vámpírsírok európában

A vámpírokba - éjjel járó, vérszívó élőholtakba - vetett hit manapság leginkább romantikus vámpírregényekből táplálkozik, ahol a nevezett kreatúra többnyire ellenállhatatlanul vonzó, elegáns, sármos, művelt, kifinomult, ráadásul többnyire fejlett lelkiismerettel rendelkezik - ám akár sorsa csapdájában vergődő, emberi érzelmektől gyötört hősszerelmes, akár könyörtelen csúcsragadozó, meglehetősen távol áll az európai folklór vámpírjától.

A "velencei vámpír" emblematikus fotója. (Forrás)

Hogy mennyire, azt jól példázza Plogojovics Péter legendája, aki a szerbiai Kisilovában élt és halt meg 1725-ben, hogy aztán holtából visszatérve kilenc falubelit öljön meg. A tetemet kihantolták, ám gyöngyfehér bőrű hollywood-i szépfiú helyett meglehetősen visszataszító látvány fogadta az exhumálás résztvevőit: a "holttest" körmei karomszerűvé növekedtek, szájából vér szivárgott, s úgy általában nem mutatta bomlás jeleit. Az esetet feljegyző osztrák provizor azzal zárja beszámolóját, hogy a férfi szívét cölöppel átszúrták, majd tetemét elégették. 

A talán legrégebbi európai vámpírtörténetet egy 12. századi krónika örökítette meg: egy nő azt állította, hogy egy kevéssel azelőtt elhunyt és a Melrose-apátságban elföldelt pap bántalmazza őt rémítő éjszakai látogatásai során. A sírt felnyitó atyák azt tapasztalták, hogy a holttestből friss vér szivárgott. A "vámpírt" végül elégették.

Fejét vesztett vámpír Gliwice-ből (ld. alább). (Forrás)

Az első feltételezhető európai vámpírsírok a '90-es években kerültek elő (ugyan 1959-ben az angliai Southwellben egy új iskolaépület felhúzás közben napvilágra került egy 6.-8. századi csontváz, amelynek szívtájékán, vállain és bokáin fémpálcákat döftek át, a régész szakma szerint ez esetben nem beszélhetünk igazi vámpírtemetésről, hiszen a holttest korban megelőzte a vámpírmitológia európai felbukkanását. Hasonló a helyzet a 2005 és 2009 közt feltárt kilteasheen-i [Írország] maradványokkal: a két, valamikor az i.sz. 8. században elföldelt férfi szájába köveket tuszkoltak).

A 8. századi ír lelet, kővel a szájában. (Forrás)

A szlovákiai Prostesjov-ban 1991-ben egy templomi kriptában fedeztek fel különös temetkezést: a koporsót vasrácsokkal erősítették meg, a holttest felsőtestét elválasztották a lábaktól, s utóbbiakra köveket helyeztek. A sír a 16. századra datálható.
Ugyanezidőtáj Csehországban a Prágától északi irányban nagyjából 30 kilométerre elhelyezkedő Celakovice-ben egy 10-11. századi nyughelyen 14, mindkét nembeli fiatal felnőtt földi maradványaira bukkantak - míg némelyikükre nehéz köveket helyeztek, mások felsőtestén fémrudakat szúrtak át. Azóta egyébként hasonló temetkezések sokasága került elő az országban, bizonyítva a vámpírokba, visszajáró halottakba vetett hit erejét.

Mindhárom képen a  lengyelországi Drawsko (ld. alább) vámpírjai. (Forrás)

A görögországi Leszbosz szigetén Mytilene városhoz közel egy hajdani török temető őrizte azt az 1994-ben feltárt középkori csontvázat, amelyet szó szerint beleszögeztek a koporsójába: nehéz vastüskéket ütöttek keresztül a nyakán, medencéjén és bokáin.

A kora-újkori Európa pusztító járványai közepette elterjedt volt az elképzelés, hogy a vámpír a mellé temetett, betegségben elhunyt személyek testéből táplálkozik, majd így megerősödvén az élőkre tör (egyben hozzájárul a kór terjesztéséhez). Ennek kapcsán komoly felelősség hárult a sírásókra: az ő feladatuk volt a tetemek közt beazonosítani a reménybeli vérszívókat, majd különböző módszerekkel megakadályozni, hogy szabadon garázdálkodjanak. Felismerésüket valószínűleg az ajkak közül szivárgó sötét folyadékra alapozták, ez ugyanis a vérivás látszatát keltette - valójában a pestises hulla gyakori tünetéről van szó. A váladék ráadásul átitatta a holttestet beburkoló gyolcsokat is, az archoz tapasztva a szövetet, ennek okán úgy tűnhetett, hogy a vámpír igyekszik átrágni a szemfedőt. A bomlás során keletkező testnedvek egyébként is könnyen elmarták a vékony lepleket, rálapátolva a baljós összképre.

Nagy szenzációt keltett a 2009-ben Velencében felfedezett női csontváz, amelynek szájába téglát tuszkoltak. A leletet feltáró antropológus, Matteo Borrini meggyőződéssel állította, az - egyébként szokatlanul magas kort, közel 70 évet megélt - hölgyet kortársai vámpírnak vélték. A nőt Lazeretto Nuovo szigetén, az 1576-os velencei pestis egyik tömegsírjában földelték el, s felmerült annak gyanúja is, hogy a tégla később, véletlenül pottyant az elnyílt állkapcsok közé.

A "velencei vámpír" ismét. (Forrás)

Ugyanakkor a vámpírok elleni védekezés ezen módozata meglehetősen elterjedt volt a 16.-17. században, s noha a fenti lelet Itáliában egyedülálló, Lengyelországból több rokona ismert. Legutóbb idén májusban Kamien Pomorski területén tártak fel hasonló temetkezést: az elhunyt állkapcsai közé téglát erőltettek (méghozzá olyan hévvel, hogy a szerencsétlen jónéhány foga kitört). Mindemellett lábát is átszúrták, legalábbis erről árulkodik a rajta látható lyuk, ami arra enged következtetni, hogy a tetemet a földhöz cövekelték.

A kamien-pomorski lelet, szintén kővel a szájában. (Forrás)

A lengyelországi vámpírsírok ismert képviselői a 2008-2009-ben Drawsko-ban feltárt nyughelyek. A 17.-18. századi elhunytak közül kettőt a nyakára helyezett vas sarlóval, egyet megkötözve és a torkára tett kövekkel földeltek el. A tavalyi év sem volt eseménytelen e téren. Gliwice városától délre egy építkezés során négy, valószínűleg a 16. században elhalálozott személy sírja került elő. Valamennyiüket lefejezték és fejüket a lábukhoz tették. Az efféle eljárás tipikus példája a visszajáró holtak elleni védekezésnek, - noha szkeptikusabb hangok felvetették, hogy egyszerűen kivégzett bűnözőkről van szó.

A gliwice-i lefejezettek egyike. (Forrás)

A gliwice-i lfejezetettek egyike. (Forrás)

Bulgáriában, a Fekete-tenger partján fekvő Szozopol üdülővárosban 2012-ben bukkantak különös sírra: körülbelül 700 éve élt "lakójának" mellkasából vaspálca állt ki. A nyomok alapján a férfi felsőtestét - amolyan biztos-ami-biztos alapon - többször is keresztülszúrták a vasrúddal, majd azzal együtt földelték el. A sír elhelyezkedése arra vall, hogy a "vámpír" előkelő, művelt személy, talán nemesember lehetett; Bozsidar Dimitrov, a bolgár Nemzeti Történeti Múzeum igazgatója még azt sem tartja kizártnak, hogy gyógyítóként, orvosként tevékenykedett. Elmondása szerint a középkorban az orvosi praxist körüllengte az ördöggel való cimborálás gyanúja: nem csoda, hogy a környezete tartott a jó doktor vérszomjas halottként történő "feltámadásától". Nos, minden jel arra mutat, hogy a középkori "kézifék" hatásos volt, s a feltételezett vámpír egészen 2012-ig békésen nyugodott.

A szozopoli lelet. (Forrás)

Egy évre rá a szozopoli exkavációt végző kutatócsapat (Nikolai Ochakov és munkatársai) a Perperikon-nak nevezett lelőhelyen (többek között) egy 35-40 év közti férfi csontvázára bukkant, akit egy, a vállán keresztülütött ekevassal szögeztek a földhöz. Hasonló vámpírsírokból egyébként több mint százat tártak fel Bulgária-szerte az utóbbi években - itt olvashattok további felfedezésekről (habár őszintén szólva a bulgáriai vámpírleletekről szóló újságcikkek olykor ellentmondásosak és pontatlanok, én legalábbis nehezen igazodtam ki rajtuk).

A perperikon-i férfi, vállában az ekevassal. (Forrás)

A fenti két fotón: további "vámpírok" Bulgáriából. (Forrás)

Az eddigiekből jól körvonalazható, hogy az európai vámpírhiedelmek centruma Kelet-Közép Európa, illetve a szláv kultúrkör és a Balkán (nem véletlen, hogy a vámpírmítosz romantikus újraéledése épp Drakula erdélyi legendájával kezdte diadalútját). A szláv, görög és román néphitben még a 20.században is eleven volt a vérszívó éjszakai lény - moroi, strigoi, upir, vjesci, upier, upyr, vrykolakas, stb -  emléke. A szóban forgó népekkel való szoros együttélés révén valamennyit a magyar folklór is megörökölt e baljós figurák tárházából - a következő bejegyzésben róluk fogok röviden megemlékezni.

(Forrás)