Ó, épp most fejeztem be Stephenie Meyer Twilight - sagájának harmadik kötetét, az Eclipse-t.
Nem akarok belebonyolódni a magasztaló jelzők útvesztőjébe, legyen elég annyi, hogy nekem - mint megannyi, idilli románcra vágyó, romantikus lelkületű leányzónak - a szívem közepébe talált.
Mert végül is miről van szó? Ha lefosztjuk róla a kozmetikumokat, azaz a vért, a mitikus bestiákat és a megannyi horrorisztikus mozzanatot, akkor egy hamisítatlan love story marad, Rómeó és Júlia a 21. sz. fiataljainak fantáziavilágára szabva.
Meggyőződésem, hogy a regény sikere (az olvasmányos és életszerű stílust, a lenyűgöző fordulatokat és a pompás feszültségteremtést leszámítva) többé-kevésbé annak köszönhető, hogy Edward személyében A Tökéletes Férfit, Az Álompasit jeleníti meg. No nem a fizikai paramétereiben; még csak nem is a jellemében, hiszen kinek a pap, kinek a papné. De melyik nő ne vágyna arra, hogy egy férfi olyan feltétel nélkül, olyan önzetlenül, olyan megingathatatlan hűséggel szeresse, mint Edward Bellát? A sármos vámpír mindannyiunk Adonisa, aki azonban Aphrodité helyett - egy mezei pásztorlánykát választott. Nem azért kötelezte el magát Bella mellett, mert az szép, vagy különösebben nőies, bájos, elegáns, kecses. Nem; Bella zárkózott, többre tartja a könyveket, mint az embereket, fanyar humorú és javíthatatlanul kétbalkezes. Bár a maga törékeny és vértelen (ha-ha:) ) módján szép (akár egy parányi porcelánbaba), de ügyetlen és a balszerencsét jóformán a zsebében hordja. Edward mégis szerelemre gyúl, méghozzá szemernyi kétkedés nélkül és visszavonhatatlanul. Az érzelmei nem vezethetők vissza kézzelfogható okokra: magát Bellát szereti, úgy, ahogy van - Bellának nem kell másnak látszania, nem kell elvárásoknak megfelelnie, nem kell megjátszania magát, nem kell erőltetett pózokat felvennie. Bármit tesz, bármit mond, önmaga marad, és Edward mindenestül szereti.
No és persze emellett hihetetlenül érett, művelt, gáláns, türelmes, önzetlen és szenvedélyes - amilyennek egy eszményi fantáziaképnek lennie kell. :)
Bárcsak a valóságban is így mennének a dolgok! Ki ne akarna találni egy társat, aki jóban-rosszban, egészségben-betegségben (ahogy a házassági eskü mondja) is látja benne azt, akit életre-halálra, -és még azon is túl- szeret; aki elfogadja, hogy mérgesen és fáradtan és csalódottan is ugyanazok vagyunk, mint jobb pillanatainkban; aki egy elnéző, bölcs mosollyal felülemelkedik a gyerekességünkön, a gyengeségeinken, a kicsinyességeinken, és mindezekkel együtt rendíthetetlenül hűséges hozzánk...?
Kicsit belelovalltam magam a témába, de hiába, mélyen megérint, még ha az aktuális vonatkozásaitól eltekintünk is.
A konklúzió, hogy ajánlom a könyvet Neked - bármelyikhez nemhez tartozz is (mert azért a férfinépség számára is rejlenek benne tanulságok!:) ), s akár rátaláltál már a magad Edwardjára vagy Bellájára, akár még csak sóvárogsz utána - ha nem riadsz vissza némi vámpíros-vérfarkasos körítéstől, egy kis vértől és sok-sok izgalomtól!
Nem akarok belebonyolódni a magasztaló jelzők útvesztőjébe, legyen elég annyi, hogy nekem - mint megannyi, idilli románcra vágyó, romantikus lelkületű leányzónak - a szívem közepébe talált.
Mert végül is miről van szó? Ha lefosztjuk róla a kozmetikumokat, azaz a vért, a mitikus bestiákat és a megannyi horrorisztikus mozzanatot, akkor egy hamisítatlan love story marad, Rómeó és Júlia a 21. sz. fiataljainak fantáziavilágára szabva.
Meggyőződésem, hogy a regény sikere (az olvasmányos és életszerű stílust, a lenyűgöző fordulatokat és a pompás feszültségteremtést leszámítva) többé-kevésbé annak köszönhető, hogy Edward személyében A Tökéletes Férfit, Az Álompasit jeleníti meg. No nem a fizikai paramétereiben; még csak nem is a jellemében, hiszen kinek a pap, kinek a papné. De melyik nő ne vágyna arra, hogy egy férfi olyan feltétel nélkül, olyan önzetlenül, olyan megingathatatlan hűséggel szeresse, mint Edward Bellát? A sármos vámpír mindannyiunk Adonisa, aki azonban Aphrodité helyett - egy mezei pásztorlánykát választott. Nem azért kötelezte el magát Bella mellett, mert az szép, vagy különösebben nőies, bájos, elegáns, kecses. Nem; Bella zárkózott, többre tartja a könyveket, mint az embereket, fanyar humorú és javíthatatlanul kétbalkezes. Bár a maga törékeny és vértelen (ha-ha:) ) módján szép (akár egy parányi porcelánbaba), de ügyetlen és a balszerencsét jóformán a zsebében hordja. Edward mégis szerelemre gyúl, méghozzá szemernyi kétkedés nélkül és visszavonhatatlanul. Az érzelmei nem vezethetők vissza kézzelfogható okokra: magát Bellát szereti, úgy, ahogy van - Bellának nem kell másnak látszania, nem kell elvárásoknak megfelelnie, nem kell megjátszania magát, nem kell erőltetett pózokat felvennie. Bármit tesz, bármit mond, önmaga marad, és Edward mindenestül szereti.
No és persze emellett hihetetlenül érett, művelt, gáláns, türelmes, önzetlen és szenvedélyes - amilyennek egy eszményi fantáziaképnek lennie kell. :)
Bárcsak a valóságban is így mennének a dolgok! Ki ne akarna találni egy társat, aki jóban-rosszban, egészségben-betegségben (ahogy a házassági eskü mondja) is látja benne azt, akit életre-halálra, -és még azon is túl- szeret; aki elfogadja, hogy mérgesen és fáradtan és csalódottan is ugyanazok vagyunk, mint jobb pillanatainkban; aki egy elnéző, bölcs mosollyal felülemelkedik a gyerekességünkön, a gyengeségeinken, a kicsinyességeinken, és mindezekkel együtt rendíthetetlenül hűséges hozzánk...?
Kicsit belelovalltam magam a témába, de hiába, mélyen megérint, még ha az aktuális vonatkozásaitól eltekintünk is.
A konklúzió, hogy ajánlom a könyvet Neked - bármelyikhez nemhez tartozz is (mert azért a férfinépség számára is rejlenek benne tanulságok!:) ), s akár rátaláltál már a magad Edwardjára vagy Bellájára, akár még csak sóvárogsz utána - ha nem riadsz vissza némi vámpíros-vérfarkasos körítéstől, egy kis vértől és sok-sok izgalomtól!
Áldás!
Hulló Eső
Hulló Eső
2010-03-25
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése