Tegnap rámtalált egy álom.
A történet két héttel ezelőtt kezdődött, mikor egyik évfolyamtársnőm, nevezzük 'Füvellő'nek, felhívta a figyelmemet az egyetem által indítandó ökogazdálkodási kísérletre. Magával ragadott a lelkesedése, és sebtében jelentkeztem a projektre. Akaratlanul is remek időzítéssel tegnap tartottuk az első megbeszélést a program szülőatyjának, a Kertészeti Tanszék prominens professzorának elnökletével, s mindjárt lefektettük a leendő Biokert Egyesület szellemi alapjait, melynek táptalaján majd az érdemi munkavégzés kicsírázhat. Aztán felkerekedtünk és testületileg kivonultunk megtekinteni a színteret. Az pedig menten rabul ejtett.
Az egyetem - néhány adminisztratív bukkanón keresztülvergődve - rendkívül szerencsés vétellel hozzájutott egy, közvetlenül a nagy múltú szőlészet mellett fekvő, nagyjából 3000 négyzetméteres telkecskéhez. Nemcsak a kert nyújt pompás látványt roppant gyümölcsfáival, a panoráma is pazar, hiszen az egész öbölre rálátni. S mindezek tetejében a 'birtok' északkeleti csücskében egy mesebelien bájos, nádtetős, vályogból épült parasztházikó trónol. Mintha csak az álmaimból szalasztották volna: félméteres falak, boltíves átjárók, étcsokibarnára érett fafödém, padlástéglából lerakott járólap, cserépkályha, nemespenésszel borított borospince, borostyánnal körbenőtt, bűvös rejtekajtónak tetsző padlásfeljáró, faoszlopos tornác, cizellált petróleumlámpák... Egyszóval kívánni sem lehetne szebbet-jobbat.
A megbeszélés első felében el-elkalandozott a figyelmem; a szervezeti felépítéssel és a jogi háttér megteremtésével kapcsolatos részletkérdések sora nem tudott lekötni. Hogy egész őszinte legyek, némi szkepticizmussal figyeltem a fejleményeket, hiszen minek munkacsoportokat alakítani, levelezőlistákról meg egyesületalapításról meg nyári táborozásról beszélni, míg egy kapavágást sem ejtettünk? Mikor azonban ott álltunk a fűszeres illatú alkonyatban az 'ígéret földjén', szemernyi kételkedést sem éreztem afelől, hogy részévé akarok válni e folyamatnak. Máris magaménak éreztem a célkitűzést, hogy egy önfenntartó, kertszintű mini-biogazdaságot alakítsunk ki e zsebkendőnyi földdarabkán, amelynek keretei között egy élő, lélegző, komoly kulturális értéket hordozó közösség születhet a résztvevőkből. Megértettem, hogy egy álom nem csak birtoklás útján valósulhat meg: s hogy ennek a házikónak meg a kertnek a gondozása, építése-szépítése - amely nem csak tényszerű ismeretekkel, hanem lelki, érzelmi élményekkel is megajándékozza a rajta munkálkodókat s az odalátogatókat - legalább olyan gyönyörűség lesz, mintha a magam tulajdonáról lenne szó. Még többet is nyújthat, hiszen nem csak nekem, de számos más embernek is örömet szerez, s picit mindannyian a sajátunknak érezhetjük majd.
Arról pedig inkább nem is szólok, hogy talán többet is találtam ott egy inspiráló szakmai lehetőségnél...
Áldás!
Eső, 2012-03-21
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése