 |
| (Forrás) |
1. A boszorkányvád már az i. e. 1. évezredben megjelent
Mezopotámiában, míg az első jelentősebb boszorkányüldözések a Római
Birodalomban zajlottak a 3-4. században. Bár elszórtan a középkorban
is rendeztek boszorkánypereket, az egyházi elit ekkoriban még javarészt
népi babonaságnak tekintette a boszorkányvádat.
Könyves Kálmán híres, törvénybe foglalt kijelentése, miszerint "De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat" (azaz a strigákról, minthogy nem léteznek, kérdés ne essék), visszatükrözi a középkori klerikus álláspontot: az e tárgyat érintő nyugat-európai egyházi rendelkezések kategorikusan tagadták az éjjel járó, állatalakot ölteni képes, vérszívó/emberevő/rontó természetfeletti lény létezését (1). Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a felvilágosult uralkodóként számon tartott király ne büntette volna (ráadásul ugyanazon törvény keretében) a boszorkányságba vetett hitet és a rosszindulatú mágikus praktizálást (maleficium).
2. A nagy európai boszorkányüldözések idején, a 14-18. században
becslések szerint 100 ezer embert fogtak perbe, és a vádlottak közel
felét ki is végezték. A vádlottak 80%-a nő volt.
A boszorkány-wicca irodalomban népszerű, mártírpátosszal körített kilencmilliós számadat valójában puszta fantáziaszülemény, igaz, nem éppen újkeletű: egy 18. századi német tudós, Gottfried Christian Voigt munkássága révén vált a kortárs pogány szcéna urbán mítoszává (2). Egyébként a korabeli Európa lakosságához mérten az a 100 000 ember sem kevés, különösen, ha egy-egy érintett településre lebontva nézzük meg a számokat. A Gustav Henningsen által feltárt kolosszális baszkföldi boszorkányhadjárat során 1611-re Zugarramurdi és Urdax összesen 300 lakosa közül 158-ra vetült a gyanú árnyéka, közülük 34-en tettek vallomást; a csaknem 600 lelket számláló Vera-ban összesen 219, a 200 fős Donamaria-ban 129, az ezer feletti népességű Lesacában 253 személy került az inkvizíció látóterébe (noha csak töredékük - 30, 20, ill. 23 fő - kötött ki végül a vádlottak padján). Donamaria-ban tehát a lakosság felét érte a boszorkányvád, és minden hetedik embert letartóztatták (3).
3. Egy elmélet szerint a boszorkányperek számának látványos
növekedéséhez a hőmérséklet 1520 és 1770 közötti drasztikus csökkenése
is hozzájárult, mivel a gyér termésátlagokért a boszorkányokat tették
felelőssé.
4. A vádak nem csak a szegényeket érinthették. Az 1589-91 között
zajló trieri boszorkányperekben a helyi egyetem rektorát és a város
polgármesterét is kivégezték.
Egy érdekesség: többé-kevésbé gyakori volt az egyházi személyek, elsősorban is az alsópapság képviselői elleni boszorkányvád, lévén hogy ők - már csak hivatásuknál fogva is - a természetfeletti hatalmak csatározásának határmezsgyéjén éltek, és könnyen engedtek a gonosz csábításának (viszonylagos iskolázatlanságuk és a laikusokkal való szoros kapcsolatuk révén pedig elsajátították közösségük hiedelmeit és babonáit és akarva-akaratlanul is érintetté válhattak különböző népi mágikus rítusokban). Híres képviselőjük Urbain Grandier, aki 1634-ben halt máglyahalált.
5. Az üldözések az Újvilágban is megjelentek. Egy elmélet szerint a
hírhedt salemi boszorkányper a puritánokon az állandósuló indián
betörések miatt eluralkodó paranoia következménye volt.
6. A seprűn lovaglás motívuma a 15. században jelent meg a
boszorkányperekben. A boszorkányok kezdetben fakanalat, valamint
különböző állatokat is használtak járműként.
És még mi mindent! - hordót, rostát, vékát, szitát, tilolót, péklapátot, emberből bűvölt lovat, ésígytovább :).
7. A boszorkányperekben a vallomást minden esetben vallatással –
spanyolcsizma, hüvelykujjszorító stb. felhasználásával – csikarták ki a
vádlottból. Védőügyvéd nem volt.
Valójában olykor a tortúrával való fenyegetés is elérte a kívánt hatást, és a vádlott önként tett konfessziót.
8. A boszorkányperek bevett bizonyítási eljárása volt a vízpróba: ha a
vádlott összekötözött csuklóval és bokával fent maradt a vízen,
boszorkánynak, ha elmerült, ártatlannal minősítették.
A vízpróba nem a katolikus egyház találmánya. Az ókori Mezopotámiában időszámításunk kezdete előtt több mint két évezreddel már ismert volt a többek között varázslók bűnösségének eldöntésére alkalmazott folyampróba, amely annyiban különbözött középkori megfelelőjétől, hogy míg a bűnöst magával ragadta a víz sodra, az ártatlan ki tudott vergődni a partra, vagyis "szárazon megúszta". A jogszokás folytonossága lényegében Krisztus születéséig fennállt, és a szemita népek mellett bizonyos indoiráni etnikumok is ismerték (4).
9. A boszorkányokat gyakran vádolták azzal, hogy boszorkányszombatok
alkalmával gyerekeket gyilkolnak meg, maradványaikból pedig rontó
készítményeket kotyvasztanak.
A boszorkányszabbat sztereotípiájának kialakulásáról már itt a blogon is írtam, a téma iránt érdeklődőknek pedig újfent melegen ajánlom Carlo Ginzburg 'Éjszakai történet', valamint Norman Cohn 'Európa démonai' című könyvét (5).
10. Bár Európában évszázadokkal ezelőtt megszűnt a boszorkányüldözés,
Közép-és Dél-Afrika, valamint Ázsia és Dél-Amerika egyes részein
manapság is zajlanak boszorkányperek.
Ha valaki a részletekre kíváncsi (és kellő türelemmel vértezte fel magát), elolvashatja ezt a bejegyzést.
Jegyzetek és források:
(1) Könyves Kálmán - Wikipédia
(2) Behringer, Wolfgang 1998: "Neun Millionen Hexen. Entstehung, Tradition und Kritik eines populären Mythos". Geschichte in Wissenschaft und Unterricht (Stuttgart: Klett) 49 (11): pp.664–685. Német nyelven itt olvasható.
(3) Henningsen, Gustav 1988: A boszorkányok ügyvédje. A baszk boszorkányság és a spanyol inkvizíció (1609-1614). Európa Könyvkiadó, Budapest.
(4) Tóth G Péter 2001: Folyampróba - liturgikus vízpróba - boszorkányfürösztés. Istenítéleti eljárások a boszorkányperekben. In: Pócs Éva 2001 (szerk): Demonológia és boszorkányság Európában. Studia Ethnologica Hungarica I. L'Harmattan - PTE Néprajzi Tanszék, Budapest.
(5) Ginzburg, Carlo 2003: Éjszakai történet. A boszorkányszombat megfejtése. Európa Könyvkiadó, Budapest. Cohn, Norman 1994: Európa démonai. A boszorkányüldözés története. Corvina, Budapest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése