Érdekes kérdés, hogy a magyarság kereszténység előtti hitvilága vajon kit állít az Istennő és az Isten szerepébe. Habár a kereszténység államvallássá tétele után az új vallás zászlóvivői alapos munkával gyökeresen kiirtották a pogány hagyatékot, annak töredékei (gyakran népmesei és népművészeti elemek, népszokások és népnyelvi megnevezések formájában) fennmaradtak. Ebből több-kevesebb bizonyossággal következtethetünk arra, hogy eleink világképe samanisztikus keretek között helyezkedett el, azonban az ezen belül regnáló isteni személyekről nagyon keveset tudunk. A kutatók egy csoportja azon a véleményen van, hogy őseink egyistenhívők voltak már a kereszténység felvétele előtt is (erre utalnának a "Jóisten" "Magyarok Istene" "Öregisten" megnevezések, illetve maga az isten szó, amelynek tagjait a következőképp szokás értelmezni: is=ős, ten=tenger,tündér, tünékeny - vagyis végtelen, transzcendens hatalom. Párhuzamba állítható a hettita Istanu, hatti Estan szóval, amely a Napisten(nő) megnevezése volt, illetve az "egyetlen" jelentésű sumer istin, isten kifejezéssel. Az ősvallás-kutatók számára közmondásos fogalom az énlakai "egyisten" ligatúra, amely a rovásírás bizonyos betűinek összeolvasztásából jött létre, és a fenti módon értelmezhető). Ugyanakkor a néphagyományból egyértelműen kimutatható az erős Boldogasszony-kultusz. Boldogasszony a termékenység, a szerelem, a házasság, a gyermekek és az otthon védelmezője, nem véletlen, hogy bizonyos tájakon a hagyományos parasztház központi oszlopa, fő támgerendája a "boldoganyafa" megnevezést viseli. Hogy Boldogasszony istennői szerepkört tudhatott magáénak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ma Jézus anyját, Máriát értjük alatta - a római egyház ugyanis ügyes taktikával "beolvasztotta soraiba" a nép számára oly fontos égieket. (Kiváló példa erre Brigid ír tűz-és szerelemistennő "átvedlése" Szent Brigittává.) Egyik vallásos ének mindmáig a következő refrénnel szól: "Boldogasszony anyánk/ Régi nagy pátrónánk... stb."
Ünnepeik szerint hét Boldogasszonyt különíthetünk el, noha (valószínűleg) ugyanazon személy különféle aspektusairól van szó. Érdekesebb kérdés a Kisasszony-Boldogasszony-Nagyboldogasszony hármasság elemzése. Vajon ugyanazt az istennőt takarják, esetleg a Hold-úrnők hármasságához hasonlóan, akik a Hold három fázisát testesítik meg (a 'szűz' a növekvő Hold, az 'anya' a Telehold és a 'banya' a fogyó Hold)? Az efféle hármasságokra több példa akad az európai pogány pantheonokban. Ugyanakkor anya-lánya viszonyban állnak egymással, habár ennek latolgatásakor Boldogasszonyt hol Kisasszonnyal, hol Nagyboldogasszonnyal azonosítják.
Mindenesetre nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Boldogasszony a magyar ősvallás istennője volt, akinek szerepköre magában foglalja a tavaszi természeti megújulás, újrakezdés indukálását is.
Újabb érdekfeszítő talány övezi a szépasszonyokat (érdekes módon róluk szinte mindig többes számban hallani.) Ma a népi "babonák", hiedelmek ártó szándékú, de érzéki tündérei, akik elcsavarják a férfiak fejét, elapasztják a tehén tejét, csecsemőt lopnak, tönkreteszik a boldog házasságokat, feldúlják a családi békét, megbabonázzák a tyúkokat, hogy ne tojjanak, az utánuk koslató férfiemberre pedig őrületet hoznak.
Kandra Kabos azonban azzal a felvetéssel él, hogy a szépasszonyok valaha a szerelem és nőiesség pozitív jellemű istennői lehettek, vagy akár csak egyetlen, nagybetűs Szépasszony - akit a kereszténység - mivel nem tudta párhuzamba állítani valamely kiemelkedő nőalakjával - a "parázna női bestia" típuspéldányává alacsonyított le. Ez esetben én inkább Szépasszonyt rendelném az Ostara ünnepéhez, hiszen hívebben képviselhetné a szerelmes szűz Istennőt.
Párjáról még ennél is kevesebb információ áll rendelkezésre, mindenesetre eleink valószínűleg a Napon keresztül hódoltak az istenüknek, s így rokonítható a wicca megújuló Napistenével. Nagy bánatomra szolgál, hogy ennél konkrétabb megnevezéssel és leírással nem bírunk - a hajdani térítők elkeserítően alapos munkát végeztek.
Azt azért bizton állíthatjuk, hogy a tavaszi nap-éjegyenlőség az ősmagyarok számára is fontos volt, s erről ékesen árulkodik Gyümölcsoltó Boldogasszony márc. 25. - ei ünnepe. A jeles nap alkalmából a keresztény hagyomány arról emlékezik meg, hogy Mária hírül vitte Jézus megfogantatását Erzsébetnek. A népi megnevezés azonban visszautal a természet megújulására és az ezzel kapcsolatos tevékenységekre (szemzés, oltás, ültetés). Nagyon eleven párhuzam mutatható ki a Mária (istenszülő anya) méhében megfoganó isteni magzat és a szűz Istennő (úgyis mint szűz termőföld) méhében gyökeret verő friss élet között. Ha utánaszámolunk, a Napisten Yule-kor bekövetkező újjászületése és az Ostara között épp kilenc hónap telik el - ebből is láthatjuk, hogy az Istennőben és a talajban egyaránt e március végi jeles napon csírázik ki az új élet. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a wicca hagyomány inkább Beltaine-t tartja az isteni nász tetőfokának, s így a szerelem ünnepének.
Ünnepeik szerint hét Boldogasszonyt különíthetünk el, noha (valószínűleg) ugyanazon személy különféle aspektusairól van szó. Érdekesebb kérdés a Kisasszony-Boldogasszony-Nagyboldogasszony hármasság elemzése. Vajon ugyanazt az istennőt takarják, esetleg a Hold-úrnők hármasságához hasonlóan, akik a Hold három fázisát testesítik meg (a 'szűz' a növekvő Hold, az 'anya' a Telehold és a 'banya' a fogyó Hold)? Az efféle hármasságokra több példa akad az európai pogány pantheonokban. Ugyanakkor anya-lánya viszonyban állnak egymással, habár ennek latolgatásakor Boldogasszonyt hol Kisasszonnyal, hol Nagyboldogasszonnyal azonosítják.
Mindenesetre nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy Boldogasszony a magyar ősvallás istennője volt, akinek szerepköre magában foglalja a tavaszi természeti megújulás, újrakezdés indukálását is.
Újabb érdekfeszítő talány övezi a szépasszonyokat (érdekes módon róluk szinte mindig többes számban hallani.) Ma a népi "babonák", hiedelmek ártó szándékú, de érzéki tündérei, akik elcsavarják a férfiak fejét, elapasztják a tehén tejét, csecsemőt lopnak, tönkreteszik a boldog házasságokat, feldúlják a családi békét, megbabonázzák a tyúkokat, hogy ne tojjanak, az utánuk koslató férfiemberre pedig őrületet hoznak.
Kandra Kabos azonban azzal a felvetéssel él, hogy a szépasszonyok valaha a szerelem és nőiesség pozitív jellemű istennői lehettek, vagy akár csak egyetlen, nagybetűs Szépasszony - akit a kereszténység - mivel nem tudta párhuzamba állítani valamely kiemelkedő nőalakjával - a "parázna női bestia" típuspéldányává alacsonyított le. Ez esetben én inkább Szépasszonyt rendelném az Ostara ünnepéhez, hiszen hívebben képviselhetné a szerelmes szűz Istennőt.
Párjáról még ennél is kevesebb információ áll rendelkezésre, mindenesetre eleink valószínűleg a Napon keresztül hódoltak az istenüknek, s így rokonítható a wicca megújuló Napistenével. Nagy bánatomra szolgál, hogy ennél konkrétabb megnevezéssel és leírással nem bírunk - a hajdani térítők elkeserítően alapos munkát végeztek.
Azt azért bizton állíthatjuk, hogy a tavaszi nap-éjegyenlőség az ősmagyarok számára is fontos volt, s erről ékesen árulkodik Gyümölcsoltó Boldogasszony márc. 25. - ei ünnepe. A jeles nap alkalmából a keresztény hagyomány arról emlékezik meg, hogy Mária hírül vitte Jézus megfogantatását Erzsébetnek. A népi megnevezés azonban visszautal a természet megújulására és az ezzel kapcsolatos tevékenységekre (szemzés, oltás, ültetés). Nagyon eleven párhuzam mutatható ki a Mária (istenszülő anya) méhében megfoganó isteni magzat és a szűz Istennő (úgyis mint szűz termőföld) méhében gyökeret verő friss élet között. Ha utánaszámolunk, a Napisten Yule-kor bekövetkező újjászületése és az Ostara között épp kilenc hónap telik el - ebből is láthatjuk, hogy az Istennőben és a talajban egyaránt e március végi jeles napon csírázik ki az új élet. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a wicca hagyomány inkább Beltaine-t tartja az isteni nász tetőfokának, s így a szerelem ünnepének.
Hulló Eső
2010-03-20
2010-03-20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése