2010. március 10., szerda

apró győzelmek

Ma takarítottam.
Mindez nem hangzik olyan vészesen, no de rólam van szó. Szőrszálhasogatok.
Kezdetnek minden mozdítható bútoromat kitoloncoltam az erkélyemre, aztán nekiestem a sötét és alattomos sarkok pókhálótlanításának. Ezt követték a konokul ellenálló fűtőtestek lemezeinek közei, majd a szekrények alatti, a pormacskákkal szemben igencsak vendégszerető rések. Aztán csillogóra pucoltam a helységben maradt bútorzatot és csecsebecséket. Majd felsepertem és feltöröltem a padlót. Közben odakint eleredt a havazás, így mire sor került a holmijaim visszatelepítésére, mindegyiken csinos hókupacok fehérlettek.
Mondhatnátok, hogy mazochista vagyok, de szilárd meggyőződésem, hogy egy boszorkány környezetében tisztaságnak és rendnek kell uralkodnia, még ha ez némileg ellentmond is a düledező kunyhóban, pókhálós varázsszerek és poros bájitalos palackok, penészes gyógynövénycsokrok és rühes kecskék társaságában éldegélő faluszéli vajákos közkeletű képével.
Így hát a mai napi szellemi elmélyülést "letudtam" a takarítás révén, habár épp arra nem maradt már energiám, ami a legfontosabb lett volna: mágikus úton megtisztítani a lakókörnyezetemet, és felszentelni az oltár helyét. Sebaj, azzal vigasztalom magam, hogy majd a tavaszi nap-éj egyenlőség ünnepe előtt eleget teszek eme kívánalmaknak is. Addig pedig jólesően elmélkedek a kosz felett aratott diadalom emlékein ...:)

Hulló Eső
2010.03.10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése