Épp az imént fejeztem be egy hosszas msn-beszélgetést az egyik legjobb barátommal. Idejét sem tudom, mikor voltam képes utoljára ilyen figyelmesen meghallgatni. Többnyire gépiesen asszisztáltam a mondókájához: a megfelelő helyeken éltem a megfelelő indulatszavakkal, az elhangzottakat sablonos és semmitmondó hozzászólásokkal kommentáltam, miközben az eszem egész másfelé járt. És még csodálkoztam, amiért a kapcsolatunk egyre tartalmatlanabb, egyre személytelenebb, egyre unalmasabb.
Ahhoz, hogy egy barátság életben maradjon éveken át, két ember aktív közreműködése kell. Nem várhatom el a másik féltől, hogy legyen humoros és szórakoztató, miközben én zárkózott és közönyös vagyok.
Csupa emelkedett közhellyel dobálózok, de mégis: számomra fontos felismerés, hogy a meglevő és meglehetősen stabil kapcsolatok is állandó ápolásra, gondozásra szorulnak. Az említett fiú a legrégebbi barátom, már-már olyan, mintha családtag lenne, ismerem, mint a tenyeremet, és ő is engem. Mégis újra és újra fel kell fedeznünk egymást, különben idővel csak a megszokás tart majd össze minket.
Ahhoz, hogy egy barátság életben maradjon éveken át, két ember aktív közreműködése kell. Nem várhatom el a másik féltől, hogy legyen humoros és szórakoztató, miközben én zárkózott és közönyös vagyok.
Csupa emelkedett közhellyel dobálózok, de mégis: számomra fontos felismerés, hogy a meglevő és meglehetősen stabil kapcsolatok is állandó ápolásra, gondozásra szorulnak. Az említett fiú a legrégebbi barátom, már-már olyan, mintha családtag lenne, ismerem, mint a tenyeremet, és ő is engem. Mégis újra és újra fel kell fedeznünk egymást, különben idővel csak a megszokás tart majd össze minket.
Áldás!
Hulló Eső
2010-03-22
Hulló Eső
2010-03-22
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése