elnevezése változatos: lidérc néven ismert volt az egész Alföldön és a Felföld középső részén, mitmitke néven az Alföld néhány helyén és a Kelet-Dunántúlon, lüdérc vagy piritus a Dél-Dunántúlon, iglic, ihlic a Csallóközben. Több helyen ördögnek nevezték. A hozzá fűződő legáltalánosabb hiedelmek: az juthat hozzá, aki fekete tyúk első tojását vagy apró tojást a hóna alatt, esetleg trágyadombban kikölti. Gazdájával éjjel szeretőjeként együtt hál, annak neme szerint változik éjszaka nővé vagy férfivá. Tulajdonosa a kebelén is hordhatja. Szórványos adatok szerint éjjel nyomja őt, vagy vérét szívja. Gazdája mindenképpen legyengül, beteg lesz vagy meghal. Szolnok megye több helyén ismert volt valamilyen neki készített ételre vonatkozó hiedelem: visszafelé kavart kását vagy sótlan ételt főz neki a gazdája, vagy minden étel első falatját neki adja. „Mit hozzak?” vagy „Mit-mit-mit”? kérdésére a gazdájának mindig felelnie kellett; minden kívánságát teljesíti. Pénzt hord tulajdonosának, így az meggazdagszik. Közismert hiedelemmondák szóltak a tőle való megszabadulásról: teljesíthetetlen feladatot kell neki adni, kötélben homokot vagy rostában vizet hozatnak vele, amibe belepusztul. Más adatok szerint erdőbe csalogatják és fába beékelik. Meglehetősen elterjedt hiedelem volt, hogy ő vagy gazdája az ördöggel áll cimboraságban: amikor valaki lidérc birtokába jut, eladja lelkét az ördögnek." Rokona a 'földiördög' és a 'piritus'.
Források:
Antal, Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei (General Press Kiadó, 2004)
Magyar Néprajz (innen származnak az idézetek)
Vajkai, Aurél: Népi gyógyászat (Jószöveg Műhely Kiadó, 2003)
Ami a lidércsirkét illeti, "elnevezése változatos: lidérc néven ismert volt az egész Alföldön és a Felföld középső részén, mitmitke néven az Alföld néhány helyén és a Kelet-Dunántúlon, lüdérc vagy piritus a Dél-Dunántúlon, iglic, ihlic a Csallóközben. Több helyen ördögnek nevezték. A hozzá fűződő legáltalánosabb hiedelmek: az juthat hozzá, aki fekete tyúk első tojását vagy apró tojást a hóna alatt, esetleg trágyadombban kikölti. Gazdájával éjjel szeretőjeként együtt hál, annak neme szerint változik éjszaka nővé vagy férfivá. Tulajdonosa a kebelén is hordhatja. Szórványos adatok szerint éjjel nyomja őt, vagy vérét szívja. Gazdája mindenképpen legyengül, beteg lesz vagy meghal. Szolnok megye több helyén ismert volt valamilyen neki készített ételre vonatkozó hiedelem: visszafelé kavart kását vagy sótlan ételt főz neki a gazdája, vagy minden étel első falatját neki adja. „Mit hozzak?” vagy „Mit-mit-mit”? kérdésére a gazdájának mindig felelnie kellett; minden kívánságát teljesíti. Pénzt hord tulajdonosának, így az meggazdagszik. Közismert hiedelemmondák szóltak a tőle való megszabadulásról: teljesíthetetlen feladatot kell neki adni, kötélben homokot vagy rostában vizet hozatnak vele, amibe belepusztul. Más adatok szerint erdőbe csalogatják és fába beékelik. Meglehetősen elterjedt hiedelem volt, hogy ő vagy gazdája az ördöggel áll cimboraságban: amikor valaki lidérc birtokába jut, eladja lelkét az ördögnek." Rokona a 'földiördög' és a 'piritus'.
Források:
Antal, Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei (General Press Kiadó, 2004)
Magyar Néprajz (innen származnak az idézetek)
Vajkai, Aurél: Népi gyógyászat (Jószöveg Műhely Kiadó, 2003)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése