teszed?

Idén május 15-17. között kerül megszervezésre a TeSzedd! akció, a szelektalok.hu honlapon már lehet regisztrálni, gyülekezési pontokat és bajtársakat keresni az ország tavaszi nagytakarítására. Tessék felvenni a kesztyűt!

:)

a legjobb tudatmódosítószer

A Gerecsébe mentem sólyomfészket őrizni, tavaszt köszönteni, szerelembe esni az erdővel, kiszabadulni az idő szorításából, mélyeket lélegezni. Pár napig házon és hálózaton kívül leszek, egyedül egy kedves baráttal és a természettel társalogva, addig is néhány időzített bejegyzés gondoskodik a blog frissüléséről. Áldás!

"Extensive research has shown that spending extended periods in the 'wilderness' can have a profound impact on the psyche [...]. Changes engendered by what is widely known as the 'wilderness effect' include a deeper connection to the environment, a sense of freedom and an altered sense of self..." 

azaz: Kiterjedt kutatás bizonyítja, hogy a 'vadonban' töltött hosszabb idő mélyen kihat a pszichére [...]. A széles körben 'vadon-effektusként' ismertté vált jelenség a környező élővilággal való kapcsolat elmélyülését, szabadságérzetet és megváltozott én-érzékelést foglal magába..."

Forrás: Adrian Harris: The Power of Place - Protest Site Pagans. European Journal of Ecopsychology 2: 1-27, 2011

a mai nap dala: northland - moonlight spell

zöld szemmel

nature is speaking

A Conservation International (egy nemzetközi civil természetvédelmi egyesület) tavaly ősszel hatrészes rövidfilm-sorozatot tett közzé, amelyben közismert médiaszemélyiségek adnak hangot az óceánnak, az élővizeknek, a talajoknak, az esőerdőnek és így tovább. Az üzenet egyszerű, de velős: a természetnek nincs szüksége az emberre - az embernek van szüksége a természetre. Valamennyi film elérhető a YouTube-on, én most csak azt a kettőt linkelem be ide, amely a legmélyebb benyomást tette rám. Harrison Ford drámai méltósággal szólaltatja meg az óceánt, a teremtés ősvizét, minden földi élet bölcsőjét; Julia Robertsen keresztül pedig az egyszerre gondoskodó és könyörtelen Anyatermészet beszél hozzánk.

 

egy pogány emlékmű magyarországon

Magyarország egyik első, és a maga idejében minden bizonnyal a legismertebb pogány közössége a '30-as évek elején megalakult Turáni Egyistenhívők Tábora volt, amely - élén Bencsi Zoltán ügyvéddel - a keleti gyökerek kutatására szakosodott Turán Társaságból vált ki és formálódott több mint tízezer (!) főt számláló önálló vallási szervezetté. A Turáni Egyistenhívők a kereszténység előtti magyar hitvilághoz való visszatérést propagálták, vértanúként tisztelték Koppányt, elítélték Szent Istvánt a Krisztus-hit fölvételéért, utóbbit pedig a nemzeti kultúra és az őseinkről ránk örökített erkölcs, életmód és hagyománykincs lerombolásával vádolták. Mai pogányként talán különösnek tűnhet, de szigorúan monoteista világképet alakítottak ki, középpontjában a magyarok Istenével (aki természetesen nem azonos a keresztény Atyával). 

A széles körű társadalmi támogatottságot élvező csoport több pogány emlékművet is szándékozott állítani Budapesten és a város környékén: szobrot Koppánynak és a vele együtt mártírhalált halt magyaroknak, mauzóleumot Attila királynak és egy babiloni mintára épült, öröktűzzel égő áldozati oltárt a Hármashatár-hegyen. A turáni kultúra dicsőségét zengte volna városszerte tucatnyi bástyaszerű torony is.

A torony dicsősége teljében (Forrás)

A történelmi egyházak nyomására az államhatóság természetesen megtagadta az építési engedélyt, így a nagy volumenű tervekből végül csak egy jutott el a megvalósításig. Az Attila, Árpád és Koppány tiszteletének szentelt, Taubel Géza tervei szerint Wührl Géza által kivitelezett hatszögletű emlékoszlopnak az egyik hívő, Szász Farkas aranyhegyi (ma a Pogánytorony utca és a Jutasi utca sarkán található) magánbirtoka adott otthont. A zikkurat-szerűen lépcsőzetes, hármas tagolású, keskeny, gótikus ablakokkal ellátott, 12-13 magas bástyát turul-szobor koronázta meg. Eklektikus, historizáló stílusában nem annyira valamilyen megszabott művészi irányzat, mint inkább a nemzeti múltról alkotott romantikus elképzelések, az erős, fejedelmi, harcedzett, elnyomóinak ellenálló, sok vihart átvészelt, büszke és méltóságteljes magyarság víziója dominál.

Az építkezést a hatóságok szüntelen zaklatása kísérte, és az 1935. július 7.-én celebrált avatási ünnepség sem zajlott le békében: a váratlanul felbukkanó csendőrség karddal kergette szét az egybegyűlteket. Ennek ellenére a tornyot 1936-ban végül is átadták, 1939-ben pedig öt, Somogyból hozott szent nyírfát ültettek el körülötte a legendás ősök, Balázs, Botond, Emese, Lehel és Csanád emlékére.

Még egy fotó az épület hőskorából (Forrás)

A Pogány-torony további sorsát a változó államhatalmi szelek szabták meg. A Turáni Egyistenhívők Táborának hangadóit a Horthy-rendszer mint megbízhatatlan, antiklerikális elemeket 1942-ben munkatáborba hurcolta. A kommunizmus idején a mozgalmat (lévén vallásos is, nemzeti érzelmű is) mindenestül betiltották, tagjai közül többen emigráltak. A bástyát az '50-es években az ÁVH légvédelmi megfigyelőállomásként használta, későbbi sorsáról keveset tudni. Mire - 1996-ban - a telket jelenlegi tulajdonosa megvásárolta, már romos állapotban, elhanyagoltan búslakodott. Az önkormányzat rendelkezései értelmében egyébként "jelentős zöldfelületű intézményi terület" besorolás alá esik, helyi védettséget élvez és a tervek szerint remélhetőleg előbb-utóbb kilátóként, történelmi emlékhelyként megújulhat.

Ami az egyházat illeti, a rendszerváltás után néhány tagja hazatért, és 1992-ben ismét bejegyeztették a csoportot Magyar Vallás Közössége néven. A Szegedi Tudományegyetem vallástudományi tanszékének kutatása szerint a 2000-es évek elején a taglétszám 150-200 főt számlált. A 2012.-es egyháztörvény beiktatásával a közösség megszűnt hivatalos egyház lenni; hogy azóta mi van velük, arról nincs naprakész információm.

A Pogány-torony ma:

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

(Forrás)

 

Annak, aki esetleg meglátogatná, fontos tudni, hogy az egész épület omladozik, lépcsőinek jórésze már kiesett, falai instabilok; lehetőleg kellő elővigyázatossággal, csak kívülről tekintsétek meg.

Források: 

Index - A turáni átok-sújtotta Pogány-torony

Indulj el egy úton - Pogány-torony

Szilágyi Tamás - Szilárdi Réka 2007: Istenek ébredése. Az újpogányság vallástudományi vizsgálata. Szeged, JatePress.

 

ugye milyen más?

Régóta tervezek írni egy bejegyzést a vadászat etikájáról, de most csak néhány képet szeretnék megosztani veletek. Ha vannak is ellenérzéseink a vadászattal kapcsolatban, többnyire kimerülnek a helytelenítő fejcsóválásban, esetleg valamilyen jogi asztalcsapkodásban. Ha viszont átmenetileg helyet cserél vad és vadász, ha egyszerre az ember válik mindazon gaztettek és visszásságok áldozatává, amit puskával a kezében vígan elkövet, máris zsigeri rosszallás önt el bennünket. Legyünk bármilyen méregzöld élharcosai az állatvilággal szembeni etikus attitűdnek, én,- és fajcentrikus ösztöneinket az alábbi rajzocskák elemi erővel sokkolják, rávilágítva arra, milyen mélyen is gyökerezik bennünk a (voltaképpen a természetes fajfenntartó ösztönön alapuló, azonban kizsákmányoló, felelőtlen egoizmussá fajult) antropocentrikus világlátás. 

Ugye?

(A képek forrása: Facebook/Museo del Metal)

európa vad emberei

"Medvékké, szarvasokká, ördögökké válnak. A halált idézik, mégis termékeny életet ajándékoznak. Modern korban élnek, de régi hagyományokat elevenítenek fel." - így kezdődik a National Geographic cikke Charles Fréger 'Wilder Mann' című fotósorozatáról, amelyre az Annwn jóvoltából akadtam rá. A képek Európa különböző országainak téli népszokásait, maszkos alakoskodóit örökítik meg, a napfordulóhoz kapcsolódó tradícióktól egészen a télűző-tavaszköszöntő rítusokig. A továbbiakban a fenti cikk folytatását olvashatjátok, a fordítás az én művem minden hibájával és esetlenségével együtt.

 

Európa ősi szíve még dobog. Az okostelefonok felszínes csillogása alatt régi rítusok nyugszanak; rítusok, amelyek aratásról, napfordulóról és a téli sötétség félelméről regélnek. Szörnyek derengenek ebben az árnyékos mélységben, ám a tavaszi újjászületés, a bőven termő gabona és a gyermekáldás reménye is. Úgy tűnik, az Óvilág - legalábbis részben - nem vesztette el kapcsolatát a természet ritmusával.

Ez a kapcsolat elevenedik meg azokon a kontinens-szerte elterjedt ünnepeken, amelyek december elejétől Húsvétig kerülnek megülésre. E jeles napok ugyan a keresztény ünnepkörhöz igazodnak, rítusaik azonban gyakran kereszténység előtti gyökerekkel bírnak, noha pontos eredetüket nehéz kinyomozni. A - legutóbbi időkig kizárólag férfi - résztvevők jelmezt öltenek, amely elrejti az arcukat, leplezi alkatukat, így lépnek a nyilvánosság elé. Álruhájuk lehetővé teszi, hogy áthágják a határvonalat ember és állat, a civilizáció és a vadon, a fizikai valóság és a szellemvilág, halál és újjászületés között. "Az ember kettős személyiséget ölt magára" - mondja a portugál António Carneiro, aki a podencei- karneválon ördögi careto-ként vesz részt. "Valami misztikus, rejtélyes lénnyé válik."

A fényképész Charles Fréger célja az volt, hogy lencsevégre kapja ezt az általa "törzsi Európának" nevezett különös, vad világot. Két télen át utazott, tizenkilenc országot járt be. Az ez idő során megörökített jelmezek régiónként, sőt, akár falunként nagy variálódást mutattak. A romániai Corlata-ban a férfiak gímbikának öltöznek, és táncosok segítségével egy vadászatot jelenítenek meg.  Olaszországban, Szardínia szigetén kecskék, szarvasok, vadkanok vagy medvék játsszák az áldozat szerepét. Ausztria-szerte a krampusz, Szent Miklós bestiális alteregója riogatja a rosszcsont gyerekeket. 

Mindenütt megjelenik a Vad Ember figurája. Franciaországban ő a "l'Homme Sauvage"; Németországban "Wilder Mann", Lengyelországban a bohóc-szerű Macidula. Állati bőrt, szalmát, zuzmót-mohát vagy gallyakat visel a testén. Félig antropomorf, félig mitikus keveréklény külsejével a vadember az - elsősorban is vidéki, gazdálkodó - emberi közösségek és a természet közti szoros és összetett viszonyt reprezentálja. 

A medve alakja szorosan kapcsolódik a vademberéhez - bizonyos legendákban egyenesen az apja. Ember-szerűségét kiemeli, hogy képes felegyenesedve járni. Téli álma - a hibernáció szinte tetszhalott állapota - és újjászületéshez hasonlatos ébredése hírül adja a tavasz és vele a bőség beköszöntét. A fesztiválok résztvevői számára, ahogy Fréger mondja, "medvévé válni egyszerre jelent azonosulni a vadállattal és ugyanakkor uralkodni rajta."

E tradícionális szokások hagyományosan a fiatal férfiak beavató rítusaiként is felfoghatók. A vadember vagy a medve külsejét felöltve a fiatalok "demonstrálják a bennük rejlő erőt", így Fréger. Az életrevalóságot és férfiasságot a kosztümökön lógó nehéz kolompok is hangsúlyozzák.

A kérdés az, vajon az európaiak - a civilizált európaiak - valóban elhiszik, hogy ezekre a szokásokra szükség van a termőföld, a jószágállomány és az emberi populáció termékenységének biztosítása érdekében? Valóban elhiszik, hogy e jelmezek és rítusok képesek elűzni a gonoszt és véget vetni a télnek? "Mind tudják, hogy nem kéne elhinniük" - mondja Gerald Creed, aki Bulgária maszkáit tanulmányozta. A modern élet arra tanítja őket, hogy ne tegyék. Mégis nyitottak maradnak a lehetőségre, hiszen a régi utak mély nyomot hagynak...

 

(Valamennyi fotó Charles Fréger linkelt oldaláról származik)

mára csak egy idézet

(Forrás)

"With the population explosion, the carcinoma of planless urbanisation, the now geological deposits of sewage and garbage, surely no creature other than man has ever managed to foul its nest in such short order."

(magyarul: A robbanásszerű népességnövekedéssel, az esztelen városiasodás rákfenéjével, a földrajzi léptékű szennyvíz,- és hulladéklerakatokkal az ember az egyetlen teremtmény, amely ilyen rövid időn belül ily mértékben képes volt tönkretenni a lakhelyét.)

White, Lynn Jr. 1967: The Historical Roots of Our Ecological Crisis. Science Vol. 155, No. 3767, pp. 1203-1207.